Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-03 / 1. szám
Közel az ügyfelekhez: okmányiroda a vasútállomáson Felkészült szolgálat Ezer ember munkája Felkészülnek a fonyódi üzemben az elektronikai egységek újabb generációinak a gyártására fotó: török anett Fazekas István, a Fonyton Kft műszaki vezetője optimistán kezdi az évet. Erre - mint mondta - a Philips menedzsereinek karácsonyi tájékoztatója ad okot. A fonyódi kft kapacitására, szellemi tőkéjére ugyanis igényt tart az elektronikai világcég. Ezer dolgozó munkájával számolnak az idén is. Nemcsak a város foglalkoztatásában van hosszú távon meghatározó szerepe a Fonyton- nak, hanem a régióéban is. Az állandó megújulás elkerülhetetlen, mert az elektronikai világpiacon szinte egyik napról a másikra jelennek meg újdonságok. A fonyódiak évek óta jól állják ezt a versenyt, és most is termékváltásra készülnek. A CD író és újraíró készülékek elektronikai egységeinek újabb generációját gyártják februártól OPU 29 néven. Ez nyolcszor olyan gyors, mint az előző modell. A gyártócsarnokokban kedden kezdik a munkát. Ma a számítástechnikusok és mérnökök nézik át a csúcs- technológiát képviselő számítógépes rendszereket, gépsorokat. A dátumváltás esetleges hibáit korrigálják. Bár október végén tartottak egy főpróbát: egyhetes teszttel szimulálták a várható eseményeket. Csak néhány apró probléma adódott, most tehát nyugodtan kezdik a munkát. Tavaszig a folyamatos átadások időszakát éli a Fonyton. December közepén kezdték a szociális épület kialakítását: korszerűbb öltözőket és dohányzóhelyiséget rendeznek be. Fazekas István elmondta: melegkonyhás büfét is nyit egy leilei vállalkozó, akivel szerződést kötöttek a falunyi dolgozó ellátására. Tudomása szerint több millió forintos beruházással igyekszik kielégíteni az igényeket. Tavaly a kft megvásárolta a fejlesztési bank tulajdonrészét, a bérelt főépületet és az egykori városi iskolaépületet. Mindezzel megteremtette a termelés biztonságos pénzügyi alapjait. Támogatott buszbérletek Mától működik az okmányiroda: a vasútállomás épületében, a volt Siotour- irodában fogadják az ügyfeleket. A lehető legközelebb költözött tehát az ügyfelekhez a hatóság. Ez azért is fontos, mert ismert dolog, hogy a fonyódi okmányirodában 28 település lakosainak az ügyeit intézik. Ha utazniuk is kell, a vasút és az autóbusz-pályaudvar mellett gyorsan megtalálják az ügyfélszolgálatot. Hogy barátságos és szakszerű ügyintézésre számíthatnak, azt az iroda munkatársainak a felkéLeltárral zárta a múlt évet a Fonyódi Ásványvíz Kft. Kaczeus Márton műszaki vezető elégedett az eredménnyel. Szilveszterkor ugyan nem ásványvízzel, hanem pezsgővel koccintott, de jólesett a hűsítő forrásvíz is az ünnepi étkek után. Minden várakozáson felüli évet zárt a cég. Míg a korábbi évben 4,2 millió litert forgalmaztak, tavaly elérték a 11 millió litert. Ez a felfutás a korábbi megtorpanás után kiugrónak mondható, így felkapaszkodtak a belföldi piac élbolyába. Ha a képletes lépcső alsó fokán állnak is, állták a versenyt, elsősorban a fogyasztók számára elfogadható árakkal. Csak decemberben egymillió litert adtak el, és az év folyamán háromszor is volt hasonlóan kiugró hószültsége garantálja. A múlt év végét ugyanis továbbképzéssel töltötték. A kormány nemcsak a felkészítést, hanem az okmányiroda munkatársainak a bérét és az iroda technikai berendezését is finanszírozza. Megújulnak az okmányaink, amelyeket az irodában kaphatunk meg. A személy- azonosító igazolvány bankkártya formátumú, és védett a hamisítás ellen. Nem kell kérőlapot vásárolni a kiváltásához, az illeték azonban 1500 forint. A 14 évesek első igazolványa és a 70 éven felülieké viszont ingyenes. nap a cégnél. A hazai piacon tehát már tartósan elismert helyre törekszik a Fonyódi Ásványvíz Kft. Küldtek palackokat Ausztráliába, Amerikába és az év utolsó napjaiban angol kereskedőkkel tárgyaltak. A forrásvizeiket az Európai Unió szabványai már régóta elfogadják, de a hazaiak szigorúbbak. Az viszont kedvező fordulat, hogy egy rendelettel elismerik mint védett vizet. Kaczeus Márton szerint ezzel zöld utat nyitottak a forrásvizek forgalmazásának, tehát várhatóan a fonyódi mellett egyre több jelenik meg majd a piacon. Á fogyasztók ugyanis már voksoltak mellette: a legkedveltebb termékük a szénsavval dúsított másfél literes forrásvíz. Folyamatosan kutatnak, fejlesztenek, és a vásárlók értékelik az ötletes csomagolást is. Autóbusz-bérleteket vásárol a rászoruló diákoknak és időseknek a város a helyi járatokra: 40 nyugdíjas és 20 diák bérletet kívánnak kiosztani az idén azoknak, akik azért nem vették igénybe a helyi buszokat, mert nem tudták kifizetni a viteldíjat. Hogy milyen módon juttatják a szociális kedvezményt, azt helyi rendeletben szabályozzák. A Kapos Volán az idén 3,3 millió forintos veszteséggel számol a helyi tömegközlekedésben. Ezt az összeget a várostól szerette volna megkapni. A képviselők azonban úgy döntöttek: 2,3 millió forinttal támogatják a helyi járatokat, s negyedévente járul hozzá a város a tömegközlekedés támogatásához. Szociális bérletek vásárlásával csökkentik a közlekedési társaság veszteségeit, miközben a közös cél, hogy minél többen vegyék igénybe a városi buszokat. A múlt évben jelentősen javult a helyi tömegközlekedés színvonala a Kapos Volán és a város összefogásával. A Turul utcai körjárat régi kérése volt az iskolába, munkába igyekvőknek. Vass Zoltán képviselő az utazók kérését tolmácsolva azt kérte, hogy szombatonként reggel és délben is indítsa ezeket a járatokat a Volán. A lakosság szeretné a bérleteket helyben is megvásárolni. Bebics János azt ígérte, hogy megvizsgálják, miként teljesíthetik az újabb igényt. Ugyanakkor dolgoznak az elővételi bérletárusítás megteremtésén. Egyébként igyekeztek az utazók tűrőképességét messzemenően figyelembe venni a tarifák emelésénél, de az üzemanyag-költségek jelentősen növekednek. A VÁROSHÁZA HÍREI Folyószámla-hitel Az esetleges likviditási gondok megelőzésére 30 millió forintos folyószámlahitel felvételéről döntött a képviselő-testület. Ez egy évig áll az önkormányzat rendelkezésére, és akkor veszik igénybe, ha váratlan kiadás jelentkezik. Ismert, hogy a helyi bevételek általában az év második felében folynak be a városi kasszába. Az év eleji gazdálkodás biztonságát teremti meg a folyószámlahitel. Üszkös vendéglő Már számolni sem érdemes, hányszor tették föl a kérdést a képviselők a Bélatelepen évekkel ezelőtt leégett, omladozó vendéglő további sorsáról. Legutóbb Bálint Lehel érdeklődött. Dr. Tóth Mihály jegyzőtől azt a választ kapta, hogv a vendéglő tulajdonosát folyamatosan bírságolja a polgármesteri hivatal, és az ki is fizeti a büntetéseket. Ez az állampolgári fegyelmezettség azonban nem megnyugtató a vendégfogadó város számára. Hatékonyabb intézkedésre lenne szükség. Ingatlant adnak el A képviselő-testület 90 millió forintért eladja az Agrit kft-nek a Báthory utcai 15 403 négyzet- méteres ingatlanát. A szerződéskötéskor 55 millió forintot fizet a vevő, ebből 20 millió a foglaló. A további 35 millió forintot március 31-ig kell befizetnie az önkormányzat számlájára. A cég lakóparkot kíván létesíteni a területen. A képviselők azonban azt is igénylik, hogy a parton nem kerítheti be a telket. Ezer és ezer fa Fonyód kezdeményezésére 17 önkormányzat és civil szervezet eddig 5623 fa elültetését vállalta. A város millenniumi programjának része ez a felhívás. Új igazgató a könyvtárban Varga István, a városi könyvtár új igazgatója ma találkozik munkatársaival. A városi képviselő-testület ugyan már a nyáron kinevezte erre a posztra, de január 1-jével. A fiatalember a nagykőrösi könyvtárban dolgozott, s apja révén, aki itt született, kötődik a Balaton-parti városhoz. Oldalszerkesztő: Gáldonyi Magdolna Jelentős siker: tizenegymillió liter ásványvíz r Újra pezsgő piac Legkedveltebb termékük a másfél literes forrásvíz fotó: török anett n Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton SOMOGYI HÍRLAP irodája Siófok, Szabadság tér 2.1/1. Tel.: 84/311-688, fax: 84/311-861 Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 85/354-528 Széllné Benézik Ildikó, 85/375-359, • 20/9691-087 A takarékszövetkezetek balatonfóldvári, kó'röshegyi, zamárdi, balatonszárszói, halatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kötéséi, látrányi, fonyódi, balatonfenyvesi, balatonmáriai, balatonszentgyörgyi irodájában Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek lapunknak, Holló könyvvásárlási utalványt ajándékozunk.----------------------------------t-------------------------------------------------1 M egrendelőlevél I a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 2000.................................-tői | Címzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: Előfizetés díja: Az árus árhoz viszonyított kedvezmény egy hónap Beszervező előfizető: Név Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. Lakcím:........................................................................ | Beszervezett előfizető: Név...............................................................| Lakcím:......................................................................... ' I_____________________________________________I Ax el Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Tel.: 80/311-644. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzékszám: 11-09001415. f Megépítik a csatornát Folytatják a szennyvíz- csatorna építését a város még ellátatlan területein: a Szabadság, a Magay utca környékén, valamint Alsóbélatele- pen a vasúttól délre. Ez mintegy harminc kilométernyi gravitációs és négy kilométer nyomott szennyvízvezeték építését jelenti. A szakemberek szerint a várható költség 585 millió 563 ezer forint. Ebből az 1992-es céltámogatásokról szóló törvény szerint nem részesülhet állami támogatásban 46 millió 716 ezer forint értékű munka. A város a törvény adta lehetőségekkel élve természetesen pályázik céltámogatásra. Ehhez azonban három év alatt - a lakossági érdekeltségi hozzájárulásokkal együtt - ösz- szesen háromszázhetvenmillió forintos saját erőt kell hozzátenni. Nyugodtabb szívvel döntöttek a képviselők a pályázatról, miután a parlament, ha második szavazással is, elengedte annak a 20 millió forintnak a visszafizetését, amelyre az Állami Számvevőszék vizsgálata nyomán kötelezték Fonyódot. A betarthatatlan törvényt remélhetőleg az év első hónapjaiban kedvezően módosítja a parlament. Folytatják a fo- nyódligeti beruházást is a Szilágyi Erzsébet utcától délre fekvő területeken.