Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-29 / 24. szám

4. oldal - SOMOGYI HÍRLAP ~ . 2000. Január 29., Szombat ÜMI _____________________________________________________________________MEGYEI KORKÉP ____________________________________________________________________ Hí rek Civil fórum Globális világ, he­lyi gyakorlat - a civil társadalom az ezredfordulón címmel szak­mai tanácskozásra utaznak a Társadalmi Egyesülésék Szövet­ségének szakemberei. A ren­dezvényen Stuart Etherington az Önkéntes Szervezetek Nem­zeti Tanácsának főigazgatója tart előadást, (szg) Lángolt a gép Az egyik nagy­atádi műhelyben tegnap több gép kigyulladt. Egyebek mellett az elszívó berendezés is lán­golt, a helyszínre a nagyatádi és a barcsi tűzoltókat riasztották. A balesetben nem történt sze­mélyi sérülés, ám a tűz keletke­zésének okát, illetve az anyagi kár nagyságát szakértők bevo­násával vizsgálják, (hm) Külföldiek jöttek Tavaly az el­ső háromnegyed évben több mint 1,7 millió vendégéjszakát töltöttek megyénkben. Mindez a statisztikái hivatal most köz­zétett tanulmányából derült ki. Csaknem 177 ezer külföldi, illet­ve 179 ezer belföldi turista ke­reste fel a somogyi szálláshelye­ket. A kirándulók többsége a fő­idényben érkezett, ekkor 1,1 millió vendégéjszakáért fizettek. A külföldiek zöme német, oszt­rák, olasz, illetve holland volt. A legtöbb vendégéjszakát augusz­tusban jegyezték fel. (hm) Zavar a közlekedésben A csurgói Petőfi téren tegnap egy meghasadt diófát távolítottak el a helyi önkéntes tűzoltók. A fa veszélyeztette a közlekedést, ezért rövid időn belül elvitték. A kaposvári egységet is riasztot­ták, akik a megyeszékhelyen voltak bevetésen. Körtönye- bükkön a nád és az avar gyul­ladt meg, amit rövid időn be­lül eloltottak, (hm) Világra szóló fúvósok Marcali Egyedülálló zenekar létre­hozásán dolgoznak a mar­cali zeneiskola és a Benjamin, a kreatív ifjú muzsikusokért alapítvány tagjai több világhírű zene­művész segítségével. A ki­zárólag rézfúvósokból álló Brass Band formáció sze­rencsés tagjai számára le­hetőségeket és világszínvo­nalú oktatást ígérnek - ezt tegnap sajtótájékoztatón jelentették be Marcaliban. A város legfiatalabb alapítványa egy világhírű zenekar támogató­ja szeretne lenni. Ezért minden munkát vállalnak az alapítók. Tóthné Koósz Gyöngyi a marcali zeneiskola igazgatója elmondta: legfontosabb céljuk a tehetség- gondozás: igyekeznek minden­ből a legjobbat előteremtem a legjobbak számára. Őket június 24-e és július 5-e között válogat­ják majd ki egy válogatóverseny keretében. Az ifjú és kreatív mu­zsikusokat Marcali 120 kilomé­teres körzetéből várják. Frode Jakobsen a fúvószene­kari karmesterek nemzetközi él­vonalának képviselője és Ádám- ka Attila, hegedűművész, a bá­zeli szimfonikusok koncertmes­tere is alapító tagjai a Benjamin alapítványnak. Frode Jakobsen a sajtótájékoztatón elmondta: több európai zenekar koncertje­ik bevételét és egyéb támogatá­sokat ígért az alakuló Brass Bandnek. Dr. Sütő László Mar­cali polgármestere üdvözölte a terveket, azt remélve a Brass Band nem csak színesíti a város zenei életét, hanem későbbi si­kereivel messzire viszi nevét is a világban. _______________fAbos F elfüggesztett fogház az ejtőernyős-balesetért Kaposvár Tegnap megszületett a má­sodfokú ítélet a tragikus ka- posújlaki ejtőernyős-baleset ügyében. A felelősöket felfüg­gesztett fogházbüntetésre ítélte és ideiglenesen eltiltot­ta foglalkozásuk gyakorlásá­tól a Somogy Megyei Bíróság. Németh Tamás 1997. júniusától vett részt a Taszár Honvéd Sport­egyesület Ejtőernyős Szakosztá­lyának tanfolyamán. A kiképzés során 15 ejtőernyős ug­rást hajtott végre. No­vember 17-én kezdte meg sorkatonai szolgá­latát Szolnokon, ahol is­mét tíz sikeres ugrást hajtott végre, 800, 600 méterről, ezeket azon­ban ejtőernyős igazol­ványába nem jegyeztet­te be. ----------­1 998. május 23-án a szakosztály a kaposújlaki reptér­re ejtőernyős üzemnapot terve­zett. Németh Tamásnak az ugrás­vezető terve szerint 1500 méteres magasságból, kézi kioldásos ug­rást kellett végrehajtania, s ez meghaladta képzettségét és ké­pességét. Az ugratóparancsnok Majoros István, az ugrásvezető Körösztúri Jenő volt. A látási vi­szonyok jók voltak. Az eligazítás után ellenőrizték a 12 ejtőernyős felszerelését, Németh Tamásét is. A fiatalembernél nem volt ott az ejtőernyős igazolványa, nem pol­gári személyként csak parancs­noka engedélyével vehetett volna részt az ugráson. Ennek bemuta­tását azonban Körösztúri Jenő nem kérte tőle. Németh Tamás a főemyő automata működtetésére szolgáló, kézi ugrásoknál hasz­nált biztosító berendezést műkö­dőképes állapotba hozta. Ez 700 méterre volt beállítva, biztosító tüskéje ép volt. Ennek eltávolítá­sát az ugratóparancsnoknak kell ellenőrizni. Németh Tamás aznap a negye­dik ugró volt, de nem ellenőriz­ték, hogy a biztosító készülék tüskéjét eltávolították-e. A fiatal­embernek 20 másodperce lett volna, hogy a főemyőt kinyissa. Ezt későn kezdte el, a mentőer­nyő kinyitására kísérletet sem tett. Mivel a biztosító tüskéjét nem távolították el, a főernyő automatikusan sem nyílhatott ki. A szerencsétlen fiatalem­ber 1500 méterről zu­hant a halálba. Tegnap a Somogy Megyei Bíróság, dr. Ujkéry Csaba büntető­tanácsa mondta ki a másodfokú ítéletet. Majoros Istvánt és Körösztúri Jenőt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsé­gében találta bűnösnek. Az indoklás szerint ugyanis az ugratóparancsnok nem ellenőriz­te a biztosító tüskéjét, az ugrás­vezető pedig olyan feladatot ter­vezett és engedélyezett, amely meghaladta az ugró képzettségi szintjét. Majoros a Somogy Megyei Bíróság ítélete szerint egy év hat hónapi, Körösztúri egy év tíz hó­napi fogházbüntetést kapott. A büntetés végrehajtását mindket­tejük esetében két évre felfüg­gesztette a bíróság. Majoros Istvánt négy, Körösztúri Jenőt pedig öt évre eltiltották foglalko­zásuk gyakorlásától. A Browning Kaposváron 2000. január 1-jétől a kaposvári Szent Hubertus Kft a belga Brow­ning vadász- és sportfegyverek, ru­házati és kiegészítő termékek, a Winchester sörétes és golyós lősze­rek kizárólagos forgalmazója Ma­gyarországon. Országos hálózatot építettünk ki, így kaposvári boltunkon kívül az országban- a bevált nyugati példát követve - csak 12 vadászboltban kapható a Browning. Az érdeklő­dők Somogy megyében cégünk ka­posvári, Fő u. 40. sz alatti üzleté­ben találkozhatnak a neves fegyver­gyár termékeivel. A kizárólagos im­port jog lehetővé tette, hogy a tava­lyi árnál jelentősen olcsóbban kí­náljuk ezeket a fegyvereket, habár a két-háromszázezer forintos pus­káktól a több millió forintosak is megtalálhatók a választékban. Minden boltban azonos áron kaphatók a fegyverek, azonban mindenhol más-más kedvezmé­nyek lehetségesek. Januári beveze­tő akciónkban például mi fizettük a vadászjegyét annak, aki új Brow­ning fegyvert vásárol. Mindennemű egyéni igényt ki tudunk elégíteni: megrendelőnk az alapmodellekből kiindulva akár saját maga is megter­vezheti kedvenc vadászpuskáját. A Brownin paletta az idén is színesedik új modellekkel: kapható lesz a Privüege 12, amely a Brow­ning termékek csúcskategóriájába sorolható. Bővül az új golyós fegy­ver az Acera kaliberkínálata is. Idén kerül piacra a Gold Fusion sörétes félautomata vadászfegyver, amely ma a legkönnyebbek közé tartozik. A duplagolyós Erice csőmegoldása a Browning legutóbbi szabadalma. A Szent Hubertus Kft teljes körű szolgáltatást nyújt: fegyverműhe­lyünkben vállaljuk távcsövek fel­szerelését, a fegyverek belövését, műszaki vizsgáztatását. A vadá­szoknak nem szükséges Budapest­re utazni, hiszen munkatársaink hetente viszik a vadászpuskákat a mérőállomásra. Jól képzett fegyver­mestereink Bállá Sándor és Hor­váth Attila elvégzik az esetleges nagyjavításokat is: a farészek teljes felújítását, a diófa kiválasztása után az új tus elkészítését, a fegyver fém­részeinek bamítását. Ezeket 1-2 he­tes míg a kisebb javításokat 1-2 na­pos határidőre vállaljuk. Boltunkban a Browning fegyve­rek, a vadász - és sportruházat mellett továbbra is kaphatók az olasz Fabarm sörétes, az engedély nélkül tartható Flóbert-fegyverek, a spanyol Gamo légfegyverek. Vállal­juk lőterek tervezését és kivitelezés­ét, melyeket a világelső francia Laporte és az angol Promatic gépei­vel szerelünk fel. Automata korong­lövő gépeinkkel szívesen segítünk a vadásztársasági rendezvényeken a helyi koronglövő versenyek lebo­nyolításában. Reméljük, hogy az érdeklődők mind nagyobb számban keresik fel üzletünket, címünk: Kaposvár, Fő u. 40. Telefon: 06-82-318-954,315-252. E-mail: tibaldb@matavnet. hu Vadászüdvözlettel: TibáldBéla a Szent Hubertus Kft ügyvezetője (x) Bankfiók a jövő jegyében Az ABN-Amro elkötelezte magát Magyarország mellett Két hónap alatt, 220 millió forintért újult meg az ABN-Amro Bank kaposvári fiókja. A So­mogy mellett Tolna megyében is kiemelt üzleti hatáskörrel működő pénzintézetet - bár a munkálatok alatt is működött - tegnap adták át hivatalosan az ügyfeleknek. Minden beruházás, amit a pénzügyi szféra hajt végre Kaposváron a helyi gazdaság fejlődését jelzi, azt, hogy a bankok vezetői bíznak a város, a régió gazda­sági erejében - mondta Szita Kámly polgármester a bankfiók megnyitásán. Hozzátette: a bizalomnak van is alapja, hiszen 1999 volt az első olyan esztendő, amikor a megyeszékhely vállalkozásainak saját tőke összege nem veszített reálértéké­ből. A polgármester azt is elmond­ta: az a tény, hogy Magyarország valamennyi jelentős bankja rendel­kezik fiókkal Kaposváron azzal az ügyfelek is jól járnak, hiszen a vá­lasztási lehetőség versenyre készte­ti a piac szereplőit. Az ABN-Amro Bank két éve vá­sárolta meg teljesen a Magyar Hitel­bankot és már akkor megfogalmaz­ta stratégiájának azon részét, mi­szerint valamennyi átvett fiókot fel­újítják és további újakat hoznak lét­re. Ezt a tervet folyamatosan való­sítják meg, ma már több mint száz fiókot működtetnek, amiből 36 tel­jesen új beruházásként épült meg. A megújult kaposvári fiók 540 négyzetméteren, a Tesco áruházbe- Bemard yoncourt li kirendeltségével együtt pedig 22 munkatárssal váija az ügyfeleit. Műit azt Hűek Róben fiókvezető elmondta: 220 millió forintba került a be­ruházás, amivel elérték, hogy a bank Kaposváron is pontosan ugyanúgy néz ki, és ugyanolyan informati­kai háttérrel rendelkezik mint bármelyik másik euró­pai bankfiókjuk.- Ez a beruházás is része annak a stratégiának, ami egyértelműen jelzi, mi az ABN-Amro Bank elkötelez­te magát Magyarország mellett - mondta Bemard Yoncourt a bank elnök-vezérigazgatója a Somogyi Hír­lap kérdésére. - Mi biztosak vagyunk az ország uniós csatlakozásában és már most felkészülünk rá. Ez sok pénzbe kerül, de egy jövedelmező vállalkozás építésé­be érdemes befektetni még akkor is, ha ez a jelenlegi eredményekre negatív hatással van. Bemard Yoncourt ezzel utalt a sajtóban a napokban nyilvánosságra hozott hírre, ami az ABN-AMRO tavalyi veszteségéről szólt. - Franciaországban több hasonló nagyságú bankot vezettem - tette hozzá - látom, hogy nyereségessé lehet-e tenni. Itt azt látom, hogy igen. Az ügyfelek mondják a bankról Kása Sándor, a kaposvári Klíma-Vili kft tulajdonosa: Annak idején praktikus megfontolásból választottuk: közel volt a cégünk székhelyéhez. A választásunkat azóta sem bántuk meg. A gazdasági élet területén az egyik legfontosabb, hogy a szükséges információk a lehető leggyorsabban és legpontosabban jussanak el a gazdálkodókhoz csak így lehet meghozni a szükséges döntéseket. Az sem mellékes, hogy ne csak egyszerűen mint „jó ügy­fél” szerepeljünk a bank nyilván­tartásában, hanem mint olyan ügy­fél, akinek folyamatosan ajánlani kell a legújabb lehetőségeket. Szá­momra az is fontos, hogy ha be­megyek a bankba érezzem, hogy akkor én vagyok az adott ügyinté­zőnek a legfontosabb. Ezeknek az elvárásaimnak messzemenően megfelel az ABN-Amro Bank, amely ráadásul nem csak Magyar- országon, de nemzetközileg is ma­gasan jegyzett pénzintézet. Kinceli Antal a dombóvári MÁV-BK Kft ügyvetető igazgatója: Cégünk tevékenységének 80 szá­zalékát közbeszerzési illetve nem­zetközi pályázatok keretében zaj­lik. Hogy a pályázatok feltételei­nek megfeleljünk olyan pénzügyi garanciákat kell nyújtanunk, amelyekhez komoly, megbízható banki háttér szükséges. Ezt az ABN-Amro Bánkban megta­láltuk. Ez a bank folyamatosan alkalmazkodott az egyre növekvő hiteligényeinkhez, hiszen míg öt éve tízmilliós nagyságrendű hitelekre volt szükségünk, ta­valy ez már meghaladta az egymilliárd forintot. A bank és szakemberei képesek a gyors döntések meg­hozatalára még olyan esetekben is, amikor a gyakor­lattól eltérő, speciális konstrukciókra van szüksé­günk. De a hitelezésen túl is az a tapasztalatom, hogy a bank folyamatos fejlődése során minden szükséges szolgáltatásban fel tudott nőni a piaci igényekhez, minden kérdésben tudtak versenyképes ajánlattal szolgálni. ________________________________■ F OTÓ: LANG RÓBERT Vezércsere a Délviépnél Új általános ügyvezető igaz­gató irányítja márciustól a Délviépet. A két jelölt közül Bíró Miklós vezetheti a több száz dolgozót foglal­koztató vállalatot. A Somogyi Hírlap információja szerint a többségi tulajdonos Bíró Miklósnak szavazott bizalmat. A 40 éves, okleveles építőmérnök 15 éve dolgozik a vállalatnál. Kor­pái László, a Dél-Dunántúli Víz­ügyi Építő Kft műszaki ügyveze­tő igazgatója tegnap kérdésünkre elmondta: az új vezető hivatalo­san február végén foglalja el a he­lyét. Általános ügyvezető igazga­tóként irányítja a dinamikusan fejlődő céget. Á szakember addig korábbi beosztásában látja el a munkát. A műszaki ügyvezető közölte: a vezetőváltás után is legfontosabb tervük a kiegyensú­lyozott, eredményes gazdálko­dás. Noha a váltás most esedé­kes, nem okoz fennakadást az év­kezdésben. Megtudtuk: a tavalyi mérleg elkészítése mellett javá­ban tart az idei teendők összeállí­tása. Az elmúlt évet mintegy 3,5 milliárd forint árbevétellel zárták. A legutóbbi nyüvántartás szerint a 450 dolgozót foglalkoztató vál­lalat hat kirendeltséget üzemel­tet. A kaposvárin kívül tovább működik a fonyódi, a pécsi, a sió­Korpai László FOTÓ: KOVÁCS TIBOR foki és a veszprémi, illetve egy gépészeti-technológiai csoport. A cég országszerte vállal munkát, de elsősorban a dunántúli telepü­léseken épít - egyebek mellett - szennyvíztisztító telepeket. Ta­valy kezdték, s jövőre fejezik be a dunaújvárosi projektet, akár csak a székesfehérvári építkezést. Ezen kívül Tatabányán és Pécsen is dolgoznak. Az idén is legalább 3,5 milliárd forint árbevétellel számoló cégnél hamarosan elké­szítik a középtávú terveket, s ki­emelt céljuk, hogy továbbra is fenntartsák a fejlődést, harsányi Védett herényi házak A község hozzájárul a helyi védelem alatt álló épületek felújításához. Őrzik az értéke­iket, ezért a rendőrséget és a polgárőrséget is támogatják. Tizenhét házat részesít helyi vé­delemben az önkormányzat. A képviselők a héten úgy döntöt­tek, hogy a felújítás költségének 20 százalékáig támogathatja a fa­lu a védett ingatlanok tulajdono­sait. Ugyanakkor védik a község egész vagyonát, s támogatják a keresztúri rendőrőrs és a polgár­őrök tevékenységét. Kmb-irodát alakítottak ki a régi községházá­ban, melynek berendezését és fenntartási költségeit az önkor- mányzat vállalta. ____________■ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom