Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-05 / 3. szám
SOMOGYI HÍRLAP 2000. január 5., szerda Sport 9 Kosárlabda Magyar Kupa - férfiak A címvédővel csatáznak A legjobb nyolc közé jutásért, a címvédő Albacomp- UPC csapata ellen lép pályára, ma 18 órától Székesfehérváron a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE NB I „A” csoportos férfi kosárlabda-együttese. Kaposvár A Magyar Kupa első fordulójában a Kanizsa KK DKG-EAST együttesét meggyőző fölénynyel búcsúztatták a somogyiak, akik akkor még a szerencsés folytatásban reménykedtek. A nyolcaddöntő sorsolásánál Fortuna nem fogadta kegyeibe a kaposváriakat. A két csapat az 1999/2000- es szezonban eddig egy tétmérkőzésen találkozott. A kupavédő székesfehérvári gárda a bajnokság ötödik fordulójában 88-68 (44-33) arányban verte a Klíma-Vili Purina csapatát. Nem kedvez a somogyiaknak a fehérváriak idő előtti nemzetközi kupabúcsúja sem. Farkas Sándor vezetőedző gárdája a kiesést követően nyilván „el lett igazítva” a honi elvárásokat illetően. A legjobb nyolc közé jutásért zajló párharc első találkozóját idegenben vívják Benczéék. Továbbjutási esélyekről csak abban az esetben lehet komolyan beszélni Shannonékkal szemben, ha sikerülne tisztes eredményt elérni az Albacomp-UPC otthonában. A visszavágót szombaton 18 órás kezdettel rendezik a somogyi megyeszékhelyen, a városi sportcsarnokban, A jó őszi bajnoki sorozatot produkáló kaposváriak számára január 2-án kezdődött a felkészülés az évad további feladataira. Sajnos, a héten nem a teljes kerettel dolgozhatott Magyar András vezetőedző. Mint ismert, Góbi Henrik részleges térdszalagszakadás, Beck Attila bokasérülés miatt kényszerül pihenőre. Ők biztosan nem játszanak a kupamérkőzéseken. A szerdai találkozó helyszínére várják a csapat két amerikai kosárlabdázóját, Johnelle Slone-t és Anthony Allison-t... Utóbbi persze kézsérülése miatt nem húzhat mezt. Delmonte Madison vírusos megbetegedéssel, a horvát Albert Karner pedig negyven fok feletti lázzal bajlódott az elmúlt napokban. Az irányító természetesen több edzést is kihagyott. Ez a két összecsapás viszont remek alkalom lehetne a bizonyításra azok számára, akiknek eddig kevesebb szerep jutott a kaposváriak csapatában.- Jelen állapotban nem más a célunk, mint az, hogy a következő bajnoki találkozóra (január 12-én a Matáv Pécsi SE otthonában) ütőképes együttest tudjunk kiállítani - mondta tegnap Magyar András, a kaposváriak vezetőedzője. - Semmiképpen nem akarunk értelmetlenül kockáztatni és a nem teljesen egészséges játékosokat nem fogjuk pályára küldeni. Megpróbálunk tisztes eredményt elérni és majd meglátjuk, hogy ez mire lehet elég a visszavágón. A várható kezdőcsapatok: Albacomp-UPC: Chad McClendon (amerikai), Boros Zoltán, Robert Shannon (amerikai), Halm Rolland, Bóján Lapov (horvát), vagy Gémes Levente. Kaposvári Klíma-Vili Purina SE: Bencze Tamás, Orosz László, Nyilas István vagy Ágfalvi Mihály, Szájer József, Delmonte Madison (amerikai) vagy Baumgemer Balázs. A találkozó játékvezetői: Szlávik Csaba, Bodnár Péter. A további párosítások: Matáv Pécsi SE- PannonPipe-DAKK Szolnoki Olaj KK- Atomerőmű SE Marc Körmend- Flextronics ZTE KK Tiszaújvárosi Phoenix KK- Eurostar Budapest SMAFC-Roto-Elzett- Falco Szombathely KC Bajai Honvéd KK- Bp. Honvéd Fehérvár KC- Soproni Ászok KC (Az utolsó három találkozón egy mérkőzés dönt a továbbjutásról.) (Kun) Megköszönték Dávidnak A mindössze csak két győzelmet és 26 vereséget számláló, így sereghajtó Chicago Bulls kosárlabda-csapata szabadlistára tette a magyar Dávid Kornélt, akinek a helyére a sérüléséből felépült Randy Brown került. Dávid Kornél az elmúlt két évben 76-szor lépett pályára a Bulls színeiben, és átlagban 6,3 pontot szerzett. Tim Floyd vezetőedző a Chicago Tribune című lapnak úgy nyilatkozott, hogy szerinte Dávid Kornél Európában jó ajánlatot kap majd. Az újság idézi a kosarast is, aki azt mondta: „Bulls-rajongóként nőttem fel, és hálásan köszönöm az eddigi lehetőséget”. Bekeményítenek a hölgyek A folytatásban végig figyelni kell, egy pillanatra sem szabad kihagyni fotó: lang Róbert A hét elején állt újra edzésbe a BUT Kaposvári Női RC NB l-es röplabdacsapata, amely a két ünnep között sem tartott pihenőt; Vermesné dr. Merő Zsuzsa edző együttesére igencsak nehéznek ígérkező folytatás vár. Kaposvár- Több emlékezetes mérkőzést is játszottunk az őszi szezonban: ezek közül a legszebb a BSE-CSM elleni hazai 3-0-ás győzelem, a legfájóbb pedig a Jászberényi RK elleni idegenbeli 3-2-es vereség volt - mondta Vermesné dr. Merő Zsuzsa edző. - Két könnyen felejthető mécsesünk volt, ráadásul mindkettő Kaposváron; a Pulzus/Salgó-Fényforrás és a Vasas Budai-Tégla is sima 3-0-ra tudott nyerni ellenünk. Az is igaz viszont, hogy idegenben mindkét csapatot legyőztük. E két fájó hazai zakó kivételével a többi találkozón elégedett voltam a csapatommal.- Hogyan értékeli az edző játékosai teljesítményét?- Kezdjük a két centerrel. Tormási Orsolya tavalyhoz képest nagyon sokat fejlődött, ütőerőben keménye- dett, egyértelműen a csapat húzóembere. Talán ő nyújtotta az ősszel a legegyenletesebb és legkiegyensúlyozottabb teljesítményt. Geiger Marianna egy évnyi külföldi kitérő után tért vissza Kaposvárra, és szerencsére gyorsan sikerült beilleszkednie. Pedig egyáltalán nem volt könnyű dolga, hiszen új poszton, centerként vettük számításba. Egyre jobb lett a játéka, mérkőzésről mérkőzésre javult a teljesítménye. A két szélső ütőnk, a rutinos Tuba Gabriella és Szíj Claudia stabil és ponterős játékára a folytatásban (is) nagy szükség lesz. Valamennyiükre igaz: ha jó napot fognak ki, meccseket képesek eldönteni. A két legdinamikusabb játékosunk Ekés Erika és Varga Zsuzsanna; a gyors játékot, a szúrt labdákat szeretik, jól kiegészítették egymást. A feladónknak, Gelle Petrának nagyon fontos szerepe van; az ő játéka határozza meg a csapat arculatát. Persze, ez attól (is) függ, hogy milyen a nyitásfogadásunk. A nehéznek ígérkező folytatásban tőle határozottabb, erőteljesebb irányítást és jobb mezőnymunkát várok. A másik feladónk, Kárász Melinda - elsősorban azért, mert alacsony - kevés játéklehetőséget kapott. Jó a mezőnymunkája, így gondolkodom azon, hogy kipróbáljam őt a liberó posztján. Pálfy Marianna és Vajda Mónika rendszeresen játszanak az ifjúsági csapatban. Mindketten sokat fejlődtek, ők a jövő reménységei. Pálfy liberóként több összecsapáson is lehetőséget kapott, Vajdát pedig többször is szeretném majd bevetni a folytatásban cserejátékosként.- Miben kell a leginkább javulnia a csapatnak ahhoz, hogy jól helyt álljon a folytatásban?- Elsősorban nyitásfogadásban, hiszen sokkal több variációs lehetőségünk van, s a feladó könnyebben Judja mozgatni a centereket.- A bajnoki alapszakaszból már csak három (januári) mérkőzés van vissza.- Hazai pályán fogadjuk két nagy riválisunkat; az Atlant-Angyalföldi DRC és a Jászberényi RK ellen is győznünk kell, mivel a rájátszásban újra velük találkozunk majd, s visszük az egymás elleni eredményeket. Amúgy is „rázósnak” ígérkezik a rájátszás; nem szabad, hogy bénítólag hasson ránk a tét. Sokkal jobban kell majd koncentrálnunk, egy pillanatra sem hagyhatunk ki, mert az könnyen végzetes lehet. Remélem, hogy - a korábbi mérkőzéseinkhez hasonlóan - most is mellénk állnak majd a szurkolók, hiszen az ő segítségük rengeteget j elent (hét). Fenyő Gábor így folytatják: 1. Nyíregyháza 11 11 - 33- 0 22 2. Egut RC Eger 11 9 2 27- 9 20 g&. BSE-CSM 11 6 5 21-17 17 4. Vasas Budai-Tégla 11 6 5 21-18 17 5. Angyalföldi DRC 11 4 7 17-24 15 6. BITT Női RC 11 3 8 13-27 14 7. Jászberényi RK 11 3 8 13-28 14 8. Pulzus-Salgó 11 2 9 8-30 13 Bajnoki menetrend Január 21., péntek (Kaposvár - 17 óra): BITT Kaposvári Női RC- Atlant Angyalföldi DRC Január 23., vasárnap (Kaposvár - 17 óra): BITT Kaposvári Női RC- Jászberényi RK Január 29., szombat (Budapest - 11 óra): BSE-CSMBITT Kaposvári Női RC Kínai légiós nélkül Tavaly az a Vértes Volán nyerte a nőknél a bajnoki címet és a Magyar Kupát, amely egy remek kínai légióst is a soraiban tudott. A tatabányai együttest aztán a nyáron feloszlatták, a kínai válogatottat is megjárt 30 éves Szun Li Juan pedig a barátját, a Pini KSE-ben játszó Wang Csit követve Kaposvárra költözött. A röplabdameccseken ott ül a nézőtéren - ahelyett, hogy a kaposvári együttest erősítené...- Valóban szó volt arról, hogy Szun Li Juan nálunk folytatja a pályafutását - mondta Geiger Andrásné, a BITT Kaposvári Női RC ügyvivője. - A gond „csupán” annyi volt, hogy nem bírtuk előteremteni az anyagiakat. A játékosaink amatőrök, s az amúgy is fedezethiányos költségvetésünk nem bírt volna el még plusz hárommillió forintot. Ennek ellenére továbbra is a csapattal együtt edz, segít, tanácsokat ad. Nagy kár érte, hiszen mind a feladó, mind pedig a szélső ütő posztján hatalmas segítséget jelentett volna a rutinos röplabdázó játéka. Nem csak én mondom: „Lilivel” sokkal előrébb tartanánk... (Fenyő) Totó Totóeredmények Hétfőn este lapzártánk után ért véget a 14-es számú Everton-Leices- ter angol bajnoki labdarúgómérkőzés; a találkozó vége 2-2 (x) lett. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a totó 52. heti fogadási hetének nyereményei (a jövedelemadó levonása után) a következők. 13 plusz egy ta- lálatos szelvényt nem találtak. A két darab 13-as 1 millió 560 ezer 50, a 30 darab 12-es 78 ezer 2, míg a 11-esek 7622, a 10-esek pedig egyenként 1659 forintot érnek. Góltotó Az e heti góltotón sem hattalálatos, sem pedig öttalálatos szelvényt nem találtak. Az 56 darab négytalá- latos szelvény egyenként 2641 forintot ér. Hírek Bizonytalanság Szegeden Bizonytalanná vált, hogy a hétvégi nyíregyházi profi teremlabdarúgó-bajnokság selejtezőjében - az MTK Hungária FC, a Diósgyőri FC és a Debreceni VSC társaságában - pályára tud-e lépni a Szeged LC csapata. A klub vezetése ugyanis egy héttel meghosszabbította játékosai téli pihenőjét, (mti) Néber Ákos sikere Öt egyesület 11 versenyzője ült asztalhoz Kaposváron az „Első hétfő” elnevezésű sakk villámverseny-sorozat első fordulóján. A januári forduló végeredménye: 1. Néber Ákos (Zala Volán) 9,5 pont, 2. Csorbái Attila (KSE- Sefag Rt, Kaposvár) 6,5 pont, 3. (holtversenyben) Erdélyi Sándor (KSE-Sefag Rt, Kaposvár) és Kele János (Zselic SE Kaposvár) 6-6 pont. A győztes Néber Ákos nem sokat pihenhet(ett) a babérjain; a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulója öccsével, Zsolttal együtt a budapesti évadnyitó nemzetközi értékszámszerző versenyen (lesz) érdekelt ezekben a napokban, (fg) Jubilált a Kaposmente Pontosan az 50. rendezvénye volt a Kaposmente Sportszervezői Körzetnek a Nagyberkiben rendezett amatőr tekeverseny, amelyen mintegy ötvenen - a somogyiak mellett baranyai és tolnai indulók - mérettettek meg. Miután a résztvevők sorozatokat dobtak, az utolsó pedig mindig kiesett, így a győztesnek több mint százszor kellett a kilenc bábut megcéloznia. A győztes végül a mosdósi Farkas Zoltán lett, megelőzve a nagyberki Tóth Józsefet és az attalai Gelencsér Istvánt. A Roberto Pizzéria különdíjáért rendezett telizőversenyt az attalai Katona Sándor nyerte, (fg) Edzői tanfolyam indul Eddig harmincketten jelentkeztek a SLASZ edzőbizottsága által szervezendő „D” fokozatú edzői képesítés megszerzésére irányuló labdarúgóedzői tanfolyamra. Mindazok, akik már bejelentették az igényüket, a SLASZ kaposvári irodájában (Kaposvár, megyeháza) átvehetik a jelentkezési lapjukat. A szövetség korlátozott számban még elfogad jelentkezőket. A tanfolyamra január 22-e és 25-e között kerül sor Kaposváron. Az elméleti képzést a tanítóképző főiskolán, a gyakorlati foglalkozásokat pedig a cseri utánpótlásképző központban tartják. Egy várható MLSZ állásfoglalás alapján vélhetően a SLASZ is előírja, hogy a 2001 nyarán induló bajnokságtól már „D” fokozat nélkül egyetlen edző sem köthet szerződést, (jr) Győztes házigazdák Hat csapat csatázott a jubileumi kézilabdatornán Hat csapat részvételével rendeztek leány kézilabdatornát a marcali Mikszáth iskolában. A kupa- győzelmet a házigazdák szerezték meg. Marcali A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola húsz éves fennállása alkalmából rendeztek leány kézilabdatornát a városi sportcsarnokban. A II. korcsoportos korosztály számára kiírt kupára öt együttes nevezett. A legtöbb győzelmet a mik- száthosok aratták, így ők végeztek az élen. A második helyen a mesztegnyői Ladi János Általános Iskola csapata, a harmadikon a keszthelyi Szendrei Júlia Általános Iskola együttese zárt. A negyedik hely a siófoki Vak Bottyán Általános iskola gárdájának, míg az ötödik helyezés a nagyatádi Árpád Fejedelem Általános Iskola csapatának jutott. A tornán Gácsér Klaudia (Marcali) lőtte a legtöbb gólt. A legjobb mezőnyjátékosnak járó különdíjat a mesztegnyői Lassú Brigitta vehette át. A legjobb kapus a siófoki Kapitány Nóra, a legjobb hazai játékos Barta Emőke lett. A legsportszerűbb csapatnak járó oklevelet a nagyatádiaknak nyújtották át. Kun Zoltán