Somogyi Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-25 / 47. szám
8. oldal - SOMOGYI HÍRLÁP T ÖKÖR 2000. Február 25., Péntek BAR C S I Csutkababák a kredencen Unalom ellen készült az első csutkababa. Kovács Györgyné három éve vette először a kezébe, és ma már seregnyi baba sorakozik a kis lakásban. Szinte nagyüzemben gyártja az apró asszony a szebbnél szebb figurákat. Az asztalon Jézus életének különböző állomásai, egészen a keresztre feszítésig. A szekrény tetején a falusi élet jellegzetes pillanatai: favágók, mosóasszony, szerelmes pár a kerítés mellett, traccsoló vénasszonyok a pádon. Mindez csuhéból, kukoricahajból és szárból.- A nagyobb része már nincs meg, mert elajándékoztam - szabadkozik Kovács Györgyné. - Minden kiállítás után szétosztom a bemutatott babákat. A nővéreknek is szívesen csinálok, örülnek neki a gyerekeik. Túl vagyok már a századik babán. Az első baba unalom ellen készült három éve, amikor az asszony Lábodról beköltözött a barcsi otthonházba. - Korábban kertes házban laktunk, ahol volt dolog bőven. Itt, az otthonházban urasan élek, nem sok munka akad. Ezért vettem kezembe a kukoricacsuhét. Azelőtt sosem foglalkoztam ilyesmivel, de gyorsan rátalált a kezem a titkára. A kukorica hajából készül a baba haja, ezt meg is fonom, ha kell. A szárából pedig a kerítés, pad, mosóteknő... Itt mindenki csodálkozik rajta, hogyan tudok ilyen szép babákat készíteni. Először a betlehemi történetet készítette el, az öszes résztvevővel. Ezt vitték karácsonykor körbe, s utána kiállították a szociális központban. Egy nap átlagban két babát készít. A munka csak akkor szünetel, ha beteg a készítő vagy elfogy a csuma. Ez az utóbbi éppen a napokban következett be.- Ahhoz, hogy igazán szép legyen a baba, puha csuhé kell - mondta Kovács Györgyné. - Most azonban már csak szárazát tudnék beszerezni, így hát pihennek egy kicsit a babák. Ha azonban lesz még erőm, nemsokára újból előveszem őket. Kovács Györgyné: Minden kiállítás után szétosztom ezeket a babákat fotó, béres ferencné Márciusban kezdik az átalakítást Nagyobb alapterületű irodát kapott a barcsi munkaügyi kirendeltség, s ez megoldja régi gondjukat. Megvásárolta a pszichiátria épületét a megyei munkaügyi központ; márciusban kezdik az átalakítását, s a nyárra kialakítják a munkaügyi kirendeltség irodaházát. - Ebben a térségben él a legtöbb munka- nélküli, nálunk a legnagyobb az ügyfélforgalom - mondta Dernanecz Józsefné kirendeltségvezető. Ugyanakkor ez a ki- rendeltség volt eddig az egyik legkisebb. Az új épületszárny kialakításával végre lehetővé válik a kultúráltabb ügyfélfogadás. 400 négyzetméter alapterülethez jut a kirendeltség. Ez az építkezés várhatóan nem zavarja a hivatal munkáját; az ügyfél- fogadás zavartalansága végett három részletben végzik majd a felújítást. _________________■ K ilenc konténer a tisztaságért A tiszta városért dolgozik egy házaspár már évek óta. Barcson ők honosították meg a szelektív hulladékgyűjtést. Az Imre Mária és Luczó IAszló vezette környezetvédelmi vállalkozás eddigi munkájáról és törekvéseikről készült tájékoztatót tegnap tárgyalta a képviselő-testület. A tiszta lakóhely környezetvédelmi vállalkozás tavaly kísérleti jelleggel kezdte meg az újrahasznosítható szemét szelektív gyűjtését Barcson, és most jó tapasztalatokról számolt be.- Eddig kilenc hulladékgyűjtő konténert helyeztünk ki a város különböző pontjaira. Az emberek hozzászoktak, egyre szélesebb az a kör, amelyik használja, emiatt további konténereket szeretnénk kitenni, s hosszú távú szerződést kötnénk a mindenkori barcsi önkormányzattal a szelektív hulladékgyűjtésre - mondta Luczó László, a vállalkozás képviselője. Várhatóan rövid időn belül újabb négy konténert raknak ki, és tervezik a telepükön a komposztálás beindítását is. - Mindezt azért tartjuk különösen fontosnak Barcson, mert a város a nemzeti park közepén fekszik, védett területek között. ■ Sikeres tanfolyam Népszerűek a TIT barcsi szervezetének a térség igényeihez alkalmazkodó tanfolyamai. Kereskedő és boltvezetői képzésben már a második csoport végez március elején írásbeliznek 16-an, és a sikeres vizsga után országosan elismert szakmai bizonyítványt kapnak. Szervezik már a vendéglátósok kurzusát is; erre eddig 30-an jelentkeztek. _______________■ Hi rdetőink A Barcsi Tükör következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/528-148-as faxszámon. Érdeklődni lehet a 82/528-158-as telefonszámon. A Barcsi Tükör legközelebb március 31-én jelenik meg a Somogyi Hírlap-ban. Megrendeléseit előző nap is várjuk!_________________■ Ú j kocsi hatvanhatmillióért Négyszáz liter habképző anyagot is szállíthatnak az új Mercedes gépkocsival FOTÓ: BÉRES FERENCNÉ Hatvanhatmillió forintért új fecskendőt kapott tegnap a barcsi tűzoltóság. Ezzel hároméves műszaki fejlesztés végére értek. Az új kocsi 66 millió forintba került, s egy húszéves járművet vált fel. Az új Mercedes négy köbméter vizet és 400 liter habképző anyagot szállíthat. Igazi erőssége azonban nem a befogadóképessége, hanem a gyorsasága: ezzel lényegesen hamarabb kiérnek a tűzhöz.- Eddig a vonzáskörzetünk szélére, Vízvárra, Lakócsára negyven perc alatt értünk oda. Az új kocsival 25-30 perc is elég - mondta Bázing György tűzoltóparancsnok. - A kocsi műszaki mentéseknél is bevethető, mert fel van szerelve feszítő-vágóval. A műszaki fejlesztés 1998-ban kezdődött Barcson. A városnak a költségek tíz százalékát kellett állnia, s ennek révén 120 millió forint értékű felszerelés - köztük két jármű - jutott el a városi tűzoltókhoz. Ezenkívül a tűzoltók kigazdálkodtak egy terepjárót is, ez az erdőtüzeknél van segítségükre. így a barcsi tűzoltóknak mára korszerű, európai színvonalú eszközparkja van. ■ A Keletet festi maga köré Azt hallotta, hogy a barcsi vízügyiben jó a csapat, és jó bulik vannak, ezért most vízgazdálkodó technikus a szakmája. Később a katonaság kikerülése végett polgári szolgálatot vállalt a barcsi gyermekotthonban. Itt ragadt, és hetedik éve dolgozik a sérült gyerekek mellett. A műszaki rajzórákról megmaradtak a csőtollai. Sajnálta kidobni, hát elkezdett rajzolni velük. Ma több pesti, pécsi, tatai, bábolnai és természetesen barcsi kiállítás van mögötte. Ilyen fickó Darvas Iván. Kívülálló, folyamatos keresésben, aki nem csinál túl nagy ügyet az életből. - Sokáig azt tartottam, hogy mindennél fontosabb a szabadság. Mostanában azonban egyre többször érzem, hogy ideje lenne már tartozni valahová - mondta. - Ha úgy tetszik, kezd benőni a fejem lágya. A Balatonnál született, s középiskolásként került Barcsra. Jól érezte magát a vízügyi szakközépiskolában, de hamar egyértelművé vált számára, hogy nem lesz élete álma a vízgazdálkodás. Ehelyett a gyermekotthon mindenese lett. - Aránylag könnyen megszoktam az értelmi fogyatékos gyerekeket - mondta.- Fel sem merült bennem, hogy ne egyenértékűként kezeljem őket. Igaz, többször kell elmondani nekik ugyanazt, hogy egyszer megértsék. Ezzel azonban így vannak a kerítésen túl élők is. Pesten szakrális perzsa miniatúrafestészetet tanult, s azóta is a perzsa miniatűrök stílusában készíti a legtöbb képét. Temperával és vízfestékkel rendkívül aprólékosan festi, egy-egy nagyobb munka egy éven át is eltart. Kedvelt figurája a halhatatlan Csang Kuo- lao. E kövér kínai karaktere több képén is visszaköszön. A fiatalember közel érzi magához a keleti filozófiákat, témáinak egy részét is - mint A pillangó álma című képnél - ezekből meríti. Több munkáján - például az életvízzel teli korsót szállító főnix képén - sem gyárt ideológiát. Egyszerűen keveredik a keleti és európai kul- azért fest - mondta -, hogy vala- túrkör. mi szép is legyen körülötte. A fiatalember a festészete köré _. . ■ Darvas Iván 29 éves. 1992 éta dolgozik a barcsi egészségügyi gyermekotthonban. Ugyanebben az évben iratkozott be Budapesten egy tanfolyamra, ahol szakrális perzsa miniatúrafestészetet tanult. Képeiből Budapesten. Pécsen. Tatán. Bábolnán, Toponáron és Barcson rendeztek kiállítást. Egyszerre lebben a szoknya A lányok szépek, a bemutató látványos. Mindig nagy közönsége van a barcsi mazsoretteknek. Hetente kétszer csizmát húznak, és kézbe veszik a pomponokat a barcsi Széchényi Ferenc gimnázium leányai. A tizenhat fiatal lelkesen gyakorolja az együtt masí- rozást és a különféle tánclépéseket. A tavaly alakult csoport a barcsi fúvószenekar kezdeményezésére jött létre. A zenekar akkor azzal kereste meg a gimnázium vezetőit, hogy elkelne melléjük néhány szép lány, aki táncolna a fúvósmuzsikára. Azóta a barcsi mazsorettek sok fellépésen túl vannak, régen összeszoktak a muzsikusokkal, s ma már az is előfordul, hogy önálló produkcióra is meghívják a táncos lányokat. Tóthné Láng Éva testnevelő tanár irányítja a mazsoretteket. - Mindig is szerettem volna valami effélét csinálni, örömmel vállaltam a feladatot - mondta. - A koreográfiákat is én készítem, bár egyre többször besegítenek a lányok.- Egy kicsit igyekszünk eltérni a szokványos produkcióktól. A mi bemutatóinkban mindig van egy kis szamba, egy kis twist - tette hozzá a harmadikos Dibusz Renáta.- Szeretünk táncolni, ezért a legtöbb rendezvényen a bemutatónk után is ott maradunk, gyakran mi vagyunk a nyitótáncosok - mondta Kótai Bernadett.- Amellett, hogy jól szórakoznak, a tánc fejleszti a mozgáskultúrát és a zenei műveltséget, javítja a tartásukat - sorolja a tanárnő.- S nem utolsósorban a földrajzi ismereteink is bővülnek, hiszen annyifelé járunk - tették hozzá többen is. Tavaly a horvát tengerparton táncoltak, az ijjén Olaszországba hívták meg őket a fúvósokkal. - A fellépések mellett az utazások legalább akkora élményt jelentenek - mondta Kocsis Szilvia és Tóth Éva. - Éjszakai röplabdázás a tengerparton, a motorcsónak-kirándulás a tengerre... Az olasz útig persze még sok a munka. Legközelebb a márciusi fúvóstalálkozón lépnek föl, s indulnak A Nyugat kapujában elnevezésű versenyen is. Kreatív hajstúdió HAJPÓTLÁSA: Természetes hatású és észrevehetetlen! A haj ami "nő” és igazán jól áll Önnek! Telefonáljon most! 06/30-215-7746 ExtraAKCIÓ! VÉNUSZ étolaj 1 literes 225 Ft. Áfával WEST Nagy és Kiskereskedelem Kaposváron, az ARAL benzinkút mögött a SOMOGYI HÍRLAP új szolgáltatásai: 24.óráSiterjesztesiIügyfélszolgálat 82^5285120 Hirdetésfelvételiéiiel-nappal Ingyenesen hivhatójtelefonszámunki előfizetési ügyekben (munkaidőben) 80/200-434