Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-29 / 24. szám
2. oldal - SOMOGYI HÍRLAP VILÁG TÜKÖR 2000. Január 29., szombat Bírálják a világgazdaságot és az eurót A WTO vezérigazgatója nem csodálkozik a szervezetet ért kritikákon A világgazdasági fórum tanácskozásán kiderült: a politikusok és a közgazdá-szok még sokáig érezni fogják a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Seattle-ben megrendezett és kudarccal zárult konferenciájának hatásait. Davos Mike Moore, a WTO vezérigazgatója a svájci városban elismerte: két hónappal az amerikai városban tartott tanácskozás után sem sikerült elkészíteni a kereskedelem liberalizálásának menetrendjét. Tavaly a világszervezet 130 tagállamának képviselői elsőként a mezőgazdaság, a textilipar, a beruházások és a munkavállalói jogok témakörében nem tudtak egyezségre jutni. Moore egyébként indulatosan nyugtázta, hogy „valami oknál fogva mindenért, ami a világban rosszul megy, a WTO-t teszik meg bűnbaknak”. Szerinte a seattle-i tárgyalások nem a rendezvény alatti heves tüntetések miatt fulladtak kudarcba; az eredménytelenségért a résztvevők maguk voltak felelősök. „Ez nem először történt meg, a korábbi értekezletek fele kudarccal zárult” - mondta Mike Moore. A mostani gazdasági világfórumon fontos téma volt az értéktelenedő - immár alig 99 amerikai centet érő - euró ügye is. Az Európai Központi Bank monetáris politikájának alakításakor nem fogja figyelmen kívül hagyni az euró árfolyamát - mondta ezzel kapcsolatban Emst Welteke, a német Bundesbank elnöke. Ugyanakkor nem volt hajlandó kommentálni azt a kérdést, hogy az Európai Központi Banknak (EKB) támogatnia kell-e a gyengélkedő eurót a nemzetközi devizapiacokon. Tony Blair személyében a 30 éve megrendezett davosi összejövetelek történetében először szólalt fel brit miniszter- elnök. A munkáspárti politikus az euróról szólva megerősítette, hogy Nagy-Britannia elvben nem zárkózik el a csatlakozás elől, de ehhez az szükséges, hogy a gazdasági feltételek megfelelőek legyenek. „Ha Európa haladást mutat a reformokban, az jelentős változást hozhat az Európa iránti brit hozzáállásban”- tette hozzá. Orbán Viktor miniszterelnök egynapos portugáliai látogatását befejezve pénteken ugyancsak Davosba utazott, hogy részt vegyen a világtalálkozón, és politikusokkal, üzletemberekkel találkozzék. A magyar kormányküldöttség tagja Járai Zsigmond pénzügyminiszter és Matolcsy György gazdasági miniszter, valamint Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is. A kormányfőt fogadta Adolf Ogi, a Svájci Államszövetség idei soros szövetségi elnöke. Ez volt Orbán Viktor első találkozója vezető svájci politikussal. Az ismerkedést és a kapcsolatfelvételt is szolgáló találkozón megvitatták a balkáni helyzetet és a magyar-svájci kapcsolatok állását. A miniszterelnök kifejtette, hogy a jugoszláviai stabilizációhoz szükséges a kisebbségek helyzetének rendezése is. A magyar-svájci politikai kapcsolatok kiegyensúlyozottak, a gazdaságiak dinamikusan fejlődnek. A két ország kereskedelme tavaly első ízben haladta meg az egymilliárd svájci frank értéket. ____________________________________m S oros György, az egyik résztvevő fotók, feb/reuters „Erősebb, mint valaha” Bili Clinton értékelte az Unió helyzetét Washington Bili Clinton helyi idő szerint csütörtök este - nyolcadik hivatali esztendejének kezdetén, most utolsó alkalommal - a kongresszus két házának együttes ülésén értékelte az unió, vagyis az Egyesült Államok helyzetét. Az elnök megállapította, hogy „az unió helyzete szilárdabb, mint valaha”. Ami az egyébként nagyobb részben belső - főként gazdaság- és szociálpolitikai - kérdéseknek szentelt beszéd külpolitikai részét illeti, Clinton korunk elkerülhetetlen, törvényszerű, nagy folyamatának nevezte a globalizációt és a kölcsönös függőségek erősödését. Szorgalmazta, hogy Kínát fogadják be a Kereskedelmi Világ- szervezet (WTO) tagországai közé, valamint kezeljék kiemelt ügyként Oroszország eladósodottságának csökkentését. Clinton szerint az Egyesült Államoknak hozzá kell segítenie volt hidegháborús ellenfeleit ahhoz, hogy szüárd, felvirágzó, demokratikus országokká váljanak. Mint mondta, nem lehet biztosan tudni, hogyan alakul a jövőben ezen súlyos örökséget hordozó hatalmak politikája, ám az Egyesült Államoknak mindent meg kell tennie azért, hogy Oroszország és Kína „a helyes jövőt válassza”. Hozzátette: büszkének kell lenni arra, amit Koszovóban sikerült elérni. Clinton kijelentette: Amerika most már - az erős gazdasággal, az alacsony munkanélküliségi rátával, a korábbinál kisebb bűnözéssel és nyomorral, nagyobb belső válságok, illetve külső fenyegetések által nem terhelten - eléggé prosperáló ahhoz, hogy „tökéletesebb uniót” hozzon létre. Clinton felesége és lánya büszke a családfőre FOTÓ! FEB/REUTERS Hírek röviden Látogatók bővítésügyben Az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja február 21-én Magyarországra látogat. Günter Verheugen Budapesten az Unió új bővítési stratégiáját ismerteti. Közben folytatódik Romano Prodi bizottsági elnök kelet-európai látogatássorozata is. A politikus azokat az államokat keresi fel, amelyeket az EU decemberben hívott meg csatlakozási tárgyalásokra. Surján László az ET-ülésről Az Európa Tanács világossá tette, hogy Oroszország semmiféle kifogással nem bújhat ki a páneurópai szervezettel szemben vállalt kötelezettségei alól - értékelte az ET-parlament által csecsen ügyben elfogadott ajánlást Stras- bourgban Surján László, a parlamenti közgyűlés alelnöke, a magyar delegáció vezetője. NATO-orosz üzenetváltás Lord George Robertson NATO-főtitkár még pénteken válaszolt Leonyid Ivasov orosz vezérezredes szavaira, aki szerint még nem jött el az idő a NATO és Oroszország kapcsolatainak rendezésére. Robertson szerint az északatlanti szövetség és Oroszország között jelenleg folyó tárgyalások célja a közös érdeklődésre számot tartó dolgok megvitatása. „Mind a NATO, mind Oroszország számára indokolt, hogy inkább együtt, mint külön-kü- lön foglalkozzanak a biztonságot érintő legújabb fenyegetésekkel” - mondta Robertson, miután Kijevben találkozott Viktor Juscsenko ukrán miniszterelnökkel. Befejeződött a konferencia Ünnepélyes nyilatkozat kiadásával tegnap véget ért a holokauszt kérdésével foglalkozó stockholmi nemzetközi fórum. A résztvevő országok képviselői kinyilvánították: minden igyekezetükkel előmozdítják a vészkorszakkal kapcsolatos nevelőmunkát, az emlékezet ébrentartását és a tudományos kutatást. Lemondott párttagságáról Kilépett pártjából a Német Kereszténydemokrata Unió országos és hesseni szervezetének egykori adótanácsadója. Horst Weyrauch Helmut Kohl CDU-elnök bizalmasa és pénzügyi jobb keze volt. Az uniópárt törvényellenes adományaival és fekete bankszámláival összefüggésben az ügyészség csalás és hűtlen kezelés miatt folytat vizsgálatot ellene. A cseh államfő jogai A prágai képviselőház olyan alkotmánymódosítást fogadott el, amely korlátozza az államfő jogait a parlamenti választások utáni új kormány megalakításakor, az elnöki kegyelem terén és a nemzeti bank tanácsa tagjainak kinevezésekor. A javaslatot a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt és az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt közösen terjesztette elő, és közösen is szavazták meg. Elvennék a romák útlevelét Az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt öt évre elvenné azoknak a romáknak az útlevelét, akik külföldön próbáltak politikai menedékjogot szerezni. Tavaly nyáron váratlanul 1100 roma érkezett Szlovákiából Finnországba. Menekültstátust egy sem kapott, többségüket hazatoloncolták. Helsinki a szlovák állampolgárokkal szemben vízumkényszert rendelt el. Gyújtogatás Lipcse mellett Néhány órával a csütörtöki megemlékezés után gyújtogatás történt a Lipcse közelében fekvő - abtnaundorfi - emlékhelyen, amely egy náci internálótábor áldozatainak emlékét őrzi. A tettes felgyújtotta a koszorúk és a virágcsokrok egy részét, amelyeket a haláltáborok felszabadításának 55. évfordulója alkalmából helyeztek el az emlékművön. Felhőtlen kapcsolat Putyin a humanitárius beavatkozásról Moszkva A csecsen helyzetről és Koszovóról, valamint Oroszország és az ENSZ kapcsolatairól tárgyalt pénteken Moszkvában Kofi Annan, a világszervezet főtitkára és Vlagyimir Putyin ügyvezető orosz államfő, miniszterelnök. A találkozón Putyin jó munka- kapcsolatként méltatta Moszkva és az ENSZ együttműködését. Nagyra értékelte a világ- szervezet által az észak-kaukázusi lakosságnak nyújtott humanitárius segélyeket, jelezve egyben a Kreml további együttműködési szándékát e kérdéskörben. Az orosz politikus a regionális válságokkal kapcsolatban azonban külön kitért Koszovó tragikus tanulságaira, és azt hangoztatta: Oroszország számára elfogadhatatlan a „humanitárius intervenció” jelszava, egyoldalú erőszak alkalmazása egy független országgal szemben, mert ezzel csorbát szenved a területi épség sérthetetlenségének elve. Szergej Prihogyko, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a találkozóról beszámolva hangsúlyozta azt is: Kofi Annan támogatta és elismerte Oroszország jogát a terroristák elleni harcra, de mint hozzáfűzte, a humanitárius helyzet kapcsán több kérdés nagyon is tisztán vetőtik fel Csecsenföldön. Annan mai találkozója Igor Ivanowal elmarad, mert az orosz külügyminiszter megbetegedett: már csütörtökön magas láza volt Strasbourgban. Moszkvában azonban nem közölték, hogy pontosan milyen betegség döntötte ágynak Ivanovot. Amerikai beruházások Washington „Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy két egymástól elszakadó részből álljon”- idézi a tegnapi The Washington Post Orbán Viktor miniszterelnököt. Az amerikai napilap abból az alkalomból foglalkozott hazánkkal, hogy az Egyesült Államok egyszerre három amerikai kereskedelmi képviseletet nyit az iparilag elmaradottabb keleti térségben. Az európai fölzárkózáshoz „először az ország keleti részét fel kell zárkóztatni a fejlettebb nyugatihoz” - idézi tovább a kormányfőt a The Washington Post. A kaliforniai székhelyű elektronikai vállalat, a Flextronics International Ltd. hónapokig tartó tárgyalások után, 500 munkahelyet teremtve új gyárat épít Nyíregyházán, két éven belül pedig megháromszorozódhat a foglalkoztatottak száma. Az amerikai lap szerint a Flextronics-beruházás újabb sikertörténet Magyarország dinamikus gazdasági fejlődésében. Az elmúlt tíz évben mintegy húszmilliárd dollárnyi tőke áramlott az országba, egy főre számolva jóval több, mint bármely más kelet-európai államba. A Flextronics azért választotta Nyíregyházát, mert a kormány tízéves adókedvezményt garantált. Továbbá, amint azt Peter Baumgartner, a cég kelet-európai igazgatója elmondta, a kormány elkötelezte magát, hogy Budapesttől a román határig autópálya épül, s így könnyebb lesz a további terjeszkedés keleti és déli irányba. FEB Havazott a Szentföldön. Az egész Közel-Keleten végigsöprő hideghullám nyomán harminc centiméter hó hullott Jeruzsálemre, ahol a rendkívüli időjárási körülmények miatt készültséget rendeltek el. Csaknem kétszáz sürgősségi központban takarókat, ágyakat, tűzhelyeket és gyógyszereket osztanak a rászorulóknak. Autók helyett pedig csak lóval vagy tevével lehet közlekedni. fotó. feb/reuters Javier Solana farsangi kitüntetése Bécs Az Európai Unió kül- és védelempolitikai megbízottja a földrész legnépszerűbb politikusai közé tartozik. Olyannyira, hogy Javier Solanát szívesen látják vendégül különböző nem hivatalos rendezvényeken is. Most Bécsbe várják díszvendégnek, hogy kitüntessék a farsangi „Augustin”-díjjal. Solana - miután októberben a tagállamok sajnálkozása közepette megvált NÁTO-főtitkári posztjától - hármas tisztséget kapott az európai színtéren. Nemcsak a kontinens első számú biztonságpolitikai felelőse, hanem egyszersmind a Nyugat-európai Unió (NyEU) főtitkára, és irányítója a Relexnek, az EU koordinációs bizottságának is. A farsangi díjat persze nem a politikus kapja, hanem az ember, aki érti a tréfát. iretii