Somogyi Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-01 / 26. szám

8. oldal - SOMOGYI HÍRLAP T A B I 2000. Február 1., Kedd TŰKOR Szép szavakkal versenyeztek Sikeresen megtartották a Rudnay Gyula Középiskola diákjai részére meghirdetett és Kazinczy Ferencről elne­vezett Szép magyar beszéd vetélkedőt. Tabon negyven­egy diák versengett. Az iskola magyar-történelem szakos tanárainak munkaközös­sége szervezte a vetélkedőt. Erre az iskola 364 diák közül negy­venegyen neveztek be: együtt indultak a versenybe a gimná­ziumi, a szakközépiskolai és a szakmunkásképzős osztályok diákjai. Az első forduló után - itt a versenyzők szabadon válasz­tott szöveggel léptek színre - a legjobb kilenc diák jutott be a második fordulóba. Ott már is­meretlen anyagot kaptak, s ezzel zárult a megméretés. A zsűri értékelése alapján a gim­nazisták és szakközépiskolások mezőnyében Illés Diána 10/A osztályos tanuló szerezte meg az első helyet. A második Csősz Krisztián a 4/G-ből. A szakmun­kástanulók versenyét Kellár Ág­nes 3/B-s tanuló nyerte. A Szép magyar beszéd megyei verse­nyén ők képviselik majd a Rudnay középiskolát. Programajánló Február 9-én délelőtt 9 órától a művelődési központban tartja negyedik műhelymunkanapját a Tabi Vállalkozói Tanácsadó Iroda és a Koppányvölgye Terü­letfejlesztési Társulás; a kistér­ség gazdaságfejlesztési lehető­ségeiről tanácskoznak. Másnap délelőtt kilenc órától - ugyancsak a kultúrházban - véradónapot tart a Vöröskereszt városi szervezete. Erre meg­hívták s várják a városlakókat, a régi és új önkéntes véradókat. Február 11-én délután három­tól a művelődési központban vi­dám farsangot tartanak - jelme­zes bemutatóval - az 1. számú iskola alsó tagozatos diákjai. Február 19-én 20 órától ren­dezik meg a kultúrházban a far­sangi vadászbált. Február 25-én tartják a Rudnay Gyula Középiskola vég­zős diákjainak szalagavató ün­nepségét; 69 végzős tanulónak tűzik föl a szalagot. Az ünnep­ség után az 1. számú iskola ebédlőjében rendezik a végző­sök és szüleik hagyományos nagy bálját. Nőnapi ünnepséget rendez február 28-án délután két órától a mozgáskorlátozottak tabi szer­vezete a kultúrházban. Február 29-én este a tabi áfész tart részközgyűlést a mű­velődési központ nagytermé­ben. ■ Híradóügyelet a tűzoltóságon Segítség a bevetésben - Hosszabb a szolgálat, de a szülők közelében Mint a legtöbb fiú, gyermek­ként Pulics Gergely is szere­tett katonásdit játszani. Lel­kiismereti okokból azonban ellenzi a fegyverfogást, s kérvényezte: engedélyezzék neki a polgári szolgálatot. A megyei munkaügyi központ irányította a tabi városi ön- kormányzati önkéntes tűz­oltósághoz; itt híradó-ügye­letesként dolgozik. A városi tűzoltóság ügyeletén ta­lálkoztunk a 21 éves tabi fiatal­emberrel. Huszonnégy órás szol­gálatban volt ügyeletesként, és heti 40 órában dolgozik. - A roko­naim, barátaim elmondták, mi­lyen a katonaélet - mondta Pnlics Gergely polgári szolgálatos. - Az öregkatonák előszeretettel mosat­ják a „kopaszokkal” a flasztert, s hallottam más kiszúrásokról is. Ezen minden újoncnak át kell es­ni. S csak kilenc hónap a katona­ság, míg régebben 24 vagy 36 hó­nap volt. Sokkal inkább elgondol­kodtatott, még a behívásom előtt, hogy a kilenchónapos szolgálat során milyen színvonalú a sorka­tona kiképzése; ez a felkészítés, szerintem, éles helyzetben nem sokat ér. Őszintén mondom: nem szívesen lennék egy nálamnál lé­nyegesen jobban felkészített ka­tona célpontja. S mivel lelkiisme­retből nem tudom elfogadni a fegyveres erőszakot, kérvényez­tem, hogy így szolgálhassak.- Mi a híradó-ügyeletes felada­ta?- A tűzoltóságra befutó segély­kérő hívások fogadása, és megfe­lelő intézkedések megtétele. Ezenkívül az információk begyűj­tése - ez is a munkám fontos ré­sze -, hogy segítsem a bevetés­ben levő tűzoltók tevékenységét. Szükség van erre a háttér-tevé­kenységre, így ők csak a tűz oltá­sával vagy a műszaki mentéssel Pulics Gergely szolgálatban a tűzoltóságon foglalkoznak. És persze a takarí­tás, illetve az egyéb feladatok ellá­tása itt sem maradhat el; rendsze­resen el kell végeznem.- Hogyan fogadták a tűzoltók?- Nagyon jó társaságba kerül­tem; valamennyien segítettek, hogy a tudnivalókat mihamarabb elsajátítsam. Úgy érzem, jó mun­katársi kapcsolatban, barátságban vagyok a tűzoltókkal; szeretek itt dolgozni.- A szülei mit szóltak ahhoz, hogy fiuk nem igazi katona? FOTt: HORVÁTH MÓNIKA — Édesanyám elsősorban annak örült, hogy itt, helyben vagyok, s többször láthat. Nagyon jók a szolgálat körülményei is. Örült a barátnőm is, hiszen így több időt tölthetek vele; azok az egykori osztálytársaim, akik már leszerel­tek, ugyancsak helyeselték a dön­tésemet. Bár a polgári szolgálat ideje 15 hónap, ez nekem nem okoz gondot. Úgy érzem: ezzel a tevékenységemmel is hasznosan szolgálom a hazámat. Nagy gond a légszennyezés A képviselő testület elfogadta a város végleges környezetvé­delmi programját Ez részlete­sen foglalkozik az ivóvízellá­tással, a csapadék-elvezetés­sel, a kommunális szennyvíz gyűjtésével és tisztításával is. A programot évente felülvizs­gálja a testület A környezetvédelmi program részletesen foglalkozik a város tisztaságával, az ivóvízellátással, a zöldterület-gazdálkodással, s in­tézkedik a kommunális hulladék gyűjtéséről, elszállításáról és meg­semmisítéséről. A kisváros egyik nagy gondja - főleg ősszel és télen - a légszennyezettség. Ezt egy­részt a fűtés okozza, s hozzájárul­nak a város kedvezőtlen dombor­zati viszonyai. A másik levegő- szennyező tényező: a közlekedés. A városközpontban jelentősen megnőtt az átmenő forgalom, s az öreg autók rossz műszaki állapo­tuk miatt jelentős mennyiségű szennyező anyagot bocsátanak ki. A levegőszennyezést csak úgy lehetne csökkenteni, ha megépül­ne a városközpontot elkerülő út; ennek a költsége azonban több száz millió forint. Másrészt ki­épült már a földgázvezeték rend­szere. S a gázfűtésre való átállás­sal a következő években csökken­het a levegőszennyező anyag mennyisége. A vizek védelme ér­dekében Tabon is folytatják majd a zárt csatornarendszer kiépíté­sét. Pályázati pénz igénybe vételé­vel az idén mintegy 160 millió fo­rint értékű csatornázást kíván a város indítani. Szükség van továb­bi zöldterületek kialakítására és az utcák fásítására is. Szó van a szelektív szemétgyűjtés kísérleti jellegű bevezetéséről is: ezt Tabon elsőként a Kossuth utcán valósít­ják meg. Súlyos ezresek bírságként Bűncselekmény-megelőzéS, eredményes közbiztonsági akció Hat óra leforgása alatt 93 személyt igazoltattak a tabi rendőrök január végén. Eb­be a fokozott közbiztonsági akcióba, amelyet a Tab és Karád közötti területen tar­tottak bevonták a polgárőrö­ket és a karádi fővadászt is. Az akció célja a közterületi bűncse­lekmények megelőzése, földeríté­se volt - tudtuk meg Fekete Sándor rendőr századostól, a tabi őrspa­rancsnoktól. - A lopott s körözött autók felkutatása mellett a jármű­veket is vizsgálták és a szállítmá­nyuk eredetét, illetve ezeknek jo­gos voltát. Az ellenőrzés kiterjedt az ittas vezetők kiszűrésére, illetve az erdő- és vadvédelmi feladatok ellátására is. Az igazoltatott csak­nem száz járművezető közül hétre róttak ki 35 ezer forint helyszíni bírságot. Pénzbüntetést elsősorban a gépkocsik műszaki hiányossága miatt szabtak ki a vezetőkre, vala­mint azért mert nem kapcsolták be a biztonsági övét. Nyolcvanhat közlekedőt csak figyelmeztettek a kisebb szabályszegés miatt. Felje­lentést nem kezdeményeztek. A rendőrőrsön megtudtuk: a közlekedési balesetek megelőzé­se, illetve a vagyoni bűncselekmé­nyek elkövetésének visszaszorítá­sa érdekében - az őrs egész műkö­dési területén - újabb fokozott el­lenőrzéseket, váratlan akciókat tartanak. Angolórák az üzemben Nyolc csoportban 65 vezető és beosztott dolgozó részvé­telével nyelvoktatás kezdő­dött a napokban a Flextronics International ta­bi gyáregységében. A piac, a beszállítok körének bő­vülése szükségessé teszi az angol nyelv ismeretét - hangsúlyozta Mezőfi Gyula személyzeti cso­portvezető. Negyvenhárom be­osztottat közvetlen felettese ja­vaslatára iskoláztak be; ők négy csoportban sajátítják el az alap­vető ismereteket, Úletve fejlesztik tudásukat.- Növekszik az érdeklődés a nyelvtanulás iránt valamennyi közép-kelet-európai Flextronics- vállalatnál; a másfél éves belső ve­zetőképzés angol nyelven - mondta Mezőfi Gyula. - A Flextronics Academyra ugyan­csak négy csoportban 22 olyan munkatársunkat iskoláztunk be, aki már vezetőként dolgozik, illet­ve vezetőképzésben vesz részt. A tanfolyam heti két napon van, négy órában, május végéig. A nyelvi képzés azonban a többség számára még nem ér véget; foly­tatjuk jövőre is. Tabon a Flextronics elődjénél már 1993-ban elkezdték a nyelv- tanfolyamok szervezését. Akkor a német nyelvet tanulták a dolgozók. Korszerűbb játszótereket Pályázaton támogatást is igényelt az önkormányzat Ötmillió forint elnyerésére nyújtott be pályázatot a vá­ros képviselő-testülete a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat­hoz. Úgy tervezi ugyanis, hogy ebből a pénzből a városban öt játszóteret tud­nának már ebben az évben felújítani. Megvalósításához a város - az idei költségve­téséből - hétszázezer forint saját erőt biztosít. A város területén az utóbbi húsz­huszonöt évben alakították ki - az újonnan létesített társasházak övezetében - a lakásépítési prog­rammal együtt a játszótereket. Ezeket többnyire a lakosság bevonásával, vagyis társadalmi munkában hozták létre. Azóta eljárt fölöttük az idő; ezek a ját­szóterek a mai kor igényeit nem elégítik ki, s az ottani játékok is elavultak; balesetveszélyesekké váltak a többnyire vasból ké­szített hinták és mászókák. Az önkormányzat fontos felada­tának tekinti az új, korszerű és környezetbarát eszközökkel fel­szerelt játszótereknek a kialakítá­sát. Ezeknek a megvalósításhoz pályázati segítséget is kértek. Az igény benyújtásához megszerez­ték a megyei önkormányzat hu­mánszolgáltatási főosztályának, valamint a Vonzóbb Tabért köz- alapítványnak a támogatását is. Ha a pályázat sikeres lesz, akkor öt játszótér korszerűsítését, fel­újítását kezdik meg a Kossuth ut­cában, illetve a Kossuth utca 40-52. számú háztömbök mö­gött, a Virág lakótelepen. A pa­dok, mászókák, a mérleghinták és a hulladékgyűjtők festése, fel­újítása mellett rugós játékok ki­helyezését és kombinált játszó kialakítását is tervezik. A Hőlyeg-hegy éber csősze Húszkilométeres séta - Havazásban, napsütésben őrjárat a terepen Pollák Ferenc s két elmaradhatatlan társa: a távcső és a fegyvere Naponta húsz-huszonöt kilométert gyalogol Pollák Ferenc tabi me­zőőr, hogy szemmel tartsa a rábízott több száz hektárnyi zártker­tet. Megfontolt ember, már az ötvenharmadik évét tapossa. Szenvedé­lye, amit csinál; s majd­nem öt éve tölti be ezt a hivatalt.- Az elődöm, Reichert Ádám szólt, hogy nyugdíjba vonul és megüresedik a helye. Megpályáztam, és sikerült el­nyernem - mondta Pollák Fe­renc. - Korábban hegesztő­ként dolgoztam egy kft-nél, de ez kötetlenebb munka, és nagyon szeretem. Hozzám tartozik a Pjőlyeg- meg a Csi­be-hegy, a Zsolnai-oldal, va­lamint a Foki-völgy.- Fárasztó a sok gyaloglás?- Megszoktam. Süthet a nap, eshet az eső, havazhat, nekem akkor is a terepen kell lenni. Sajnos, gyakran járják a határt illetéktelen szemé­lyek. Az én feladatom pedig a területen levő szőlők, a ter­mények, a térképészeti ob­jektumok őrzése.- Mi segíti a munkáját?- Ez a távcső és a szolgála­ti puska.- Használta már a fegyve­rét?- Csak ősszel a szőlőt dézsmáló seregélyek ellen. Riasztó lövéseket adtam le.- Fogtak-e el betörőt vagy tolvajt a rendőrök az ön segít­ségével?- Igen. A közelmúltban meg egy falopási ügyben se­gítettem. Tartom a kapcsola­tot a rendőrökkel meg a pol­gárőrséggel. Többször is jár- őröztünk együtt, s megbe­széljük, mire kell figyelni, hogyan segíthetem hatéko­nyan a munkájukat.- Tett már feljelentést?- Hogyne; először a főnö­kömet értesítem. Ő értékeli a helyzetet, majd intézkedik, a szabálysértés nagyságától függően.-Mia vonzó ebben a mun­kában?- Érdekes és változatos te­vékenység; nagyon megsze­rettem. Az a jó benne, hogy kötetlen a munkaidőm, sokat vagyok a szabadban, és rend­szeresen beszélhetek a he­gyen dolgozókkal is. Itt nincs két egyforma nap, mert min­dig más területen járok. Ta­vasztól őszig hajnalban in­dulok a határba, a napkelte már itt, a hegyen ér. Télen később indulok körútra. Megvannak a beállópont­jaim, onnét távcsővel belá­tom az egész területet. Mos­tanra úgy megismertem ezt a térséget, mint a tenyeremet.- Mi az, amiért otthagyná ezt a munkát?- Ha az egészségem enge­di, innen szeretnék nyugdíj­ba menni. Más területen - már a koromnál fogva is - el sem tudnám képzelni a munkát.- Mit csinál a szabadidejé­ben?- A Hőlyeg-hegyen van a szőlőm, ami kevés időm van ott töltöm el. A szőlőben ta­vasztól őszig talál az ember tennivalót. Igaz, olyankor a szomszédokkal is szót vál­tok, hogy a munkámat mi­ben tudnák segíteni. Hirdetőink A TABI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják a hirdetéseiket a 82/528-148-as faxszámon. Érdeklődni lehet a 82/528-158-as telefonszámon. A TABI TÜKÖR legközelebb március 7-én jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP-bm Megrendeléseit előző nap is várjuk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom