Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-22 / 18. szám
4. oldal - SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 2000. JANUÁR 22., SZOMBAT Hivatása kulcsa a szeretet Az év somogyi emberévé választották lapunk olvasói Varga Lászlót, a kaposvári Szent Imre templom plébánosát. A Somogyi Hírlap most hivatásáról, hétköznapjairól és hitvallásáról kérdezte.- Egy héten át naponta kerestem; az üzenetrögzítő jelentkezett csak. Ilyen zsúfolt minden napja?- Hála Istennek, igen, sok a feladat és nem mindig, vagyok a telefon mellett.- Mi fér bele a zsúfolt napba?- A legfontosabb a szentségimádás, ami nélkül nem tudok meglenni. Napi fél óra, egy óra csend, aztán lelki vezetés, gyóntatás. Ez minden nap van, egy része a templomban délelőttönként vagy a szobámban. A gimnáziumban oktatás, majd délután 3 óra után a kollégiumi teendők, 6 órakor szentmise, este pedig folytatás a kollégiumban vagy a közösségi programok.- Akkor fejeződik be nap, amikor takarodó van a kollégiumban?- Igen. Vacsorázom, és befejezem a napot.- Ez egy embert próbáló program!- Hála Istennek.- Mióta csinálja?-18 éve.- Hogyan jött össze ennyi minden? Önként vállalta vagy ráosztották?- Azt gondolom, ez a hivatásból fakad. Van, amit meg kell csinálni, az összes többi az önként vállalt feladat. Kezdettől úgy éltem, hogy a hivatásomnak kell teljesen szánni magamat. Példaképeim olyan idősebb atyák, barátaim, akik minden erejükkel az egyház és a közösségek szolgálatára élnek. Ez nekem nagyon vonzó volt. A hivatásom formálásában ők jelentették a legtöbbet.- Hogyan került Somogyba?- Várpalotai káplán voltam, amikor részt vettem egy római konferencián, amelyen ott volt Teréz anya, Jean Vanier, a Bárka Közösség alapítója is. Teréz anya tanítása alatt kaptam egy belső indítást, hogy osszam meg az életemet a legszegényebbekkel. Amikor haza jöttem, Ipolytölgyesre akartam menni papnak az értelmi fogyatékosok közé. Amikor a püspökömmel megosztottam ezt a kérésemet, azt mondta, irány Somogysámson, ott van szükség papra. Nem tudtam, hol van ez a falu, a térképen kerestem meg. Mindjárt kaptam hozzá hét falut. Ez 13 éve történt. Ott folytattam a csendet, a szentségimádást, és akkor elkezdtek jönni az emberek. Először befogadtam egy 40 éve mozdulatlanul fekvő béna férfit, akivel hét évig éltem együtt, és aki elfogadta a barátságomat. Aztán egy 16 éves állami gondozott, fogyatékos, mozgássérült fiút, akinek a szülei meghaltak, aztán elkezdtek jönni családok az egyházközségekbe, és odaköltöztek a falukba. Kialakult egy közösség, velük próbáltuk szolgálni az egyházközségeket. Még most is él ott az egyik házaspár; a férfiből állandó diakónus lett, és jelenleg Csákányban polgármester. Én úgy gondolom az egyház életét, hogy mindenki szolgáljon a maga karizmájával, adományával. Nekünk az is a dolgunk, hogy megtanítsuk a szolgálatuk betöltésére a világiakat. Nagyon sok segítőm van.- Jelentkeztek, vagy Ön hívta őket?- Változó. Van, hogy felismerünk feladatokat, és erre keresünk, hívunk meg segíteni embereket, vagy ők látnak meg feladatokat, és jelentkeznek rá. Amikor ide kerültem, akkor Heincz János akolitus jelentkezett, hogy segíteni szeretne. Elvégezte a teológiát Budapesten, és szívesen segít igeliturgiát tartani, betegeket látogatni. Közösségben gondolom el az egyház életét, és közösségeket építek a szolgálatom kezdetétől.- Ez a felfogás miben különbözik a régi egyházfelfogástól?- A zsinat után megváltozott a papközpontú egyházkép, és közösségközpontú lett, amelyben a papnak is és a világiaknak is egymást kiegészítő a szerepe. A világiakból álló közösségek sokkal több területen tudják elmondani az örömhírt, nekem igazán csak a forrást kell biztosítani, tisztán tartani és támogatni, segíteni a szolgálatban a világiakat. A régi modell szerint a pap volt az agyközpont, és mindent ő irányított. Ha közösségben vagy testben gondolkodom, akkor a pap szerepe olyan, mint az idegpályáké. Mindeme rezdüljön, azonnal jelezze és próbáljon segítem, vigasztalni, bátorítani az embereket, és minden tagot a maga feladatkörében éltetni, növekedni segíteni. • - Sok rétegű az Ön élete.- Három veszélyeztetett területen dolgozom. Peremre kerültek azok, akik a kórházban vannak, azok, akik a börtönben vannak, és egy fokon az ifjúság is veszélyeztetett, és peremre került. Nagyon kiszolgáltatottak a megtört családok miatt. Nagyon egyszerű a feladat, elsősorban szeretni kell őket.- A legnagyobb veszélyforrás az, hogy hiányzik a szeretet?- Azt gondolom, hogy nagyon megtörtek a szeretet kapcsolatai; a család - tisztelet a kivételnek - nem funkcionál. Ezért sokkal nagyobb a szeretetigényük, és nagyon hálásak a legkisebb szeretetért, akár csak a betegek. Bár nem tudok segíteni, nem tudom meggyógyítani, de ha tisztelem, már visszaáll az emberi méltósága, és gyógyul a sérült és megsebzett ember. Ugyanez a helyzet a börtönben lévőkkel is. Amit én tehetek értük, az az, hogy tisztelem őket, és megpróbálom azzal a szeretettel szeretni, amivel Isten szereti őket. Mindegyiket egyetlen dolog érdekli: tisztelem-e és szeretem-e. Ha igen, akkor képes és kész megnyitni a szívét és elfogadni az értékeket. Ha nem, akkor bármit csinálhatunk. Elutasít és bezárja a szívét.- A családba milyen mélyen lát bele egy pap? Mennyire nyílik meg a család a pap előtt a gondjaival, örömeivel, problémáival?- Mivel a hivatásunk - a házasság és a papság - ugyanabból a forrásból, a Szent' háromság szeretetközösségéből ered, mindegyik személyes szeretetkapcsolat- ból születik, és ebben él és mindegyik ebben termékeny. Ha a papság nem Istennel nak, hogy vagyok, és Istenben vagyok; ennek következtében természetes, hogy ezt a kincset osztani kell. Ha szeretem magamat Istenben, akkor béke van bennem, akkor tudom szeretni a felebarátomat, és akkor teljesen békében leszek Istenben is.- Soha nem akart más lenni, mint pap?- Csak azelőtt, mielőtt a hivatásomat megértettem. Előtte mérnök akartam lenni. Ez a tűz 18 éves koromban teljesen megragadott mások akarták ugyan, hogy ne lehessek pap, de én mindig az akartam lenni. Budapesten kezdtem a tanulmányaimat, de a végén már a közösségi kapF1TÓ: LANG RÓBERT csolataim miatt ki voltam tiltva Pestről, és Szegeden lakhattam. Onnan jártam fel vizsgázni az egyetemre. A szeminárium harmadik évében otthagytam a teológiát, mert annyira sok seb gyűlt össze bennem, és annyira nem értettem az egyház sebeit, hogy úgy éreztem, nem lehetek pap. Any- nyi mindent láttam, de a szívem éretlen volt, és nem bírtam földolgozni. Ez a folyamat két hónapig tartott, és akkor Pi- linszkynek egy írása „talált el”; A címzett ismeretlen. Az Új emberben jelent meg. Amiket ott fölsorolt, az gyakorlatilag megértette velem, hogy ugyanolyan vagyok, mint az egyházam, amivel most nem tudok közösséget vállalni. És ha megbékélek saját magammal, akkor megbékélek az egyházammal is. Ez volt a telitalálat. Utána visszamentem, akkor elvégeztem együtt a harmadik-negyedik évet. Ekkor írtunk egy tiltakozó levelet az állami hatóságoknak, mert az egyik kispap társunkat nem engedték fölszentelni. Ezt kijuttattuk a Szabad Európa rádiónak, és azonnal kirúgtak az egyetemről. Ez 1980 tavaszán volt, decemberben pedig kimentek a tankok Lengyelországban az utcára. Azonnal visszavettek, és folytathattam a tanulmányaimat. Már a katonaságnál a büntetőezredben imacsoportokat szerveztünk, ami miatt azok listájára kerültem, akik nem fejezhetik be a tanulmányaikat. A fölszentelésem óta egyetlen vágyam, hogy a hivatásomat a leghitelesebben élhessem meg, és ennek öröme teljesen betölt.- Az átlagember úgy gondolja, hogy a papnak hétvégeken sok a dolga, hét közben pedig ráér.- Amikor a metodistáknál prédikáltam az Alians imahéten, ott kérdezte meg a lelkész, hogy mikor van a papvasárnap? Mi- koF pihen a pap? A kérdésére az arsi plébános Vianney Szent János gondolatával válaszoltam, aki 16 órát gyóntatott naponta, családokat látogatott, és szegény gyerekeket fogadott be:^A felelet így hangzik: Én hordozom Őt, Ő hordoz engem. KERCZA IMRE A tanítónő Karácsony-díja Harminchét éve áll a katedrán, s egyetlen napig sem volt táppénzen. Kőkúton, osztatlan osztályban, bogárszemű lurkók között kezdte, majd Kadarkútra került. Hívták a városba, de inkább maradt falun, a hajdani néptanítók lelkesedésével és kitartásával. A kadarkúti iskola igazgató-helyettese tegnap a budapesti Néprajzi Múzeumban Pokomi Zoltán oktatási minisztertől vette át a Karácsony Sándor-díjat.- Édesapám is pedagógus volt - mondta Peiker Zsuzsanna - és a kőkúti tanító-lakásban éltünk. Már három évesen ott tipegtem, játszottam apám tanítványai között. Levelezőn végeztem a tanítóképzőt, s közben tanítottam. Amikor apám nyugdíjba ment, én vettem át az iskola vezetését. Volt úgy, hogy helyettesíteni kellett, s akkor a Kőkúttól 4-5 kilométerre lévő Gyöngyöspusztára is kijártam egy ideig. Reggel hatkor elindultam, hétre már ott voltam. A kőkúti diákok nem voltak kimagaslóan értelmes gyerekek, de akartak, és többségük illemtudó- an viselkedett. A hatvanas években a cigánytelepről érkezők között olyanok is akadtak, akik nem beszélték a magyart. Meg kellett őket tanítani. Hogy megszűnjön a sok hiányzás, kerékpárral látogattam végig a családokat hogy rávegyem a szülőket: járassák a gyereküket az iskolába. Peiker Zsuzsanna nem csak a szűkén szabott tanórákra szorította a nevelést-oktatást. Mesedra- matizálással, zenés lírai műsorokkal is kedvet csinált az irodalomhoz. Ezekre a próbákra, előadásokra ma is sokan emlékeznek. Amikor 23 éve Kadarkútra került, akkor sem kényelmesedett el. Még most is korán reggel az iskolában van, s gyakran még este 6-kor is intézi ügyeit. Németből korrepetálja a gyerekeket, és akiket nem tanít, azok is megkeresik gondjaikkal. Azt mondják: mindig ő kapja a legtöbb virágot. Majdnem 4 évtizede áll a katedrán, van ősz- Peiker Zsuzsanna szehasonlítási alapja: mikor volt jobb tanítani? A hatvanas-hetvenes években, vagy most? Én többnyire alsóban tanítottam, ahol még ma is romlatlanok a gyerekek. A pályakezdés ellenére, Kőkúton jobb volt a családias légkör és a személyre szabott foglalkozások miatt. Talán akkoriban a diákok is jobban tud- fotú: kovács tibor tak figyelni, mint most és a nevelés is intenzívebben folyt és ezáltal hatékonyabb lehetett. De a kadarkúti iskolát is megszerettem. Úgy megyek be az órára, hogy először végignézem a lurkókat: megvan-e mind, ott ül-e a helyén. Aztán a kicsengetéshez közeledve, boldog vagyok, ha valamit megtanítottam nekik.- Gyerekek között éli az életét, önnek viszont nincs. Nem hiányzott sohasem?- Dehogynem, ám mindig kerestem a lehetőséget, hogy valaki felrázza a lakás csendjét. Volt úgy, hogy nyolc gyerek vett körül Kőkúton. Nagyon kötődöm a testvéreim gyerekeihez is. Talán ők is hozzám. Most az édes- anyámmal élek, aki idős kora ellenére, szerencsére jól van. így még most is több időt tölthetek az iskolában, mint otthon. Peiker Zsuzsanna tevékenységét már többször elismerték. Miniszteri dicséretet, Kiváló munkáért kitüntetést kapott és A körzet legtisztább iskolája cím elnyerése is többnyire az ő érdeme. A mostani, Karácsony Sándor-díjat csak néhá- nyan kapták meg az országban. A kadarkúti tanítónőnek jólesett az elismerés, mert ismét bebizonyosodott: a kevés fizetés ellenére érdemes megmaradni a pályán, s érdemes megszállottan dolgozni. Jóllehet: a pedagógus nem azért megy be az órára, mert bármiféle állami kitüntetést vár. Az igazi elismerés a tágra nyílt, pajkos szemekben rejtőzik. LÖRINCZ SÁNDOR Névjegy: Peiker Zsuzsanna 1943 december 12-én született. A kaposvári Munkácsy gimnázium elvégzése után a kaposvári tanítóképzőben szerezte meg diplomáját, miközben Kőkúton tanított 1962-től. 1977 óta- a kadarkúti iskola tanítója és egyik igazgató-helyettese. való személyes szeretetkapcsolatból fakad, és nem ebben él, nem ebben termékeny, akkor csak hivatalnoki beosztás. Ugyanez a család helyzete, egészen közel állnak egymáshoz. Úgy gondolom, hogy eddig kiegészítették a családok az én szolgálatomat, az én papságom pedig a családok életét. Ha így gondolkodom, ez segít abban, hogy együtt tudjak érezni velük, hogy nyitott maradjak, hogy be tudjam fogadni a problémáikat. A pap felé, a gyóntató felé nagyon megnyílnak az emberek, és így van amikor sokkal mélyebben látom a házasok örömeit és szenvedéseit is. Sokszor jobban meg tudnak nyílni egy kívülálló felé, mint egymás felé.- Az év fordulóján megjelent a Magyar Püspöki Kar tanulmány értékű körlevele A boldogabb családokért rímmel. Ha kommentálni kellene, mit mondana először erről a körlevélről?- Nagyon örülök, hogy megjelent, sok munka van benne, nem egy ember írta, hanem egy szakemberekből álló csoport kétéves munkájának az eredménye. Három pontot emelnék ki belőle. Az egyik a személyesség, a keresztény emberkép és az ünnep. Mindegyik nagyon fontos a papi szolgálatomban is, hogy megtanítsam az embereket személyes kapcsolatokat építeni, ünnepelni és arra, hogy hogyan látja őket az Isten. Nagyon nehéz, mert mindig programokat teljesítünk, feladatokat oldunk meg, egészen személytelen szerepekbe kényszerítenek bennünket, és óriási az igény a személyes szeretetkap- csolatokra. A technika, a videó, a tv teljesen személytelenné teszi a családi kapcsolatokat is. Hallottam olyan tanúságtételt, ahol azért lett kábítószeres egy fiatal, mert a tv állt a lakás központjában. Tőle hallottam először ezt a mondatot: a tv mindent tud, csak szeretni nem. És ettől kábítószeres lett. Ezt látom a fiataloknál is, ha személyes kapcsolatban közelítek, megdöbben, hogy ő mint személy fontos, nem mint diák, nem mint kollégista, valaki, aki majd ötös tanuló lesz vagy megtartja a szabályokat. A másik az ünnep, ami pontosan ebből fakad, mert ha két személy találkozik, az már ünnep. Nálunk a közösségben nagyon sok ünnep van, és nagyon örülök neki, hogy szakrális és profán ünnepek is bőséggel vannak. És ezen keresztül sok az alkalom arra, hogy személyes kapcsolatok épüljenek. A harmadik az emberkép, amit így fogalmaznék: a letartóztatott bűnöző, az intenzív osztályon kómában fekvő beteg, az értelmi fogyatékos és az egészséges ember is Isten képmása, és a Szentlélek temploma. Én így közelítek az emberhez, mert ez mindannyiunkban közös. És ha így közelítek, akkor ezen a ponton értjük egymást.- Miből szűri le, hogy értik, hagy a szavának snlvn van hnllcntnnk Önrp? Ahhál hogy tele van a templom, vagy vannak ennek más megnyilvánulásai is?- Ez másodlagos. Hogy tele van a templom, hogy sokan vannak, ez ajándék. De azt gondolom, hogy úgy kell megélni a hivatásomat, hogy engem betöltsön az örömhír. Tehát ha nem hallgatnak meg, ha éppen kevesen vannak, az nekem akkor is öröm legyen. A papi szolgálatom alatt voltak olyan falvak, ahol mindig csak néhány ember volt a miséken. És nagyon fontosnak tartottam nem miattuk, hanem saját hivatásom miatt tanúságot tenni az Isten igéjéről azért, mert ha engem nem tölt be az örömhír, és erről ----------------nem szólalok meg, akkor Varga László nekem már nem lesz örömöm a személyes kapcsolat az Isten igéjével. És ha ez az elsődleges, akkor majdnem mindegy, hogy ezren hallgatnak vagy csak egy ember. Az, hogy sokan éhezik ezt, az ajándék.- Megfogalmazhatom úgy, hogy elsősorban önmagával akar békében élni?- A főparancs úgy szól, hogy szeresd Istent, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Nagy felfedezés volt, amikor először szembesítettek azzal, hogy nem szeretem önmagamat. És hogy ettől sok problémám van. Ez még a papságom elején volt, és tényleg nem voltam békében önmagámmal. Akkor is nagyon sokat dolgoztam, de egészen más azért dolgozni, hogy bebizonyítsam, hogy érek valamit, hogy szeressenek, mint amikor örülök an-
