Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-18 / 65. szám

I 2000. Március 18., Szombat KAPO S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Közmű a Kecelhegyre 203 millióért Ilyen mértékű beruházás 1995-ben volt utoljára a megyeszékhelyen 189 millió forintot igényel Kaposvár a Somogy Megyei Területfejlesztési Tanácstól, ebből az összegből 356 mil­liós program valósulhat meg. A város 98 millió saját forrást biztosít. A területfejlesztési tanácshoz há­rom címen lehet pályázni - mondta Szita Károly polgármes­ter tegnap azon a sajtótájékozta­tón, ahol a csütörtöki közgyűlés legfontosabb döntéseit ismertet­te. A területi kiegyenlítést szolgá­ló támogatásra és a vidékfejlesz­tési célelőirányzatra nem pályáz­hat a megyeszékhely, mert nem tartozik a kedvezményezett tele­pülések körébe. A céljellegű de­centralizált alap keretéből intéz­mény- és útfelújításra, az Európa Park rendbetételére, szennyvízcsatornázás­ra, a toponári idősek klubjának átalakításá­ra, a töröcskei faluház és a malomhoz vezető út építésére jelezte igé­nyét Kaposvár. A Tán­csics Gimnázium mel­léképületei és a déli ke­rítés valamint a ma­lomhoz vezető út építését üte­mezetten két év alatt fejezik be. A legnagyobb értékű beruházá­sok a szennyvízcsatornázás, az intézmény-felújítás, az útépítés és a park kialakítása. Eredményt hirdettek a köz­gyűlésen a Kecelhegyi terület be­építéséről. A víztorony melletti volt gyümölcsös helyén családi és négylakásos kis társasházak épülnek. A város há­romszor pályáztatta meg a beruházást, az első kettő eredményte­lensége után végre si­került megtalálni a ki­vitelezőt. A budapesti székhelyű Telek Kft ajánlatát fogadták el a városatyák. Az ingat­lant négyzetméteren­ként 200 forintért eladják és a be­ruházónak 203 millió forint érté­kű közművet kell megépíteni 2002. június 30-ig. Az önkor­mányzat kikötötte, hogy a kivite­lezést minimum 75 százalékban kaposvári alvállalkozóval, vagy ennek hiányában somogyi alvál­lalkozóval kell elvégeztetni. A te­rületen 86 telek kialakítására van lehetőség - közölte Szita Károly. A kft 22 négylakásos kis társas­ház építését vállalja. A polgár- mestertől megtudtuk, hogy egy régóta üresen álló terület beépí­tését sikerül most végre megol­dani, eddig évről-évre haszon- bérletbe adták ki. Miután a köz­gyűlés elfogadta a pályázó aján­latát, rövidesen megkötik a szer­ződést is. Ilyen mértékű beruházás 1994-95-ben volt utoljára Kapos­váron, akkor épültek be a Kisgáti és a kisrómahegyi városrészek. Jobbára már csak foghíjtelkek vannak a megyeszékhelyen, ilyen nagy terület, mint a kecel­hegyi már nincsen. Intézmények és lakások épülhetnek még a Kis- gátitól északra, a benzinkút mö­götti területen. SZABÓ KINGA Ellentmondásos iskolaszékek Az iskolaszékek nem váltot­ták be a hozzájuk fűzött re­ményeket, ezért már csak nyolc intézményben, három általános és öt középiskolá­ban működik Kaposváron. Miután működésük formális volt, az iskolák életében érdemi válto­zást nem hoztak, többségük megszűnt. A szülői szervezetek hatékonyabban segítik az intéz­mények mun­káját, jól kép­viselik a csalá­dot és a tanu­lók érdekeit, ezért átvették az iskolaszé­kek feladatait. Azokban az iskolákban, ahol to­vábbra is igényt tartanak a „szé­kekre”, úgy ítélték meg, hogy si­került olyan személyeket bevon­ni az intézmény életébe, akik közreműködésével a tanoda eredményesen működik. A köz­oktatási törvény kimondja, hogy a fenntartó, vagyis a kaposvári önkormányzat iskolánként egy képviselőt delegálhat az iskola­székbe. 2002. szeptember 1-jéig Teli János, a Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskola, dr. Giber Vilmos, a Táncsics Mi­hály Gimnázium, dr. Stadler Jó­zsef, az Építőipari Szakképző Isko­la és Kollégium, Juhász Tibor, az Eötvös Lóránd Műszaki Kö­zépiskola, Kováts Imre, a Rippl-Rónai József Közle­kedési Szak­képző Iskola és Kollégium, dr. Ozsváth Ferenc, a Berzsenyi Dániel Általános Is­kola, Kurucz János, a Kaposfürdei Iskola és Kompák György, a Pécsi utcai Iskola képvi- selője lett. ___________sz.k. A szülői szervezetek hatéko­nyabban segítik az intézmé­nyek munkáját Műhelyépítő diákok Tovább folytatják a tavaly leégett tanműhely építését az építőipari szakközépiskola diákjai. Eddig több mint 11 millió forint értékű munkát végeztek el.- Áttekintettük a felújítással kap­csolatos legfontosabb teendőket, a munkát hétfőn kezdjük el - mondta tegnap Ponikfor Zokán, az építőipari szakközépiskola igazgatója. Emlékezetes, a tűz­vész tavaly mintegy 24 millió fo­rint kárt okozott. A helyreállítást még az ősszel elkezdték, befejez­ték a tetőszerkezet átépítését és végeztek a hőszigeteléssel. A munkában - alkalmanként - több mint húsz diák vett részt, s három szakoktató irányította az építke­zést. Kőművesek és ácsok éppúgy dolgoztak, mint épületgépészek. Eddig egyébként mint 11 millió fo­rint értékű munkával végeztek, s időközben úgynevezett harminc tetősíkablakot helyeztek el, vala­mint számos ajtót és ablakot is. Az épület fokozatosan megújul, jól nyomon követhető a változás. A szakemberek elégedettek a ta­nulók munkájával, rendszeresen ellenőrizték őket. Úgy tűnik, tart­ják a határidőt. Pontos menetrend szerint dolgoznak, a téli leállás után most tovább folytatják az építkezést. A víz- és a villanysze­relési munkálatok mellett hama­rosan ismét kőművesek veszik birtokba az épületet, ahol befeje­zik a falazást és a vakolást. Ezután - egyebek mellett - a központi fűtéshálózat kiépítése, illetve a festés-mázolás ad mun­kát. Mindezzel várhatóan október elejéig végeznek, s rövidesen el­kezdik a tornacsarnok tetőzeté­nek felújítását. A munka régóta esedékes, gondoskodtak az ezzel kapcsolatos tervek elkészítéséről, és április elején már ott is dol­goznak a tanulók. A mintegy 3,1 millió forint értékű építkezést vár­hatóan a tanév végére befejezik. Az igazgató azt mondta: a tanulók felkészültek a munkára. Eddig is jól dolgoztak, mindannyian helyt álltak. A gyakorlati oktatás során számos fontos ismeretet sajátítot­tak el, amit később is kamatoztat­hatnak a leendő szakemberek. ___________ H. M. K itakarítják a várost Takarítócsapatok vették birtok­ba a várost, akik folyamatosan tisz­títják az utcákat. Eddig 800 köbmé­ternyi hulladékot gyűjtöttek össze. Február elején kezdték el a mun­kát, város szerte folyamatosan dol­goznak. Többek között a télen fel­használt síkosságmentesítő anya­gokat gyűjtik össze, s a lerakódott szennyeződés eltávolításáról folya­matosan gondoskodnak. Speciális gépek is segítik a tisztítást, s a kül­ső területeken is dolgoznak. Hartner Rudolf, a városgondnok­ság vezetője tegnap azt mondta: a munka 70 százalékát már befejez­ték. A tervek szerint március végé­re mindenhol végeznek, a belváros mellett a lakótelepeket is felkeresik. A héten - többek között - a Kinizsi és a Toldi lakótelepen dolgoztak, s megtisztították a Szigetvári utca egy-egy szakaszát is. Noha a szeszélyes időjárás miatt tegnap újból ízelítőt kaptunk a tél­ből, a szakemberek abban remény­kednek, hogy a hótakarítás már nem ad több munkát. Egyébként most összesítették az elmúlt hóna­pok legfontosabb tapasztalatait. Az utak tisztítása és a felhasznált alap­anyag mintegy 30 millió forintba került. A munkadíj és a hótolás több mint 25 millió forint volt, a vá­rosgazdálkodási rt munkatársain kívül számos közhasznúa is dolgo­zott. Az elmúlt hónapokban több mint 470 tonna sót, 500 tonna sala­kot és 140 köbméter fűrészport használtak fel. h. m. Kereskedők iskolapadban Minden vállalkozó létérdeke, hogy tisztában legyen a legújabb előírá­sokkal. Legalább 100-150 fontos szabály betartását kérhetik szá­mon, s a „feledékeny” vállalkozók súlyos büntetésre számíthatnak. Erről Kertész Rezső, a Kisosz me­gyei társelnöke beszélt tegnap. Ka­posvári kereskedőknek és vendéglá­tósoknak rendeztek szakmai találko­zót, ahol a legújabb pénzügyi és gaz­dasági tudnivalókat ismerték meg. A helybeli vállalkozókon kívül sokan jöttek a környékbeli településekről is. A találkozókon - többek között - a legújabb munkaügyi és munkabiz­tonsági, illetve adózási tudnivalókat tekintették át. Szó esett a fogyasztó- védelmi előírásokról is, s az érdeklő­dők megnyugtató választ kaptak kérdésükre. Az biztos: érdeklődés­ben nem volt hiány, hiszen a keres­kedők felismerték a továbbképzés fontosságát. Célszerű időben felkészülni, a mulasztásnak ugyanis súlyos ára le­het. Legutóbb egyébként a társada­lombiztosítással kapcsolatos teendő­ket összegezték. A szervezet elnöke azt mondta: hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a találko­zósorozatot, ahol a vállalkozókat leg­inkább érdeklő ismeretekről esik szó. A gyakran változó jogszabályok között számos vállalkozó nehezen igazodik el, s nélkülözhetetlen, hogy tisztában legyenek az összes előírás­sal. H. M. 245 tonna szelektált szemét Ismét megtalálhatók a közterüle­teken a szelektív szigetek. A KVG Rt tavaly 191 tonna biohul­ladékot, 30 tonna papírt és 24 tonna műanyagot gyűjtött így össze, ennyivel is kímélve a város nemrég átadott korszerű hulla­déklerakó telepét. A Kaposvári Városgazdálkodá­si Rt a tisztítás és felújítás után visszahelyezte a közterületekre a húsz hulladékszigetet; ennek egynegyedét új helyszínekre. A cégnek továbbra is az a célja, hogy a lakosság érdekét szolgáló szelektív gyűjtéssel kímélje a kör­nyezetet, még ha ez nem is olcsó az rt számára. Ezért felülvizsgál­ták a szigetek helyét, s ahol tavaly a társasházi területeken közöny fogadta a szelektív gyűjtés lehető­ségét, oda az idén nem raktak tar­tályokat. Az elmúlt évhez képest kibővítették a családi házas öve­zet szelektív gyűjtés körét. A Biczó, a Hársfa, a Szántó, az Apponyi, a dr. Kovács Sebestyén Gyula, az Árpád és a József utcá­ban is lesz lehetőség a zöldhulla­dék, a papír és a műanyag pénz­tárca- és környezet kímélő gyűjté­sére. Erről a napokban küld érte­sítést a KVG Rt. b. t. Kórusok számvetése Hatodik alkalom­mal - a Tavaszi Fesztivál szerves részeként - ren­dezik meg Kapos­váron a kicsinyek kórusainak talál­kozóját. Az ország különböző tájai­ról érkezett együt­teseknek összeál­lított tartalmas program tegnap kezdődött és va­sárnapig tart. Kerekesné J*ytel Anna főszerve­zőtől megtudtuk tegnap az ELTE Bábszínházi előadás a gyerekeknek a ének-karvezetés szakán végzős somogyi növendékek diploma­koncertjével kezdődött a találkozó a Munkácsy Mihály Gimnáziumban. A gyerekek délután bábszínházi előadáson vettek részt, ez idő alatt a felnőttek pedig egy szakmai előadást hallgat­tak, melyben kortárs zeneszerzők műveiből csendültek fel részletek, ezeket elemezték is a szakemberek. Az esti koncerten a kaposvári kórusok köszöntötték a vendégeket, ezt Lázár Katalin népzenekutató előadása követte a népi Kodály általános iskolában fotó: török anett játék szerepe az oktatásban címmel. Ma és hol­nap a kicsinyek kórusainak hangversenyén, gá­laestjén, népi játék bemutatón és táncházban vehetnek részt az érdeklődők. A karnagyoknak a szokásoknak megfelelően értékelést is tart a szakmai zsűri. A Budapestről, Debrecenből, Pécsről, Siófokról és Barcsról érkezett együtte­sek nemcsak Kaposvárral, hanem a környező településekkel is megismerkedhetnek a hét vé­gem _____________________________ SZ.K. C sak fül és toll kellett hozzá Még több zenét, helyi informáci­ót, kívánságműsort és játékot szeretnének a Kapos Rádió hall­gatói, akik döntően a 18-50 éves korosztályt képviselik - ez de­rült ki a Somogy Hírlappal közös játékból. A lapunkban megjelent közvéleménykutatási szelvényt 550-en küldték vissza, az aján­déksorsolás március 27-én lesz. A rádió vezetői tudják, hogy a felmérés nem mondható repre­zentatívnak, mégis több tanul­sággal járt számukra, melyek egy részét már a gyakorlatban is hasznosították. A szelvényt visz- szaküldők 55 százaléka teljesen elégedett a médium műsorával, melyet a nyugati URH 99,9 Mhz- en hallhatnak. Akik valamit vál­toztatnának, azok közül legtöb­ben azt szeretnék, ha a jelenlegi­nél is több helyi információt kap­nának. Ugyanekkora arányban kérték azt is, hogy a zenék közöt­ti megszólalások rövidebbek le­gyenek: a műsorvezetők ezután 1-1,5 percig beszélnek, s a stú­dióbeszélgetésekben, tudósítá­sokban igyekeznek 2,5 perc alatt maradni. S aztán jöhet ismét a zene. Ebben az a tapasztalat, hogy a Kapos Rádió hallgatók számára a 80-90-es évek muzsi­kája a kedvenc, de a 70-es évek­re és napjaink slágereire is ha­sonlóan nagy az igény: a zenei szerkesztés mindinkább tükrözi ezt. Katona József, a Kapos Televí­zió és Rádió Kht ügyvezető igaz­gatója a nemrég lezárult játékos közvéleménykutatásról tegnap azt is elmondta, hogy a visszajel­zések többsége Kaposvárról ér­kezett, de városkörnyéki hallgató is akadt szép számmal. A szá­mok azt is egyértelműen vissza­igazolták, hogy hallgatóik döntő­en a 18-50 éves célközönségből kerülnek ki. Nem várt, de kellemes tapasz­talat, hogy a kevésbé hallgatott- nak hitt 10-14 és 18-23 órás mű­sorsávban is ugyanannyi fül ta­pad a rádió műsoraira, mint pél­dául a reggeli órákban. Legtöb­ben azonban 14 és 18 óra között kagylóznak a készülékek mellett. Jellemző az is, hogy a hallgatók nagyobb része 2-3 kedvelt és lá­togatott műsorsávot is megjelölt. Azok a hallgatók, akik kitöl­tötték és visszaküldték a Somogy Hírlapból kivágott szelvényt, március 27-én 19.30 órakor fi­gyeljék az adást: ekkor élőben sorsolják ki - s ezt a Kapos Tv is egyenesben adja - a színes televí­ziót és több más értékes ajándé­kot. ____________________________B. T. Programajánló A Kaposvári Tavaszi Fesztivál programjaként szombaton foly­tatódik a Munkácsy Mihály Gim­náziumban a Kicsinyek Kórusai­nak V. Országos Találkozója. Az Együd Árpád Művelődési Köz­pontban 9 órától millenniumi városismereti versenyt rendez­nek. A Kaposfüredi Galériában 16 órakor L. Tóth Judit és Leitner Sándor festőművészek tárlatát nyitja meg Szita Károly polgár- mester, közreműködik Spindler Béla színművész. Az Együd köz­pontban 19.30 órakor a Benkő Dixieland Band koncertezik. Va­sárnap folytatódik a Munkácsy Mihály Gimnáziumban a Kicsi­nyek Kórusainak V. Országos Találkozója. A Csiky Gergely Színházban 19.30 órakor a Győri Filharmonikus Zenekar és a Vikár Vegyeskar hangversenye kezdődik, vezényel Medveczky Ádám, karigazgató Zákányi Zsolt, közreműködik Falvai Sán­dor zongorán; Kodály és Liszt művei csendülnek föl. Ma este hat órakor az evangé­likus templomban a Pécsi Me­csek Kórus minősítő hangver- senyét rendezik meg. _______■ Hír ek ELLENŐRIZTEK. Tovább szigo­rította az ellenőrzést a tömegköz­lekedési vállalat, s így kevesebb rongálás történt eddig az autó­buszokon. Tavaly mintegy két­millió forint kárt okoztak, szá­mos ülést felvágtak, illetve be­zúzták a járművek ablakait. Az idén eddig négy ülést kellett megjavítani, (hm) ÁRUSOKAT VIZSGÁLTAK. Több mint 20 zugárust találtak a belvárosban a közterület-felügye­lők. A napokban egyre többen akartak engedély nélkül árulni, főként a színház park környé­kén, illetve a belvárosi utcákban próbálkoztak, (hm) __________■ Mo ziműsor Szombat: 4, 6, 8, 10: KETTŐS KOCKÁZAT (am.). Vasárnap: 4, 6,8: KETTŐS KOCKÁZAT (am.) (8283) Kérdezzen: m 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom