Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-12 / 9. szám
4. oldal - SOMOGYI HÍRLAP SOMOGY I TÁJAK 2000. JANUÁR 12., SZERDA a kórházban Tizenkét tagú kórházi felügyelő tanács kezdte meg működését a Somogy megyei Tüdő-és Szívkórházban. Az új grémium elnökének dr. Andrásofszky Barna főorvost, nyugalmazott kórházigazgatót választották. A felügyelő tanács figyelemmel kíséri az intézmény működését, és képviselni a lakosság, valamint a betegek érdekeit. Tagjainak egyharmadát azok a társadalmi küldöttek alkotják, akiket a kórház ellátási körzetében működő egészségügyi társadalmi szervezetek delegáltak. A Magyar Gyógyszerészed Társaságot dr. Alpár Györgyné szakgyógyszerész, a Magyar egészségügyi Társaságot dr. Andrásofszky Barna főorvos, a Magyar Gyermekorvosok Társaságát dr Kosztolányi György professzor, az Asztmások Somogy Megyei Egyesületét pedig Mészáros A. Zoltánná képviseli. Csík László csokonyavisontai, Gál József mosdósi és Knézics István buzsáki polgármesterek, Juhász János Siófok önkormányzati képviselője, megyei tanácsnok a kórházak ellátási körzetéhez tartozó települési önkormányzatok küldötteiként vesznek részt a felügyelő tanács munkájában. Az intézet Közalkalmazotti Tanácsát dr. Andrásofszky Zsolt adjunktus, Bakonyi Józsefné főnővér, Pusztai Tamásné asszisztens és Szalkay Attila az EDDSZ intézményi szervezetének elnöke képviseli a fel- ügyelő tanácsban. ___________■ S zépül a kultúrház Több miUió forint beruházással megkezdték az 1969-ben épült fel- sőmocsoládi kultúrház felújítását. A munkát gyorsított ütemben végzik, ugyanis ebben az épületben kapott helyet két iskolai osztály és a testnevelés órák zömét is itt tartják. Ez a ház ad otthont a könyvtárnak és a kulturális rendezvé- nyeknek is.________________■ A z ellentétek faluja Somogyjádon keresztül vezet az út Európába Házhoz megy a bolt Somogygesztlben SOMOGYGESZTI A gyönyörű völgyben rendezett porták és omladozó házak váltják egymást A zsákfalu gazdag földjén szegény emberek élnek. A fiatalok elköltöznek, az öregek egyre többen vannak. Az egykor virágzó település lélekszáma fogy, a lakosság elöregedését csak a cigánycsaládokban születő gyermekek nagy száma ellensúlyozza. Ez Somogy- geszti, az ellentétek faluja. Marton Rudolf polgármester a szebb napokat megélt művelődési házban kialakított irodájában fogad. A kultúrotthon jó ideje már csak alkalmi rendezvények színhelye, legutóbb szilveszterezni voltak a 150 személyre tervezett nagyteremben. A falu első embere szerint az épület sorsa jól példázza a települését, hiszen Geszti az egykori körzetközponti szerepét elvesztve mára szinte kitörési pontok nélkül maradt. A kisebbség aránya eléri a 30 százalékot, jellemző az alacsony iskolai végzettség és a munkanélküliség. Jöttünkkor éppen a közhasznú munkások kapták meg aznapi feladatukat. Orsós Sándor is köztük van, egy öregek lakta házba indul fát hasogatni. Általános iskolát végzett, majd targoncásvizsgát tett, s kilenc évet húzott le a villamossági gyárban. Öt éve vesztette el állását: azóta szociális segélyekből, alkalmi munkákból él. A hattagú családnak 60 ezer forint a bevétele, a hónap utolsó hetében hitelbe kapják az élelmiszert. A családfő szerint rengetegen vannak hasonlóan reménytelen helyzetben, ő is csak a gyerekeiben bízik. A lánya most másodikos a helyi iskolában. Az óvodába 27, az iskolába 25 gyerek jár. A közös fenntartású intézmény igazgatója, Nyíri Imre is tisztában van azzal, hogy a gyerekek egy része az első óra alatt nem az érdeklődéstől, sokkal inkább az éhség miatt majd kiesik a pádból. Mint elmondta: ilyen iskolában az oktatóknak is lényegesen jobban kell figyelniük tanítványaikra. Néha nem oktatni, hanem inkább nevelni kell őket. Előfordult az is, hogy a hátrányosnak vélt körülmények miatt a szomszédos Memyére írattak egy-egy gyereket, de a fiatalabb testvér már újra Gesztiben kezdte meg az iskolát. Az igazgató úgy véli: ez is jelzi, hogy a családiasabb környezet hasznosabb lehet. Másrészt a hátrányos helyzetű települések oktatási intézményeinek pályázatán nyert 1,2 millió forint esélyt ad arra, hogy a hiányzó felszereléseket beszerezzék. Nemrég kaptak egy hifi-tornyot, s még idén elkészülhet az udvaron egy betonozott terület is. Az iskola ebédlőjéből hordják az ételt a falu időseinek, s itt ebédelnek a szomszédos Jankovich- kastély felújításán dolgozók is. Kozma Elemér, egy Ausztráliába szakadt hazánkfia építteti át a község nevezetességét, megőrizve annak műemléki jellegét. Péma Sándor ügyvezető elmondta: eddig mintegy 180 millió forintot költöttek a majdani sportszállóra. Mesterséges tavakat alakítottak ki, teniszpályákat építettek, és a lovaglást vadászati lehetőségeket is szeretnék fejleszteni. Mindezt még a nyárig. Jelenleg 12 alkalmazottjuk van: heten helybéliek, a többiek Memyéről járnak be. Az ügyvezető szerint az átadási ünnepség után is megtartják őket, sőt a sportszálló vezetéséhez újabb geszti munkaerőre lesz szükség. A helybéli munkaképes lakosság egy része Kaposvárra vagy Memyére jár dolgozni. Kevesen vannak, akik vállalkozóként keresik a kenyerüket. Ilyen kivétel Korpics Tímea, aki nemrég nyitott vegyesboltot. A helyi áfész-bolt alatt tartja az apró kis üzlet árait, s így reménykedik, hogy bejönnek elképzelései. Legújabb tervét a napokban valósítja meg: az otthonról nehezen kimozduló öregeknek házhoz szállítja az élelmiszert. Persze a boltos is jobban örülne annak, ha nemcsak a kevés pénzű nyugdíjasok biztosítanának neki biztos bevételt. Ehhez viszont munkalehetőséget kellene találni a fiataloknak, s erre a polgármester nem lát sok esélyt a közeljövőben. Az egyetlen kitörési pont egy út lehetne, amely ösz- szekötné Jáddal a települést. így megszűnnének a zsáktelepülési létből következő hátrányok. A falu első embere szerint az átmenő forgalom életet hozhat az egyre öregedő faluba takács zoltán ___________________Falunévjegy___________________ S omogygeszti: A krónika először 1302-ben említi Gezte néven. Az Örsi, az Osztopáni, majd a Pemeszi család birtoka volt. 1715-ben csak hét háztartást írtak össze. A Jankovich-Bésán család kastélyát Botka János építtette 1823-ban. A hatvanas években még több mint ezer lakosa volt, a körzetesítés hatására a kilencvenes évekre 600 maradt. A lakások száma 213, ivóvíz műiden második házban van, vezetékes gáz minden ötödikben, telefon pedig minden hatodik házban. Hírek Adókedvezmény Zselickislakon A zselickislaki képviselő-testület úgy döntött: ezernyolcszáz forint kommunális adót fizetnek ebben az évben a település lakói. Az iparűzési adót változatlanul hagyta, s a szolgáltatást végző helyi vállalkozók ötvenszázalékos kedvezményt kapnak. (Is) Ecsenyi millennium A reformáció napjához kötődve, október 29-én rendezik meg millenniumi falunapjukat az ecsenyiek. Az alig négyszáz lelkes, már 1193-ban létező település önkormányzata az ország minden részéből és külföldről is várja az elszármazottakat. Erre az alkalomra dr. Bősze Sándor tollából megjelenik a település monográfiája is. (Is) Járólapot loptak Bárdudvarnokon egy bárdudvarnoki lakás ajtaját feszítette föl az ismeretlen tettes, és onnan csempét, járólapot és különböző használati tárgyakat lopott el. A ház tulajdonosának százötvenezer forintos kárt okozott a tolvaj. (Is) Kilencezer fürge malac Szigorú feltételek - Holland hibrid a biztos befutó Mernyeszentmiklós Húsz ecsenyi, felsőmocsolá- di és polányi lakosnak ad munkát a memyeszentmik- lósi Pellmix Kft. A hatvanas években létesített állattartó telepen Hollandiából importált, úgynevezett Hypor fajta hibridsertést tenyésztenek. Szigorúan betartják a higiénés előírásokat, s ennek köszönhetően nem tizedelte meg betegség az állományt. Vida Gábor termelésirányító elmondta: a szapora, sok jó tulajdonsággal rendelkező 400 koca és 20 kan az 1991-ben behozott 50 hízó és tíz kan szaporulata. Évente 8,5-9 ezer malacot nevelnek hetven napig. Amikor az állatok súlya eléri a 30 kilót, a telepekre szállítják őket. A bérhizlalást Somogyaszalóban és Patalomban végzik. A 110-120 kilós sertéseket Lábodon vágják le, a saját vágóhídjukon. Az állatokat az ISV Rt törzskönyvezi; a négyszáz kocából 200 magas pontszámot kapott. Tervezik, hogy a teljes állományt ilyen ellenőrzött, magas pontszámúra fejlesztik. A piaccal nincs gondjuk, hiszen Móczár István, a telep vezetője egyúttal a Pápai Húsipari Rt.igazgatója. Vida Gábor szerint az utóbbi időben az állattartók száma nemigen változott; lassan kialakul egy törzsgárda is. Korábban azonban volt olyan év, hogy kicserélődött a teljes munkáslétszám. Akik azonban itt maradtak, vállalták a nagy figyelmet igénylő munkát. Az állatgondozók havi keresete tisztán eléri a 38 ezer forintot, de ha nagyobb a szaporulat, ennél is többet visznek haza. A Pellmix Kft egyébként az állattartás mellett mintegy száz hektáron búzát, árpát és kukoricát is termeszt _____________________IVÁHNAII A z állattartó gondossága pénzt Is hoz a konyhára FOTÚ: KOVÁCS TIBOR Kis remekművek a polcokon Székelyfl Józsetné műhelyében fotó: szepesi péter Orvost keres három falu Mesehősök marcipánból Kaposfö Tíz éve készít marcipánt Székelyfl Józsefné. Cukrászműhelyében kis mesefl- gurák sorakoznak a polcon, s az esküvői torta elmaradhatatlan kellékei: az ifjú pár és a sokszínű rózsák. Az állatfigurákhoz meg a több tucatnyi mesehős marcipános másához rendkívüli kézügyesség kell. Székelyfi Józsefné boszorkányos ügyességgel formázza őket. Hófehérkét a hét törpével és Micimackót készíti a leggyakrabban, de 400 hóbaglyot is rendelt tőle egy gyógyszergyártó cég. Mint mondta: néha különleges kívánságokkal is jönnek. Egyszer egy csökönyös fekete bikát kellett készítenie az esküvői tortára. A hírek szerint nemcsak a megrendelőnek, az ifjú férjnek is tetszett. l. s. Polány-Felsómocsolád Három somogyi kis település maradt orvos nélkül az új évben. Dr. Marosi Ildikó hét évig volt Felsőmocsolád, Polány és Ecseny 1100 lakójának háziorvosa, de november végén elnyert egy pályázatot, s itt azóta csak helyettesítéssel tudják megoldani a lakosság egészség- ügyi ellátást. Azért is nagy gond az orvos hiánya, mert a három falu lakosságának több mint a fele idős, gyakrabban orvosi ellátásra szoruló ember, a közlekedés pedig a rossz utak miatt nehézkes. A háziorvos távozása óta eltelt másfél hónap - a felsőmocsoládi körjegyzőségtől kapott információ szerint - kevés volt arra, hogy új orvost szerezzenek. Átmenetileg dr. Mihályfalvi Zita belgyógyász szakorvos vállalta a helyettesítést, hetente két alkalommal. A készenléti ügyeletet pedig dr. Rákóczi László gamási háziorvos látja el. A Somogyi Hírlap értesülése szerint a lakosság attól tart, hogy az 1927 óta helyben működő háziorvosi szolgálat központját Ecsenybe helyezik át. Tudni vélik ugyanis, hogy volt háziorvosuk megvásárolta és most eladásra kínálja házát. Az önkormányzatnak pedig nincs pénze újat építeni. Félnek, hogy lakás híján felsőmocsoládi központtal senki sem vállalja a háziorvosi teendőket. A jegyzőnő már a megyei ÁNTSZ-nél és a MEP-nél is járt gondjával, s pályázatot adott be egy új háziorvosi posztra az Egészségügyi Minisztérium jogi-közigazgatási főosztályának szerkesztőségében. Ez a február elején megjelenő közlönyben lesz olvasható. Pályázati felhívást tett közzé a Somogyi Hírlap hasábjain is. Elmondta: ha lesz jelentkező, az állást azonnal be lehet tölteni. Dr. Fadgyas Erzsébettől, az ÁNTSZ városi és városkörnyéki tiszti főorvosától megtudtuk: annyiban valós a lakosság félelme, hogy a lakás nélkül meghirdetett háziorvosi állásra szinte lehetetlen szakembert találni. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a három településen alig több ezernél a lakosok száma, és így a kártyák száma és ellenértéke is csekély. A főorvos asz- szony szerint ha nem sikerül betölteni az állást, a mernyei háziorvosi körzethez kellene csatlakozniuk a településeknek vagy ha Ecseny kínál orvoslakást, oda is telepíthetik a központot. VÁRNAI ÁGNES