Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-22 / 18. szám
6. oldal - SOMOGYI HÍRLAP TÁJAK SOMOGY I A szántódi földszerző Kísérleti nyulak és az időhúzás - Vitatott terület, perek kényszerűségből Szántód Hét fényerősség-fokozatba lehet kapcsolgatni a lámpákat a polgármester irodájában. Dr. Karabinszky Gyula azonban úgy gondolja: nem ettől látja világosan, hogy mit kell tennie a Zamárdival és Kőrösheggyel a vagyonmegosztásról folytatott vitában. Kényelmesen hátradől Karabinszky Gyula a trónszerű fotelben, majd elhárító mozdulatot tesz, amikor azt mondom neki: elterjedt a köztudatban, hogy ő földfoglaló polgármester. - Nem vagyok az - álltja. - De földönjáró vagyok, amikor a falum dolgairól van szó. Voltak vitapartnereim, akik még akkor is azt ismételgették makacsul, hogy Szántód nem lesz önálló, amikor Göncz Árpád köztársasági elnök már aláírta az alapító okiratot. Biztos vagyok az igazamban. Egyébként nem a földről, hanem az önállóságról szavaztak az emberek. De nem kell az önállóság ész nélkül: a jegyzői feladatokat például balatonföldvári szakember látja el.- Szántódon lesz-e olvadás tavasszal?- Stafétabotot kell váltani Zamárdiban, hogy rendeződjön a helyzet. Polgármestert választanak rövidesen, és bízom, hogy megegyezünk. A lakosság előbb-utóbb kérdőre vonja a vezetőit. Kőrösheggyel szerencsére nem durvult el a helyzet.- Messze esnek egymástól az álláspontok?- Zamárdi régóta nem hajlandó engedni a vélt igazából, pedig minden fórumon nekünk adtak igazat. Egyébként az egész ügyet el lehetett volna intézni egy kockás papíron. Nekünk volt arról képviselő-testületi döntésünk, hogy egy fillért sem kérünk, de belekényszerítettek bennünket a perek sorozatába. A Balaton-parti területre ácsingóznak. Legutóbb például följelentettek bennünket, mert az általuk vitatott tulajdonjogú területet feltöltettük húsz kocsi földdel. Persze, azt hagyták, hogy évekig mi tartassuk rendben, kaszáltassuk. Szóval ahogy telt az idő, kiszámoltuk a zamárdiak által készf- ■■**■■•■■■■■■ tett vagyonkimutatásból, hogy jár nekünk pénz, még húszmillió forint. Ezt eddig nem tudták cáfolni. Egyébként nem az egész vágyó- ■*■■!■■■■■■ non, hanem a földterületen van a vita Zamárdival. Kőrösheggyel ilyenről szó sincs, a hozzánk átcsatlakozott somosi falurészben nincs önkormányzati föld az utcákon kívül.- Hány hektáron vitatkoznak Zamárdival?- Fogalmam sincs arról, hogy mennyit akarnak. Azt tudom, hogy a 2200, illetve 360 lakos arányában szeretnék megosztani a belterületi földeket. Ez azonban törvényellenes, légből kapott óhaj. Nem a földet, hanem az egész vagyont kell megosztani. A határvonalról pedig már döntött a népszavazás. Én megértettem a jogszabályokat, mert meg akartam érteni. Ők nem így vannak ezzel.- Hol tart a kőröshegyi vagyonmegosztás ügye? Ezt az ügyet akkoriban, szerintem, el lehetett volna intézni egy kockás papíron Dr. Karabinszky Gyula szántódi polgármester futó: hormth monika- Nem kértünk volna semmit, ha január l-jétől átcsatlakozhat hozzánk a somosi falurész. Úgy látszik azonban, a kőröshegyi vezetésnek nem sürgős. S van is törvényes lehetőségük az időhúzásra a 2002-es választásokig. De az azért furcsa lenne, ha a kőröshegyi polgármesterre és képviselőre voksolnának majd a somosiak, akik pár nappal később Szántód lakóivá válnak. Ráadásul más az országgyűlési képviselői körzet is; Kőröshegy-Somos az MDF-es Herényi Károlyé, Szántód az MSZP-s Házas Józsefé. Szóval kísérleti nyulak vagyunk most is, mert több jogszabály ellentmond egymásnak. Illene azonban tiszteletben tartani a lakosság döntését, és mielőbb lépni. Időhúzás esetén ugyanis fölvetődik: ki végezteti el a szükséges feladatokat Somosban? Kőröshegy kapja a lakosok után járó állami ■■■■■■■■■* támogatást, ugyanakkor Szántód tolassa el a havat, szabályozza a szemétszállítás rendjét és virágosít- son? Egyébként a kőröshegyi vagyon IS százaléka jár nekünk, a lakosság arányában. Remélem, sikerül mielőbb megegyezni.- Zamárdi kipipálva, Kőröshegy kipipálva, most Balatonföldvár vagy Tihany következik?- Ne vicceljen...- Én már egy három évvel ezelőtt kinyomtatott szántódi prospektuson is láttam, hogy a település térképén szerepel Somos.- Azt tettük, amit a lakosság kívánt. Egy folyamat lezárult, most a faluépítés következik. CZENE ATTILA Hárman egy szoknyában 2000. Január 22., Szombat ■ jfilHI Hírek Keresik az Ádándról elszármazottakat Az Ádándról elszármazottak baráti körét szeretnék megalapítani a településen. Most kezdték a szervezését; a fővárosban élő Rúzsa Miklós már szerzett ebben tapasztalatokat, ugyanis már hat esztendeje végez hasonló munkát a csurgói baráti kör elnökeként, (kz) Orvosi ügyeleti központ Ságváron Család és gyermekjóléti szolgálatot működtet a ságvári körjegyzőség három települése; ezúttal társként csatlakozott hozzájuk Nagyberény is. A többletfeladatokat - és egyúttal az idei költségeket - növeli az is, hogy a közelmúltban Ádándról átkerült Ságvárra a városkörnyéki ügyeleti rendszer központjának a fenntartása, (fi) Homokbányáját védené Szántód Védetté kívánja nyilvánítani a szántódi önkormányzat a község területén fekvő homokbányát. Ennek érdekében a képviselő-testület fölkérte az illetékes főépítészt a védetté nyilvánítás szakmai előkészítésére, (fi) _____________ ■ I skola lett a kúriából Hagyományőrző táncosok, számítógépes szakkör Szeretnek iskolába járni a kötcsei, nagycsepelyi és teleki kisdiákok: a felújított osztálytermekben minden taneszköz megvan a minőségi oktatáshoz fotó: kovács tibor Százhúsz gyerek a presszóban Siójut A Hóanyó történetét játszották el fővárosi színészek a Tünde presszóban. Az önkormányzat jó ideje szeretne kultúrházat építeni. Kevés a saját erejük, ezért pályázat útján kérnek pénzügyi segítséget. A gyerekek addig sem marad- | hatnak szórakozás nélkül - így gondolják a falu vezetői. Ezért megvásárolták a fővárosi gyermekszínháztól a Hóanyó című előadást, s a produkcióra meghívták Siójut apraját-nagyját. Ingyen tért be mindenki a Tünde presszóba, amit ez alkalommal a gyerekek és az anyukák töltöttek meg zsúfolásig; alig fértek el. Az előadás persze nagy közönségsikert aratott. Sárai Gyula polgármester azt ígérte: lesz folytatás..___________czewe N yolc órakor nincs kenyér Bálványos Nyolc óra után nem lehet kenyeret kapni a boltban - ezt panaszolta tegnap reggel Barassevich László. Ráadásul fel is kell íratni, hogy hány kiló kell, épp mint a háború előtti időben - tette hozzá. Horváth Gábomé boltos elmondta: az utóbbi időben valóban'percek alatt elfogy a kenyér.- Állandó vevőköröm van - mondta Horváth Gábomé. - Róluk tudom, hogy pontosan mennyi kenyérre van szükségük. Velük számolok, és ennél a meny- nyiségnél még tíz-üzenöt kilóval rendelek többet naponta. Igaz, hogy mostanában gyorsan elkapkodják. Rájöttek ugyanis a bálványosiak, hogy én tizenöt forinttal olcsóbban adom a kenyeret, mint mások. c. a. Nagyberény Arculatváltás volt az iskolában. Nagyobb gondot fordítanak a népi hagyományokra.- A hagyományőrzésre elsősorban a megnövekedett idegenforgalom miatt van szükség, s ehhez az intézményben megvannak a személyi feltételek - mondta Száz Éva iskolaigazgató. - Tájegységi csomagokat alakítottunk ki a gyerekeknek. Ebben a „csomagban” a gyerekek megismerik egy országrész dalait és táncait is. Színjátszó szakkör is működik az iskolában húsz fiatallal; most készülnek a harmadik - egész es- tés - előadásukra. A klasszikus művek után egy könnyedebb darabot választottak, Devecseri Gáborét, ennek a címe: Hárman egy szoknyában. A kultúrházban mutatják be, s fellépnek majd az iskola táncosai, bábosai és a zene- iskolás diákjai is. ___________k.z. Köt cse Egy régi, felújított kúriában működik a kötcsei általános iskola. Hosszú évekig tartott az épület felújítása, és az idei tanév elejére elkészült a belső udvarrész is. Hatvanhat gyerek tanul most a különlegesen szép épületben. Négy alsó tagozatos osztálya van a kötcsei általános iskolának, Nagycsepelyröl és Telekiből is ide járnak a kisdiákok tanulni. Az | épület gyönyörű, a felújított kúri- | ában minden adott a minőségi oktatáshoz. Négy tanterem van, könyvtár, tornaterem zuhanyzós öltözőkkel, ebédlő, konyha. Az óvodából 32 kisgyerek is ide jár ebédelni. A frissen meszelt folyosót a gyerekek bekeretezett festményei díszítik.- Szőke György balatonszár- szói képzőművész jön néha szakkört tartani a gyerekeknek, és csodálatos dolgokat kihoz belőlük - mondta Gyurákovicsné Ivanics Mária igazgatónő. - Emellett az iskolában néptánc- szakkör működik, ahol magyar és sváb táncokat tanulhatnak a gyerekek. Balatonföldvárról egy zenetanár jár be tanítani, de van karate oktatás, gyógytorna, és szeptembertől szeretnénk számítógépes szakkört indítani. Ennek a tervnek a megvalósításához a kötcsei vállalkozók is segítséget nyújtanak. Áz iskola 66 tanulójából kilenc kisegítő képzést kap. Ez külön terhet ró a tanárokra. Ezek a gyerekek nem elkülönülve, hanem a többiekkel együtt tanulnak. Ezen felül hetí nyolc óra kiegészítő órát kapnak. A tanítóknak sokat kell készülni éppen ezért, hiszen ezeket a gyerekeket más tankönyvekből és máshogy kell tanítani.- A közeljövőben egy játszóteret építtet az önkormányzat az iskolaudvar egy részén - mondta az igazgatónő. - Nemcsak a kisdiákjainknak, hanem minden kötcsei gyereknek. ______iszélesii S zigetiék hatvan éve Gondol a jövővel - Gyémántlakodalmat tartanak ma a polgármesternél Ságvár Ikerpárból választotta ki a feleségét a ságvári Szigeti József. Jól döntött - erről hatvan, közösen megélt év mesél. Mindketten szegények voltak amikor összekerültek, aztán becsülettel fölneveltek két gyereket, és segítenek a négy unokának, nyolc dédunokának is.- Nincs nekem a világon semmi titkom - mondta az igencsak fiatalos Szigeti József. - Ha csak nem az, hogy állandóan mozgok, teszek- veszek. Reggel korán fölkelek, s megyek a spájzba egy korty pálinkát inni, azután meg indulok a boltba. Ilyenkor, télidőben azért üldögélek is, mert sokat olvasok. A felesége azt mondta: eddig könnyen elvoltak, de most már érzi lábában a sok kilométert.- Harmadszor írok majd alá szombaton - árulta el Szigeti Jó- zsefné, és huncutul megcsillant a szeme, amikor szóba került ez a gyémántlakodalom. - A szomszédok azt mondták, no meg a nászasszonyom is: jól mentem én férjhez. Az uram ugyanis soha nem hagyja el magát, és minden Mondta is a nászasszonyom, jól mentem férjhez; az uram nem hagyja el magát, s minden gondra talál megoldást gondra-bajra talál megoldást.- Nem akarom bántani a fiatalokat, de ők is változnak az idővel együtt - állapította meg Szigeti József. - Sokan nem szeretik manapság a munkát; a diszkó jobban érdekli őket. Ez nem jó. Szigeti Józsefné most 79, a férje 81 éves. Még mindig a jövővel gondol: nemrég telepített például csemegeszőlőt a kertbe. Ha mást néznének a tévében, akkor különvonulnak, mert van két készülék, a vitát kerülendő, amúgy együtt kopasztják a kokast, sőt még az édességet is közösen sütik. - Jó együtt lenni - mondják. A mai gyémántlakodalom fogásait, ételsorát nem tudja az idős házaspár, mert azt egyelőre sikerrel titkolta előttük a fiuk, aki egyébként a falujuk polgármestere. A megismételt esküvőre a polgármesteri hivatalban kerül sor, a ceremóniamester pedig Ságvár jegyzője lesz. CZENE ATTILA Hatvan év jóban-rosszban. Szigeti Józsefék azt vallják: jó együtt lenni fotí: horvátn mohika Lepottyanó ételre vár Balatonszabadi Kutya kóborol jó ideje a Siófokról Balatonszabadi- ba vezető útnál. Ha autó közeleg, a szántóföldre ugrik, de amúgy az úton szimatol egyfolytában. Az eb eddig megúszta a gázolást. A hideg időjárás sem csalogatta be a házak közé. Hogy miért ragaszkodik annyira a jelenlegi vadászterületéhez? Bizonyára azért, mert a Balatonsza- badiban levő szeméttelepre járó teherautókról sok hulladék leesik. S ezek között keres magának ennivalót a kóbor kutya. Legtöbbször persze csak a már használhatatlanná vált ruhákon vagy faágakon köszörülheti a fogait. De azért pottyanhat ennivaló is időnként, különben bizo- nyára odébbállna. _________c.a.