Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-14 / 11. szám

10. OLDAL - SOMOGYI HÍRLAP HAZAI TÜKÖR 2000. Január 14., Péntek Kék lámpás autók FEBhnformácw Elsőbbséget élvez, de nem erő­szakoskodhat a megkülönböz­tetett jelzést - például villogó kék fényt - használó jármű ve­zetője - tudtuk meg a Köztársa­sági Őrezred személyvédelmi főosztályvezetőjétől és az ORFK illetékesétől. Mint ismeretes, a közelmúltban a fő­város II. kerületében többszöri kísér­let után sem sikerült megelőznie a szűk úton egy Ford Ka típusú kisau­tót az igazságügy-minisztert szállító, villogó kék fényt használó gépkocsi sofőrjének. A Köztársasági Őrezred alkalmazottja türelmét vesztve kiug­rott a kocsiból, megfenyegette a höl­gyet, majd slusszkulcsát is elvette. Az eset felveti a kérdést: mit tehet, s mit nem a megkülönböztetett jelzéssel közlekedő autó sofőrje, illetve a félre- állásra kényszerített „mézei” autós. Kardos Imre, a Köztársasági Őrez­red főosztályvezető-helyettese el­mondta: mivel az állományukba tar­tozó sofőrök egy személyben rend­őrök is, adott esetben igazoltathatják, figyelmeztethetik az előttük haladó, szabálysértésgyanús autóst. Helyszí­ni bírságot nem szabhatnak ki, ám - csakúgy, mint a megkülönböztetett jelzést használó többi gépkocsi civil sofőrje - feljelenthetik a szabálytalan­kodót. Kardos hozzátette: a miniszte­ri kocsikban általában civil ül a volán­nál. Az állomány tagjai egyébként az udvariassági szabályokat is ismertető kiképzésen esnek át. A durva fellé­pést tiltja a szabályzat. Kardos szerint a hasonló esetek 90 százalékában ak­kor sem intézkednek sofőrjeik, ha az indokolt volna. Keres László, az ORFK közlekedésrendészetének fő­osztályvezetője előrebocsátotta: a KRESZ szerint a megkülönböztetett jelzéssel haladó jármű haladását a többi vezetőnek lassítással, félre- húzódással, esetleg megállással segítenie kell. __________takács w. K oporsó helyett urnába Fokozott tisztiorvosi ellenőrzés a belvizes területeken Vigyázat, fertőzésveszély! FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Ázsia színei Ezzel a címmel nyitotta meg Budapesten, a Fashion Caféban Keleti Éva fotóművész a Piros Christa felvételeiből készült, január végéig megtekinthető kiállítást. Bár Piros Christát a legtöbb olvasó írott cikkeiből - sztárpletykákból, receptekből és színes útleírásaiból - ismerheti, a fényképezőgépet is bámulatos ügyességgel kezeli. Az „Utca dohánybolt” című felvétel Dél-Kínában, Jangsuban készült. A tisztiorvosi szolgálat a belvíz sújtotta te­rületeken fokozottan ellenőrzi a vezetékes ivóvíz tisztaságát. A hagyományos, koporsó­ban történő temetéseket pedig mindaddig nem engedélyezik, ameddig a talajvíz visz- sza nem húzódik a megszokott szint alá. Munkatársunk jelenti Dr. Vass Ádám főorvos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal főosztályvezetője elmond­ta: a belvíz okozta gondok leginkább Bács-Kis- kun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Pest megye egyes területeinek lakossá­gát sújtják. Egy-egy település veszélyeztetettsé­gének mértéke járványügyi szempontból legin­kább attól függ, hogy milyen szennyeződések kerülhetnek közvetlenül a talajvízbe. Ahol ki­épített a csatornahálózat és az ivóvíz is vezeté­ken érkezik a házakba, ott természetesen jóval kisebb a fertőzésveszély. Azokon a területeken, ahol a házak udvarában ásott kutak, emér j- gödrök és űrgödrös árnyékszékek állnak, ott fo­kozottabban kell figyelni a fertőtlenítésre. A gondokat csak fokozza, ha valakinek az elöntött házához közel szeméttelep vagy trágyadomb is található. A főorvos szerint a legtöbb bajt a víz­be került fekália okozhatja. Fontos, hogy a kü­lönféle baktériumokkal és vírusokkal szennye­zett víz ne jusson a szájba, illetve az emberi szervezetbe. Azoknak, akik gyakorlatilag nap mint nap a szennyvíz minőségű belvízzel érint­keznek, különösen fontos az étkezés előtti ala­pos kézmosás. A biztonság kedvéért a gyógy­szertárakban vény nélkül beszerezhető a Neomagnol tabletta, amely a mosdótálban fel­oldva, kevés ecet hozzáadásával tökéletesen megszabadít a kórokozóktól. Ahol nincs vezeté­kes ivóvíz, ott lehetőleg palackos ásványvizet vagy forralt vízzel készített teát ajánlatos inni. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal a tavaszi ár- és belvíz idején kidolgozott intézkedési terv alapján az elöntött területeken újra fokozottan ellenőrzi az ivóvíz minőségét. Egy esetleges fertőzés miatti járvány elkerülése érdekében ismételten szorosabbra fűzték a kap­csolatot a háziorvosi szolgálattal. Az országos tisztifőorvos intézkedése alapján a fertőző meg­betegedéseket soron kívül jelenteni kell. A la­kosságot ugyanakkor figyelmeztetik arra is, hogy hasmenéses, lázas állapotban azonnal for- duljanak orvoshoz. ______________Németh zsuzsa É RTÉKELÉS. A hét eleji 60 órás vasutassztrájk miatt nem érkezett kártérítési igény a MÁV Rt.-hez. A vezérigazgató-helyettes szerint ez főleg annak tudható be, hogy idő­ben értesítették a partnereket, köz­tük a külföldi vasúttársaságokat is a várható munkabeszüntetésről. HIÁNY. A felsőoktatásnak idén öt- milliárd forint hiánnyal kell szá­molnia. 2000-ben nem lesz köz­ponti létszámleépítés a felsőokta­tásban. Ugyanakkor idén az évi, összesen 8,25 százalékos bérfej­lesztésből a központi költségvetés csak 5 százalékot fedez, a fennma­radó hányadot saját forrásból kell kigazdálkodniuk az intézmények­nek. TALÁLKOZÓ. Az Új Kézfogás Alapítvány kuratóriumának tagjai és az alapítványi iroda munkatár­sai január 19. és február 4. között nyolc erdélyi és partiumi városban tartanak előadást az alapítványi tá­mogatások feltéte-leiről. A találko­zóiba azokat a kis- és középvállal­kozókat várják, akik vállalkozása­ik fejlesztéséhez új anyagi forrá­sokhoz szeremének hozzájutni, és akik lehetőségeket keresnek problémáik megoldására. VÁDIRAT. A Budapesti Katonai Ügyészség vádiratot nyújtott be a katonai bíróságon egykori és je­lenleg magas beosztásban lévő tit­kosszolgálati vezetők ellen. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat állományába tartozó három sze­méllyel szemben különböző va­gyon elleni és gazdasági bűncse­lekmények alapos gyanúja - hűt­len kezelés, csalás, sikkasztás, számviteli fegyelem megsértése - a vád. A katonai ügyészség 1999 márciusában kezdte vizsgám az ügyet, amely jellegénél fogva szi­gorúan titkos minősítésű. A Nép­szava csütörtöki számában megje­lent cikk szerint a Nemzetbizton­sági Szakszolgálat egykori főigaz­gatója és két társa a gyanúsított. ELEKTRO MARKT MŰSZAKI ÁRUHÁZAK feríj Kaposvár, Fó utca 7. Telefon: 82/315-959 Siófok, Fó i/fco és Sió útra sarka Telefon: 84/313-080 K >i-iGni5 utomata mosógép időzíthető kikapcsolás távirányítható anna hi-fi torony 3 lemezes CD-tár távirányítható 49.999,­ZANUSSI 100 literes fagyasztóláda 160 literes fagyasztórekeszes hűtőszekrény iiiiiifiitiiinii Műi TXT - képújság távirányítható 2 év garancia! 42.991,­51 cm-es színes tv 70 cm-es színes tv

Next

/
Oldalképek
Tartalom