Somogyi Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-11 / 35. szám

6. oldal - SOMOGYI HÍRLAP SPORT 2000. Február 11., Péntek NŐI RÖPLABDA NB I Van mit törleszteni Kaposvár A női röplabda NB I Extraliga 5- 8. helyekért zajló rájátszásának újabb (kettős) fordulóját rende­zik az előttünk álló hétvégén. A BITT Kaposvári Női RC együtte­se ma 17 órás kezdettel a Pulzus-Salgó/Fényforrás csapa­tát látja vendégül a városi sport­csarnokban. A kaposváriak a rájátszás első fordulójának második találkozó­ján megszerezték első győzelmü­ket. A Jászberényi RK elleni 3-2 arányú siker az akarat diadala is volt egyben. Tubáék elsősorban maguknak bizonyították, hogy képesek megvalósítani a maga­sabb szintű feladatokat. A baj­noki alapszakasz során a - na­gyon rutinos röplabdázókkal fel­álló - fővárosi Pulzus- Salgó/Fényforrás gárdája a ka­posvári sportcsarnokban leját­szott tavaly őszi találkozón 3-1-re nyerni tudott a gyenge napot kifo­gó hazaiak ellen. A budapesti visszavágón aztán ugyan ilyen arányú somogyi siker született.- Eddig egy vereséget és egy győzelmet könyvelhetett el a Pul­zus - mondta tegnap Vermesné dr. Merő Zsuzsa a BITT Kaposvári Női RC vezetőedzője. - Az Angyalgföldi DRC-től 3-0-ra ki­kaptak, majd óriási csatában 3-2 arányban nyertek. Éppen ezért na­gyon küzdelmes, kiélezett össze­csapásra számítunk. Dinamikus, lelkes játékkal szeretnénk győzni, ehhez pedig a hazai szurkolók biztatása is kell. A kisebb sérülés­sel bajlódó Varga Zsuzsa vállát pi­hentetni kellett az utóbbi napok­ban. Sajnos, liberó pozícióban nem tudunk játékost szerepeltet­ni, mert Pálfy Marianna lesz a cse­refeladó. Ő szükség esetén - a va­sárnapra visszatérő - kötelező is­kolai sítáborban lévő Kárász Me­lindát helyettesíti majd. A várható kezdőcsapatok. BITT Kaposvári Női RC: Gelle Petra, Tormási Orsolya, Szíj Claudia, Tuba Gabriella, Geiger Marianna, Ékes Erika. Pulzus-Salgó/Fényforrás: Danada Judit, Balázs Judit, Cvetnyik Krisztina, Batáriné Ba­lázs E„ Lengyel Gabriella, Benkő Krisztina. _______ kun így folytatják (az !MI. rajthelyekért) 5 6 7 8 5. Angyalföldi DRC 8 6 2 22-11 14 6. Jászberényi RK 8 5 3 21-14 13 7. Pulzus-Salgó 8 3 5 10-20 11 8. BITT .Női RC 8 2 6 13-21 10 A másik mérkőzésen: Atlant-Angyalföldi DRC-Jászberényi RK Hétközben játszották: Pulzus-Salgó/Fényforrás- Atlant-Angyalföldi DRC 3-2 (-22, -22,25,26,15) Hétvége a sportpályákon Szegeden a Pini PENTEK Röplabda NB I, női Extraliga - rájátszás az 5-8. (rajt)helyekért: BITT Kaposvári Női RC-Pulzus- Salgó/Fényforrás. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Millenniumi Kupa mini és gyer- \ mek (leány, fiú) röplabdatoma Mini leány torna (hat csapat részvételével). Kaposvár, Toldi lakótelepi Általános Iskola tornaterme (egyes pálya). Csoportmérkőzések: 13 órától. Keresztjáték: 15.30 órától. Az ötödik helyért: 17.10 órakor. A harmadik helyért: 18 órakor. Döntő: 18.50 órakor. Résztvevő csapatok: Toponár; Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Iskpla; Kaposvár, Honvéd utcai Általános Iskola; Kaposvár, Gárdonyi Géza Általános Iskola; Kaposvár, Toldi lakótelepi Általános Iskola és Kaposvári Sportiskola vegyes. Mini fiú torna (négy csapat részvételével). Kaposvár, Toldi lakótelepi Általános Iskola tornaterme (kettes pálya). Mérkőzések: 13 órától. Résztvevő csapatok: Kaposvár, Gárdonyi Géza Általános Iskola; Kaposvár, Kinizsi lakótelepi Általános Iskola; Kaposvár, Kisfaludy utcai Általános Iskola és Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Iskola. Kosárlabda NB II, férfi mérkőzések: Siókosár UK-Szekszárd. Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola tornacsarnoka, 18 óra. Meló-Diák Gyermelyi Tészta KK-Paksi Atomerőmű SE II. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka, 18.30 óra PVSK-Matáv-Marcali VSZSE. Pécs, 19 óra. SZOMBAT Röplabda NB I (férfi): Nafa RC Kaposvár-LRI-Malév SC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. (Junior mérkőzés: 19 óra.) NB II (férfi): Tabi RK-Lágymányos. Tab, 11 óra. Millenniumi Kupa mini és gyer­mek (leány, fiú) röplabdatoma Gyermek fiú torna (négy csa­pat részvételével). Kaposvár, Toldi lakótelepi Általános Iskola tornaterme (egyes pálya). Mérkőzések: 8.30 órától. Résztvevő csapatok: Kaposvár, Gárdonyi Géza Általános Iskola; Kaposvár, Kinizsi lakótelepi Általános Iskola; Kaposvár, Kisfaludy utcai Általános Iskola és Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Iskola. Asztalitenisz NB I, női „A" cso­port - rájátszás az 5-8. helyekért: Kaposplast-Egri Áfész. Kaposvár, Kaposplast Arany úti asztalitenisz- csarnoka, 11 óra. NB I, férfi „B" csoport: Kaposplast Somogy Rádió-Hévíz Hunguest Hotels. Kaposvár, Kaposplast Arany úti asztalitenisz-csarnoka, 11 óra. III. Kacsó-gép Kupa (felnőtt és ifjúsági) asztalitenisz-verseny. Taszár, általános iskola tor­naterme. Verseny: 9 órától. Teke NB m (férfi): Siófoki Belléncs TK-Kaposvári Pázmány TK. Siófok, Belléncs TK tekepályája, 9 óra. Sakk (Pénzdíjas) nyílt megyei egyéni sakkbajnokság. Kaposvár, Sefag Rt székháza. Verseny - utolsó, kilencedik for­duló: 9 órától. Eredményhir­detés, díjkiosztó: (várhatóan) 15 órakor. Labdarúgás Az Új Dunántúli Napló Kupáért: Kaposvári Rákóczi FC-Dombóvári FC. (A találkozó pontos helyszínét és időpontját holnapi számunkban közöljük.) Előkészületi labdarúgó­mérkőzések: Nagyatád FC-Kadarkút. Nagyatád, 15 óra. Somogyvár-Bélafa Öreglaki FC. Somogyvár, 15 óra. Kaposmérő-Baracska. Kapós- mérő, 11 óra. Kispályás teremlabdarúgás VI. Hajdú László jótékonysági kispályás teremlabdarúgó-emlék- toma (16 csapat részvételével). Marcali, városi sportcsarnok. Csoportmérkőzések: 9 órától. Morva Kupa öregfiú (35 éven felüliek) nemzetközi kispályás teremlabdarúgó-toma (nyolc csapat részvételével). Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola tornacsarnoka. Mérkő­zések: 9 órától. VASÁRNAP Röplabda NB I, férfi Extraliga - rájátszás az 1-4. (rajt) helyekért: Medikémia-Papiron SC Szeged-Pini Kaposvár SE. Szeged, városi sportcsarnok, 18 óra. NB I, női Extraliga - rájátszás az 5-8. (rajt)helyekért: Pulzus- Salgó/Fényforrás-BITT Kaposvá­ri Női RC. Budapest, 14.30 óra. Ma 17 órakor hazai pályán, vasárnap pedig a fővárosban lép pályára a BITT Kaposvári Női RC fotó: lang Róbert Teke Szuper Liga (férfi): Zoltek SE Nyergesújfalu-Kaposvári TK. Nyergesújfalu, 10 óra. NB II - férfi mérkőzések: Nagyberki-Attala Tengeri- szem-Nagykőrösi TTK SE. Nagyberki, Teke étterem, 10 óra. Győrhő TC-Kaposvári Fáklya SK. Győr, 10 óra. NB III (férfi): Kaposvári Pince TK-Szentlőrinci TK. Kaposvár, Pince TK tekecsarnoka, 9.30 óra. Sakk NB Il-es sakk-csapatbajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Zselic SE Kaposvár-Tamási SE; KSE-Sefag Rt (Kaposvár)-KSZE Szekszárd; Nagyatádi Városi SK-Paksi Atomerőmű SE II. Labdarúgás Előkészületi labdarúgó­mérkőzések: Somogysárd-Kaposmérő. So- mogysárd, 14 óra. Andocs Jeans-Tex-Füle- Valentin. Andocs, 11 óra. Kispályás teremlabdarúgás VI. Hajdú László jótékonysági kispályás teremlabdarúgó-emlék- toma. Marcali, városi sportcsarnok. Csoportmérkőzések: 9 órától. Elődöntők: 13 órától. A harmadik helyért: 15 órakor. Döntő: 16.20 órakor. Eredményhirdetés, díjkiosztó: (várhatóan) 17 órakor. Utánpótlás kispályás teremlab­darúgó-toma részvételével). Kaposvár, Gimnázium Mérkőzések: (öt csapat Táncsics Mihály tornacsarnoka. 9 órától. Eredményhirdetés, díjkiosztó: (várhatóan) 15 órakor. Résztvevő csapatok: Pécsi VSK; Komlói Bányász; Dombóvári FC; Kaposvári Konrád Focisuli és Kaposvár, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. HÉTFŐ Asztalitenisz NB II (női): Kaposplast II.-Körösi Kanizsa DSE. Kaposvár, Kaposplast Arany úti asztalitenisz-csarnoka, 16 óra. FENYŐ GÁBOR Kosárlabda NB I „A” csoport - férfiak Felzárkóztak a riválisok Kaposvár Sorozatban ötödik vereségét könyvelhette el szerdán este Körmenden a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE férfi kosárlabda-csapata. A baj­noki tabellán fokozatosan visszaeső gárda a kudarcso­rozat után egyre kellemetle­nebb helyzetbe kerül és a hátra lévő három forduló so­rán legalább egy találkozót meg kell nyernie, hogy alap­vető célját, a legjobb nyolc közé kerülést teljesíthesse. Az őszi szereplés után bizony vajmi kevesen gondolták - e so­rok íróját is beleértve -, hogy a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE együttese az utolsó három bajno­ki fordulóban ki-ki mérkőzése­ket vív majd a legjobb nyolc kö­zé kerülésért. A tavaly decembe­ri Atomerőmű SE elleni idegen­beli vereség óta tart a gyengélke­dés. A Magyar Kupától - a címvé­dő Albacomp-UPC-vel szemben, kettős vereséget követően - bú­csúzott a somogyi együttes. A bajnokságban a sereghajtó PannonPipe-DAKK csapatát- még sikerült hazai pályán megverni, de azóta csak vesztes csaták kö­vetkeztek. A kaposváriaknál szinte csak a centerposzton találunk egyenle­tes kiegyensúlyozott teljesít­ményt, míg a többiek rap­szódikus játéka többször vált meghatározóvá. A magyar válogatott Európa- bajnoki középdöntő-mérkőzései miatt most újabb szünet követke­zik a pontvadászatban. Ez idő alatt mindenképp „rendezni kell a sorokat”. A rendelkezésre álló három hét sokmindenre elegen­dő lehet. A megfelelő hozzáállás­sal és a tudatos, tervszerű munká­val lehet még javítani. Azonban az túlzás nélkül állítható, hogy a Bp. Honvéd elleni, március 4-i kapos­vári ütközet mindkét csapat szem­pontjából sorsdöntő lesz. Magyar András vezetőedző tanítványai a hetedik helyről várják a folyta­tást. Csak rajtuk múlik, hogy ott is maradnak-e... kun NB I, férfi „A" csoport A bajnokság állása: 1. Szolnoki Olaj 19 16 3 1481-1209 0.921 2. Albacomp 19 16 3 1522-1272 0.921 3. Falco KC 19 15 4 1547-1417 0.895 4. Matáv SE Pécs 19 11 8 1364-1378 0.789 5. Marc-Körmend 19 10 9 1306-1260 0.763 6. ZTEKK 19 10 9 1340-1324 0.763 7. Klíma-Vili PSE 19 8 11 1319-1360 0.710 8. Soproni Ászok 19 8 11 1189-1283 0.710 9. Bp. Honvéd 19 7 12 1402-1568 0.684 10. Atomerőmű 19 6 13 1380-1516 0.658 11. Dombóvár 19 5 14 1348-1485 0.631 12. Debrecen 19 2 17 1318-1444 0.553 A forduló további eredményei: Albacomp-UPC-Flextronics ZTE KK 87-65 (44-35) Dombóvári VMSE-Falco KC- Szombathely 64-71 (32-38) Szolnoki Olaj KK-Matáv Pécsi SE 95-74 (48-33) Soproni Ászok KC-Atomerőmű SE 73-57(47-30) Bp. Honvéd-PannonPipe-DAKK 89-78(40-38) A vetélytársak további mérkőzései: Március 4., szombat Kaposvári Klíma-Vili Purina SE-Bp. Honvéd Matáv Pécsi SE-Soproni Ászok KC Atomerőmű SE-Flextronics ZTE KK Március 8., szerda Falco KC-Szombathely-Atomerőmű SE Bp. Honvéd-Matáv Pécsi SE Soproni Ászok KC-Kaposvári Klíma-Vili Purina SE Március 11., szombat Kaposvári Klíma-Vili Purina SE-Matáv Pécsi SE Atomerőmű SE-PannonPipe-DAKK Soproni Ászok KC-Bp. Honvéd Fedett pályás atlétikai Budapest-bajnokság Somogyi érmek Budapest A fővárosban az Olimpiai Csarnokban rendezték meg a fedett pályás atlétikai Bu- dapest-bajnokságot, ahol több érem is jutott a somo­gyi színek képviselőinek. A felnőtteknél a Kaposvári Építők SC válogatott kiválósága, Kürtösi Zsolt - aki előtte a Pest megyei fe­dett pályás bajnokságon a 60 mé­teres gátfutás megnyerésével „hangolt” - rúdugrásban a szlo­vák Krska mögött 4,60 méteres eredményével a második helyet szerezte meg. Jutott érem az utánpótlás korúaknái is: a junio­roknál a Kaposvári Építők SC nagy reményű atlétája, Nagy Er­vin nyerte a súlylökést 15,34 mé­teres lökésével, míg az ifjúságiak­nál hármasugrásban a Barcs SC sportolója, Sántics Vilmos 12,45 méteres ugrásával ezüstérmet szerzett. FENYŐ ____________Megyei diákolimpiái tollaslabpa-pónto_____________ F őszerepben a házigazdák Segesd Segesden rendezték meg a megyei diákolimpiái tollaslabda-döntőt, ahol a várakozásnak megfelelő­en a házigazdák voltak a főszereplők. A megyei diákolimpiái tol­laslabda-döntő végeredménye. I. korcsoportosok. Leányok (3 induló): 1. Radó Dorottya (Segesd), 2. Cser Andrea (Segesd), 3. Czuczi Fanni (Segesd). Fiúk (6 induló): 1. Tóth János (Segesd), 2. Kreiner Rajmund (Segesd), 3. Karácsony Krisztián (Segesd). II. korcsoportosok. Leányok (8 induló): 1. Kósi Kira (Segesd), 2. Nagy Ildikó (Segesd), 3. Sára Vivien (Segesd). Fiúk (3 induló): 1. Sára Gábor (Segesd), 2. Péntek Bálint (Segesd), 3. Gyöngyösi Gergely (Segesd). III. korcsoportosok. Leányok (5 induló): 1. Mándó Zsófia (Marcali, Berzsenyi Dániel Gimnázium), 2. Cser Eszter (Segesd), 3. Tóth Bernadett (Segesd). Fiúk (4 induló): 1. Böröcz Balázs (Segesd), 2. Szűcs Károly (Segesd), 3. Varga Gábor (Segesd). IV-V. korcsoportosok. Leányok (3 induló): 1. Baracsi Katalin (Kaposvár, Noszlopy Gáspár Közgazda- sági Szakközépis-kola), 2. BojtorÉva (Csurgó, Nagyváthy János Középiskola), 3. Bojtot Aliz (Csurgó, Nagyváthy János Középiskola). Fiúk (3 induló): 1. Farkas Zsolt (Nagyatád, TIT Alapítványi Iskola), 2. Bojtor Zoltán (Nagyatád, Ady Endre Gimnázium), 3. Sámoczi Alex (Kaposvár, Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakközép-iskola). * * * A Marcaliban rendezett megyei diákolimpiái grund- birkózó-döntő végeredménye (hat csapat): 1. Marcali, Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskola, 2. Marcali, Noszlopy Gáspár Általános Iskola, 3. Mesztegnyő, 4. Sávoly, 5. Siófok, Vak Bottyán Általános Iskola, 6. Kéthely. FENYŐ Brazilokkal erősítenek Siófok Tegnap megérkezett Siófokra az egyik brazil labdarúgó; a másik dél-amerikai játékost a jövő hé­ten kedden várják a Balaton-part fővárosába. A brazil második ligában játszott az a csatár, aki tegnap délután érkezett Sió­fokra. Mivel a menedzsere azonnal el­utazott, így nem sikerült bővebb infor­mációt „kinyomozni” róla. Ma azon­ban már lehull a lepel, hiszen edző­mérkőzésen is pályára lép a támadó a siófoki alakulatban; Mészáros József edző együttese ugyanis Veszprémben játszik. Á másik beígért brazil csatár a jövő hét keddjére kapott repülőjegyet. Időközben eldőlt az is, hogy a horvát Varteks Varasdin középpályását, Goran Czvitkovicsot nem szerződteti a Bala- ton-parti klub. Végleges most már az edzőmérkő­zések menetrendje is. A jövő héten kedden Dombóváron játszik a Balaton- parti együttes, míg pénteken Siófokon fogadják a szlovák első ligás Dubnicát, végül pedig 22-én Taksonyban vendég­szerepeinek Bimbóék. Azt viszont még nem tudni, hogy a február 26-ai bajno­ki rajton ki ellen és hol játszik a Siófok FC, hiszen egyelőre nem dőlt el, hogy létrejön-e a Gázszer FC és a Pécsi MFC fúziója, avagy pedig visszalép a profi li- gából az agárdi együttes. _______fónai Cs elgáncs Budapesten az Újpesti TE csarnokában országos cselgáncs-rangsorversenyt ren­deztek, amelyen részt vett a kaposvári Budai Anita is. A Kaposvári Klíma-Vili Ne­hézatlétikai SE tehetséges sportolója a 63 kg-os súlycsoportban - a Honvéd-Apenta versenyzője, Csizmadia Eszter mögött - a második helyet szerezte meg. f. g. Labdarúgás Több somogyi NB-s labdarúgó­csapat is pályára lépett előké­születi mérkőzésen; az NB I-es Kaposvári Rákóczi FC Dombó­váron vendégszerepeit, az NB li­es Marcali VSE-nek az NB III-as Kaposvölgye Körzeti Vállalko­zók SE volt a vendége, míg a szintén NB III-as Nagyatád FC a nagy múltú Pécsi MFC-t fogadta. Eredmények: Dombóvári FC- Kaposvári Rákóczi FC 1-0 (1-0) Gólszerző: Horváth Á. Nagyatád FC-Pécsi MFC 0-3 (0-1) Gólszerzők: Kularics, Ruskó, Puskás. Marcali VSE- Kaposvölgye Körzeti Vállalkozók SE 2-0 (1-0) Gólszerzők: Virág, Csíkvár. F.G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom