Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-18 / 65. szám
10. oldal - Somogyi Hírlap SZÍNES 2000. Március 18., Szombat HÉTVÉGÉ Akik a halál torkában keresik a szalmaszálat Sándor vagyok, alkoholista... Mari vagyok, alkoholista... Vilmos vagyok, alkoholista... - sorjáznak a mélyről feltörő szavak. Körben a székeken meghatározhatatlan korú férfiak s nők foglalnak helyet, hogy felidézzék kábulatban töltött éveket. Újra és újra, egymásnak mintegy tükröt tartva tárják fel múltjukat. Ők, az Anonim Alkoholisták (AA) kaposvári szervezetének tagjai, nem feledhetnek. A felejtés ugyanis egyenlő lenne a józanság feladásával. Azzal, amit csak egymásba kapaszkodva érhettek el. A teljes nevüket nem, de életüket néhány órára fölfedték az egészségügyi főiskolások előtt. Bízva abban, hogy arcukat a lelkűkbe látók az ajtón kilépve elfeledik. Mert mint mondták: a kocsma előtt sárban fetrengő részeget nem, csak a megtért alkoholistát veti meg a társadalom. A gyermekjóléti szolgálat ad helyet hetente az alkoholfüggőségtől megszabadult és szabadulni vágyóknak. A sajátos terápia hangulata felemelő és megrendítő. Itt nincs orvos, pszichiáter; csak ők, az alkoholistává vált, gyógyíthatatlan betegek. Akik társaik sorsából erőt merítve próbálják tünetmentessé tenni létüket. Sándort 40-50 évesnek vélem. Pergamenszerű, gyűrött bőre árulkodik múltjáról. Évekig magához láncolta a gyilkos ital. A Kaposváron öt éve létesült szervezet történetéről beszél a nyílt nap résztvevőinek. Szellemi épségét szépen formált mondatai, logikus gondolkodása jelzi. Azt mondja, az AA állandó feladatot ad nekik, s ez a legjobb módszer, hogy a részegségtől eljussanak a kijózanodásig. Az amerikai Biliről mesél, akit még 1935- ben hagyott el a felesége, s tudta, ha aznap nem találkozik valakivel, zátonyra fut az élete. A sorsa összehozta Bobbal, az alkoholista orvossal; egy átbeszélgetett éjszaka után két lélek megmenekült. Ők voltak a később világméretűvé terebélyesedő hálózat, az Anonim Alkoholisták Szervezetének megalapítói. Bob megírta az alkoholisták bibliáját, amit azóta 27 nyelven forgathatnak a rászorulók.- Az alkoholista fogadkozik, de számára túl nagy a küszöb, amit át kellene lépnie, hogy letegye a poharat. Ebben segíthetünk egymásnak; elmondjuk tapasztalatainkat, mert az élmény közös. Az a vágyunk, hogy megszabaduljunk az alkoholtól. Választhatunk a koporsó és a józan élet között. Mi a halál torkában keressük a szalmaszálat... De nemcsak a józanságunkat kell megtartani, segítenünk kell annak, aki kéri - mondja, s hozzáteszi: három és fél éve nem ittam alkoholt.- Öt évig masszívan ittam - veszi át a szót Mari. A harmincas éveit taposó ke- rekded asszonyról senki sem hinné el, hogy gyufaszálvékonyra fogyott a lába és hatalmas alkoholista hasa volt. Mindenki, kezdetben még ő is azt gondolta, halálos beteg. Csak később derült ki: ez a kór nem a daganatok miatt gyógyíthatatlan. A bajra csak ő találhatott gyógyírt.- A gondok akkor kezdődtek, amikor összeköltöztünk az anyósommal. Képtelen voltam kezelni a konfliktusokat. Először csak társaságban ittam; úgy éreztem, az alkohol könnyít a gondokon. Eljutottam odáig, hogy már előre „nyugtattam” magam, mert olyan jó volt az önsajnálat. Senki, a családom sem vette észre, hogy alkoholista vagyok. Nem voltam másnapos. Mire a férjem hazatért a munkából, már kialudtam magam a kábulatból. Csak amikor egy hónap alatt 14 kilót fogytam, akkor fordultam orvoshoz, de előtte is titkoltam a valódi bajomat. Aztán eljött a pillanat, amikor színt kellett vallanom a család és az orvos előtt. A halálfélelem erősebbnek bizonyult mindennél. A férjem azt mondta: ezt nekem kell megoldani. Hálás vagyok neki érte. S a barátnőmnek is, aki eljuttatott a szigetvári alkohológiai osztályra. Ott tettek rendbe, ott találkoztam először az AA-val. Már. 568 napja nem ittam alkoholt. Öt kemény alkoholista évre emlékezett vissza a 30 év körüli Vilmos, aki ez idő alatt minden kötődését elvesztette. Sőt, az alkohol sem volt elég, Andaxinra ivott. - Amikor kitett a családom, a nővérem befogadott, de kérte: tegyek valamit. Szigetváron ismertem meg az AA-t. Azóta visszakaptam állásomat, megleltem a családomat. Három éve nem iszom. Bonyolult, hosszú utat idézett föl a középkorú Miklós. Nősülése után jöttek a bajok; összeköltöztek az anyóssal, s a feszültségre ő is az alkoholban találta meg a gyógyírt. - Kezdetben csak a családom tiltakozott, majd a munkahelyemen sem tudtam titkolni a szenvedélyemet. A töröcskei pszichiátriai kezelés nem hozott tartós eredményt, pedig kétszer is voltam ott. Elváltam, lecsúsztam, majd az utcára tettek. Vége lett mindennek... Szerencsére a körzeti orvosom Szigetvárra küldött. A nap minden órájában igyekszem erősíteni magamat, hogy vissza ne kerüljek. Az AA segített. Van hova fordulnom. S ismét van munkám, családom. Már 1283 napja nem iszom alkoholt. Sándor, a csoport nem hivatalos vezetője vezet be a szervezet rejtelmeibe.- Most fogadtuk el az országos küldöttgyűlésünkön az alapszabályt, s ezzel megalakult a magyarországi anonim alkoholisták közössége. Egyesület, amely nincs regisztrálva. A megalakításhoz mindössze tízen fedték föl személyazonosságukat. Eddig majdhogynem illegalitásban, bár eléggé szervezetten dolA gondokat nem oldja meg, de rabbá tesz goztunk. Az bizonyos: sokan vagyunk.- Hogy találtak egymásra? Hiszen nem minden alkoholista iszik nyíltan.- Az országos központ címe már benne van a telefonkönyvben. Jómagam 1993-ban már ott tartottam, hogy reggel beültem az autómba, s remegett a kezem, lábam. Elmentem 500 métert, s az első kocsmában fölhajtottam egy féldeci- deci konyakot, majd beültem az autóba és mentem a munkahelyemre. Hat-hét évig ittam keményen. Reggel nem emlékeztem rá, hogyan értem haza. Az autóm maga talált oda, akár a jó ló. Végül már annyi bajom volt, hogy kórházba kerültem. A feleségem fedezte föl a szigetvári alkohológiai osztályt, ahol rádöbbentettek, hogy nekem kell kezdeni valamit. Nehéz volt, de sikerült. Szigetváron nem deviánsként, hanem gyógyíthatatlan betegként kezelik az alkoholistákat, akiket csak tünetmentessé lehet tenni. Nem csökkenteni kell az ivást, hanem le kell tenni a poharat.- Érezte-e a környezete megvetését?- Volt, aki másként viselkedett velem, de furcsa módon annak volt nagyobb a visszhangja, amikor abbahagytam.-Miaz oka ennek?- Az alkoholistát eltűrik, szánják. De aki kiáll az alkoholizmusa mellett, az más.- Kísértés sincs már?- Nincs. Provokációk voltak, de nem vezettek eredményre. Azóta nem vettem a kezembe poharat.-MiazAA tanításának lényege?- Ott kezdődik, hogy bevalljuk: alkoholisták vagyunk, ezzel szembe kell néznünk. Hat és fél éve nem iszom. Hetente találkozunk itt a sorstársakkal. Én a szerencsésebbek közé tartozom, mert nem vesztettem el a munkahelyemet. Bár a családomat szétittam, most ismét együtt élünk. Az anonim alkoholisták, akár a templomi perselybe, forintjaikat egy kis dobozba dobják. Ez fedezi a kiadványok, rendezvények költségeit, mert anyagi támogatást sehonnan sem kapnak. Szertartásszerű búcsúzásukkor körbe állva, egymás kezét fogva mormolják imájukat: „Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok; bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget! ” _____ VÁRNAI ÁGNES P róbára teszik a gyógyítókat is A Kaposi Mór Megyei Kórház belgyógyászati ambulanciáján és a baleseti sebészetén dolgozók életét naponta megkeserítik a magukból kivetkőzött alkoholisták. Az alkohológiai ambulancia megszűnése óta ugyanis ide hozza mentő a sérült vagy itt-ott talált részegeket, többnyire éjféltájban, az italbolti záróra után. Kócsó Józsefnétől, a belgyógyászat főnővérétől megtudtuk: a földszinti ambulancián a legsúlyosabb, azonnali ellátást igénylő betegek mellett kell foglalkozniuk a sokszor saját ürülékükben fetrengő részegekkel. Miután az orvos megállapítja, hogy csak az alkoholtól betegek, kijózanodásukig ott kell tartani őket. Aztán az amúgy is túlterhelt ápolónőkön a sor: megfürösztik, tiszta ágyba helyezik a magukról megfeled- kezetteket. Ugyanazokba a kétszer kétágyas szobákban kénytelenek elhelyezni őket, ahol a különböző okok miatt ugyancsak megfigyelésre szoruló akut betegeket. Gondot okoz, hogy a részeg embernél legtöbbször nincs személyazonosságát igazoló okmány, taj-szám. Felelősséggel elengedni pedig csak azután lehet, ha kijózanodott. Előtte azonban még tartogat egy-két meglepetést a környezetének. Az ébredező, megerősödött részegek zömének legtöbbször az amúgy is túlterhelt nővér a célpontja. De jut a garázdaságot kísérő ordibálásból, fenyegetésből a betegeknek is. Előfordult olyan is, hogy a megvadult ember késsel kergette az útjába kerülőt. A tett- legesség elkerülése végett gyakran kell rendészt hívni. A főnővér naponta referál az osztályvezető főorvosnak a történtekről, mindhiába. Változtatni nem lehet. A szerkezetváltás gondjait a legkiszolgáltatottabbak sínylik meg. Az erdélyi színjátszás drámája Tehetséges fiatal színészek, s a rutinos, állandó megújulásra képes érett generáció, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat tagjai arattak hangos sikert a Csiky Gergely Színházban. Játékukból látszott: a gondolat szabadsága ma már természetes Erdélyben. Az alkotást csak a pénztelenség akadályozza. Volt bemutató, amikor a színészek nem érhettek a díszlethez, mert az utolsó pillanatban készült el, s még nem száradt meg rajta á festék. S olyan is, hogy a második felvonás jelmezét az elsőben még varrták. Nem könnyű a színház- csinálók élete Erdélyben. Erről először Farkas Ibolyát és Györffy Andrást, az erdélyi magyar színház ismert alakjait kérdeztem, akik a fiatalokkal szemben átélték a Ceausescu-rezsim kultúrafojtogató évtizedeit.- Nehéz, de nagyon izgalmas feladat volt azokban az időkben színházat csinálni, mert tétje volt - emlékszik Farkas Ibolya, aki a színüskola tanára is. - Valamit eltudtunk mondani a színpadon, amit máshol nem lehetett. Albee Nem félünk a farkastól című dráA hatalom után a pénztelenség korlátáit kell legyőzni a reményteljes marosvásárhelyi társulatnak FOTÓKÖRÖK ANETT mája például klasszikusnak számított azokban az években. Ezt az előadást csak titkos cselszövések árán tudtuk létrehozni, mert mint valutás darab, külföldi szerzőé, fizetni kellett utána. Kitaláltuk, hogy főiskola vizsgaelőadásként mutatjuk.- Más volt 1989 előtt a feladata a színháznak,, mindenekelőtt az, hogy továbbörökítse az anyanyelvet - teszi hozzá Györffy András, aki több magyar filmben játszott.- Mi volt a hatalom technikája abban, hogy ellenőrizze a színház gondolatait?- A technika egyszerű volt: nincs pénz - mondja Farkas Ibolya. - A külföldi darabokért valutát kellett fizetni, s az ország valutatartaléka kevés ahhoz, mondták, hogy megfizesse azt a néhány dollárt. Nem játszhattunk magyar darabot sem. Pedig a magyar szerzők sorra mondtak le jogdíjaikról.-Ma az ideológia nem gátolja a színházcsinálást: de pénzt ad-e a munkához?- Mivel a marosvásárhelyi nemzeti színház, a minisztériumtól kapja a támogatást - tudom meg Györffy Andrástól. - Romániában ma borzasztó gazdasági válság van. Nagyon meg kell gondolni mindenkinek, hogy jut-e pénz színházjegyre, pedig nem drága. Nyomorognak az emberek, és a színházak is. A fiatal generáció mégis bizakodó. Anca Bradu, A tavasz ébredésének tehetséges rendezőnője 6 éve végzett Bukarestben. Többféle stílust és szövegtípust kipróbált, Shakespeare-től az abszurdig és a posztmodernig, két éve mindennek a szintézisét keresi.- Wedekind szövegét a modern drámairodalom remekművének tartom. Azon túl, hogy színházat csináltunk, megkerestük magunkban azokat a mély rezdüléseket, amelyek szükségesek ezeknek a problémáknak a közvetítéséhez. Úgy érzem, hogy a jelen színházi létünk egy újfajta expresszionizmus keresését tükrözi. Szeretnék újra dolgozni a marosvásárhelyi magyar színészekkel, mert úgy érzem, az iskolájuk hagyománya erőteljes, energikus hagyomány. A romáig színház nem hozott létre avantgárdot, de fogékony volt az újító jelenségekre. Talán a román vérmérséklet határozza ezt meg, ami vegyes temperamentum. Van latin lírai- sága és történelmisége, van szláv- ságában rejtező mélysége, és Erdélyben, ahonnan származom, a német hatások is érzékelhetőek. Tompa Klára az egyik női főszerepet játssza a Wedekind- műben. A drámai alakot formáló törékeny lány két éve végzett a marosvásárhelyi színiakadémián, s azóta a helyi társulat tagja.- Véletlenül lettem színész, de szeretem csinálni. Sokan megkérdik, mennék-e külföldre játszani, de azt hiszem, ez nagyon veszélyes dolog. Sok nagy nevű színész jött el Erdélyből, áld elkallódott. Domokos László energikus művész, aki az akadémia elvégzése után három éve évfolyamtársaival, hetedmagával szerződött a társulathoz. Csíkszentkirályon nőtt föl, Brassóban élt húsz évig, és nyolc éve vásárhelyi.- Nem akartam színész lenni, a bölcsészkarra készültem magyar-román szakra. Aztán a budapesti Ki mit tud? 1993-ban Erdélyből egyedül jutottam tovább a selejtezőbe. 180 szavaló közül ti- zenkettőnket választottak ki. Megkerestek a főiskoláról, nem akarnék-e felvételizni. Két héüg nem aludtam, majd három évi munkámat, bölcsészi terveimet félredobva elkezdtem a színészszakot. Most itt tartok. A magyar nyelvű színjátszás a fiatalok számára már természetes, nem tartják missziónak, amit csinálnak. Szerintük csak kétféle színház van: jó és rossz. BALASSA TAMÁS
