Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-20 / 16. szám

4. oldal - SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 2000. Január 20., Csütörtök M Fűrészüzem a határon Saját tulajdonba került a fafeldolgozó, megkezdődik a fejlesztés Gyékényes Penczinger László fiatal és ambició­zus fakereskedő. Három éve bérelte a gyékényesi téesz fűrészüzemét, míg tavaly év végén végre megvásá­rolhatta. így a már kialakult szlo­vén, osztrák, olasz vevőkörnek ezentúl saját faanyagot értékesíthet, és a fűrészüzem korszerűsítésére is lehetősége nyílik. Huszonöt évvel ezelőtt hét község szövet­kezeteinek egyesülésével alakult meg a gyékényesi szék­helyű Csokonai Mgtsz, amely a körzet legna­gyobb munka­adója ma is. Szil­ágyi István elnök elmondta: gazdálkodásuk fő területe a nö vénytermesztés, az állattenyésztés, a ta­karmánygyártás, az erdőgazdálkodás, a fa ff, : Megduplázzák a termelést és háromszorosára növelik a dolgozók létszámát. Ez a környék foglalkoztatásában nagy előrelépést jelent. laar.-i» m., mmmmmmmmmm mémmi ipari szolgáltatás és feldolgozás. Hiába azonban a jó terméseredmények, csak a szolgáltatásokkal tudnak minimális nyere­séget elérni. Míg 1996-ban 29 millió forint nyereséggel zárták az évet, idén ez mind­össze 2-3 millió lesz. Azokat az egységeket előbb bérbe, majd végleg eladják, amelye­ket nem tudnak gazdaságosan üzemeltet­ni. Ennek következménye, hogy a két év­vel ezelőtti 140-es létszám helyett jelenleg 94 környékbelit foglalkoztatnak. A fűrész­üzemüktől az elmúlt év utolsó hónapjában váltak meg. A vevő, az addigi bérlő Pencz-Fa Kft. nagy tervekkel vá­gott a 2000. évnek. A hat éve működő cég ugyanis meg­vásárolhatta az ed­dig bérelt fűrész­üzemet. Azon nyomban kétéves tervet dolgoztak ki arra, hogy a maradék anyag feldolgozással fog­lalkozó üzemet felújítsák. Az első évben HHMMMMNI mintegy 50 millió forintos beruhá­zást kívánnak megvalósítani. Megújítják az el­öregedett épüle­tet , betonburko­latot kap az ud­var, és két szárí­tókamrát is építe­nek. Készen áll két csarnok terve is, a kész áru vá­logatására és tá­rolására. A ter­melés növelése érdekében elen­gedhetetlen a vezérgép korszerűsítése. Az új tulajdonos úgy véli: az évi 3000 köbmé­ternyi faanyag helyett a dupláját is fel tud­ják dolgozni ezekkel a változtatásokkal. Penczinger László elmondta: a bútorlécek­re, fűrészárukra, parkett alapanyagokra nagy az igény, termelésük 80 százaléka Jelenleg tízen dolgoznak a megújuló fűrészüzemben FOTO: KOVÁCS TIBOR szlovén, osztrák, olasz bútorgyárakba ke­rül, így egy vámszabadterület is megvaló­sulhat a gyékényesi határnyitás után. Je­lenleg 10 környékbeli munkás dolgozik ná­luk, de az újjáéledő fűrészüzem a tervek megvalósítása esetén újabb munkaerőt igényel, két éven belül 32 környékbelit kí­Hírek Felborult a teherautó A Ráksi-Szentgáloskéri útszaka­szon felborult tegnap egy kiste­herautó. A baleset következté­ben a mentők egy súlyos és egy könnyű sérültet szállí­tottak a kórházba. A járművet a kaposvári tűzoltók állították talpra, ám amikor indultak volna vissza a parancsnokság­ra, Ráksi előtt egy nagy nyárfa dőlt az útra. Ezt eltávolítva folytatták csak útjukat a tűzol­tók. (Is) Múzeumfelújítás Az idén is folytatja a megyei múzeumhá­lózat felújítását a Somogy Me­gyei Múzeumok Igazgatósága. Noszlopy Gáspár újvárfalvai szülőházát több millió forintért most alakítják át, s a szakembe­rek az őszre állandó kiállítást készítenek. A közelmúltban fe­jezték be a szennai falumúze­umban lévő házak zsúptetejé- nek karbantartását: a vihar­károk utáni helyreállítás és a villámvédelem mintegy 4 millió forintba került. Frissítésre szo­rul a zalai Zichy emlékház, amely értékes életmű-kiállítás­nak ad otthont, míg a somogtúri Kunffy ház és a niklai Berzsenyi múzeum felújí­tását az idén kezdik el. Minder­re pályázaü úton próbálnak for­rást teremteni, (ié) Antológia Itt! írások továbbélő múltunkról címmel jelent meg a Kláris könyvek ötödik kötete. Az Uránusz Kiadó gondozta an­tológiát dr. Györgypál Katalin és Tárkányi Imre szerkesztette és versek, prózák kaptak benne helyet. Néhány tanulmány is megjelent, egyebek között a XVIII. századi magyar főúri vi­seletről, s az 1848-49-es magyar szabadságharc első szabad saj­tóterméke, a Marczius Tizen­ötödike is. Az illusztrációk- gazdagította kötetben a kapos­vári V. Horváth Anna alkotásai is megtalálhatók. (Is) A legutóbbi adatok szerint 16481 regisztrált munkanélküli él Somogybán. Csökkent a kö­zép- és a felsőfokú végzettség­gel rendelkezők száma, míg a többi iskolázottsági szinten 8,6 százalékkal nőtt a képzetlene­ké, és 8,9 százalékkal maga­sabb a szakmunkás képzettsé­gűek száma, mint egy hónappal korábban. (Is) Rendezési terv Egy kis telepü­lés önkormányzatának megle­hetősen húzós tétel a falu átfogó rendezési tervének és építési szabályzatának az elkészítteté­se. A törvényben előírtak sze­rint Kaposszerdahely is kényte­len erre áldozni. A testület 6- 800 ezer forint között készítteti el a rendezési tervet. (Is) ■ Árverésen a Tabép Az önkormányzat cégének vagyonát az önkormányzat vásárolta meg ; WMi MMI Pályáznak a kereskedők Keszthely Versenytárgyaláson hároméves időszakra értékesítik a keszthelyi piac árusítóhelyeit. A jelentke­zést február 7-ig kell benyújtani a polgármesteri hivatal városüze­meltetési osztályára, illetve a piacfelügyelőségre. A versenytár­gyalást február 15-én, illetve 16- án tartják a zeneiskola nagyter­mében. Fontos tudnivaló, hogy vállalkozónként - kivéve az élel­miszer piacot - csak egy hely igé­nyelhető. A pályázattal kapcso­latban részletes felvilágosítást adnak a piacfelügyelőségen. Több helybiztosítási alapárat ala­kítottak tó, ami egyebek mellett a terület nagyságától függ. Lé­nyeges, hogy az alapdíjat a ver­senytárgyalás előtt letétbe kell helyezni. A győztes pályázónak a helyszínen kell befizetnie a hely­biztosítási díjat, s csak ezután kö- tik meg a szerződést._________■ MMMMISMI Hétfőn elárverezték a Tabép Kft há­rom üzlethelyiségét a Kossuth Lajos utcai üzletsoron. 10,8 millió forintért a város önkormányzata vette meg. Tab Dr. Garabon Károly városi jegyző tegnap azt mondta: az önkor­mányzat már 1999. áprilisában fi­zetési meghagyást bocsátott tó a Tabép Kft ellen, mivel a cég a tarto­zásait nem tudta rendezni. Ezután a siófoki végrehajtónál kezdemé­nyezték a végrehajtást. Erre azon­ban csak január 17-én került sor.- Az emeleti üzlethelyiségre egyetlen vevő, az önkormányzat jelentkezett - mondta a jegyző. - A 84 négyzet- méter alapterületű helyi­séget, amelyben jelenleg Pizzéria üzemel a 8,4 millió forintos kikiáltási ár 50 szá­zalékáért vásárolta meg az önkor­mányzat. A földszinti 100 forintos boltra és a Pannon-Pa által bére helyiségr három vev jelentkezet A licit alap ján a 8,4 r lyett 6,6 n vette meg get. Az önkormányzat az árakat azonban pénzben nem fizeti tó, hanem a Tabép - egyszemélyi tu­lajdonosa az önkormányzat -, tar­tozásaiba számítják be. Ha a végrehajtás ellen senki sem emel tófogást, úgy harminc nap múlva az üzlethelyiségek az önkor­BÁNYÁN tóparti közművesített telek eladó vagy szgk.-ra cserélhető. 82/321-647. (3746) _________________ _ S ZÁNTAT *e<Mt l3l (397 MALACOK eladók. Kímglj, Szenna 61. Tel.: 82/484 03 ikóczf u. uíyban 220 Ft, ha- Ft/kg. Tel.: 82/357-231. (4106) KUVASZ kiskutyák eladók. 82/423-489. (4120) ' í" ' SEGESD, Bajcsy-Zs. utcában kis családi ház­A megrendelőlapunkon jelzett 10%-os apróhirdetési kedvezményt (lakossági apróhirdetések esetében) olvasóink érvényes előfizetési számlájuk bemutatásával 2000. január 15-től a következő hirdetésfelvételi helyeken vehetik igénybe: SOMOGYI HÍRLÁP hirdetésfelvevő irodák: SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. BALATONFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Balatonföldvár, Kőröshegy, Siófok, Ságvár, Ádánd, Zamárdi, Törökkoppány BALATOSZÁRSZÓ ÉS VIDÉKE TAKARÉSZÖVETKEZET fiókjaiban: Balatonlelle, Balatonszemes, Balatonszárszó, Kötcse, Látrány DRÁVAMENTI TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Barcs, Babócsa, Csokonyavisonta, Darány, Homokszentgyörgy, Lakócsa, Szülök, Vízvár, Csurgó, Berzence, Zákány KARÁD ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Karád, Andocs, Kisbárapáti, Felsőmocsolád, Mernye, Gamás, Kaposvár KÉTHELY ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Somogysámson, Marcali, Balatonmária, Balatonfenyves, Balatonszentgyörgy, Fonyód, Kaposvár NAGYATÁD ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Segesd, Lábod, Somogyszob, Háromfa, Nagyatád, Tapsony, Nemesvid, Mesztegnyő, Iharosberény, Böhönye NAGYBAJOM ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Kutas, Kaposfő, Kadarkút, Somogysárd, Somogyjád, Hetes, Csököly, Kaposvár, Gölle, Somogyszil, Toponár, Kaposfüred, Igái, Taszár, Baté, Szentbalázs, Szenna, Nagyberki, Buzsák, Lengyeltóti, Pusztakovácsi, Öreglak, Nagybajom, Somogyvár KO-SZESZ KFT. MARCALI, Mini presszó, Sport u. SIMON GIZELLA MARCALI, Hungária Ház Rákóczi u. MOLNÁR ÉS TSA KFT. BALATONLELLE, Rákóczi u. 204. MENDÖL JÓZSEF BARCS, Deák F. u. 19. PÉTERFFY ÁRPÁD TAB, Kossuth L. u. 74. SZÉLLNÉ BENCZIK ILDIKÓ BALATONMÁRIA, Ady E. u. 98. VARGA IMRÉNÉ CSURGÓ, Kossuth u. 72.. HIRDETŐ CENTRUM BALATONBOGLÁR, Sétáló u. 5/1. POÓR JENŐNÉ TAB, Kossuh L. u. 1 Az önkormányzat nem fizet készpénzben, , .7, ; hanem beszámítja a cég tartozásaiba az , v ..." : ingatlanok vételárát. Különben is: tulaj- , ,, 1 cIonképpen saját magát kellene kifizetnie. ■ fizetik a milliós kikiáltási ár he- bérlők. így a város az idén ke nillió forintért a város kétmillió forint bruttó bevéti mindkét üzlethelyisé- számíthat._________________ R endőr jön a falvakba Karád-TörökkoppánY Várhatóan február 1-től ve­szi állományba a tahi rend­őrőrs Szokolai József r. fő­törzsőrmestert és Kendi Ti­bor r. törzszászlóst. A pá­lyázatot nyert két zsaru Fe­kete Sándor tahi őrspa­rancsnokkal, illetve a két község polgármesterével a napokban nézte meg azt a két lakást, amelyet az ön- kormányzatok ajánlottak föl az elhelyezésükre. Fekete Sándor százados, őrspa­rancsnok elmondta: 12 pályázat érkezett az országosan meghirde­tett betöltetlen karádi járőr, illetve a törökkoppányi kmb-s szolgálati helyekre. A jelentkezők szakmai felkészültségét, rátermettségét és a letelepedési szándékot vizsgál­tuk a bírálat során. Karádra Szokolai József főtörzsőrmester került, aki a szekszárdi kapitány­ságról jön, míg a törökkoppányi körzeti megbízotti állást Kendi Ti­bor, a sárospataki kapitányság törzszászlósa foglalja el. Ezzel az őrs területén megszűnik a betöl­tetlen álláshely.- Évek óta igénye a község ve­zetésének és a lakosságnak is, hogy kapjunk egy állandó rend­őrt - mondta tegnap Wiesner Sán­dor karádi polgármester. - Ez na­pokon belül megvalósul. A pályá­zatot nyert Szokolai Józsefnek - aki feleségével és három gyerme­kével költözik ide -, a volt orvoslakást tettük rendbe, ame­lyet január 21-én foglalnak el. A szolgáltatóházban irodahelyisé­get biztosítunk: itt intézheti hiva­talos ügyeit, illetve fogadóórákat is tarthat. Azt tervezzük, ha mun­kába áll megkezdjük az egykori polgárőrség újjászervezését is... A tabi őrs parancsnoka és a két község vezetése reméli: a rendőrök munkába állásával ja­vul majd a falvak közrendje, köz- biztonsága. A díszpolgár megénekelteti a falu asszonyait SZÓLÁD Szólád hét éve adomá­nyozott díszpolgársá­got Csató Sándomé- nak, aki 27 éven ke­resztül tanította a kis­iskolásokat. Aztán egy hirtelen jött felkérés után elvállalta a helyi dalkör megszervezé­sét, és azóta Szólád a daltól hangos falvak közé tartozik. Csató Sándomé a szólá- diak több nemzedékét tanította a helyi iskolában. Az öt­venes évek elején került a telepü­lésre Veszprém mellől. Hét éve Szólád' díszpolgárává fogadta. Most a helyi dalkört vezeti. A szóládi dalkör szokatlan kö­rülmények között alakult meg hat évvel ezelőtt. Vörös Gyula, a tele­pülés polgármestere összehívta a faluházba az éneklést kedvelő asszonyokat, és megkérte őket, hogy alakítsanak egy dalkört. Az asszonyok ráálltak, és márciusi ünnepségeken már fel is léptek. Azóta ugyan kicsit megcsappant a létszámuk, a férfiak is elmarad­tak, de tizenkilencen még mindig rendszeresen összejönnek.- A falurendezvényeken és ün­nepeken lépünk fel leginkább - mondta Csató Sándorné. - Csak népdalokat éneklünk. Az egyik énekesünk férje felveszi őket a rá­dióból, mi pedig kiválasztjuk a ne­künk tetszőket. Ha kottából kell tanulnunk, először eljátszom ma­Csató Sándorné: A dalkört most már meghívják a szom­szédos falvakba Is fotí: kovács tibor gamnak a dalt tangóharmonikán, majd megtanulom elénekelni, és végül megtanítom a többieknek. A dalkörbe járók büszkék arra, hogy nem énekelnek el egy nótát kétszer ugyanannak a közönség­nek, és mindent kívülről megta­nulnak. Most Karádra készülnek, ahol Galga menti lakodalmast énekelnek a nyugdíjasklubban. Utána a fiatal református lelkész beiktatására tanulnak egyházi da­lokat.- Sokat köszönhetünk a szóládi önkormányzatnak - mondta Csa­pó Sándomé. - Ha fellépésre uta­zunk, megrendelik a buszt, kottá­kat másoltatnak, és pénzzel hoz­zájárultak ahhoz, hogy egységes fellépőruhát varrassunk magunk­nak. Emellett helyet biztosítanak az összejöveteleinkhez. Nem is hiányzik más, minthogy férfiak is legyenek köztünk, szebb lenne a hangzás. SZÉLESI SÁNDOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom