Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-02 / 52. szám

10. OLDAL - SOMOGYI HÍRLAP 2000. Március 2„ Csütörtök #fí X SPORT Pákái győzelme A fővárosban rendezték meg a kétnapos Tálentum Kupa fedett pályás II. osztályú teniszver­senyt. Az egyéni verseny a Ka­posvári Donner SK teniszezőjé­nek, Pákái Norbertnek a nagy si­kerét hozta, aki 32 induló közül veretlenül szerezte meg az első helyet.___________________f.o. Dombóvári siker Szentbalázson Nyolc csapat mérte össze egy­mással a tudását Szentbalázson a Kaposmeneti Sportszervezői Körzet által rendezett Farsangi Kupa öregfiú kispályás terem­labdarúgó-tornán. A mérkőzés­sorozat nagy meglepetését az a Gödre FC szolgáltatta, amely egy héttel korábban megnyerte a nemzetközi Honvéd Kupát, most viszont saját korosztályá­ban nem tudott a dobogóra ke­rülni. A végeredmény (nyolc csa­pat): 1. Domobil FC (Dombó­vár), 2. BT Technik (Nagyberki) - a döntőben 2-1 -, 3. Mosdós SC, 4. Gödre FC - a bronzmérkő­zésen 7-1. A Farsangi Kupa öregfiú kispályás teremlabdarú­gó-torna legtechnikásabb játé­kosának Borbély Lászlót (Mos­dós SC), a legjobb kapusnak pe­dig Szarvadi Lászlót (Domobil FC, Dombóvár) választották meg, míg a gólkirályi címet Amrein István (Nagyberki) hó­dította el hat találatával, fenyő Röplabda NB I, férfi Extraliga - rájátszás az 1-4. (rajthelyekért . Tekintélyt kell szerezni Kaposvár A hétköznap ellenére ma es­te újra megtelnek Kaposvá­ron a városi sportcsarnok lelátói; az ötszörös bajnok és kupagyőztes Pini KSE fér­fi röplabdacsapata ugyanis 18 órakor a Medikémia- Papiron SC Szeged elleni rangadóval zárja a bajnoki rájátszást. Az összecsapás érdekessége, hogy minden bizonnyal ez a két csapat találkozik majd egymással áprilisban a bajnoki elődön­tőben is, azaz nem lenne nagy baj egy kis tekintélyt szerezni...- Csakis egyetlen célunk lehet: mindenképpen nyernünk kell, hogy megmaradjon a reményünk az első helyre - kezdte Demeter György, a Pini Kaposvár SE meste­Népszerű röplabdázók Legutóbb jó másfél hete lépett utoljára pályára tétmeccsen a Pini KSE, s akkor vagy ezer em­ber ünnepelte őket a Nyíregyháza elleni győz­tes derbi után. Pár napja a hagyományos so­mogyi sportbálon is ők voltak a főszereplők, ahol aerobik-tudományukkal kápráztatták el a publikumot. Ma este újra visszatérnek saját sportágukhoz, és a nagyérdemű remélhetőleg ismét őket ünnepli majd - mint ahogy bízunk abban, hogy a folytatásban is ők maradnak a főszereplők. Hiszen ne felejtsük: immár a ha­todik (!) bajnoki cím és kupagyőzelem a tét. re. - Bár ehhez nemcsak az kell, hogy mi nyerjünk: ma este a Dunaferrnek is le kell(ene) győz­nie Dunaújvárosban a Nyíregyhá­zi VSC Szabolcs- Gabona együttesét, hogy a bajnoki tabellán helyet cseréljünk nagy riválisunkkal, s mi zár­juk az első helyen a rá­játszást. A tegnapi edzésen meghúzódott Bánhegyi István lába, így kérdésessé vált a já­téka; a többiek egészsé­ges, a fiúk bizakodva várják a ma esti fellépést. A Medikémia-Papiron SC Sze­ged csapata a múlt héten fejezte be szereplését a KEK-ben, ahol egy győzelemmel és hat vereség­gel a nyolcadik helyen zárt cso­portjában. Az viszont minden­képpen tiszteletet parancsol, hogy legutóbb a tavalyi KEK- győztes francia Cannes ottho­nában úgy kap­tak ki, hogy 2-0-ról tudtak kiegyenlíteni, s a mindent el­döntő ötödik, rövidített játék­részben Fortu­na is kellett a hazaiak sikeré­hez. Valószínű­leg kipihenték a fárasztó KEK­sorozatot - a megműtött Berkes Zoltán kivételével a sérültjéik is felépültek -, s alighanem megpró­báltak minél alaposabban és job­ban felkészülni a Piniből a mai kaposvári összecsapásra. A két ősi rivális egyébként ebben a baj­noki szezonban eddig háromszor találkozott egymással. Az alapsza­kaszban hazai pályán 3-2-re nyert a Pini KSE, míg idegenben sima 3-0-ra kikapott; most a rájátszás­ban viszont Szegeden tudott nyerni 3-0-ra. Egy hasonló ered­ménnyel ma este is szívesen ki­egyeznénk... A várható kezdőcsapatok. Pini Kaposvár SE: Mészáros Péter, dr. Szergej Szajfulin (orosz), Pásztor Attila, Wang Csi (kínai), Urfi Csaba, Gelencsér Ba­lázs. - A liberó Zarka Péter lesz. Medikémia-Papiron SC Sze­ged: Neizer Zoltán vagy Péterfy Tibor, Vjacseszlav Nirka (ukrán), Mondi Gergely, Jurij Melnyicsuk (ukrán), Jánosi Gábor, Torma Pé­ter. - A liberó Farkas Andor lesz. Játékvezetők: Békési László, Pelikán Ferenc. fenyő gábor * 1 így folytatják: 1. Nyíregyházi VSC 2. Pini Kaposvár SE 3. Szeged 4. Dunaferr SE 11 7 4 24-16 18 11 7 4 22-19 18 11 4 7 21-23 15 11 4 7 17-26 15 Dicséret a taszári ejtőernyősöknek SOMOGYASZALÓ A magyar ejtőernyőzés helyzete 2000-ben elnevezésű konferen­cián és oktatói továbbképzésen 25 egyesület, 45 ejtőernyős-ok­tatója vett részt. A légügyi ható­ság előadói, biztonsági szakem­berei, orvosok, illetve speciális szakterületen dolgozó ejtőer­nyős-oktatók tartottak kimerítő elméleti felkészítést azon okta­tóknak, akikre igen nagy felelős­ség hárul azért, hogy orszá­gunkban az egyre nagyobb számban dolgozó és tevékeny­kedő sportolónak megtaníthas­sák ezen sokak számára igen idegen szabadidősport fortélya­it. Az MRSZ ejtőernyős szakbi­zottságának vezetője, Tóth Já­nos, az ejtőernyőzés helyzetéről tartott konzultációt, majd szól­tak egy újfajta biztosítási mód­szerről, biztonsági kérdésekről, a formaugrás időszerűségeiről. A résztvevők a bemutató ugrá­sok tervezését, szervezését, vég­rehajtását is megtárgyalták. Zá­rásként Antalicz Jenő tartott ki­merítő előadást a stílus és célba ugrás időszerű kérdéseiről. A konferencián kiemelték a megye egyetlen aktív, igen hatékonyan és jól működő ejtőernyős csapa­tát, a több mint 30 fővel rendel­kező Taszári Honvéd Sportegye­sület Ejtőernyős Szakosztályát. A somogyiak június 23-25. kö­zött rendezik meg a III. Taszár Honvéd Kupa regionális célbau- gró-versenyt. A szakosztály fo­lyamatosan bővíti létszámát és a kezdők számára tanfolyamokat is szerveznek. kun Mélyponton a hazaiak BITT Kaposvári Női RC-Kecskeméti RC 0-3 (-14, -14, -21j Kaposvár Nem várt, súlyos vereséget szenvedett tegnap délután a városi sportcsarnokban a BITT Kaposvári Női RC röp­labdacsapata. Az NB I extrali­gás tagságért zajló rájátszás­ban ezzel a Kecskeméti RC együttese került lépéselőnybe a holnapi visszavágó előtt. Kiváló kezdéssel lepte meg el­lenfelét a kecskeméti együt­tes. A liberó poszton szereplő Vatai egymás után fogta meg a kaposvári ütéseket, az ellen­akciókból pedig vagy az egy­kori kaposvári Ekés Eszter, vagy Vdkulya volt rendre eredményes. A kaposvári ol­dalon Ékes Erika ászát jegyezhettük fel, de ek­kor már négy pont volt a két csapat között a különbség. Hiába kért kétszer is időt Vermesné dr. Merő Zsuzsa, a kecskemétieket nem lehe­tett feltartóztatni. A menetelésben Ékes Eszter többek között fogadhatatlan felugrásos szervá­ival vállalt főszerepet. A mindössze 16 percig tartó első szett végén még Pálfy is pályára lé­pett liberóként, de a játszma sorsa már koráb­ban eldőlt. A hazaiak szempontjából a folytatásban lá­tottakról sem lehet kedvező képet festeni. Vasadi és Karsai sáncai már a hálónál megállí­tották az erőtlen kaposvári támadásokat. A korszerű, gyors és figuratív röplabdát játszó vendégek egyre közelebb jutottak a játszma megnyeréséhez. A BITT csapatában ezúttal a cserék sem jelentettek frissítést. A Tubáról ki­pattanó kecskeméti ütés pedig már a 2-0-ás vendégvezetést jelentette. A harmadik játék­ban már nagyobb ellenállást tapasztalhattunk a hazaiak részéről, de mint kiderült ezek csak „fellángolások” voltak. A vendégek támadásait csak néha állította meg a kaposvári sánc fotó. lang Róbert így játszottak Kaposvár, 200 néző. Vezette: Simái, Adler. BITT Kaposvári Női RC: Gelle, Tormási, Szíj, Tuba, Geiger, Ékes Erika. Csere: Pálfy (liberó), Varga Zs., Vajda, Kárász. Vezetőedző: Vermesné dr. Merő Zsuzsa. Kecskeméti RC: Kormos, Vakulya, Ékes Esz­ter, Martinovics, Karsai, Vasadi. Csere: Vatai (li­beró). Vezetőedző: Rapcsányi István. Jók: A kaposvári csapatban nem akadt ki­emelkedő teljesítmény, illetve Ékes Eszter, Kor­mos, Vakulya, Vatai. Vermesné dr. Merő Zsuzsa: A szezon legrosz- szabb teljesítményével mutatkoztunk be a ke­resztjátékban. Mélyponton voltunk, innen már csak felfelé vezet az út. Rapcsányi István: Végtelenül örülök, hogy nyertünk. A jó egyéni teljesítmények mellett ezúttal a csapatmunka is kiváló volt. _______________________________________________________KUN A másik ágon: Pulzus-Salgo/Fényforrás-Gödöllő 0-3 Kosárlabda NB I „A” csoport - férfiak A véghajrá következik Kaposvár Tegnap egy találkozóval folytatódott a magyar férfi kosárlabda-válogatott Euró- pa-bajnoki középdöntős mérkőzései miatt három hé­tig szünetelő NB I „A" cso­portos bajnokság. A Kapos­vári Klíma-Vili Purina SE több edzőmérkőzéssel ké­szült a szombati Bp. Honvéd elleni fontos összecsapásra. A nemzetközi találkozók után is­mét a honi ütközetekre összpon­tosul a sportág barátainak figyel­me. A bajnoki alapszakaszból még vissza lévő három forduló eredményei „élet-halál” kérdé­sekről döntenek majd. A remek őszi teljesítményt produkáló ka­posvári kosárlabdázók - gyenge tavaszi mérlegükkel - igen ne­hézzé tették a folytatást. Az alap­vető célként kitűzött legjobb nyolc közé kerülés is veszélybe kerülhet, ha Benczéék nem győ­zik le szombaton este a somogyi megyeszékhelyre érkező Buda­pesti Honvéd csapatát. A bajnoki tabellán jelenleg a hetedik helyen álló Klíma-Vili Purina SE gárdája napi két tré­ninggel és számos edzőmérkő­zéssel készült a folytatásra. Góbiék a Flextronics ZTE KK, az Albacomp-UPC és a Bajai Hon­véd KK ellen léptek pályára. A két vereség ellenére remélhetőleg hasznos tapasztalatokkal szol­gált a horvátországi túra is.- A külföldi találkozókon első­sorban a keményebb védekezés elleni játékot gyakorolhattuk - mondta a tegnap Magyar András, a kaposváriak vezetőedzője. A hazai ellenfelekkel szemben pe­dig többségében sikerült megva­lósítani az elképzeléseinket. Eze­ken a találkozókon a különböző taktikai elemeket szerettük volna minél jobban begyakorolni. Re­mélhetőleg a hétvégi mérkőzé­sen mindezt alkalmazni is tudjuk majd. A napokban már természe­tesen kifejezetten a Honvéd elle­ni összecsapásra készülünk. * * * Megváltozott a bajnoki alapsza­kasz két utolsó fordulójának idő­pontja. A 21. forduló mérkőzéseit - az Albacomp-UPC-Szol-noki Olaj KK találkozó televíziós köz­vetítése miatt - március 9-én, csütörtökön 18 órától rendezik meg. A 22. forduló összecsapása­it március 12-én vasárnap, 18.05 órától nemcsak a helyszíneken, hanem egy tervezett körkapcso­lás révén televízión is megtekint­hetik az érdeklődők. A Kaposvári Klíma-Vili Purina SE előbb Sop­ronba utazik, majd a Matáv Pécsi SE csapatát fogadja a városi sportcsarnokban. __________kun T egnap játszották: Szolnoki Olaj KK-Dombóvári VMSE 89-64(54-26) A bajnokság állása: 1. Szolnoki Olaj 20 17 3 1570-1273 0.925 2. Albacomp 19 16 3 1522-1272 0.921 3. Falco KC 19 15 4 1547-1417 0.895 4. Matáv SE Pécs 19 11 8 1364-1378 0.789 5. Marc-Körmend 19 10 9 1306-1260 0.763 6. ZTE KK 19 10 9 1340-1324 0.763 7. Klíma-Vili PSE 19 8 11 1319-1360 0.710 8. Soproni Ászok 19 8 11 1189-1283 0.710 9. Bp. Honvéd 19 7 12 1402-1568 0.684 10. Atomerőmű 19 6 13 1380-1516 0.658 11. Dombóvár 20 5 15 1412-1574 0.625 12. Debrecen 19 2 17 1318-1444 0.553 Sportolók a színpadon Megválasztják az évszázad kaposvári legjobbjait Kaposvár Sportolók a színpadon cím­mel rendez gálaműsort március 8-án, szerdán 19 órás kezdettel a Kapos Tele­vízió és Rádió Kht az Együd Árpád Városi Művelődési központban. A színes prog­ram keretében megválaszt­ják az évszázad legjobb ka­posvári sportolóit is. A megyeszékhely sportolói ezút­tal új oldalukról mutatkoznak be. Zenés, táncos, énekes műsor­számokkal szórakoztatják majd a vélhetően szép számú publiku­mot. Természetesen innen sem hiányozhat majd a Pini Kaposvár SE - a februári Sportbálon meg­csodált - aerobik-bemutatója sem. A rendezvény keretében az előzetes szavazatok alapján megválsztják az évszázad kapos­vári sportolóit. A szervezők a kö­zönségszavazatok mellett számí­tanak a szakma véleményére is. Magukat a sportolókat, a sportve­zetőket és a közélet neves szemé­lyiségeit kérték fel, hogy voksol­janak a legkiemelkedőbb teljesít­ményt elért kaposvári verseny­zőkre. A kiosztott kérdőíveken beérkező, illetve a közönség által beküldött szavazatok összesítése után - az évszázad kaposvári sportolója; az évszázad csapata; az évszázad edzője és az évszá­zad sporteseménye kategóriák­ban hirdetnek győzteseket. Kü- löndíjat kap majd az első világ-, valamint Európa-bajnok és az el­ső magyar bajnokcsapat is. Az előzetes hírek szerint a mű­sorban bemutatót láthatunk a Kaposvári Attitude RSG SC, a So­mogyi Rendőr SE, a Kaposvári Budó SE sportolóitól. Természe­tesen innen sem hiányozhat majd a Pini Kaposvár SE - a feb­ruári Sportbálon megcsodált - aerobik-műsora sem. A BITT Ka­posvári Női RC és a Nafa RC röp- labdázói, illetve a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE uszonyos és búvárúszói megle­petéssel készülnek. Amennyiben válogatott edzőtábori elfoglaltsá­ga megengedi junior birkózó Eu- rópa-bajnokunk Koleszár Gábor is fellép. Erre az alkalomra jele­nik meg - a városi sportbizottság támogatásával - a KaposSport '99 című kiadvány, amely a város sportolóinak elmúlt évi eredmé­nyeit taglalja, a tervek szerint minderről film is készül. A programban dekázóverseny és sok más egyéb érdekesség is szerepel, a közreműködők listája pedig még bővülhet. A szervezők a rendezvény teljes bevételét a Kaposi Mór Megyei Kórház gyer­mekosztálya javára ajánlják fel. Jegyek már kaphatók Kapos Te­levízió és Rádió Kht székházá­ban. KUN Március 8-án ismét 4 legnagyobb példányszámú hirdetési újság! Önálló, ingyenes terjesztésben és a napilap részeként is! Alacsony hirdetési árak! Nagy kedvezmények! 80 ezres példányszám! A részletek miatt hívja a (82) 528-158-as számot i

Next

/
Oldalképek
Tartalom