Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-31 / 25. szám

8. oldal - SOMOGYI HÍRLAP SPORT 2000. Január 31., Hétfő Megszakadt az évek óta tartó sorozat Dombóvári VMSE-Kaposvári Klíma-Vili Purina SE 69-67 (35-39) Az idegenbeli vereséggel több éves kapos­vári győzelmei sorozat szakadt meg a tol­nai városban. A somogyiak lelkes és kitar­tó szurkolótábora szomorúan távozhatott a mérkőzés után. Nagy érdeklődés előzte meg az összecsapást. A két szomszédvár csatája bajnoki osztálytól függet­lenül valamennyi alkalommal „eseménynek” számít. A hazaiak számára - a legjobb nyolc közé kerüléssel kapcsolatos álmok élet­ben tartásához - egyetlen esély a győzelem volt. A tolnai gárda új vezetőedzője (a tavaly még Ka­posváron tevékenykedő) Goran Mijovics nyilvánvaló fanatizmus­sal készítette fel tanítványait. Mindkét gárdának akadt sérült játékosa. A hazaiaknál Tamás, a vendégeknél Szájer és Beck ült ci­vilben a pádon. Az első perctől kezdve ideges és feszült volt a han­gulat a pályán. Orosz hibái után Mladenovics talált be elsőként. A hazai védők csak szabálytalansá­gok árán tudták megakadályozni a vendégeket a kosárszerzésben. Ezt követően Góbi és Orosz tá­madta hatásosan a dombóvári gyűrűt. Fej fej mellett haladtak a csapatok, majd Kamer triplája után 17-13-ra vezettek a somogyi­ak. A csapatot idegenben is elkí­sérő szurkolók szűnni nem akaró bíztatással hajtották előre Benczééket. A kanadai Shand pa­rádés mozdulattal szerelte Madisont, majd újabb ponttal tet­te le névjegyét. Madison korábbi hibáit egy szép cselsorozat után elért ziccerrel javította. A csere­ként beállt Slone egykezes zsáko­lása után szinte az egész tábor egy emberként ugrott talpra, amely a 39-35-ös félidei vezetés­nek is örülhetett. A pihenő után agresszívebb lett a hazai gárda, amely gyors támadások után Gavrilovics vezérletével 53-51-re vette át a vezetést. Percekig nem született kaposvári kosár, az át­meneti „csendet” aztán Orosz zsákolása törte meg. Fogcsikor­gatva küzdöttek a kaposváriak és Góbi révén 61-61-nél az egyenlí­tés is sikerült. Mijovics edző idő­kérése után a Dombóvár volt eredményesebb és a lefújás előtt fél perccel 68-67-re alakította az eredményt. Ezt követően mind­két csapat nyerhetett volna, végül Balogh Z. két büntetője döntötte el a rangadót. Sajnos, már nem először fordul elő, hogy az utolsó percekben ve­szít a kaposvári együttes. Ezen az összecsapáson is a második félidő végén kerekedett felül az ellenfél. Az intő jelekből egyre nagyobb felkiáltó jel „kerekedik”, ezt a ta­bella jelenlegi állása, valamint a további párosítás is hűen tükrözi... így játszottak: Dombóvár, 800 néző. V.: dr. Vígh, dr. Páli. Dombóvári VMSE: Szőke (9/3), Shand (21), Balogh Z. (7), Gavri­lovics (14), Mladenovics (12). Cse­re: Panta (2), Érsek (4), Balogh L. (-). Vezetőedző: Goran Mijovics. Kaposvári Klíma-Vili Purina SE: Bencze (6), Kamer (3/3), Góbi (24), Orosz (16), Madison (11). Csere: Slone (7/3), Nyilas (-). Ve­zetőedző: Magyar András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-8,13. perc: 21-24, 23. perc: 43-46, 27. perc: 47-50, 34. perc: 61- 61, 38. perc: 68-67. Jók: Shand, Gavrilovics, Mlade­novics, illetve Góbi. Gorán Mijovics: - „ ...míg 2000- ben az a Goran Mijovics irányítja a szakmai munkát Dombóváron, aki korábban Kaposváron tényke­dett (szerencsére csak) néhány hónapig, (fg)”. Idézet a Somogyi Hírlap 2000. január 3-i számából. Magyar András: - Fegyelmezet­len támadásainknak köszönhet­jük, hogy alsóbb szintre süllyed­tünk. KUN ZOLTÁN KOSÁRLABDA NB I További eredmények: Székesfehérvári Albacomp- UPC-Matáv Pécsi SE 83-62 (33-34) BC Marc-Körmend- PannonPipe-Debreceni AKK 65-53 (33-20) Bp, Honvéd-Flextronics Zalaegerszegi TE KK 56-54 (32-34) Soproni Ászok KC- Szombathelyi Falco KC 65-67 (34-39) Szolnoki Olaj KK- Paksi ASE 118-73 (62-32) NB I, férfi „A" csoport A bajnokság állása: 1. Albacomp 17 15 2 1351-1119 0.941 2. Szolnoki Olaj 17 14 3 1324-1076 0.911 3. Falco KC 17 13 4 1388-1269 0.882 4. Matáv SE Pécs 17 11 6 1226-1215 0.824 5. ZTEKK 17 9 8 1179-1160 0.764 6. Körmend 17 8 9 1157-1117 0.735 7. Klíma-Vili PSE 17 8 9 1181-1229 0.735 8. Soproni Ászok 17 6 11 1052-1165 0.676 9. Bp. Honvéd 17 6 11 1233-1403 0.676 10. Dombóvár 17 5 12 1207-1318 0.647 11. Atomerőmű 17 5 12 1236-1363 0.647 12. Debrecen 17 2 15 1179-1291 0.559 Erdőgép kupa 2000 megyei férfi kosárlabda-bajnokság Javított a Henger KK A bajnokság tizenharmadik fordulójá­ban valamennyi érdekelt csapat pályá­ra lépett. A Lamello „A” csoportban to­vábbra is nyeretlen a Sprint-Coop HKK-tól vereséget szenvedő Honda- Lucz KK együttese. A Henger KK két ponttal győzte le a Kaposvári Klíma- Vili Purina SE junior gárdáját. * Eredmények: Lamello „A" csoport Henger KK-Kaposvári Klíma-Vili Purina SE junior 94-92 (42-36) V.: Frányó, Bingler. Henger: Ihász (12/3), Fónai (19), Halász L (11), Nagy I. (35/18), Varga L. (9/3). Csere: lllia (6), Műdig (2). Edző: Gosztonyi István. Kaposvári Klíma-Vili Pu­rina SE junior: Lázár (11/6), Boldizsár (10), Hemesz (30/24), Tóth Cs. (6), Tömösváry (14). Csere: Domonkos (5/3), Csontos (3/3), Kovács G. (13/9). Edző: Gémesi Csaba. Honda Lucz KK-Sprint Coop HKK 75-106 (34-46) V.: Frányó, Kovács N. Legjobb dobók: Antalics (23), Bogár (21/3), Tavas R. (13/3), Tavas G. (10) illetve Horváth Z. (24), Marosi (18/6), Győrffy (18), Gyönyörű (16). (17/6), Bolvári (16) ill. Stadler T. (19), Hajdúk (13), Fülöp (11). (Az MG Produkt MBK-Anda Barcs SC mér­kőzést későbbi időpontra halasztották.) Injektor „C” csoport Balatonboglári SC- Soldier's Team MKK 73-65 (35-28) V.: Horváth P., Egri. Legjobb dobók: Szekér P. (33/3), Pass (16), István- di (12) illetve Puskás (27/9), Jakab (12). (A XII. forduló mérkőzése) Kasi kadett-Somogyjádi SzKKSE II. 75-67 (41-30) V.: Schreck, Kaiser. Legjobb r dobók: Mezriczky (15), Őri (10/3), Elek (10) illetve Kadavarek (20), Torma (16), Poór (15/6), Lukács (13). (Előrehozott mérkőzés.) Kapos Volán KK-Somogy Sportja PKK 40-56 (18-25) V.: Kovács N„ Pestality P. Legjobb dobók: Vida I. (13) illetve Dómján (16/6), Béczi (14), Németh (11/3). A fehér mezes Honda-Lucz KK játékosai ezúttal sem tudtak nyerni fotó: török »keit Meló Diák KK-Karg Autó TKK 83-60 (38-27) V.: Csabai, Gémesi. Legjobb dobók: Tallián (19), Heffer (18), Balogh (15/6), Ivánfi (10) illetve Somlyai (16), Zsideg (12/6), Dross Z. (11), Sztankó (10). Marcali VSzSE II.-Mad Day Toyota-KOTO SzISK 91-83 (40-38) V.: Tóth J„ Czink. Lakinvest FKK-Soldier's Team MKK 41-70 (27-32) V.: Csapó, Tónk G. Legjobb dobók: Bogárdi (19/9) illetve Körtési (21/9), Szántó (19/3) Somogyjádi SzKKSE II.- Pini ricomp 2000 KK 72-64 (38-29) V.: Fekete Á., Pestality Cs. Legjobb dobók: Lukács [25/3), Kadavarek (24) illetve Dénes (20/12), Szabó P. (13), Tombor P. (12/6). Mátyás KGDSK-Építőipari 60-76 (35-32) V.: Nagy I„ Monok. Legjobb dobók: Bosnyák (19), Tóth M. (17/3), Varga Gy. (14/6) illetve Gémesi (29/6), Bakos (25), Péter (12). kun zoltán Legjobb dobók: Barak (26/9), Joó (21/12), Egri (15), Horváth P. (12/3) illetve Magyarfi (26/9), Szabó T. (19/9), Szabó D. (15). (A Cifa SE csapata szabadnapos volt.) Így folytatják Szombat Erdőgép Kupa 2000 megyei férfi kosárlabda-bajnokság A Lamello „A” csoport állása: Lechler „B” csoport Tigris Somogyjádi SzKKSE- Aczél-baglyok 90-46 (39-29) V.: Stickel B., Nagy I. Legjobb dobók: Birkás (36), Kadavarek (15/3) ill. Szvath (12/3), Stickel (11/6), Mo­hácsi (11). Lechler „B” csoport: SP 54 SC-Anda-Barcs SC. Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola, 10 óra. Szerda (Február 9.) Injektor „C” csoport: Kasi kadett-Soldier’s Team MKK. Ka­posvár, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola, 19 óra. Szombat (Február 12.) 1. Mad-Day Toyota 12 8 4 1070- 962 20 2. Henger KK 11 8 3 929- 829 19 3. Sprint-Coop HKK 12 7 5 980- 939 19 4. Meló-Diák KK 10 7 3 780- 715 17 5. K. Klíma-Vili PSE jun. 10 7 3 824- 759 17 6. Cifa SE 11 6 5 1005- 960 17 7. Marcali VSZSE II. 11 5 6 909- 956 16 8. Karg Autó TKK 12 2 10 746- 967 14 9. Honda-Lucz KK 11 - 11 858-1014 11 A Lechler „B” csoport állása: PannonHír BKK-Táncsics King-a-Ford 35-46 (19-28) V.: Schreck, Tónk G. Legjobb dobók: Kaiser (15) ill. Sashalmi (18), Kovács Zs. (12). Táncsics DSE-SP 54 SC 69-93 (37-50) V.: Schreck, Bingler.- Legjobb dobók: Kifle (29/15), Székely (15), Szalai (13/6) ill. dr. Rónay (31), dr. Garbera (25), Magyarfi D. (19). Rootin KK-Autóstanya ZKK 69-71 (30-41) V.: Nagy L, Magyarfi. Legjobb dobók: Söjtöry (18), Kovács K. Lamello „A" csoport (Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Kö­zépiskola): Kaposvári Klíma-Vili Purina SE junior-Mad Day Toyota-KOTO SzISK 9.20 óra; Henger KK-Sprint Coop HKK 10.40 óra; Meló Diák KK-Marcali VSzSE II. 13.20 óra; Karg Autó TKK-Cifa SE 14.40 óra. Lechler „B" csoport (Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola): Autóstanya ZKK-Aczél-baglyok 8 óra; Rootin KK-MG Produkt MBK 12 óra. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium: Táncsics King-a- Ford-Anda Barcs SC 9.20 óra; Táncsics DSE-Tigris Somogyjá­di SzKKSE 10.40 óra; SP 54 SC-PannonHír BKK 12 óra. Injektor „C” csoport (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimná­zium): Pini Tricomp 2000 KK-Somogy Sportja PKK 8 óra; Lakinvest FKK-Kapos Volán KK 13.20 óra; Építőipari-Somogyjádi SzKKSE II. 14.40 óra. Vasárnap (Február 13.) Injektor „C” csoport: BBSC-Mátyás KGDSK. Boglár, 10 óra. ■ 1. Táncsics King-a-Ford 13 11 2 841- 720 24 2. Autóstanya Zeusz KK 13 10 3 900- 783 23 3. MG Produkt MBK 12 10 2 933- 828 22 4. Tigris-Somogyjád 13 9 4 907- 814 22 5. SP 54 SC 12 7 5 845- 713 19 6. PannonHír BKK 13 5 8 806- 899 18 7. Anda-Barcs SC 11 6 5 875- 819 17 8. Aczél-baglyok 13 3 10 774- 935 16 9. Rootin KK 13 1 12 742- 910 14 10. Táncsics DSE 13 1 12 839-1041 14 Az Injektor „C" csoport állása: 1. Építőipari 13 12 1 967-767 25 2. Somogy Sportja PKK 13 10 3 886-735 23 3. Kapos Volán KK 13 9 4 846-656 22 4. Soldier's Mágusok KK 13 8 5 831-916 21 5. Kasi kadett 13 7 6 985-950 20 6. Somogyjádi SzKKSE 11.14 6 8 822-918 20 7. Balatonboglári SC 13 6 7 827-829 19 8. Pini-Tricomp 2000 KK 13 3 10 775-826 16 9. Mátyás kir. GDSK* 12 4 8 624-802 15 10. Lakinvest FKK 13 - 13 620-884 13 A *-gal jelölt Mátyás kir. KGDSK csapatától egy pont levonva. Válaszféle Mijovicsnak A hét végén ismét nőtt az ázsióm, bár őszintén megvallva ezút­tal szívesen lemondtam volna erről a dicsőségről. Nem más, mint Goran Mijovics idézett, hozzátéve: ha nem teszünk szó szerint eleget kérésének (követelésének), beperel bennünket. Még január 3-án írtam a kosarasokról, amelyben bátorkodtam megemlíteni Goran Mijovicsot is, pontosabban áldozatos kapos­vári ténykedését. Az idézett mondat - kérésének megfelelően - pontosan így szól: „... míg 2000-ben az a Goran Mijovics irányítja a szakmai munkát Dombóváron, aki korábban Kaposváron tény­kedett (szerencsére csak) néhány hónapig.” Mondom, nem va­gyok büszke a dologra, hiszen eddig sem a jugoszláv szakember vezette Somogybán a népszerűségi listát, fentebb említett nyilat­kozatával pedig alighanem végleg elásta magát. Nem volt semmi az a füttykoncert, amivel a Klíma-Vili Purina KSE szurkolói fo­gadták őt szombaton Dombóváron, de hát az ember nehezen fe­lejti, hogy másfél éve mit művelt Kaposváron kosárlabda címszó alatt. Miután a tények makacs dolgok, így továbbra sem változott meg a róla és szakmai munkájáról alkotott véleményem. Akkor ugyanis a kaposvári együttes Mijovics vezérletével nem keve­sebb, mint kilenc bajnoki meccset bukott és csak hármat hozott, ráadásul azóta sem vertek el bennünket 40 ponttal, pedig már többször is játszottunk az Albacomppal és a Péccsel... Nem sok edző dicsekedhet ilyen ritka csúf szériával. Remélhetőleg ezután sem fog, s erre az egyik garancia például az lehet, hogy valószí­nűleg nem fogják visszahívni Mijovics mestert Kaposvárra. Szombaton este nyert a Dombóvár, érthető volt hát az eufóri­kus hangulat; egyrészt tán ember nem tudná megmondani, hogy hány évvel ezelőtt sikerült legyőzniük a Kaposvárt, más­részt pedig utoljára vagy három hónapja a Zete ellen tudtak nyerni bajnokin. Goran Mijovics is jól mutatkozott be: miután előbb hazai pályán elkalapálta őket a Honvéd, majd utána a Pécs, mindjárt a harmadik meccsen győzelemre vezette csapa­tát. Most ne hivatkozzunk a külső körülményekre: a sportcsar­noknak kinevezett létesítményre, a (túlságosan is) nagy meleg­re, azokra a dombóvári szurkolókra, akik a meccs alatt és után is észrevétették magukat, s a helyi rendezőknek kellett megfé­kezniük, na és persze a szűk helyre összezsúfolt, a mérkőzést jobb híján végig álló kaposvári vendégszurkolókra (bocs, de az összes ülőhely a dombóvári bérleteseké - mondták ők). Hát cso­da, hogy utálnak ide járni a csapatok? De visszatérve Goran Mijovicsra; ha már teljesítettük a kéré­sét, ő is hallgassa meg a miénket. Bármennyire is nehezére esik, időnként vessen már egy pillantást arra a tabellára: mintha „ici­picit” előrébb tartanánk, mint az ő idejében. Még akkor is, ha most a Dombóvár győzött... ________ ____ fenyő gáboh Te ke Szuper Liga Eredmények: Kaposvári Közút-Strabag SE-Herendi Porcelán 8:0 (5545:5201) Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposvári Közút-Strabag SE-Herendi Porcelán 3:1 (1660:1583) Bélapátfalvai Építők SC-Kaposvári TK 6:2 (5427:5236) Az ifjúsági mérkőzésen: Bélapátfalvai Építők SC-Kaposvári TK 1:3 (1662:1695) A férfi NB Il-ben: Ajkai Kristály SE-Kaposvári Fáklya SK 5:3 (2963:2900) Hétközi labdarúgó-ajánlatunk KEDD Az Új Dunántúli Napló Kupáért: Komlói Bányász-Kaposvári Rá­kóczi FC. Komló, 14 óra. Előkészületi mérkőzésen: Kaposvölgye Körzeti Vállalko­zók SE- Balatonföldvár. Nagyberki, 17 óra. SZERDA Előkészületi mérkőzések: Kaposvári Rákóczi FC-Nagyka- nizsai FC. Kaposvár, Rákóczi-sta- dion, 14.30 óra. Barcs-Nagyatád. Barcs, 15 óra. Somogyvár-Fonyód. Somogy- vár, 17.30 óra. fenyő Totó 1. Piacenza-Udinese 0-1 2 2, Bologna-AC Parma 1-0 1 3. Fiorentina-Reggina 1-0 1 4. Juventus-Cagliari 1-1 X 5. Lazio-Bari 3-1 1 6. Perugia-AC Milan 0-3 2 7. Venezia-Torino 2-2 X 8. Chievo-Pescara 1-1 X 9. Cesena-Salemitana 4^0 1 10. Empoli-Savoia 1-0 1 11. Genoa-Vicenza 2-2 X 12. Napoli-Monza 2-2 X 13. Treviso-Atalanta 2-1 1 A pluszmérkőzés: 14. Inter-AS Roma lapzártakor

Next

/
Oldalképek
Tartalom