Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-18 / 65. szám

10. oldal - Somogyi Hírlap SZÍNES 2000. Március 18., Szombat HÉTVÉGÉ Akik a halál torkában keresik a szalmaszálat Sándor vagyok, alkoholista... Mari vagyok, alkoholista... Vilmos va­gyok, alkoholista... - sorjáznak a mélyről feltörő szavak. Körben a székeken meghatározhatatlan ko­rú férfiak s nők foglalnak helyet, hogy felidézzék kábulatban töltött éveket. Újra és újra, egymásnak mintegy tükröt tartva tárják fel múltjukat. Ők, az Anonim Alkoho­listák (AA) kaposvári szervezeté­nek tagjai, nem feledhetnek. A felejtés ugyanis egyenlő lenne a józan­ság feladásával. Azzal, amit csak egymás­ba kapaszkodva érhettek el. A teljes ne­vüket nem, de életüket néhány órára föl­fedték az egészségügyi főiskolások előtt. Bízva abban, hogy arcukat a lelkűkbe lá­tók az ajtón kilépve elfeledik. Mert mint mondták: a kocsma előtt sárban fetrengő részeget nem, csak a megtért alkoholistát veti meg a társadalom. A gyermekjóléti szolgálat ad helyet he­tente az alkoholfüggőségtől megszaba­dult és szabadulni vágyóknak. A sajátos terápia hangulata felemelő és megrendí­tő. Itt nincs orvos, pszichiáter; csak ők, az alkoholistává vált, gyógyíthatatlan be­tegek. Akik társaik sorsából erőt merítve próbálják tünetmentessé tenni létüket. Sándort 40-50 évesnek vélem. Perga­menszerű, gyűrött bőre árulkodik múlt­járól. Évekig magához láncolta a gyilkos ital. A Kaposváron öt éve létesült szerve­zet történetéről beszél a nyílt nap részt­vevőinek. Szellemi épségét szépen for­mált mondatai, logikus gondolkodása jelzi. Azt mondja, az AA állandó feladatot ad nekik, s ez a legjobb módszer, hogy a részegségtől eljussanak a kijózanodásig. Az amerikai Biliről mesél, akit még 1935- ben hagyott el a felesége, s tudta, ha az­nap nem találkozik valakivel, zátonyra fut az élete. A sorsa összehozta Bobbal, az alkoholista orvossal; egy átbeszélge­tett éjszaka után két lélek megmenekült. Ők voltak a később világméretűvé terebé­lyesedő hálózat, az Anonim Alkoholisták Szervezetének megalapítói. Bob megírta az alkoholisták bibliáját, amit azóta 27 nyelven forgathatnak a rászorulók.- Az alkoholista fogadkozik, de szá­mára túl nagy a küszöb, amit át kellene lépnie, hogy letegye a poharat. Ebben se­gíthetünk egymásnak; elmondjuk ta­pasztalatainkat, mert az élmény közös. Az a vágyunk, hogy megszabaduljunk az alkoholtól. Választhatunk a koporsó és a józan élet között. Mi a halál torkában ke­ressük a szalmaszálat... De nemcsak a jó­zanságunkat kell megtartani, segítenünk kell annak, aki kéri - mondja, s hozzáte­szi: három és fél éve nem ittam alkoholt.- Öt évig masszívan ittam - veszi át a szót Mari. A harmincas éveit taposó ke- rekded asszonyról senki sem hinné el, hogy gyufaszálvékonyra fogyott a lába és hatalmas alkoholista hasa volt. Minden­ki, kezdetben még ő is azt gondolta, ha­lálos beteg. Csak később derült ki: ez a kór nem a daganatok miatt gyógyíthatat­lan. A bajra csak ő találhatott gyógyírt.- A gondok akkor kezdődtek, amikor összeköltöztünk az anyósommal. Képte­len voltam kezelni a konfliktusokat. Először csak társaságban ittam; úgy érez­tem, az alkohol könnyít a gondokon. El­jutottam odáig, hogy már előre „nyugtat­tam” magam, mert olyan jó volt az önsaj­nálat. Senki, a családom sem vette észre, hogy alkoholista vagyok. Nem voltam másnapos. Mire a férjem hazatért a mun­kából, már kialudtam magam a kábulat­ból. Csak amikor egy hónap alatt 14 kilót fogytam, akkor fordultam orvoshoz, de előtte is titkoltam a valódi bajomat. Az­tán eljött a pillanat, amikor színt kellett vallanom a család és az orvos előtt. A ha­lálfélelem erősebbnek bizonyult minden­nél. A férjem azt mondta: ezt nekem kell megoldani. Hálás vagyok neki érte. S a barátnőmnek is, aki eljuttatott a szigetvá­ri alkohológiai osztályra. Ott tettek rend­be, ott találkoztam először az AA-val. Már. 568 napja nem ittam alkoholt. Öt kemény alkoholista évre emléke­zett vissza a 30 év körüli Vilmos, aki ez idő alatt minden kötődését elvesztette. Sőt, az alkohol sem volt elég, Andaxinra ivott. - Amikor kitett a családom, a nővé­rem befogadott, de kérte: tegyek valamit. Szigetváron ismertem meg az AA-t. Az­óta visszakaptam állásomat, megleltem a családomat. Három éve nem iszom. Bonyolult, hosszú utat idézett föl a kö­zépkorú Miklós. Nősülése után jöttek a bajok; összeköltöztek az anyóssal, s a fe­szültségre ő is az alkoholban találta meg a gyógyírt. - Kezdetben csak a családom tiltakozott, majd a munkahelyemen sem tudtam titkolni a szenvedélyemet. A töröcskei pszichiátriai kezelés nem ho­zott tartós eredményt, pedig kétszer is voltam ott. Elváltam, lecsúsz­tam, majd az utcára tettek. Vé­ge lett mindennek... Szeren­csére a körzeti orvosom Szi­getvárra küldött. A nap min­den órájában igyekszem erő­síteni magamat, hogy vissza ne kerüljek. Az AA segített. Van hova fordulnom. S ismét van munkám, családom. Már 1283 napja nem iszom alko­holt. Sándor, a csoport nem hi­vatalos vezetője vezet be a szervezet rejtelmeibe.- Most fogadtuk el az or­szágos küldöttgyűlésünkön az alapszabályt, s ezzel meg­alakult a magyarországi ano­nim alkoholisták közössége. Egyesület, amely nincs re­gisztrálva. A megalakításhoz mindössze tízen fedték föl személyazonosságukat. Eddig majdhogynem illegalitásban, bár eléggé szervezetten dol­A gondokat nem oldja meg, de rabbá tesz goztunk. Az bizonyos: sokan vagyunk.- Hogy találtak egymásra? Hiszen nem minden alkoholista iszik nyíltan.- Az országos központ címe már benne van a telefonkönyvben. Jómagam 1993-ban már ott tartottam, hogy reggel beültem az autómba, s remegett a ke­zem, lábam. Elmentem 500 métert, s az első kocsmában fölhajtottam egy féldeci- deci konyakot, majd beültem az autóba és mentem a munkahelyemre. Hat-hét évig ittam keményen. Reggel nem emlé­keztem rá, hogyan értem haza. Az autóm maga talált oda, akár a jó ló. Végül már annyi bajom volt, hogy kórházba kerül­tem. A feleségem fedezte föl a szigetvári alkohológiai osztályt, ahol rádöbbentet­tek, hogy nekem kell kezdeni valamit. Nehéz volt, de sikerült. Szigetváron nem deviánsként, hanem gyógyíthatatlan be­tegként kezelik az alkoholistákat, akiket csak tünetmentessé lehet tenni. Nem csökkenteni kell az ivást, hanem le kell tenni a poharat.- Érezte-e a környezete megvetését?- Volt, aki másként viselkedett velem, de furcsa módon annak volt nagyobb a visszhangja, amikor abbahagytam.-Miaz oka ennek?- Az alkoholistát eltűrik, szánják. De aki kiáll az alkoholizmusa mellett, az más.- Kísértés sincs már?- Nincs. Provokációk voltak, de nem vezettek eredményre. Azóta nem vettem a kezembe poharat.-MiazAA tanításának lényege?- Ott kezdődik, hogy bevalljuk: al­koholisták vagyunk, ezzel szembe kell néznünk. Hat és fél éve nem iszom. Hetente találkozunk itt a sorstársak­kal. Én a szerencsésebbek közé tarto­zom, mert nem vesztettem el a munka­helyemet. Bár a családomat szétittam, most ismét együtt élünk. Az anonim alkoholisták, akár a temp­lomi perselybe, forintjaikat egy kis do­bozba dobják. Ez fedezi a kiadványok, rendezvények költségeit, mert anyagi tá­mogatást sehonnan sem kapnak. Szertar­tásszerű búcsúzásukkor körbe állva, egy­más kezét fogva mormolják imájukat: „Istenem, adj lelki békét annak elfogadá­sára, amin változtatni nem tudok; bátor­ságot, hogy változtassak azon, amin tu­dok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget! ” _____ VÁRNAI ÁGNES P róbára teszik a gyógyítókat is A Kaposi Mór Megyei Kórház belgyógyászati ambulanciáján és a baleseti sebészetén dolgozók életét naponta megkeserítik a magukból kivetkőzött alko­holisták. Az alkohológiai ambulancia megszűnése óta ugyanis ide hozza mentő a sérült vagy itt-ott talált részegeket, többnyire éjféltájban, az italbolti záróra után. Kócsó Józsefnétől, a belgyógyászat főnővérétől megtudtuk: a földszinti ambulancián a legsúlyosabb, azonnali ellátást igénylő betegek mellett kell foglalkozniuk a sokszor saját ürülékükben fetrengő részegekkel. Miután az orvos megállapítja, hogy csak az alkoholtól betegek, kijózanodásukig ott kell tartani őket. Aztán az amúgy is túlterhelt ápolónőkön a sor: megfürösztik, tiszta ágyba helyezik a magukról megfeled- kezetteket. Ugyanazokba a kétszer kétágyas szobákban kénytelenek elhelyezni őket, ahol a különböző okok miatt ugyancsak megfigyelésre szoruló akut betegeket. Gondot okoz, hogy a részeg embernél legtöbbször nincs személyazonosságát iga­zoló okmány, taj-szám. Felelősséggel elengedni pedig csak azután lehet, ha kijózan­odott. Előtte azonban még tartogat egy-két meglepetést a környezetének. Az ébre­dező, megerősödött részegek zömének legtöbbször az amúgy is túlterhelt nővér a célpontja. De jut a garázdaságot kísérő ordibálásból, fenyegetésből a betegeknek is. Előfordult olyan is, hogy a megvadult ember késsel kergette az útjába kerülőt. A tett- legesség elkerülése végett gyakran kell rendészt hívni. A főnővér naponta referál az osztályvezető főorvosnak a történtekről, mindhiába. Változtatni nem lehet. A szerkezetváltás gondjait a legkiszolgáltatottabbak sínylik meg. Az erdélyi színjátszás drámája Tehetséges fiatal színészek, s a rutinos, állandó megúju­lásra képes érett generáció, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Tár­sulat tagjai arattak hangos sikert a Csiky Gergely Szín­házban. Játékukból látszott: a gondolat szabadsága ma már természetes Erdélyben. Az alkotást csak a pénzte­lenség akadályozza. Volt bemutató, amikor a színé­szek nem érhettek a díszlethez, mert az utolsó pillanatban készült el, s még nem száradt meg rajta á festék. S olyan is, hogy a második felvonás jelmezét az elsőben még varrták. Nem könnyű a színház- csinálók élete Erdélyben. Erről először Farkas Ibolyát és Györffy Andrást, az erdélyi magyar szín­ház ismert alakjait kérdeztem, akik a fiatalokkal szemben átélték a Ceausescu-rezsim kultúrafojto­gató évtizedeit.- Nehéz, de nagyon izgalmas feladat volt azokban az időkben színházat csinálni, mert tétje volt - emlékszik Farkas Ibolya, aki a színüskola tanára is. - Valamit el­tudtunk mondani a színpadon, amit máshol nem lehetett. Albee Nem félünk a farkastól című drá­A hatalom után a pénztelenség korlátáit kell legyőzni a reményteljes marosvásárhelyi társulatnak FOTÓKÖRÖK ANETT mája például klasszikusnak szá­mított azokban az években. Ezt az előadást csak titkos cselszövé­sek árán tudtuk létrehozni, mert mint valutás darab, külföldi szer­zőé, fizetni kellett utána. Kitalál­tuk, hogy főiskola vizsgaelőadás­ként mutatjuk.- Más volt 1989 előtt a feladata a színháznak,, mindenekelőtt az, hogy továbbörökítse az anyanyel­vet - teszi hozzá Györffy András, aki több magyar filmben játszott.- Mi volt a hatalom technikája ab­ban, hogy ellenőrizze a színház gondolatait?- A technika egyszerű volt: nincs pénz - mondja Farkas Ibo­lya. - A külföldi darabokért valu­tát kellett fizetni, s az ország valu­tatartaléka kevés ahhoz, mond­ták, hogy megfizesse azt a né­hány dollárt. Nem játszhattunk magyar darabot sem. Pedig a ma­gyar szerzők sorra mondtak le jogdíjaikról.-Ma az ideológia nem gátolja a színházcsinálást: de pénzt ad-e a munkához?- Mivel a marosvásárhelyi nemzeti színház, a minisztérium­tól kapja a támogatást - tudom meg Györffy Andrástól. - Románi­ában ma borzasztó gazdasági vál­ság van. Nagyon meg kell gondol­ni mindenkinek, hogy jut-e pénz színházjegyre, pedig nem drága. Nyomorognak az emberek, és a színházak is. A fiatal generáció mégis biza­kodó. Anca Bradu, A tavasz ébre­désének tehetséges rendezőnője 6 éve végzett Bukarestben. Több­féle stílust és szövegtípust kipró­bált, Shakespeare-től az abszur­dig és a posztmodernig, két éve mindennek a szintézisét keresi.- Wedekind szövegét a mo­dern drámairodalom remekművé­nek tartom. Azon túl, hogy szín­házat csináltunk, megkerestük magunkban azokat a mély rezdü­léseket, amelyek szükségesek ezeknek a problémáknak a közve­títéséhez. Úgy érzem, hogy a je­len színházi létünk egy újfajta expresszionizmus keresését tük­rözi. Szeretnék újra dolgozni a marosvásárhelyi magyar színé­szekkel, mert úgy érzem, az isko­lájuk hagyománya erőteljes, ener­gikus hagyomány. A romáig szín­ház nem hozott létre avantgárdot, de fogékony volt az újító jelensé­gekre. Talán a román vérmérsék­let határozza ezt meg, ami vegyes temperamentum. Van latin lírai- sága és történelmisége, van szláv- ságában rejtező mélysége, és Er­délyben, ahonnan származom, a német hatások is érzékelhetőek. Tompa Klára az egyik női fő­szerepet játssza a Wedekind- műben. A drámai alakot formáló törékeny lány két éve végzett a marosvásárhelyi színiakadémián, s azóta a helyi társulat tagja.- Véletlenül lettem színész, de szeretem csinálni. Sokan megkér­dik, mennék-e külföldre játszani, de azt hiszem, ez nagyon veszé­lyes dolog. Sok nagy nevű színész jött el Erdélyből, áld elkallódott. Domokos László energikus művész, aki az akadémia elvégzé­se után három éve évfolyamtársa­ival, hetedmagával szerződött a társulathoz. Csíkszentkirályon nőtt föl, Brassóban élt húsz évig, és nyolc éve vásárhelyi.- Nem akartam színész lenni, a bölcsészkarra készültem ma­gyar-román szakra. Aztán a buda­pesti Ki mit tud? 1993-ban Erdély­ből egyedül jutottam tovább a se­lejtezőbe. 180 szavaló közül ti- zenkettőnket választottak ki. Megkerestek a főiskoláról, nem akarnék-e felvételizni. Két héüg nem aludtam, majd három évi munkámat, bölcsészi terveimet félredobva elkezdtem a színész­szakot. Most itt tartok. A magyar nyelvű színjátszás a fiatalok számára már természe­tes, nem tartják missziónak, amit csinálnak. Szerintük csak kétféle színház van: jó és rossz. BALASSA TAMÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom