Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-15 / 12. szám

2000. Január 15., Szombat SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 7. oldal Óhaj és tett Századik évéhez közeleg a magyar labdarúgás, de talán még a kezdet kezdetén sem uralkodtak olyan kusza állapotok a sportágon belül, mint napjainkban. Az MLSZ e heti elnökségi ülése ismét csak ezek felszámolását célozta meg. Labdarúgásunk legfelső testületé mintha bekeményített volna. Olyan szabályok bevezetését tervezi, amelyek aktuálitását senki sem kérdőjelezi meg, ám a fociban kialakult összefonódások miatt mindeddig nem lehetett keresztülvinni. Labdarúgásunk helyzete nemcsak eredményességén (azaz eredménytelenségén) keresztül mérhető, hanem minda­zokon, amik körbe fonják. A jelenlegi kusza, szövevényes helyzetbe belelátni szinte lehetetlen. Nos, az elnökség most min­denek előtt a tisztánlátásra törekszik, s ezért az ÁPV Rt segítségére is számít. Elsőként a profi klubok átvilágítását tervezi és csak reménykedünk, hogy majd a többiekre is sor kerül. Sok hasznos elképzelés mellett a profi és az amatőr alszövetség létrehozása, az edzői licencek rendezése, az átigazolások körüli anomáliák megszűntetése mind-mind olyan feladat, mely sürgős megoldást igényel. Nincs irigylésre méltó helyzetben a testület, mert azok a bizonyos falak szilárdan állnak, és nem is lehet őket trombitaszóval ledönteni. A sportág még mindig nem kis létszámú szimpatizánsai méltán várják, hogy a szavak után a tettek következnek. Az örökérvényű mondás szerint minden terv annyit ér, amennyit meg­valósítanak belőle. Javítani Balatonlelle Várakozáson alul szerepelt az ősszel a labdarúgó NB Il-ben az újonc balatonlel- lei együttes. Mi más lehet­ne a céljuk a második idényre, mint javítani az ősz siralmas mérlegén. Terveiket most ennek az elképzelésnek rendelik alá. A hét elején Balatonlellén is megkezdődött a felkészülés a ta­vaszi feladatokra. A friss hírek közé tartozik, hogy az őszi ke­retből eddig senki sem jelezte távozási szándékát, és egyelőre a klub irányítói sem engedtek zöld utat senkinek. Ám ez az el­képzelés a későbbiekben bizo­nyára megváltozik. Egyik érdek­lődésre számító hír, hogy a szakmai munkába Kenéz István­nak eddig besegítő Köves László már nem vesz részt a felkészü­lésben. Mint az elnök-edzőtől megtudtuk, a segítőjével kötött megállapodás december végén lejárt, és Köves László egészségi állapota miatt maga kezdemé­nyezte, hogy megbízatását ne hosszabbítsák meg. így jelenleg Kenéz egyedül irányítja a mun­kát, ám nem titok, hogy rövide­sen - egy neves szakember ré­vén - újabb segítője lesz. A ne­vét azonban még most nem akarják nyilvánosságra hozni. Megtudtuk még, hogy jelenleg is hét-nyolc új fiú van tesztelé­sen a leilei klubnál. Akad köz­tük profi ligás, NB I-es és NB li­es csapatból való is. Ám amíg nem dől el a soruk, az ő nevüket is titok övezi. Ami viszont nem titok, hogy köztük van az edző JUTÁSI RÓBERT akarnak fia, Kenéz Szabolcs, akinek ugyan első osztályú ajánlatai is vannak, mégis előfordulhat, hogy ennek ellenére a tavaszi idényt „szülői felügyelet” alatt Balatonlellén játssza majd vé­gig­- Ezen a héten még napi egy foglalkozást tartottunk, de a jö­vő héttől áttérünk a napi két edzésre, amelyet napközis rend­szerben oldunk meg. Ekkor a tornatermet is igénybe vesszük- mondta Kenéz István, aki azt vi­szont nem titkolta, hogy Bala­tonlellén az őszinél lényegesen ütőképesebb garnitúrát kíván a jövőben pályán látni. Mint hangsúlyozta, mindenképpen javítani akarnak az első idény gyenge mérlegén, szeretnének maguknak helyet szorítani az el­ső tízben. A lelleiek végleges edzőmér- kőzés-programja most van ki­alakulóban . Egyelőre két termi­nus biztos. A Kaposvölgye Vál­lalkozók SE-vel január 27-én (16 órakor) játszanak Nagyberki­ben, a Nagyatád FC-vel pedig február 6-án (14 órakor) Atádon mérkőznek. Kenéz István még megjegyezte, hogy a próbajáté­kon lévőket nem akarják sokáig kétségek között hagyni, mie­lőbb tiszta vizet kívánnak önteni a pohárba. Nagyrészt e hét végé­ig szándékozzák kialakítani azt a keretet, amely a jövő héttől el­kezdi az intenzívebb munkát. A lelleiek is minél több mérkőzést akarnak játszani. Ellenfeleik kö­zött szerepel többek közt a Sió­fok, a Nagykanizsa és a Bala- tonföldvár, s közben Hévízen egy teremtornán is részt vesz­nek. _______________________________________(JUTÁSI! Kosárlabda NB I „A” csoport - férfiak KaposSport A sereghajtó az ellenfél Kaposvár A PannonPipe-DAKK csa­pata ellen javíthat ma 17 órás kezdettel a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE NB I „A” csoportos férfi kosár­labda-együttese. A hazaiak számára csak a győzelem elfogadható eredmény. Aki azt hiszi, hogy a sereghajtó debreceni gárda könnyű ellen­félnek ígérkezik bizony nagyot { téved. Erre talán legjobb bizo- | nyíték Andersonék Dombóvá­ron aratott fölényes győzelme. Az eddigi eredményeket figyel­ve látszik, hogy az alföldiek több minimális különbségű ve­reséget szenvedtek és kis sze- j rencsével jobb pozíciót is elfog- | laihatnának a táblázaton. A debreceni gárda két kupa­vereséggel kezdte a 2000-es esz­tendőt. Mind idegenben, mind pedig hazai környezetben ki­kaptak attól a Matáv Pécsi SE- től, mely szerdán a kaposvária­kat is legyőzte 82-64-re. Ráthonyi Tamás vezetőedző együttese nem a legrózsásabb anyagi helyzetben várja a folyta­tást. Ezért is lenne számukra lét- fontosságú a jó szereplés, ami esetükben kedvezőbb helyzetet jelenthetne a rájátszás előtt. A kaposváriak tegnap délelőt­ti edzésén tíz fő gyakorolt. A bo­kasérüléssel bajlódó Beck Attila és Nyilas István csak könnyített feladatokat végzett. Utóbbi a szerdai, pécsi összecsapás után fájlalta a térdét. Az első vélemé­nyek szerint a bedobónak porc­leválása van. A pontos diagnó­zist ma adja meg a csapat orvo­sa, dr. Néber Árpád.- Kellemetlen ellenfélre szá­mítunk - mondta a foglalkozás után Magyar András, a Kapos­vári Klíma-Vili Purina SE vezető­edzője. - Az őszi idegenbeli összecsapásunkon nagyon érté­kes győzelmet arattunk. Ezúttal a debreceniek amolyan minden mindegy alapon, gátlástalanul kosárlabdázhatnak. Az akkori együttesben annyi változás tör­tént, hogy a szenegáli Lo-el Hadji Malik helyett a jugoszláv Zseljko Radonjics szerepel a centerposzton. Egy régebbi vi­deofelvétel állt rendelkezésünk­re amin az ellenfél játékát tanul­mányozhattuk. A stratégiánkon .nem fogunk változtatni. Érzé­sem szerint a védekezésünkkel legutóbb, Pécsett sem volt baj a harmincadik percig. A támadó­játékunk hatékonysága, kívánni valót hagy maga után. Több em­bertől várok jobb teljesítményt. Hazai közönség előtt kell bizo­nyítanunk, hogy tudunk az el­múlt hetekben mutatottnál job­ban is kosárlabdázni. A várható kezdőcsapatok: Kaposvári Klíma-Vili Purina SE: Bencze Tamás, Albert Kamer (horvát), Orosz László, Góbi Henrik, Belmonte Madison (amerikai) vagy Johnelle Slone (amerikai). PannohPipe-Debreceni AKK: Miroszlav Juries (jugo­szláv), Darrel James Anderson (amerikai), Burján Imre, Simon Nándor, Zseljko Radonjics (ju­goszláv). A találkozó játékvezetői: Szabó György, Benczúr Tamás. KUN ZOLTÁN „Kövér vagyok, hülye nem” Bozai Gyula szerint továbbra is ő az edző Siófok- Nem nyugszom bele abba, ahogyan el­bántak velem; ha kell, elmegyek panaszra akár Deutsch Tamás sportminiszterig is — mondta Bozai Gyula, a Siófok FC napokban menesztett vezetőedzője. Mint már megírtuk, az új siófoki tulajdonosi kör úgy döntött, hogy nem tart igényt Bozai Gyula to­vábbi szolgálataira. Az edző megegyezett Lukácsik László klubtulajdonossal; ennek értelmében egy összegben kapott nyolcszázezer forintot, s nem tá­maszt további anyagi követelést a kft-vel szemben. Bozai eredeti, még Kiss Józseffel kötött szerződése alapján egyébként annak lejártáig akár három és félmillió forint is megillette volna a szakembert; az a pénz, amiért ősszel megdolgozott, s nem kapta | meg, Bozai szerint 1,2 millió forint volt. A szerző­désében egyébként az áll: Bozai Gyula Siófokon százezer forintos havi fizetést kap, plusz kétszáz- | ezer forint költségtérítést. Ezen felül eredményes J szereplés esetén prémium is jár neki. A menesztett [ szakvezető most azt mondta: azért ment bele az egyezségbe Lukácsikkal, s nem követelte a teljes jussát, mert mindenképpen pénzt akart látni; fele­sége takarítónői fizetéséből élnek már hónapok óta, s két fia is munkanélküli. — Kövér vagyok, de hülye nem — tette hozzá Bozai Gyula. - En továbbra is a Siófok edzőjének tekintem magam. Olyanok rúgtak ki, akiknek sem­mi közük a klubhoz; ráadásul azt sem tudom, hogy valójában ki is rúgott ki. A dombóvári, idő­közben megbízott ügyvezetővé lett Varga Lászlóval én vettem fel a kapcsolatot még novemberben, hogy segítsen a kft megvásárlásában. Időközben azonban kiderült róla és társáról, hogy enyhén szólva megbízhatatlan, s ennek én hangot is ad­tam. Szerintem ezért döntöttek az eltávolításom­ról. Most aztán ezt úgy adják elő, hogy a siófoki szponzori csoport rúgott ki, ők meg nem tehetnek semmiről. Ország-világ előtt lejárattak. Épeszű em­ber nem lehet Siófokon, aki azt mondja, hogy baj volt a munkámmal az ősszel. Voltak jó eredménye­ink, még úgy is, hogy nem kaptunk fizetést. Én voltam az, aki összetartotta a társaságot, s elértem, hogy a téli szünetben ne írjanak alá sehová a játé­kosok, mert majd szerzek befektetőt és Siófoka kerül a kft. Nos, találtam is, a dombóvári Vargáékat, akik most szépen kidobattak, s akiket — bár pénzt eddig még nem hoztak Siófokra — rög­tön pozícióhoz juttattak a siófoki vállalkozók. Utóbbiakat amúgy üdvözlöm még akkor is, ha ilyen ridegen, szóba se állva elbántak velem, mert minden tiszteletem az övék, ha valóban kifizetik a játékosokat. Nem akarok én innen elmenni; foly­tatni szeretném, amit az ősszel elkezdtünk. Szí- vem-lelkem a Siófoké; egy hete nem alszom, mert végtelenül felháborít, hogy milyen emberek veszik, vehetik körül a magyar labdarúgást.- Bozai Gyula érdemeit elismerjük - nyilat­kozta lapunknak Varga László, a Siófok FC kft megbízott ügyvezetője. - Időben közöltük vele, hogy a szponzori csoport nem tart igényt a mun­kájára; azzal, hogy nem hitegettük a jövő hétig, se­gítettünk neki abban, hogy mihamarabb találjon magának csapatot. A klubnál egyébként nem ezzel foglalkozunk, már a jövőt építjük; így például szer­vezzük a hóvégi porecsi edzőtábort. FÓNAI IMRE Ha szombat este, akkor kosár­meccs! A Kapos TV ma este 20.15 órától felvételről adja a Ka­posvári Klíma-Vili Purina SE-PannonPipe Debreceni AKK NB I férfi „A” csoportos kosár­labda-találkozót. Hétfőn este (19.45 óra) aztán újra jelentke­zik a KaposSport, amelyben is­mét megnézhetjük a szombati kosárderbi, valamint a Pini Ka­posvár SE-Nyíregyházi VSC- Szabolcs Gabona NB I-es férfi röplabdarangadó legérdekesebb pillanatait. Aki nem elégszik meg ennyivel, az 20.45 órától új­ra végig izgulhatja a röplabda­meccset. Kedden (19.55 óra) a 41. Kovács Rezső Kupa női és férfi felkészülési röplabdatorná­ról és a FerroCoop Kaposvári Gazdász-Szekszárd FKSE NB II- ! es férfi kosárlabda-mérkőzésről | láthatunk képeket. Szerdán (19.45 óra) újra jelentkezik a ha­gyományos szabadidősport-ma­gazin, amelyben ezúttal is a sí­sportról lesz szó, csütörtökön (19.45 óra) a diáksport lesz a kö- ! zéppontban, pénteken (19.45 óra) pedig a hétvégi események beharangozói kapnak helyet. Este is érdemes lesz majd a kép­ernyő elé ülni, hiszen akkor a BITT Kaposvári Női RC-Atlant Angyalföldi DRC NB I-es női röplabda-összecsapást láthatjuk majd. ___________________________________(FENYŐ) La bdarúgás Az Izomláz FC csapatának a nagy sikerét hozta a két napon át Hetesen rendezett kispályás teremlabdarúgó­torna. A torna végeredménye (22 csa­pat): 1. Izomláz FC, 2. Szenna- Pack, 3. Mela-Fedd, 4. Nacsa Művek. A hetesi kispályás teremlab­darúgó-torna legjobb mezőnyjá­tékosának Neubauer Attilát (Izomláz FC), a legjobb kapus­nak pedig Laczkovics Lajost (Izomláz FC) választották meg, j míg a torna gólkirályi címét a Szenna-Pack gólvágója, Magyar ! Zoltán hódította el, | * * * * A hétvégén több rangos kispá­lyás teremlabdarúgó-tornát is rendeznek megyeszerte. Szent- balázson a 3 Pont Kupa nemzet- j közi tornán 20, Barcson a jubile­umi, XV. Ezüst Ősz (35 éven fe­lüliek) nemzetközi öregfiúk mérkőzés-sorozaton 13, Hete­sen hét, Kaposváron pedig - ahol is az utánpótlás jeles képvi­selői lesznek a főszereplők - hat csapat méri össze egymással a tudását. ! ____________________________________(FENYŐ Kropkó adta át a legjobbak díjait Évzáró ünnepségét tartotta tegnap a Gyakorló Általános Iskolában az Aréna-Vitái Triatlon SC. Az összejövetelen a sportág legjobb magyar versenyzője, Kropkó Péter adta át az elismeréseket a díjazottaknak. Kaposvár Az 1999-es esztendő értékelése­kor Báli Péter, az Arena Vitái Triatlon SC edzője elmondta, hogy a klubban sportolók létszá­ma a két esztendővel ezelőtti huszonöt főről harmincnégyre emel­kedett. A klub vala­mennyi előre beterve­zett versenyen részt tu­dott venni. Az orszá­gos viadalokon egyéni­ben három harmadik, két negyedik és két ha­todik helyezést szereztek az egyesület sportolói. A ranglistá­kon egy harmadik, egy negyedik és két hatodik helyezés fűződik a kaposváriak nevéhez. Négy spor­toló aranyjelvényes minősítést szerzett, ketten pedig az utánpót­lás válogatott keret tagjai lettek. A 2000-es év a nyári olimpiai já­tékok éve, ami nagy lehetőség a triatlon számára tehát ennek a szellemében indul az esztendő. Szeretnék felülmúlni eddigi ered­ményeiket, bővíteni az egyesület tagságát és növelni az anyagi bá­zist. A legfontosabb azonban az, hogy mindenki a saját maga elé kitűzött célt elérje. Az év aranyjelvényes sporto­lói: Kovács Dániel (duatlon), Szunyogh Adrienn (triatlon és duatlon), Galambos Ádúm (triat­lon és duatlon), Kertész Katalin (triatlon). Az év legszorgal­masabb sportolója: Kovács Dániel. Az év sportolója a leá­nyoknál Szunyogh Adrienn lett, aki a duatlon diákolimpia országos döntőjén egyéni negyedik és csapatban harmadik helyezést szerzett. A triatlon országos baj­nokságon egyéniben bronzér­mes volt. Triatlon és duatlon sportágakban aranyjelvényes, valamint utánpótlás válogatott. A fiúknál ezt a büszke címet Ga­lambos Ádám érdemelte ki, aki a duatlon diákolimpia országos döntőjén egyéni harmadik és csapatban országos bajnok volt. A triatlon diákolimpia országos döntőjén egyéni hatodik helyig, míg a csapatversenyben a bronz­éremig jutott. Ő szintén aranyjel­vényes minősítést érdemelt ki tri­atlon és duatlon sportágakban, valamint tagja a korosztályos magyar válogatott keretnek is. KUN ZOLTÁN Az Egyesület támogatói: Arena sportolt, Berecz ABC, tenisz Club Benzin, Limo-Vita Kit., Kapos- Express Kit., Cnlor-Copy Kft., Stefánia BL, Zala Me­gyei Baromfifeldolgozó B!„ Kaposméröi pékség, Tempn ABC, Rórum Virágüzlet, PÉ-HIB Kft., Siá- Eckes Kit., Fenyőéi Ásványvíz Kit.. Coca-Cola Beverages Kft, Nizza-Pizza. (5001) Összesen hét kategóriában díjazták a sportolókat. Az elismeréseket a sportág hazai legjobbja, Kropkó Péter adta át az érintetteknek. A remek sportember kora­délután a Gyakorló iskola tanmedencéjében nagysike­rű bemutató edzést is tartott az ifjú triatlonistáknak. Ball Péter edző (balról) és a díjátadó Kropkó Péter a kaposvári Arena Vitái Triatlon SC fiatal sportolóival a serlegeket szemlélik futó: török anett

Next

/
Oldalképek
Tartalom