Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-02 / 52. szám
2. oldal - SOMOGYI HÍRLAP L A G T U KOR 2000. Március 2., csütörtök Elmenekültek a csecsen vezetők Scharping intése: Moszkva mondjon le a felperzselt föld politikájáról! Az orosz csapatok bevették a szakadárok utolsó állását is, és tegnap óta orosz zászló leng Satoj felett. Csecsenföldön a kisebb csoportokra szakadt, a központi irányítást elvesztett muszlint fegyveresek már kerülik az összetűzést az orosz erőkkel, s igyekeznek polgári lakosokká átvedleni, illetve Grúziába átjutni. Groznij Emléktábla Tisónak LEMONDOTT a francia alkotmánybíróság elnöki tisztéről Roland Dumas. A volt külügyminisztert közjavak hűtlen kezelésével vádolják. Az Elf-botrány vizsgálóbírói azzal gyanúsítják a politikust, hogy 1989-ben a párizsi diplomácia vezetőjeként fiktív állást járt ki szeretőjének, és a nő által jogosulatlanul felvett pénzekből maga is részesült. VISSZAVÁGOTT George Bush McCainnek. Egyre inkább éleződik a két republikánus elnökjelölt párharca. Míg a múlt heti michigani előválasztáson McCain legyőzte a texasi kormányzót, most Bush nyerte a virginiai, a washingtoni és az észak-dakotai előválasztásokat is. A demokratáknál ismét A1 Gore alelnök diadalmaskodott. LETETTE a hivatali esküt Tarja Halonen újonnan megválasztott finn elnök. Az 56 éves szociáldemokrata politikus Finnország első női államfője. Beiktatásával egy időben életbe lépett az ország új alkotmánya, amely lényegesen kevesebb beleszólást enged az elnöknek a politikába. A RENDŐRSÉG akadályozta meg Romániában, hogy három tiltakozó munkanélküli felgyújtsa saját magát - jelentették a szerdai román lapok a Zsil- völgyi szénmedence Lupény nevű helységéből, ahol 220 munkanélküli már három hete éhségsztrájkot folytat. A TÖRTÉNELEM és az embe riség legnagyobb gonosztetteként említette a holokausztot az 1962-ben Izraelben halálra ítélt és kivégzett Adolf Eichmann. Ez a magyar zsidók deportálásáért és megsemmisítéséért is felelős háborús bűnös naplójából derül ki, amelyet jeruzsále- mi fogsága idején út a börtönben, s az izraeli nemzeti levéltár a család követelésére most szolgáltatott ki. Ugyanakkor önmagát Eichmann „az óriási megsemmisítő gépezet parányi fogaskerekének” nevezte. KÉT BELGA liberális képviselő törvényjavaslatot nyújtott be, amely megengedné a cannabis- (indiai kender-) származékok saját fogyasztásra való birtoklását, a hasonló hollandhoz képest háromszoros mennyiségben. HELIKOPTER-BALESETET szenvedett az egykori híres német rendezőnő, Leni Riefenstahl. Annak idején ő készítette a nürnbergi náci kongresszusról és a berlini olimpiáról szóló filmeket, amelyekért Hitler a kegyeibe fogadta. A 97 éves asz- szony éppen egy saját életét feldolgozó filmet készített Szudánban, amikor helikoptere lezuhant. Egy operatőr súlyosan, Riefenstahl pedig könnyebben sérült meg. ________________■ A csecsenföldi orosz hadvezetés szerdán elismerte, hogy a satoji gyűrűből rengeteg szakadár jutott ki, s vezetőik is átvészelték a járási központ ostromát. Sikerült elmenekülnie hatvan emberével Aszlan Maszhadov csecsen elnöknek, Sámil Bászájev hadúrnak és osztagával Hattab parancsnoknak is. Mindhárman különböző helyen tartózkodnak. Az orosz rendőrök és belügyi csapatok szerdán folytatták a csecsen települések ismételt átfésü- lését. Az orosz hadsereggel együttműködve kedden nagyszabású razziákat tartottak, és őrizetbe vettek 42 szakadár harcost, s öt, ellenállást tanúsító fegyverest megöltek. Erről Vlagyimir Közel-Kelet A palesztinok a szent városhoz csatlakozó Abu Díszben olyan kultúrpalotát kívánnak építeni, amely éppen 2300 méterre fekszik majd a Siratófal felett emelkedő templomhegyi A1 Aksza mecsettől. Az épületet a palesztin parlament jövendő otthonaként emlegetik. Ha fölépül, Arafat azt mondhatná róla: nem adta fel Jeruzsálemet, az izraeliek viszont változatlanul képviselhetnék álláspontjukat, miszerint egységes fővárosról van szó, amelyet nem osztanak meg falak. Egyelőre azonban a már korábban megkötött megállapodás végrehajtása a tét. Február 13-án leRusajlo orosz belügyminiszter számolt be szerdán, miután a csecsen problémáról folytatott megbeszélést a Kremlben Vlagyimir Putyin ügyvezető államfővel. Rudolf Scharping német védelmi miniszter Moszkvában arra figyelmeztette orosz kollégáját, Igor Szergejevet, hogy Moszkva és a NATO viszonya akkor térhet visz- sza a régi mederbe, ha a Kreml felhagy Csecsenföldön a felperzselt föld politikájával, és visszatér a demokratikus, az emberi jogokat tiszteletben tartó államok alapeszméinek tiszteletben tartásához. Csecsenföldön kiszabadult túszok állítása szerint a muszlint fegyveresek február 20-án kivégezték Vlagyimir Jacinát, az ITAR-TASZSZ hírügynökség fotó- riporterét. Az újságíró keresését járt a határidő: a palesztinoknak addig meg kellett volna kapniuk a Jordán nyugati partján fekvő terület negyven százaléka feletti fennhatóságot, ám hat százalék helyéről még nincs is egyezség. Folyik az alku, de idén v Jószínűleg a területnek több mint a fele már palesztin ellenőrzés alá kerülhet, s megkezdődhet a jeruzsálemi probléma rendezése is. Arafat a szeptembert emlegeti, mint az önálló Palesztina kikiáltásának (újabb) időpontját, ami ma már nem is annyira elfogadhatatlan Izrael számára sem. Mi lesz azonban Szíriával, illetve Libanonnal ? Damaszkusz merev hajt- hatatlansággal vádolja Izraelt, Lévy külügyminiszter viszont felmég folytatják, mert a hírügynökség vezetése nincs meggyőződve a haláláról - írta a Kommerszant Daily című napilap. Jacinát tavaly nyáron rabolták el Ingusföldről, s előbb kétmillió, majd végül kétszázezer dollár váltságdíjat követeltek az ITAR- TASZSZ-tól elrablói, de ezt az összeget nem sikerült összegyűjteni. Egy most kiszabadult csecsenföldi túsz, Aliser Orazalijev - aki különben kazah állampolgár - a hét elején tartott sajtóértekezletén azt állította, hogy látta ä fotóriporter holttestét. Beszámolója szerint, Ramazan Ahmadov osztagparancsnok több mint egy tucatnyi túszt vitt magával, amikor a szövetségi erők előrenyomulása miatt fegyvereseivel el kellett hagynia állását. A hegyekben a beteg Jacina nehezen bírta a menetelést, lábai feldagadtak, szívét fájlalta, s ezért kivégezték. A kazah túsz magát a kivégzést nem látta, viszont azt állította, hogy később az út mellett feküdt az orosz fotóriporter holtteste. ■ szólítja Szíriát: ideje komolyan venni a békefolyamatot. Korábban úgy vélték, hogy az első félévben megtörténik az áttörés, de ennek kevés az esélye. Figyelemre méltó viszont, hogy Barak legkésőbb június végéig egyoldalúan, feltételek nélkül visszavonná az izraeli csapatokat a Dél-Libanonban levő 1140 négyzetkilométeres zónából. Ezért nehezen érthető a Hezbollah síita szervezet váratlan aktivitása. Szíria nem örülne az egyoldalú izraeli kivonulásnak, mert elveszti egyik legfőbb érvét Izraellel szemben, de azt is nehezen tudná megmagyarázni, miért marad mintegy 35 ezer szíriai katona továbbra is Libanonban. A Hezbollah pedig azért sűríti akcióit, hogy Izrael nehezebben tudjon eleget tenni a visszavonulás- ról szóló bejelentésnek. irétii Pozsony Szlovákia legfőbb ügyésze utasította a nyomozó hatóság gokat, hogy kezdjék meg a bűnvádi eljárást a zsolnai ön- kormányzat ellen, amiért a testület úgy döntött, hogy emléktáblát állít Jozef Tisónak, az 1939 és 1945 között fennállt szlovák fasiszta bábállam háborús bűnökért kivégzett elnökének. A magyarellenes kúohanásaúól ismert zsolnai polgármester, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) exelnöke és parlamenti képviselője, Ján Slota által vezetett önkormányzat negyven tagja egyetlen tartózkodás ellenében döntött úgy, hogy a város egyik köztéri épületén emléktáblává emlékezik meg Tisóról. A papelnök arcmását ábrázoló táblát Vatikánváros Ünnepi istentiszteleten a Vatikánban kívánja be ismerni a 2000 éves egyház bűneit II. János Pál. A pápai „mea culpa” időpontja: március 12., vasárnap. A katolikus egyházfő már évek óta tervezi a bocsánatkérést. A történelmi egyházat ugyanis bűnök terheiüt: véres keresztes háborúk eretnek- és boszorkányégetések, erőszakos hitterjesztés és zsidóüldözés - írta a dpa német hírügynökség vatikáni tu-dósítója. „Emlékezés és megbékélés: az egyház és a múlt bűnei” - ezzel a címmel jelenteti meg negyvenoldalas dokumentumát a Szentszék. A bűnök beismerésével a római egyház történelmének új fejezete kezdődik, a Szentatya célja egymárcius 14-én, a fasiszta szlovák állam kikiáltásának évfordulóján akarják leleplezni. Slotáék szándéka Szlovákiában és külföldön egyaránt heves ellenkezéseket váltott ki. A legfőbb ügyész jelezte: a nyomozás során egyszersmind a Tisóval kapcsolatos egyéb ügyeket is vizsgálni fogják, így például azt, vajon törvényesen léteznek-e bizonyos emlékszobák”, vagy törvényes-e az, hogy egy Nyitia melletti faluban néhány éve felállították egy helyi lakos „alkotását”, aki betonból öntötte ki, majd bearanyozta Jozef Tiso életnagyságú szobrát. Szlovákiai hír az is, hogy a négypárti szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja Könözsi László agrármérnököt jelöli a földművelési tárca államtitkári posztjára. Könözsi László az eddigi államtitkár, Mészáros Győző helyére lép. ■ szersmind a más vallásokkal való kibékülés is. Ezen elsősorban a zsidó felekezet értendő. A több évszázados ellenségeskedés indokául szokták említeni, hogy zsidók szolgáltatták ki Jézus Krisztust Poncius Pilátus római helytartónak, s ezért őket terheli a felelősség Jézus kereszthaláláért. Az 1960-as évekig tartott, amíg a Vatikán az „istengyilkos” fogalmát törölte szótárából. A teológusok általában azzal érvelnek, hogy a nácizmus fajüldözésének semmi köze a történelmi zsidóellenesség- hez. Róma mindeneseüe - elhalasztotta XII. Pius pápa szentté avatását. Némelyek szemére vetik XII. Piusnak, hogy nem emelte fel szavát a hitleri Németország ellen. A Vatikán ezzel szemben hangsúlyozza: csendes diplomáciájával zsidók százezreit tudta megmenten. Az orosz lobogó története A Csecsenföldön kitűzött lobogó a helybeliek szemében az idegen hatalmat jelképezi. Oroszország zászlaja a XVII-XVIII. század fordulóján keletkezett, amikor az állam egyre inkább terjeszkedett. A színeket Alekszej Mihajlovics cár választotta meg. A fehér a szabadságot, a jogot és az erkölcsi tisztaságot, a kék az örökkévalóságot és az Oroszország feletti végtelen égboltot, a vörös a cári, császári hatalmat és az állam függetlenségét jelképezi. A fiatal Nagy Péter elutazott 1693. nyarán Oroszország akkori egyetlen fehér-tengeri kikötőjébe, Arhangelszkbe. Amikor hazaindult Moszkvába, azt a bárkát, amellyel hajózott, az arhan- gelszki püspökségnek ajándékozta. Ezen a fehér- kék-piros zászló már vízszintes sávozású volt: ezt tekintik a mostani trikolor ősének. Nem szűntek meg azonban a zászlóval kapcsolatos viták, ezért 1896-ban II. Miklós nagyherceg bizottságot hozott létre a kérdés megvitatására. Hiába állapította meg azonban a bizottság, hogy a fehér-kék-piros az egyedül jogos állami zászló, az ultra-jobboldaliak nehezményezték a vörös színt, mert az szerintük - forradalmi. 1914-ben a belügyminisztérium elrendelte, hogy a fehér-kék-vörös sávos zászló jobb felső sarkát sárga négyzetben fekete, kétfejű sas díszítse. Az ideiglenes kormány 1917-ben törölte a zászlóról a cári sast. Amikor novemberben a bolsevikok vették át a hatalmat, a vörös zászlót nyilvánították államinak, amelynek helyére csak 1991. augusztus 22-én 12.30-kor került vissza a történelmi trikolor. ________________________________________________INOWtrtYI) L ibanonból kivonulni is nehéz A jeruzsálemi Siratófalat 2300 méter választja el az izraeli parlament, a knesszet épületétől. Ez a távolság a jelek szerint fontos szerepet játszik az ellentétektől sújtott térségben. A pápa bocsánatot fog kérni Audi A6 quattro* CjLÉJtJ- quattro* meghajtás féláron. Audi Amennyiben Ön Audi A6 típusú gépkocsit vásárol, a quattro* meghajtás árának felét elengedjük.* Hadd járuljunk ennyivel is hozzá az Ön biztonságához! Győződjön meg mindenrről személyesen is egy próbaút során márkakereskedésünkban. Audi napok: március 3-március 5-ig Schmell-Novék Kft. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 19. Tel.: 93/537-400, Fax: 93/318-233 RÖNTGENSZEMÜ DIVAT. Párizsban bemutatták azokat a ruhákat, amelyeket a hölgyek 2000 és 2001 fordulóján télen viselhetnek majd. A tervezők mintha csak összebeszéltek volna: könnyű, áttetsző anyagokat alkalmaznak. Mindenesetre a hideg időjárástól nem kell félni - mármint a férfiaknak: a látványtól garantáltan melegük lesz.__________________________________________fotó, feb/reuters * a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 2000......................hónaptól C ímzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. A a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 2000......................hónaptól C ímzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak 1 hónapra ("") negyedévre [“J 875 Ft 2625 Ft Az árus árhoz 280 Ft 840 Ft viszonyított kedvezmény ______-.............. ......■■■■■•----------* Próbaolvasást kérek , □ ’ (1 hétig ajándékba adjuk az újságot, kérjük tapasztalata alapján döntsön) név lakcím A borítékra nem kell bélyeget ragasztani! Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Tel: 82/528-120. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzék szám: 11 -09001415.