Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-07 / 285. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP Sport 1999. december 7., kedd Csapatbajnoki bronzérmek a birkózóknak Több versenyen is szőnyeg­re léptek a Kaposvári Sportiskola és a Mustang- Marcali VSZSE fiatal birkó­zói. A sportág somogyi kép­viselői rendre dobogón fe­jezték be a viadalokat. Kiskunhalas, Cegléd A kötöttfogású utánpótlás (if­júsági és serdülő) korosztályú birkózó csapatbajnokság har­madik helyéért szálltak harc­ba a Kaposvári Sportiskola versenyzői Kiskunhalason. Az előző évek eredményei alap­ján első ligába került sportis­kolások az 1999. évi csatáro­zásokat végül a harmadik he­lyen zárták. A kuparendszer­ben lebonyolított mérkőzésso­rozat nagy izgalmakat hozott. A kiélezett küzdelmet hozó párharcokban azok a csapatok tudtak felülkerekedni, melyek rendre a megfelelő színvona­lon felkészített versenyzőket tudták szőnyegre küldeni. A jó csapatmunkára szük­sége is volt a kaposváriaknak, a Kecskeméten - némi bírói „segédlettel” - elveszített dön­tőbe jutásért zajló harc után. Az egész éves kemény felké­szülés végül gyümölcsözött. A sportiskolások 24-15 arány­ban győzedelmeskedtek, ami a csapatbajnoki bronzérmet is jelentette egyben. Az első he­lyen a Budapesti Vasas SC, a másodikon a Kecskeméti TE gárdája végzett. A bronzérmes csapat tagjai: Král Károly, Sipos tamás, Kereső Imre, Kereső Csaba, Tulézi Lóránd, Tulézi Márk, Bódis Balázs, Búzási Árpád, Zsalakó Máté, Zsalakó Ger­gely, Simon Szilárd, Bacsó Áron, Cári Viktor, Fekete Nán­dor. Edzők: Benkő László és Takács László. A Magyar Birkózó Szövet­ség kezdeményezésére három éve a diák korosztályú birkó­zók számára is megrendezik a csapatbajnokságot. A verse­nyen a birkózó szakosztállyal rendelkező egyesületeknek szinte kötelező az elindulás. A mérkőzéssorozat februárban rajtolt hetvennyolc együttes részvételével. A nyári szünet elkezdéséig eljutott a verseny- sorozat az I-II-III. liga (3x8 csapat) kialakulásáig. Ősszel a Kaposvári Sportiskola gárdája beverekedte magát a négy leg­jobb közé. A harmadik helyért a Ceglédi Vasutas SE birkózó­csapata volt az ellenfél. A bronzérem sorsa oda-vissza- vágó mérkőzésen dőlt el. A di­ák korosztályú (15 éves korig) kötöttfogású csapatbajnokság utolsó mérkőzésén a sportis­kolások két pont előnnyel ér­keztek Ceglédre, hiszen Ka­posváron 26-24-re győztek a diákok. A végig kétesélyes párharc során egyik gárda sem megnyugtató előnyt szerezni. Az utolsó találkozón Gondos Ferenc magabiztos birkózással nyert ellenfelével szemben, így a Kaposvári Sportiskola szerezte meg a diák csapatbaj­nokság bronzérmét. A viadalt a Budapesti Vasas SC nyerte, megelőzve a Diósgyőr, a Kaposvári Sportiskola és a Cegléd együtteseit. A bronzérmes csapat tagjai: Borsos Dávid, Halász Máté, Nemes Péter, Gergye Péter, Gál Péter, Nezdei Balázs, Bodrog Dávid, Mihály Miklós, Szerb Bence, Tóth Roland, Kálmán Péter, Nagy András, Gál Nor­bert, Krammer Péter, Gondos Ferenc, Ancsa Róbert. Edzők: Benkő László és Takács László. * * * Dunaújvárosban diák és gyer­mek korosztályú birkózók számára rendezték meg a kö­töttfogású birkózó Mikulás kupát. A viadalon két klub (Kaposvári Sportiskola, Mustang-Mustang-marcali vszse VSZSE) képviselte me­gyénket. Eredmények: Diák korosztály: 28 kg: 1. Boros Dávid (Kaposvári Sportiskola). 32 kg: ...2. Ba­logh Norbert (Kaposvári Sportiskola). 34 kg: ...3. Ne­mes Péter (Kaposvári Sportiskola). 35 kg: Nógrádi Richárd (Mustang-Marcali Tolna megyei nyílt úszóbajnokság Siófoki sikerek A Siófoki Ezüstpart SE úszói remekeltek a Szekszárdon rendezett Tolna megyei nyílt úszó­bajnokságon. Király Jo­hanna és Varga Béla edzők tanítványai négy arany-, egy ezüst-, és há­rom bronzéremmel tér­hettek haza. SZEKSZÁRD 1991-92-ben született leá­nyok: 100 m hát: 1. Laka­tos Laura (1:38,6). 400 m gyors: 1. Hegedűs Mariann (4:40,6). 1989-90-ben született, leányok: 200 m gyors: 1. Soós Bianka (2:42,0), ...3. Horváth Gréta (2:54,9). 1987-88-ban született, fiúk: ...2. Zsigó Gyula (5:15,8), 3. Sárkány Zsolt (5:25,8). 1985-86-ban született, leányok: ...3. Szabó Kata (5:05,9). 1985-86-ban született fi­úk: 400 m gyors: 1. Bemáth Balázs (4:41,2). (Kun) m m§¥£ áf Á SOMOGYI Hí^ Kalendáriuma Elkészült a SOMOGYI HÍRLAP 2000. évi kalendáriuma. Ezt ingyen kapják meg decemberben azok, akik januárra előfizetik a -ot. A sok színes, érdekes írást, hasznos tudnivalót és rejtvényeket tartalmazó kalendárium egy újabb ok, hogy VELÜNK VÁLTSON ÉVEZREDET! MEGRENDELŐLEVÉL A Wö lYI HÍÉLA P ELŐFIZETÉSÉRE Megrendelő neve:............................... Címe:.................................................... A fenti címre 875 Ft havidíj befizetésével 2000. január hónapra megrendelem a -ot Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7401 Kaposvár, Pf.: 31, vagy hívjon bennünket telefonon: 82/423-213 (A boritékra nem kell bélyeget ragasztani) Jutalom a sportmunkáért Ifj. Póré László veszi át elismerését dr. Gyenesei Istvántól fotó: lang A Somogy megyei sport- szövetségek tisztségvise­lőit, valamint a sport egyéb területein dolgozó­kat jutalmazták tegnap a megyeházán. Kaposvár A Somogy Megyei Közgyűlés jóvoltából évek óta hagyo­mány a megyében, hogy a kö­szöntik és jutalmazzák a helyi sportszövetségek vezetőit és társadalmi aktíváit. Huszonhét sportági szakszövetség, ötven- hét díjazottját szólították. Csaknem ötszáz sportegyesü­let működik megyeszerte, ezek hetvenöt százaléka Ka­posváron kívüli. A magyar sport korábbi Budapest köz­pontúsága egyre jobban meg­szűnik. Jól mutatja ezt az is, hogy a néhány évvel ezelőtti­hez képest, a különböző orszá­gos sportági szakszövetségek­ben immár harmincketten te­vékenykednek somogyiként. A tegnapi ünnepségen elis­merték a kiskörzeti rendszer­ben dolgozók illetve a helyi médiákban munkálkodók te­vékenységét is. A köszöntő beszédet mondó dr. Gyenesei Istvántól, a megyei közgyűlés elnökétől, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökétől a követ­kezők vehették át elismerésü­ket: Mártonná Szirányi Mar­git, Horváth Lászláné (aero- bik); Dómján Tamás, Antal Csaba (asztalitenisz); Ács La­jos (atlétika); Kálmán Tibor, Benkő László (birkózás); Ift Miklós, Gálovics Edit (uszo­nyos- és búvárúszás); ifjabb Póré László, Szilágyi Csaba (judo); Prohászka Attila (ke­rékpár); Andorka Sándor, Rá­kóczi János (kézilabda); dr. Csima Ferenc (kosárlabda); Szilvási József, Konrád Lász­ló, Rózsavölgyi István, Műdig József (labdarúgás); Csór Zol­tán, Szarka Ferenc (lovaglás); Bogdán Endre (modellezés); Dunajetz Ferenc (ökölvívás); Vörös Imre (rádióamatőr, So­mogy megye); Turjányi Jó­zsef (rádióamatőr, Siófok); Laszczik Iván, Barcsa Tibor (röplabda); Bálint János, Kiss Attila (sakk); Légrádi József (sportlövő); Hiczó István (úszás); Csizmadia István, if­jabb dr. Pavlovics György (táj­futás); Magyar József, Steinbacher Veronika (teke); Tóth István, Harmath Frigyes (tenisz); Bakonyi János (ter­mészetbarát szövetség); dr. Hegedűs György (tollaslabda); dr. Bödő Imre, Ősz Márta (tri- atlon); Pálfi Jánosáé (ritmi­kus gimnasztika); Ács Lajosné (sí); dr. Spiegl József (Somogy Megyei Sportszö­vetségek Szövetsége), Tamás Lajos (Somogy Megyei Diák­sport Szövetség); Tálas Ár­pád (Somogy Megyei Szabad­idősport Szövetség); dr. Walter Károly (Testnevelő Ta­nárok Szövetsége); Bóna Kár­oly, Nagy Zoltán, Gáspár Ist­ván, Szilvás József (vala­mennyien kiskörzeti sport- szervezők); Fenyő Gábor, Kun Zoltán (Somogyi Hírlap); Csorba András, Ékes Tamás (Kapos Rádió); Orosz Ferenc (Kapos Televízió és Rádió); Jutási Róbert (a Nemzeti Sport Somogy megyei tudósí­tója). Kun Zoltán _________________Fiú kosárlabda országos kadett kupa A z utolsó forduló dönt Folytatták szereplésüket a somogyi együttesek a fiú kosárlabda országos kadett kupa selejtezőjé­ben. A Marci Pékség támo­gatásával a Balaton-parti városban léptek pályára a csapatok. A Kaposvári Sportiskola meglepetésre két alkalommal is alul ma­radt, míg a Siókosár UK gárdája egy győzelme mel­lé egy szoros vereséget könyvelhetett el. Siófok A további eredményektől füg­getlenül a székesfehérvári Albacomp-UPC már bejutott az ország legjobb 18 csapata közé. Az utolsó selejtező for­dulót december 19-én a ka­posvári Eötvös Loránd Mű­szakin Középiskolában ren­dezik. A jelenleg holtverseny­ben lévő Siókosár UK, Kapos­vári Sportiskola és Nagykani­zsa együttesei egyaránt két- két mérkőzést vívnak majd. Eredmények: Albacomp-UPC-Siókosár UK 79-78 (38-40) Legjobb siófoki dobók: Győrfi (22), Németh B. (16), Kovacsics (16), Fehér (13). Siókosár UK-Fehérvár KC 76-52 (41-20) Legjobb siófoki dobók: Fe­hér (18), Győrfi (18), Németh B. (16), Kovacsics (12). Kaposvári Sportiskola- Nagykanizsa 58-60 (20-26) Legjobb kaposvári dobók: Kruk (16/6), Novák (15). Albacomp-UPC-Kaposvári Sportiskola 69-55 (36-31) Legjobb kaposvári dobók: Kruk (14/9), Horváth P. (12), Bangó (12). * * * Siófokon rendezték meg a VI. Zöldfok Mikulás kupa elneve­zésű gyermek kosárlabda-tor­nát. A leányok mezőnyében az Ikarus KITO végzett az élen, megelőzve a Kőbányai Darazsak, a Siókosár UK és a Veszprém csapatait. A fiúknál a Marcali lett az első, a Sióko­sár UK „A”, a Kőbányai Dara­zsak és a Siókosár UK „B” együttesei előtt. A tornán a legjobb,leány játékosnak járó különdíjat Soós Diana, a leg­jobb fiú kosárlabdázónak járó elismerést Vörös Zsolt vehette át. A legjobb védőjátékos a le­ányoknál Sugai Edina, a fiúk­nál Héger Bálint lett. (Kun) VSZSE), 38 kg: ...2. Mihály Miklós (Kaposvári Sportis­kola), 3. Bodrog Dávid (Kaposvári Sportiskola). 41 kg: 1. Szerb Bence, ...3. Balogh Ádám (Kaposvári Sportis­kola). 42 kg: 1. Fülöp András (Mustang-Marcali VSZSE). 45 kg: 1. Tóth Roland (Kaposvári Sportiskola), ...3. Stágl Attila (Kaposvári Sportiskola). 50 kg: 1. Nagy Dániel. 61 kg: 1. Annoh Osafo Alex (Mustang- Marcali VSZSE), ...3. Kram­mer Péter (Kaposvári Sport­iskola). Gyermek korosztály: 31 kg: ...2. Kovács Zsolt (Mus­tang-Marcali VSZSE). 37 kg: 1. Horváth Dávid (Mustang- Marcali VSZSE). A Mikulás kupa végeredmé­nye: 1. Kecskemét, 2. Duna­ién SE, 3. Kaposvári Sportis­kola. (Kun) Megyei i. sakk-csb Élen a Zselic A hatodik forduló partijai­val folytatódott a megyei I. osztályú sakk-csapatbaj­nokság küzdelem-sorozata. Eredmények: AC Nagybajom- Balatonszemes SE 6,5:3,5 A vendég balatonszemesi együttest betegségek tizedel­ték, így csak nyolcán tudtak asztalhoz ülni Nagybajom­ban; ez az eredményen is meglátszik. Az első három táblán: Pin­tér Zoltán-Bíró Tamás 0,5:0,5; Koppány Tamás-Kovács Jó­zsef 1-0 (játék nélkül); Papp István-Szappanos Lajos 0:1. Marcali VSE- Balatonberény SE 6:4 Megtört a balatonberényi sakkcsapat lendülete; szoros mérkőzésen maradtak alul Marcaliban, ami a második helyükbe került. Az első három táblán: Palo­tás Károly-Rázsits Géza 1-0; Nádor Zoltán-Garai Tamás 1-0; Böröcz Gyula-Nagy László 0,5:0,5. Lengyeltóti- Somogyjádi KSE 3,5:6,5 Magabiztos győzelmet ara­tott a somogyjádi együttes a sereghajtó Lengyeltóti ottho­nában. Az első három táblán: Illosvay István-Szabó Tibor 0,5:0,5; Zics László-Raab Já­nos 0,5:0,5; Horváth András-Szabó Sándor 0-1. Fonyódi Petőfi SE-Zselic SE Kaposvár II. 1,5:8,5 Meglepően nagy arányú győzelmet aratott a listaveze­tő Zselic SE Kaposvár máso­dik együttese Fonyódon. A Balaton-parti csapat így a ne­gyedik helyről visszacsúszott a hatodikra. Az első három táblán: Mol­nár Roland-Kadlicskó Sándor 0. 5.0,5; Munkácsy Sándor- Heinrich Ferenc 0,5:0,5; Szoták László-Dégi János 1-0. így folytatják VASÁRNAP Az alapszakasz utolsó, hete­dik fordulójának párosítása: Zselic SE Kaposvár-Marcali VSE II.; Somogyjádi KSE-Fonyódi Petőfi SE; Bala- tonszemes SE-Lengyeltóti; Balatonberény SE-AC Nagy­bajom. (Fenyő) így folytatják: 1. Zselic SE Kaposvár II. 43,5 pont 2. AC Nagybajom 36,5 pont 3. Balatonberény SE 35 pont 4. Marcali VSE 33,5 pont 5. Somogyjádi KSE 29,5 pont 6. Fonyódi Petőfi SE 28,5 pont 7. Balatonszemes SE 22 pont 8. Lengyeltóti 11,5 pont

Next

/
Oldalképek
Tartalom