Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-16 / 63. szám

14. oldal - Somogyi Hírlap K R Ó N I K A 2000. Március 16., Csütörtök Kalendárium Ma március 16-a, csütörtök van „A szerelem egész biztosan megmutatja a helyes utat, de nagy bátor­ság kell ahhoz, hogy követni merje az ember.” (Selma Lagerlöf) Névnapjukon köszöntjük Henrietta nevű olvasóinkat. A Nap ma: 5.55 órakor kél, és 17.51 órakor nyugszik. A Hold ma: 13.26 óra­kor kél, és 4.00 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Csütörtök. Köznap. - Napi igék: Kát.: Zsolt 137. Mt 7,7-12. Ref.: Hós 3. Lk 17,20-37. Ev.: Jn 2,13-22. Mk 12,28-34. Őrt.: 2Tim 2,1-10. Jn 15,17-16,2. - Henrietta. A germán eredetű Henrik (jel.: uralkodó) francia-latin női és ki­csinyített változata. Védőszent: Boldog Suso Henrik német misztikus (+1266). Virága: tulipán. - Az őrt. és a gör. kát. naptárban Szent Szabinosz vértanú. Mai évfordulóink ,90 éve született Jászberényben Gerevidi Aladár kardvívó. Minden idők leg­eredményesebb magyar olimpiai résztvevője volt, 1932 és 1960 között hat olimpián vett részt, és csapatban minden alkalommal aranyérmes lett - még ötvenévesen is. Legnagyobb egyéni diadalát az 1948-as, londoni öt­karikás játékokon érte el, amikoris egyetlen vereség nélkül lett bajnok. Éremgyűjteményét világ- és Európa-bajnokságon is szaporította, az előb­biekben kilenc, az utóbbiakban pedig öt aranyérmet szerzett. Boldog születésnapot! 60 éves Bernardo Bertolum Oscar-díjas olasz filmrendező. A világhírű film­költő, Pasolini mellett tanulta a filmkészítést, s alaposan elsajátította a szakma rejtelmeit. Első sikerét a Marlon Brando főszereplésével forgatott Az utolsó tangó Párizsban című filmjével aratta, amely egyúttal hatalmas botrányt is kavart, akkortájt még igencsak merésznek számító erotikus je­leneteivel. Azóta több nagyszerű filmet forgatott, egyebek mellett A Hold, Az utolsó császár, a Huszadik század és A kis Buddha hozzánk is eljutott. Egymásra acsargodnak a kutyások Február 24-én néhány elnökségi tag terrorista eszközökkel, kom­mandósok bevonásával elfoglalta a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének budapesti szék­házát. A kutyások annyit érzé­kelnek a dologból, hogy akadoz­nak a szolgáltatások, késnek a törzskönyvek. Szmolka János elnökségi tag az ebtenyésztők tisztújító ülésén is­mertette a kialakult helyzetet. Vé­leménye szerint a kiállítások lebo­nyolítását - a legfőbb ügyészség állásfoglalása szerint is törvényte­len akció - nem befolyásolja. A le­gitim elnökség a törvényes utat választja, bármilyen hosszú ideig tart is. A kaposvári egyesület gyű­lése sem volt feszültségektől men­tes. Többször személyeskedésbe fulladt a tisztújítás kapcsán kiala­kult vita. Végül az elnök négy év­re ismét Szmolka János lett, és nem változott a régi vezetőség Sem. SZARKA Fesztiválprogramok Balatonbogláron a Lengyel- Magyar Barátság Házában ma 9 órától a Magyarok és magyar ál­lam a Kárpát-medencében cím­mel regionális történelmi vetélke­dőt rendeznek a felső tagozato­sok és a középiskolások részére. Fonyódon a Mátyás Király Gim­názium aulájában 16 órakor Múlt és jövő címmel területi nyugdíjas találkozó lesz, fellép Ihos József. Marcaliban 16 órától a kulturális központban big band találkozót rendeznek a marcali, a barcsi, és a Mecato ütőegyüttes részvételé­vel. Nagyatádon 17 órakor a mű­velődési házban „Napforduló” a Budapesti 7 Főszín társulata Szilágyi Domokos verseinek dra­matizált összeállítását adja elő; 19 órakor Testvérmúzsák címmel kezdődik eszmecsere. Tabon 14 órakor a művelődési központban dr. Magyar Kálmán régész Várak Somogy megyében címmel tart előadást. ■ » FÓLIABIRODALOM. Tíz éve kertészkedik a somogyjádi Viánt László. Ezer négyzetméteren hat fóliasá­torban neveli az egynyári növényeket, s már kel a paprika- és a paradicsompalánta is. Viánték kálát és muskátlit is nevelnek; képünkön a szegfűt szedik ________________________________fotó= kovács tibor Tá ska Közel százan ültek tegnap egy asztalhoz ünnepelni Táskán. A faluban az 1800- as évek óta szinte megsza­kítás nélkül hagyomány a nemzeti vacsora. Az ünnepi menü tegnap 25 kilogramm halból készült és mindenki jóllakott belőle. Nemzeti vacsorára már a sza­badságharcot követő években összegyűltek a táskái férfiak. Ak­koriban ez országszerte hagyo­mány volt a településeken. Ami­kor pedig a szabadságharc ün­neplése tiltott volt, a legtöbb he­lyen a papok szervezték a nem­zeti ünnepeket, általában a plé­bániák épületében. A 48-as di­cső események felemlegetése után közös étkezés következett, a tájegységre jellemző ízekkel. Táskán halászlevet és túrós csu­szát tesznek március idusán az asztalra. A tegnapi hallét 25 kilo­gramm ponty bánta és közel szá­zan jóllaktak vele, Gadányi Ist­ván, Táska polgármesterének jó­voltából. Ahogyan évek óta min­dig, az idén is ő készítette ugyan­is az ünnepi eledelt. A nemzeti vacsorát, amit településenként Kossuth és 48-as vacsorának is neveznek, katonadalok és versek színesítik és Táskán az asszony­kórus is hozzátartozik az ünnepi műsorhoz. Rinkóczi Józsefné, a kórus kontykötője elmondta: már kislány korából emlékszik a hagyományra, ami jó ideig csak a férfiak kiváltsága volt. FÁBOS ERIKA Felemás szemüveg vakoknak Kaposvár Az ultrahangos szemüveget csak teljesen vak ember tudja használni. Akinek van látásmaradványa, a sze­mére támaszkodik. Forró József, a vakok és gyen- génlátók megyei szervezetének titkára összegezte így az ultra­hangos szemüveg bemutatása óta eltelt két hét tapasztalatait. Véleménye szerint az új segéd­eszköz nem csodaszer, és csak részben váltotta be a hozzá fű­zött reményeket. Eddig mintegy húszán próbálták ki a szemüve­get. A tapasztalatok szerint gya­logos közlekedéskor jól használ­ható, mert csipogással jelzi a két méteren belül levő akadályokat. Használatával észlelni lehet egy autót, vagy villanyoszlopot. Azonban csak a teljesen vak em­ber tudja sikeresen alkalmazni, mert akinek van némi látásma­radványa inkább a szemére tá­maszkodik. Járművön és a lakás­ban azonban a kis távolságok mi­att nem használható eredménye­sen. A nagyarányú elterjedését gátolja az ára is, hiszen nagyon kevesen tudnak huszonhétezer forintot kifizetni érte. A szövet­ség mindössze háromezer forin­tos támogatást túd adni. Még né­hány hétig ingyenesen kipróbál­ható az ultrahangos szemüveg a megyei szervezetnél, és tervezik kórházi bemutatását is. SZARKA ÁGNES Tarka sorok Vacsora Az ifjú férj az első közös otthoni vacsora előtt megkérdi:- Mit főztél a te mókuskádnak, kicsi szívem?- Nem tudom, mert a konzer- ves üvegről lemállott a címke, ami­kor beleállítottam a meleg vízbe. Értekezlet- Mióta beszél már a szónok? - kérdi szundikálásából felriadva Kropacsek a szomszédjától.- Egy órája.- És mit mond?- Mondani még nem mondott semmit, csak beszélt. Kutyadolog A kutya besétál a postára, és köz­li, hogy táviratot szeretne küldeni a barátjának. Megkapja az űrla­pot, kitölti, majd odaadja a postás­nak. Ez áll rajta: „Vau, vau, vauuu, vauuuu, vau, vau.” Erre megkérdi a postás:- Ugyanezért az árért még hoz­záírhat egy vau vau-t. A kutya így válaszol:- De nem gondolja, hogy úgy már kissé bután hangzana? Távoli rokon- Látom művész úr, milyen sok országból kapott dísztáviratot, el­ismerő sorokat. De nézze csak, itt az egyik levelezőlapon nincsen bélyeg.- Igen, azt a nagynénémtől kaptam Skóciából. Biológia- Bandi, miért nem eszel salátát? Egész nap azt mondtad, hogy olyan éhes vagy, mint a farkas - mondja az anya a gyermekének.- Éz igaz, de a farkas mióta eszik salátát? - kérdez vissza a gyerek. Savanyú madár- Melyik a legsárgább madár?- A citromhéja. FIGYELEM! Akciós bútorvásár! $o&í fctttor A vásár helye: Siófok, Vásárcsarnok Galéria Bacsó u. i. Március 16-17-18 Nyitva: 10-17-ig | A Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 2000. március, április hónapban az alábbi tanfolyamokat indítja: ipari- gáz és olajtüzelő-be- rendezés kezelő, kazánfűtő, valutapénztáros. Je­lentkezni lehet: SM TIT Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. tel.: 82/320-621, SM TIT Nagyatád, Rókus köz 5. tel.: 82/352-109, SM TIT Barcs, Széchenyi u. 40. tel.: 82/462-570, SM TIT Siófok, Fő u. 174-176. Tel.: 82/312-400. (8783) A Dédász Rt. Kaposvári Üzemvezetősége értesíti a lakossági és közületi ügyfeleit, hogy 03. 16-án 8.00-15.00 óráig Kaposváron a Kecelhegyalja u. 1- 15/a-ig valamint a Vakbottyán u., Bocskai u. és a Cseri major egész területén 0,4 kV karbantartás miatt áramszünet lesz. A Tisztelt Ügyfelek elnézé­sét, türelmét és megértését kéri a Dédász Rt. Ka­posvári Üzemvezetősége. (9096) BELFÖLDI, nemzetközi, árufuvarozói, autó- buszvezetői, vállalkozói tanfolyamok és könnyű­nehézgépkezelő, Smk, A, B, C, D, E tanfolyamok in­dulnak. Marcali, Barcs, Nagyatád. Meiszterics Au­tósiskola. Tel.: 06-30/9472-666. 9432) A Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Ka­posvári Képviselete március hónapban - kizárólag hétvégi oktatással - az alábbi tanfolyamot indítja, mely sikeres vizsga esetén államilag elismert szak- képesítő bizonyítványt ad: Kéz-, lábápoló, műkörömépftő. Jelentkezni lehet személyesen: 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 14. Telefon: 06-82/317- 156. (9433) A Dédász Rt. Kaposvári Üzemvezetősége értesíti a lakossági és közületi ügyfeleit, hogy 03. 22-én 8.00-14.00 óráig Sántos, Szentbalázs és Cserénfa községek egész területén nagyfeszültségű villamos hálózat karbantartása miatt áramszünet lesz. A Tisztelt Ügyfelek türelmét és megértését kéri a Dédász Rt. Kaposvári Üzemvezetősége. (9444) A Dédász Rt. Kaposvári Üzemvezetősége értesíti a lakossági és közületi ügyfeleit, hogy Simonfa község­ben 03.21-én 8.00-14.00 óráig a Dózsa Gy. és a Petőfi S. utcában, 03.22-én 8.00-14.00 óráig a Petőfi S. utcá­ban villamos hálózat karbantartása miatt áramszü­net lesz. A Tisztelt Ügyfelek türelmét és megértését kéri a Dédász Rt. Kaposvári Üzemvezetősége. (9445) Használt bútor és műszaki adás-vétel! Hamvai Bútor Kaposvár, Baross u. 2. (9458) Képviselői fogadóóra Dr. Szabó József Andor országgyűlési kép­viselő (Fidesz MPP) március 17-én, pénte­ken 11-től 13 óráig fogadóórát tart Kapos­váron a Szent Imre u. 14. szám alatt (pár­tok háza) II/2. Szászfalvi László országgyűlési képvise­lő (MDF) 2000. március 16-án, csütörtö­kön 18 órakor lakossági fórumot tart a csurgói közösségi házban. __________ ■ Sk andináv Lottó A nyerőszámok: I. : 6, 14, 16, 17, 22, 25, 26 II. : 3, 4, 13, 20, 22, 23, 29 Csiky Gergely Színház 19.00 WEDEKIND: A TAVASZ ÉBREDÉSE Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vendégjátéka (7789) T T-g-g-1 Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, y 1 níllaU VARGA OTTÓ. Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS kiadóvezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100 Fax: (82)528-155. Posta­* cím: 7401 Kaposvár PL: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: MAJNIK MIKLÓS. Telefon: (82)528-158, fax: (82)528-148. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Sió­fok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. - Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Me­gyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/528-120. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátolda­lára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési dl] 1 hónapra 875.- Ft, negyedévre 2625.- Ft, félévre 5250.- Ft, egy évre 10 500 Ft. Árus terjesztését a PELS0HÍR Hírlapkereskedelmi Kft végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink ér­dekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom