Somogyi Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-19 / 42. szám
14 ★ MOZAIK * 2000. február 20. már hallhattak a rádió- hallgatók a DJ Service című műsorban. val, majd két darab háromméteres petrencerudat emelt fel vízszintesen, és tartott meg több mint tíz percig. A gyerekek eleinte csak ámultak, azután hatalmas tapsviharban törtek ki. életének szinte minden mozzanatát a nagyapa fényképezőgépe kíséri. Nick Árpád esetében az erős testhez hihetetlen erős állkapocs, illetve fogak is tartoznak. Ezt amint teheti, Nick Árpád meg is mutatja a világnak. Számtalan Európa- és világrekordot tart, több olyan mutatványa volt, amit csak ő képes a világon megcsinálni. Legutoljára a Balatonon egy kompot húzott el a fogával. Múlt hét végén a Fóti Gyermekváros lakóinak tiszteletére Készülőben Kovács „Nagyember” László új mixalbuma, a Juventus Mix vol. 2000 és várhatóan áprilisban jelenik meg. A lemezen 50 hazai, élvonalbeli előadó legsikeresebb dalai lesznek hallhatók. Az ismert DJ. reméli, hogy legalább akkora sikere lesz, mint a Juventus Mix vol L- nek, amely az Hl elmúlt év vé- ■Mj gén bearanyo- z ó d o t t . I Egyébként többek között I A n i m a 1 BHj Cannibals-, Ámokfutók-, S h y g y s -, rendezett bemutatón Csütörtöki- és V.I.P- egy másfél centiméter dalok hallhatók a átmérőjű vasrudat korongon. A készülő hajlított meg a fogá- mixből részleteket December végén jelent meg egy nagylemez Kettős szerep címmel, amelyen a Tények négyesfogata: Pálffy István, Stáhl Judit, Máthé Krisztina és Pachmann Péter slágergyanús dalokkal bizonyítja, hogy ebben a műfajban is megállja a helyét. Pálffy Charlie egyik híres számának feldolgozását adja elő. A Tények sztárjának valóra vált gyermekkori álma is, felkérték egy készülőben lévő magyar vígjáték, a Rejtély, Rejtély, Rejtély egyik mellékszerepére. Knézy Milán Márton édesapja az Eurosport népszerű sportriportere, ifjabb Knézy Jenő, édesanyja pedig a bájos bemondónő, Palcsó Brigitta. Miután hazakerült a szülői házba, az édesapának nem sok ideje maradt babázni, hiszen a sportműsorok rengeteg idejét lekötik. Volt olyan nap, hogy három élő mérkőzést kellett egy napon közvetítenie. A legeslegifjabb Knézy Pálffy István dalra fakadt Erős testben érző lélek Ifjabb Knézy apaszerepben fm Szombaton hu 9- 12-ig Kétai I s*M Halinál ílbui, Hanga A telefon közelebb hozza várost, a barátokat, rokonokat, kollégákat. Hogy ez még inkább így legyen, mostantól kezdve az egy körzetszámon belüli hívások dijával. Ráadásul a kedvezményes időszakban a hívások percdíja áz eddigi 9 forintról kevesebb mint a felére csökkent. Ezentúl tehat könnyen beszélhet. Sokkal könnyebben: *Ehhez jön a sikeres hívások utáni egyszeri kapcsolási díj. amely most 7,50-forintra csökkent. Az árak az áfát Is tartalmazzák. www.matav.hu ■ ■—— További információk a cementesen hívható 1212-es telefonszámort és a MATÁV Pont boltokban MATAV WHO: több vitamin, kevesebb rák A magyarok élen járnak a vitaminfogyasztásban gyarok közül minden negyedik tudja, az egészség legfontosabb forrása a helyes táplálkozás. Ugyanezt a vizsgálatot a Pharmavit Rt. már öt évvel ezelőtt is elvégezte, s akkor a „betegség nélkül élni” típusú válaszok túlsúlyát mutatta a fölmérés. Elgondolkodtató azonban, hogy csupán minden tizedik válaszadó számára jelenti az egészség a legfontosabb dolgot. Talán részben ezzel a felfogással magyarázható, hogy halandóságunk sokkal rosszabb még a környező országokénál is. Európában azonban bajnokok vagyunk a vitamin és vitamintartalmú táplálék-kiegészítők fogyasztásában. A megkérdezettek, akik a magyar átlag lakosságot képviselték, tisztában voltak azzal, hogy az egészséges életmód és a vitaminfogyasztás között szoros összefüggés van. 80 százalékuk számára a vitaminbevitel ma alapvetően a zöldségek-gyümölcsök fogyasztását jelenti, 60 százalékuk pedig gyümölcsleveket iszik vitamin- szükséglete fedezéséhez. Kiemelkedően jó adat viszont az, hogy a megkérdezettek 41 százaléka egészíti ki étrendjét Plusssz vitamin pezsgőtablettával, illetve egyharmada vitamintablettával is. E szám különösen annak fényében jó, hogy például Franciaországban vagy Nagy-Britanniában a lakosság kevesebb mint 10 %-a fogyaszt vitaminokat táplálék-kiegészítésül, míg Németországban ez az arány jobb, de alacsonyabb a magyarnál (30 %), s csak a kies Svédországban magasabb: itt a lakosság fele fogyaszt vitaminokat. Ami nálunk igazán gondot jelent, hogy sok honfitársunk akkor is gyógyszer jellegű, nagy dózisú vitaminokat fogyaszt, amikor egészséges. Holott a zsírban oldódó, gyógyszer jellegű vitaminok folyamatos szedése súlyos mellékhatásokat, betegségeket okozhat, ami a vízben oldódó Plusssz pezsgő- tabletta kúraszerű szedésénél nem fordulhat elő. A magyar megkérdezettek 3,5 százaléka egyáltalán nem folytat vitaminpótlást, aminek veszélyes voltára egy friss amerikai kutatás (Arizona State University) hívja fel a figyelmet: fiatal, egészséges egyetemisták között a télen megvizsgáltak 2 százalékánál súlyos, 16 százalékánál enyhébb, de veszélyes C-vitamin hiányt mutattak ki. Ehhez tegyük hozzá a WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete álláspontját, mely szerint: a világon előforduló rákos megbetegedések 30-40 százaléka megelőzhető lenne az egészséges táplálkozás, a testmozgás és a normális testsúly kombinációjával. De ha lusták vagyunk és kövérek, akkor csupán a vitamindús táplálkozással is kizárhatnánk a rákos megbetegedések minden ötödikét. Ez a WHO szerint azt jelenti: évente 2 millióval kevesebben halnának meg, ha megfelelő mennyiségű vitamint szednének. Ami a magyar rákstatisztikákat ismerve sajnos azt jelenti, hogy egyelőre hiába vagyunk bajnokok, a 41 százalékos vitaminfogyasztás így is kevés. Az egészséghez még több kell! lussz Multivitamin-kutatás: ni jut eszébe az „egészség” szóról? Ami nekem már nincs Stresszmentes élet Erős szervezet ’ Betegség nélkül nem megy Fájdalommentesség Egészséges életmód A legfontosabb dolog Zöldség-gyümölcsfogyasztás Nyugodtság, jó kedély Testmozgás, sport Egészséges táplálkozás 13 4 17,8 118,2 20 25 25,3 30 Plussz Multivitamin-kutatás: mivel pótolja hiányzó vitaminját? Semmivel Vitamin/energiaital Vitamintartalmú ételek Vitamintabletta Pezsgőtabletta Gyümölcslé Zöldség-gyümölcs Átlagos várható élettartam az ENSZ egészségügyi szervezetének fölméréséből (McDevitt-jelentés 1999) Ország Mindkét nem Férfi Nő Magyaroszág 71 év 66 év 75 év Ausztria 77 év 74 év 81 év Szlovákia 73 év 69 év 77 év Románia 70 év 67 év 74 év Kis Jugoszl. 73 év 71 év 76 év Szlovénia 75 év 71 év 79 év A magyarok bajnokok, élen járnak Európa vitaminfogyasztásában, állítja a Pharmavit Rt., a Plusssz vitamintabletták gyártója által megrendelt és most nyilvánosságra hozott új közvélemény-kutatás. Az ezerféle stressz és betegség ellenére, miközben még a szlovák férfiaknak is nagyobb a várható átlagos életkora, mint magyar társaiknak, végre egy adat, amire büszkék lehetünk. A TNS Modusnak a Pharmavit Rt. megbízásából tavaly lezárult országos kutatása szerint Magyarországon egyre nagyobb teret hódít az egészségtudatosság, ugyanakkor ez együtt jár a vitaminok tudatos fogyasztásával. Ami azért jó, mert az ENSZ egészségügyi világszervezete szerint minden ötödik rákbeteg egészséges maradna, ha nem táplálkozna vitaminhiányosan. A kutatásból kiderült, hogy a ma-