Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-16 / 63. szám

I 2000. Március 16., Csütörtök MEGYEI KÖR KÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal Ünnepelt a megye TAB. Balsai István frakcióvezető (MDF) ünnepi beszédet tartott Ta- bon. Párhuzamot vont a 48-as és a jelenlegi politikai célkitűzések kö­zött, amelyek sorából kiemelte a nemzeti egység megteremtésének fontosságát, valamint az igazságos közteherviselés megvalósításá­nak szándékát. FONYÓD. A gimnáziumban Herényi Károly országgyűlési képvise­lő (MDF) mondott ünnepi beszédet, majd a Calipso együttes adott műsort. A megemlékezés résztvevői az iskolánál felállított kopjafá­nál koszorúztak, ahol dr. Szűcs Imre, a városvédő egyesület titkára méltatta a forradalom és szabadságharc eseményeit. BALATONSZENTGYÖRGY. Az évezred kapujában címmel nyílt ki­állítás a művelődési házban. Innen fáklyás menet vonult a Hétvezér térre, ahol dr. Nyéki Péter körjegyző mondott ünnepi beszédet. BALATONBERÉNY. Már napokkal ezelőtt megkezdődött az ünnep­ségsorozat. Helytörténeti kiállítás nyílt, melyet Gazda János polgár- mester méltatott. Az ünnepi műsorban közreműködött a nyugdíjas egyesület énekkara és a zeneiskola diákjai. A helytörténészek talál­kozóját is most rendezték meg. ZIMÁNY. Istentisztelettel egybekötött kopjafa avatással ünnepeltek a falu lakói. Elhelyezték a megemlékezés virágait a községben mű­ködő pártszervezetek, az egyházközség, az ifjúsági szervezet képvi­selői a lakosság, a polgármester és a körjegyző. SIÓFOK. A kultúrház galériáján Szelényi Károly fotóművész kiállí­tásának megnyitásával kezdődött az ünnepségsorozat. A tárlatot Zongor Gábor ajánlotta a látogatók figyelmébe. Ünnepi műsort adtak a Vak Bottyán általános iskola tanulói, énekelt a Férfi dalkör s 48-as huszárok egyenruhájában szerepelt a Szeibert tánckar. BÜSSÜ. A kultúrház előtt gyülekeztek 14-én este Büssü és a környe­ző falvak lakosai. A fiatalok adtak ünnepi műsort a mintegy hatvan résztvevőnek. Szegvári József polgármester köszöntő szavai után a fáklyás menet a hősi emlékműhöz vonult, hogy koszorúkkal róják le kegyeletüket a hősök előtt. BARCS. A városi fúvószenekar műsorával és az Arany János általá­nos iskola diákjainak műsorával kezdődött a március 15-i ünnepség. Utána az ünneplők a szabadidőközpontban levő 1848-as emlékmű­nél helyezték el koszorúikat és virágaikat. BODROG. Harangtornyok szentelésével ünnepelt a falu. A megem­lékezés zárásaként emlékfotót készítenek nemcsak a jelen, hanem a jövő nemzedékének is. A nap végén a falu lakosait fogadásra várta a polgármester. CSURGÓ. A városi ünnepséget tegnap a közösségi házban rendez­ték meg, ahol Szászfalvi László köszöntője után dr. Tompái Géza, a FVM főosztályvezetője mondott ünnepi beszédet. Somogyi kitüntetettjei Március 15-e alkalmából az országos és helyi kitünteté­si ünnepségeken kiemelke­dő munkájukért, eredmé­nyeikért somogyiak is kap­tak elismerést. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke és Gulyás Jó­zsef, a Magyar Nemzet című na­pilap megyei tudósítója, valamint a Kaposvári Katonai Ügyészség állományába tartozó Balogh Jó- zsefné a Honvédelemért Kitünte­tő Cím I. osztályát, Feigli Ferenc barcsi és Ormai István nagyatádi polgármester e díj II. osztályát vehette át kedden Budapesten Szabó János honvédelmi minisz­tertől. Sütő Tamás vezérőrnagy, a MH 2. Gépesített Hadosztálypa­rancsnoka jutalmat kapott. Papp Dániel ezredes, a Magyar Köztár­saság Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárától vett át elismerő díjat. Harrach Péter szociális és csa­ládügyi miniszter Miniszteri Di­cséretben részesítette Bödő Sándomét és Haász Jánosnét, a kaposvári polgármesteri hivatal munkatársait. Munkaügyért díjat adott át dr. Fülöp Gyulánénak, a megyei munkaügyi központ gaz­dasági igazgatóhelyettesének. Demetemé Böröczfi Márta a Városgondnokság munkatársa, Kása Ferenc földművelésügyi és vidékfejlesztési helyettes állam­titkártól Miniszteri Elismerő Ok­levelet vehetett át. Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a Közlekedésért Szakmai Érmet adományozott Iszli Lajosnak, a Kapos Volán Rt területi igazgató­jának. Tab önkormányzati testületé a Tab Város Díszpolgára posztu­musz kitüntető címet adomá­nyozta dr. Nagy István tüdő- gyógyász szak-főorvosnak. Tab Városért Emlékplakett kitüntetés­sel ismerték el Hegedűs Miklós mérnök-tanár és Nagy Ernő peda­gógus munkáját. Zólya Zoltán, a romániai testvértelepülés, Tusnádfürdö alpolgármestere is ezt a kitüntetést kapta. Dr. Tarmé dr. Törzsök Piroska, a megyei munkaügyi központ igazgatója 14 dolgozót részesített dicséretben. A Fonyód Városért Emlékér­meket Francsics Zoltán polgár- mester nyújtotta át a kitüntetést dr. Vörös Katalin Marcali városi tisztifőorvosnak, Pap Ferencnek a városvédő egyesület elnökének és a Fonyton Kft közösségének. A Magyar Sajtó Napja alkalmá­ból Fenyő Gábor újságíró, Mészá­ros Ferencné szerkesztőségi tit­kárnő és Nagyné Váldi Ildikó, a kiadó megyei irodájának értéke­sítési vezetője a Somogyi Hírlap Alapítvány nívódiját kapta. ■ Megnyílt a Rippl-gyűjtemény Képünkön középen Sümegi György művészettörténész, Dr. Gáspár Ferenc az ismert műgyűjtő orvos és Horváth János művészettörténész Kaposvár Csaknem két éves kényszerszünet után teg­naptól ismét látható Kaposváron a Rippl- Rónai Ödön-gyűjtemény. A múzeum állandó tárlata kiváló rendezésben, a korábbinál nagyobb területen várja a láto­gatókat. Egy újabb kaposvári látványosság, amelyet minden somogyi jó szívvel ajánl­hat megtekintésre az ideérkezőknek. A somogyi megyeszékhely nevét hallva a legtöbb idegen Rippl-Rónaira asszociál, s ez nem véletlen. A századelő Róma-hegyen élő, korszakalkotó művésze fogalommá vált a kultúrtörténetben, s személyiségével, kapcso­lataival „egy másik Rippl-Rónait” is megalko­tott. „Ödön öcsém”, ahogy édestestvérét,említi leveleiben, jó szemmel és érzékkel pártfogolta a művészetet, s tudott magáénak egy nagyszerű gyűjteményt. Iványi-Grünwald Béla, Csók István, Mednyánszky László, Gulácsy Lajos, Vaszary János, Borsos József, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Zichy Mihály, Bemáth Aurél, Egry József Barcsay Jenő, Martyn Ferenc alkotá­sai sorakoznak a tárlaton, hogy csak a legna­gyobb nevekből említsünk néhányat. Válogatás az akkoriban újszerű törekvésekből a hagyo­mányosakig, a nagybányai iskolától a magyar kubizmus képviselőiig. A megnyitón Sümegi György művészettörténész hangsúlyozta a Rippl-Rónai Ödön-gyűjteményben a sokszínűség értékét, és beszélt az emberről, az öccsről is. Kisméretű portréját a mester, a báty ismerős stílusában láthatjuk viszont a tárlaton. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke is megidézte a gyűjtőt, amikor elmondta, Rippl-Rónai Ödön minden látogatójának egy idézetet nyújtott át, amiben a szegénységet a lélek sivárságához hasonlította. Dr. Király István Szabolcs, a Rippl- Rónai Múzeum igazgatója a megyei önkor­mányzat támogatását emelte ki az állandó kiál­lítás létrejöttében. A tárlatot - s ezt mindenki hangsúlyozta - Horváth János művészet- történész és munkatársainak hozzáértése emelte a szemmel láthatóan magas színvonalra. 900 polgármesterből lehet választani ___________Hévíz J únius második napján ki­derül, ki négy megye leg­jobb községi polgármestere. Somogy, Zala, Vas és Veszp­rém megyék községi elöljá­róinak találkozójára első al­kalommal Hévízen kerül majd sor, a házigazdák ötle­te nyomán. A találkozóra közel kilencszáz te­lepülés gazdáját várják és ugyan­ennyi polgármesterből lehet majd választani májusban. Vértes Ár­pád, a házigazda Hévíz polgár- mestere elmondta: a régió leg­jobb polgármestere cím megszer­zése motiválhatja a települések első embereit ugyanúgy, mint a polgárokat, akiknek kezében a le­hetőség, hogy szavazataikkal bi­zonyítsák, az övék négy megye legjobb polgármestere. Erre má­jusban lesz lehetőségük, amikor a megyei lapok közzéteszik a ver­seny hivatalos szavazólapjait. A sajtótájékoztatón elhang­zott: a rendezvény fővédnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter lesz, akinek nem csak annyi fel­adata lesz, hogy átadja a győztes­nek járó díjat, hanem egy szak­mai konferenciát is az ő neve fémjelez majd. Ez június másodi­kén többféle a községi önkor­mányzatok legjobban érintő és érdeklő témát tár majd fel, úgy tervezik, a legilletékesebbek, a tárcák vezetőinek segítségével. A. konferencia után baráti találkozó­ra és egy jótékonysági bálra is sor kerül. FÁBOS ERIKA Hírek ÚJSÁGÍRÓK ÜNNEPE. Újság írókat köszöntöttek tegnap este a Magyar Sajtó Napja alkalmá­ból a kaposvári városházán. Szi­ta Károly polgármester elisme­réssel szólt a nyomtatott és elektronikus sajtó munkájáról, a kaposvári történésekről beszá­moló újságírókról. SPORTTELEP ÉPÜL. A szén nai önkormányzat 1,5 millió fo­rintból kívánja kialakítani azt a zöldövezeti sportcentrumot, amely az általános iskolától négyszáz méterre található fü­ves területre épül. Az elképze­lés megvalósítása érdekében az Ifjúsági- és Sportminisztérium­hoz nyújtanak be rövidesen pá­lyázatot. (tz) SZÉPEN ÉS HELYESEN. Első ízben, de hagyományteremtő szándékkal rendezték meg Bárdudvarnokon az írj szépen és helyesen című anyanyelvi versenyt. A környék öt, csak al­só tagozatot működtető iskolájá­ból mintegy harmincöt tanuló vetélkedett. A zsűri nemcsak a nyelvtan helyességét, hanem a külalakot is pontozta. A nyertes csapatok sorrendje: Juta, Bárd­udvarnok, Szenna, Kaposszer- dahely, Somogygeszti. (száj RENDŐR KIKÉPZÉSEN. Ku tyás járőri kiképzésen vett részt Dunakeszin Szokolai József fő­törzsőrmester, aki több mint egy hónapja Karádon teljesít szolgá­latot. A tabi őrs állományába tartozó rendőrnek a község ön- kormányzata adott szolgálati la­kást és irodát. Az őrs motorke­rékpárt vett a körzeti megbízott­nak. (kj) VÉSE A NETEN. Elkészült Vése új weblapja. A település a korábbinál bővebben tárja az ér­deklődők elé a faluval kapcsola­tos tudnivalókat. Külön oldalon olvashatnak az iskoláról, az in­tézményekről és a társadalmi szervezetekről. Ezen kívül min­den a képviselő testület munká­jával kapcsolatos dokumentum nyilvános lesz ezentúl, Vése rendeletéivel együtt, (fe) SOMOGYÉRT A DIÁKOKÉRT. Lengyeltótiban adott át ösztön­díjakat a Somogyi Egyetemistá­kért és Főiskolásokért Alapít­vány tegnap. Tizenkét lengyel­tóti és harmincnégy környékbe­li diák kapott jelentős támoga­tást a tanulásoz. Az alapítványt több település önkormányzata segítette anyagilag. Lengyeltóti 170 ezer forinttal járult hozzá az adományozáshoz, (fe) Címeravató a Dráva partján Gyékényes A kockás liliom, a környék védett nö­vénye és természetesen a falu névadó­ja, a gyékény is megjelenik a község tegnap felavatott címerében, amely he­lyet kapott a fehér alapú, piros sávok­kal díszített zászlón is. A több mint 1200 lelket számláló Gyékénye­sen tegnap kettős ünnep volt. Az önkormány­zat döntése értelmében elkészült a falu címe­re és zászlaja. A címerben helyet kapott a fa­lu névadója, a gyékény, a természetvédelmi terület szigorúan védett növénye, a kockás li­liom, a megélhetést adó gabonakalász, a sző­lőfürt és az összetartozást, a falu vallásossá­gát egyaránt szimbolizáló kehely. Az ün­nepen ott volt Szászfalvi László (MDF) és dr. Suchmann Tamás (MSZP) országgyűlési kép­viselő, illetve dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke, aki a címeravató beszédé­ben emlékeztetett a település múltjára, s szólt azokról a tervekről is, amelyek ma foglalkoz­tatják az ittenieket. Csakúgy, mint Szászfalvi László, megemlítette: a vasút mellett közúti határátkelőt szeretnének nyitni, felújításra szorulnak az utak, s mielőbb hozzá kellene fogni a csatornázáshoz is. Az utóbbi azért is sürgető feladat, mert nemcsak a Duna-Dráva Nemzeti Park részét alkotó folyópartot kell védeni, hanem a Kotrót is. Szászfalvi László szerint Gyékényes évek óta szépen fejlődik, az itt élők jól sáfárkodnak adottságaikkal, ép­pen ezért meg kell adni nekik azt az esélyt, amelyet a határátkelő megnyitása jelenthet. A tegnapi nap lehetőség volt arra is, hogy a megyei közgyűlés elnöke átadja a gyékénye- sieknek a megyezászlót és a megyecímert. A helybeliek a húszas, harmincas évek ama-tőr- színjátszásának hagyományait felelevenítve a gyékényesi felnőttek történelmi sorsforduló­inkat idéző darabot mutattak be, s megnyitot­ták a nagyközönség előtt helytörténeti gyűjte- ményüket is. ___________________nagy jenó M árcius 22-én ismét Somogy Hírlap A legnagyobb példányszámú hirdetési újság! Önálló, ingyenes terjesztésben, az előfizetői példányokban! Alacsony hirdetési árak! * Nagy kedvezmények! 80 ezres példányszám! A részletek miatt hívja a (82) 528-158-as számot *

Next

/
Oldalképek
Tartalom