Somogyi Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-02 / 27. szám

8. oldal - SOMOGYI HÍRLAP H A Z A I TÜKÖR 2000. Február 2„ Szerda A család gyógyír a fogyatékosoknak is Beszélgetőpartnerünk Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány Karatóriumának elnöke Idén Magyarország nyerte el az ENSZ által alapított Roose- velt-díjat, amely a legrangosabb nemzetközi fogyatékosü­gyi elismerés a világon - tudtuk meg Göncz Árpádnétól, a hazai fogyatékosok legismertebb pártfogójától. A díjat oda­ítélő amerikai intézet kiemelte, hogy 1998-ban a magyar Országgyűlés olyan törvényt alkotott, amely a fogyatékosok jogait és esélyegyenlőségük biztosítását deklarálja. A köztársasági elnök felesége volt az első olyan magyarországi „first lady”, aki a nyil­vánosság elé lépett, sőyaz elesettek leg­főbb támogatójává vált. Ő az elnöke az ér­telmi fogyatékosokat pártfogoló Kézenfogva Alapítvány Kuratóriumának. Közreműködésével készült el az a pályázat is, amely díjnyertessé tette hazánkat.- Nagyon sok ember él közöttünk szo­morú, keserves helyzetben - mondja mun­katársunknak Göncz Árpádné, akit még hivatalos körökben is Zsuzsa néninek szó­lítanak. - Az állam egyenlőre nincs abban a helyzetben, hogy gondoskodni tudjon mindenkiről, a kisnyugdíjasokról, a nagy- családosokról, a magukra hagyott gyerme­kekről, a hajlékta­lanokról és a szü­letésüknél fogva sérült, rokkant embertársainkról. Éppen ezért tar­tom fontosnak, hogy aki egészsé­ges, aki teheti, az legyen segítségére a rá­szorulóknak.- Kofi Annan, az ENSZ főtitkára várha­tóan májasban, New Yorkban Göncz Ár­pád köztársasági elnöknek nyújtja majd át az országunknak szóló elismerést.- Tavaly Írország nyerte el a díjat. Sajnos tudjuk jól, hogy a nyugati országokhoz ké­pest igencsak nagy a lemaradásunk a fo­gyatékosok helyzetét tekintve. Az elisme­rés az elmúlt tíz évben történt erőfeszítése­ket méltányolja.- Magával a díjjal 50 ezer dollár jutalom is jár. Mire fordíthatják ezt a pénzt?- Az elmúlt években azért dolgoztunk, hogy a fogyatékosok elszigetelődése, társa­dalmi kiszorítottsága csökkenjen. Nem az a jó, ha a világtól elzárt otthonokban rejte­getik őket. A legszerencsésebb, ha család­ban élhetnek. Persze ehhez olyan segítő intézményrendszert kell kialakítani, amely napközi elfoglaltságot nyújt, illetve a szü­lők halála után ugyancsak családias megél­hetési lehetőségeket teremt a számukra. A díjjal járó pénzből a hazai közvéleménnyel is szeretnénk jobban megismertetni a fo­gyatékosok hétköznapi problémáit, bemu­tatva azokat is, akik a mai, elanyagiasodott világban hajlandóak másokon segíteni. Most, az adóbevallások idején sokaknak nyílik lehetősége arra, hogy az adójuk egy százalékával olyan szervezeteket támogas­sanak, amelyek az elesettekért dolgoznak. Akik például a Kézenfogva Alapítvány ja­vára adakoznak, azoknak külön, szemé­lyesen is megköszönöm a segítségét - mondotta Göncz Árpádné. (Az alapítvány adószáma: 18050495- 1-43.) NÉMETH ZSUZSA Göncz Árpádné, Zsuzsa, aki az elesettekért dolgozik FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Hírek KISKABINET. A koalíciós fe­lek tovább folytatják a tárgyalá­sokat a kabinetrendszer átala­kításáról. Az informális egyez­tetésen Orbán Viktor miniszter- elnök mellett részt vett Torgyán József, Dávid Ibolya, Kövér László és Stumpf István. Torgyán József a megbeszélés után újságírók előtt hangsú­lyozta: ahogy a felek eddig is meg tudtak állapodni minden kérdésben, most is meg fognak egyezni egy „célszerű munka- szervezésben, amelyben meg­jelenik a koalíció ereje is” a ha­tékonyság mellett. KINEVEZÉSEK. Göncz Árpád köztársasági elnök Szemekényi Rékát és Horváth Zsoltot a Mi­niszterelnöki Hivatal politikai államtitkárává nevezte ki. A Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériumában Baán László, a Gazdasági Minisztériumban Nagy Róza lett a közigazgatási államtitkár. ■ Új otthonteremtési támogatás A február 1-jétől érvényes, átalakított lakástámogatási rendszer központi kérdése a fiatalok otthonteremtésének segítése - mondta dr. Mátrai Márta somogyi országgyűlési képviselő (Fidesz-MPP). Hoz­zátette: a növekvő költségve­tési támogatás a kormány komoly szándékát jelzi. Minden híresztelés ellenére nem tűnik el lakásépítési kedvez­mény, vagy ahogy sokan ismerik, a szocpol - mondta dr. Mátrai Márta. - A szocpol marad és új le­hetőségeket nyújt a gyermekes családok számára új lakás építés­hez vagy vásárlásához. Az első gyermek után 200 ezer, a máso­dik és harmadik gyermek után 1- 1 millió, s minden további gyer­mek után 200-200 ezer forint vis­sza nem térítendő támogatás ala­nyi jogon jár.- Mit jelent a félszocpol?- A Nagycsaládosok Országos Egyesületének javaslatára a la­kásbővítésre is kiterjesztik majd a szociálpolitikai támogatást. Azok a gyermekes családok, akik még nem éltek vele, a szocpol fe­lét igénybe vehetik olyan lakás- bővítésre, amikor legalább egy szobával bővül a lakás.- A hitel feltételei is változnak?- Ez a támogatás legfontosabb új eleme. A jelzáloghitel a mainál lényegesen kedvezőbb kamatot kínál. Erre azért van lehetőség, mert az állam 3 százalékkal tá­mogatja jelzáloglevél kibocsá­tást, ezzel forrást teremt a jelzá­loghitelezésnek. De lehetőség van egy másik rendkívül kedvez­ményes kamattámogatás igénybe vételére is. Ezt azok a 35 évesnél nem idősebb házaspárok kaphat­ják, akik első közös otthonukat építik vagy új lakást vásárolnak. A három vagy többgyermekesek is igényt tarthatnak erre, és azok a fiatal házasnak nem minősülő kétgyerekesek, akik harmadik gyermeket vállalnak. A hitel ösz- szege legfeljebb 8 millió forint le­het, a kamatláb nem haladhatja meg a 8 százalékot. Mindezek mellett fennmarad az adóvissza­térítési támogatás. Ez az új laká­sok számlával igazolt építési költségei vagy vételára áfájának 65 százaléka, de legfeljebb 400 ezer forint. Továbbra is érvény­ben van a mozgáskorlátozottak támogatása a lakás akadálymen­tesítésére. * -k -k A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kék számot hozott létre, amelyen az új lakástámogatási rendszer­ről adnak felvilágosítást az érdek­lődőknek. A kormány új lakáscé­lú támogatási rendszerének mi­nél alaposabb megismerése válik lehetővé annak a kék számnak az életbe léptetésével, amit 2000. február elsejétől, mától - helyi ta­rifával - hívhatnak azok a polgá­rok, akik tájékozódni szeretné­nek, vagy felvilágosítást, illetve részleteket szeretnének megtud­ni a kormány új otthonteremtési koncepciójáról. A MeH szerint a 06-40-200-195-ös kék szám 8.00- 18.00 óráig hívható a Miniszter- elnöki Hivatalban, ahol 12 tele­fonvonal végén a szakterületen jártas munkatársak állnak az ér­deklődők rendelkezésére. A megadott időponton kívül auto­mata géphang nyújt információ­kat a koncepcióval kapcsolat­ban. L. J. Hitelek, támogatások a kormány előtt Az otthonteremtési hitelhez hasonló konstrukciójú, 8 százalékos fixkamatozású kölcsönt kaphatnak majd a praxisjogot megvásárló orvo­sok - erről is döntött tegnapi ülésén a kormány, mondta Borókay Gábor szóvivő. Bár a praxisprivatizációval kap­csolatos törvényről még javában tárgyalnak a honatyák, a Pénz­ügyminisztérium már elkészítet­te javaslatát arról, hogyan juthat­nak hitelhez azok az orvosok - közöttük a pályakezdők -, akik­nek nem jár ingyen praxis. Mint megtudtuk, az említett jogot, il­letve a rendelőt vagy lakást meg­vásárló orvosok 35 évre szóló, maximum 8 millió forintos hitelt vehetnek fel. Az összeg után az első tíz évben 8 százalékos ka­matot kellene fizetni. A rendelő­vel együtt megvett műszerekre is kérhető majd banki kölcsön, amelyhez az állam 30-40 száza­lék közötti kamatkedvezményt nyújt, míg a műszerpark későbbi bővítéséhez úgynevezett kisvál­lalkozói hitel vehető fel. A kabinet ismét áttekintette a belvízhelyzetet. Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatójából kiderült, jelenleg Békés, Csong- rád és Fejér megyében a legsú­lyosabbak a gondok. A kormány­ülésen Torgyán József bejelentet­te, hogy az FVM 4 milliárd forin­tot csoportosított át a belvízelve­zető rendszer újjáépítésére. A kormány tájékozódott a vas­utasok sztrájkjáról, várja a vasút­társaság és a szakszervezetek kö­zötti megegyezést, de beavatkoz- ni nem lriván a tárgyalásokba. ■ NO/< f A Pannon GSM előfizetés + Nokia 5110 bruttó 12 000 Ft Pannon GSM előfizetés + Nokia 3210 bruttó 24 500 Ft \ népszerű személyiség. \ legdivatosabb. Pannon GSM előfizetés + Ericsson T10 bruttó 19 500 Ft Pannon GSM előfizetés + Panasonic GD50 bruttó 19 500 Ft 300 I 1800 MHz ■t sokszínű kedvenc, vibra nkk amit latorral. \ diszkrét scgitdlars, vibra akkumulátorral o beépített kilitingositóval. Csak Pannon GSM előfizetés: bruttó 6 000 Ft! On mégis melyiket választaná az itt látható, egytől egyig hihetetlenül kedvező áron kapható, népszerű modellek közül? Nem könnyű a döntés... V jnnlatnnk ;t kesz­li'l erejeig tart. és kétéves előfizetni szerzéíttes aláírása estien erveines. V/ a jnnlatlinn szereplő mobiltelefonok csak l’aiimni (iSM Sl M-kartvav al használhatók. A részleteket es lm alibi kes/nleka janlalainkat megismerheti lernleli kepxise- leteinken (Siófok. I n n. 176.; Kaposvár. I n n. 16.) vac> a/ Ónhoz lee­PANNON GSM közelebbi hivatalos viszonteladónknak V/ arak a/ áfát tartalmazzak Ax élvonal Pannim < iSM nonstop ogv felszolgálni: 06 20 020 0200. vvvv w.pannonosul.lm

Next

/
Oldalképek
Tartalom