Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-01 / 280. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP Sport 1999. december 1., szerda Jutalmazták a bajnokok felkészítőit Simonná Kutas Zita veszi át elismerését fotó: lang Róbert A megyeházán jutalmazták tegnap az 1998/99-es tanévben diákolimpiái bajnoki eredményeket elért sportolók testnevelőit, felkészítőit. Kaposvár Az eltelt időszakot Tamás Lajos, a Somogy Megyei Diáksport Szövetség elnöke értékelte, majd Bartsch János, a Somogy Megyei Testnevelési és Sporthivatal igazgatója ismertette a díjazottak névsorát. Az elismeréseket Szlaté- nyi György, a Magyal Diáksport Szövetség főtitkára, valamint Tamás Lajos adták át. Kiemelt jutalmazásban részesült: Ács Lajosné (atlétika), Freier Balázs (atlétika), ifj. dr. Herr Gyula (triatlon, duatlon) és Simonná Kutas Zita (röplabda). Díjat vehetett át: Angyal Ákos (kajak-kenu), Antal Tamás (atlétika), Báli Péter (triatlon-duatlon), Bálint Já- nosné (kerékpár, duatlon), Benkő László (birkózás), Do- vigyel Csaba (atlétika), Erdős Zoltán (káráte), Földvári Péter (úszás, triatlon), Hajdú Sándor (uszonyos- és búvárúszás), Hirt Mihály (triatlon), Kiss Csaba (tenisz), Kovács Ferenc (judo), Kovács István (atlétika), Kovács László (úszás), Kovács László (uszonyos- és búvárúszás), Lengyel Tibor (atlétika), Mártonná Pálvölgyi Dóra (ritmikus gimnasztika), Merkei Mónika (ritmikus gimnasztika), Paluskáné Popovics Melitta, Paluska Csaba (mindkettő duatlon), Sára József (judo), Takács László (birkózás). A Somogy Megyei Diáksport Szövetség elnöksége a hagyományoknak megfelelően ezúttal is elismerte a diákolimpiákon eredményesen szereplő iskolákat, melyek tanulói előkelő egyéni illetve csapatdiadalokat értek el. Az elnökség — egy általa készített ponttáblázat alapján — négy kiemelt általános és középiskolát díjaz. A megye 129 iskolája közül összesen 29 szerzett pontot az országos döntőkön elért helyezéseik miatt. Az általános iskolák sorrendje: 1. Berzsenyi Dániel Általános Iskola, Kaposvár (163 pont), 2. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolája, Kaposvár (124 pont), 3. Gárdonyi Géza Általános Iskola, Kaposvár (112 pont), 4. Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskola, Marcali (102 pont). A megye 32 középiskolája közül 14 intézmény diákjai szereztek pontot az országos döntőkön elért helyezéseik alapján. A középiskolák sorrendje: 1. Dráva-völgye Középiskola, Barcs (192 pont), 2. Munkácsy Mihály Gimnázium, Kaposvár (188 pont), 3. Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközép- iskola, Kaposvár (111 pont), 4. Nagyváthy János Középiskola, Csurgó (88 pont). Az említett intézmények 50-50 ezer forint pénzjutalomban is részesültek. (Kun) Teke nb ii Dreher Sör-Nagyberki- Attala Tengeriszem 3:5 (2884:2889) Nem akármilyen bravúrt vitt véghez az újonc Nagyberki- Attala Tengeriszem, hiszen idegenben győzte le a listavezető Dreher Sör együttesét. Jól indult a mérkőzés, hiszen az első párban Herr remek játékával 13 fás előnyt szereztek a vendégek. Középen sajnos Lelovics nem tudta tartani a nagyon jó napot kifogó ellenfelét, így a hazaiak átvették a vezetést. Mettner azonban káprázatos hajrát nyitott. A pályacserénél az 59 fás hátrány 24-re apadt, a találkozó végén pedig már a nagyberkiek örülhettek. Ezzel a bravúros idegenbeli győzelmével az újonc somogyi csapat megerősítette helyét a középmezőny első felében. A Nagyberki-Attala Tengeriszem tekézőinek eredményei: Mettner 514 fa, Lelovics 486 fa, Herr 483 fa, Molnár L. 471 fa, Stark 468 fa, Lukács 467 fa. (fg) Vita az öt százalékról Idén utoljára tanácskozott a városi sportbizottság A városházán tartotta előre hozott decemberi ülését a városi sportbizottság. Kaposvár Az ülés központi témájává a jövő évi költségvetési koncepció tervezete lépett elő. Az már most biztosnak látszik, hogy Kaposvár sportjára 2000-ben kevesebb pénz jut. A város ugyan továbbra is működteti majd a sport érdekeltségű intézményeit, ám ez csupán szinten tartást és nem az infláció mértékével történő emelést jelent. A tervezetben szerepel továbbá a vállalkozók iparűzési adójának öt százalékaként — eddig az egyesületekhez címzetten — beérkező támogatás eltörlése. A tagok több oldalról is érveltek amiatt, hogy a kieső bevétel veszélybe sodorhatja a kisebb klubokat. A városi vezetés képviseletében jelen lévő dr. Kéki Zoltán jegyző ígéretet tett, hogy a költségvetési koncepció véglegesítése előtt megvizsgálják, milyen egyéb lehetőségek közül választhatnak. Szó esett még a városi sportszövetségek tevékenységének támogatási rendszeréről, majd a bizottsági tagok egyhangúlag elfogadták a Kaposvári Zöldpont Életmódklub éves beszámolóját. Végezetül zárt ülésen döntöttek az 1999. esztendeji „Év sportolója” díj odaítéléséről. (Kun) Labdarúgó nb m - práva csoport Kupa „fogta” csapat Ha a rajtnál „ezüstös” őszi befejezést ígérnek szurkolóiknak a kaposfüredi labdarúgók, nem akadt volna köztük elégedetlenkedő. Most viszont akad, vélhetően azért, mert sokáig az élen olvashatták csapatuk nevét. Mindez „magyarázkodásra” kényszeríti Márton József edzőt, aki kissé másként látja az idényt. KAPOSFÜRED- A hosszan tartó listavezetés után kritikát, avagy elismerést érdemlő ez a második helyt — Nézőpont kérdése. Az előző bajnokság harmadik, sőt, a korábbi év kieső helye után ez előrelépés. Önmagunkhoz viszonyítva tehát fejlődtünk, különösen ha figyelembe vesszük, hogy mindezt egy elég szűk játékoskerettel értük el. — Még mit tud felhozni „mentségükre’7 — A mindenki által elismert kupa szereplést. Aligha gondolta bárki is, hogy csapatunk a legjobb tizenhatig menetel, ahol egy rövidzárlat fosztott meg bennünket az újabb lépéstől. Ez a sorozat nem csak a figyelmünket, hanem az erőnket is megosztotta, ez kissé „megfogta” csapatunkat, hisz éppen e sorozat idején jöttek a váratlan pontvesztések. — így is mindössze egyetlen győzelem választja el csapatát az éllovastól. — Mielőtt „elvárt” bajnoki elsőségről esne szó, álljunk meg egy pillanatra. Mélyről érkeztünk idáig és kellemesek a gondjaink, éppen ezért most vezetőinknek kell nyilatkozniuk, hogy óhajtják-e a feljutást. Kaposfüred képes-e biztosítani hozzá a hátteret.- Miben rejlik a füredi együttes ereje? — A csapatjátékban, melyen belül mindig akadnak olyanok, akik azt képesek színezni és sikerre vinni.- Melyik csapatrész az együttes tartó pillére? — A kapuban Tánczos hosszabb időre való kiesését Vajda időnként feledtette, a védelemben Gál volt a vezér- egyéniség, ez a sor csak néha ingott meg. A középpálya vitte igazán a csapatot, itt akadt a legtöbb jó teljesítmény. A két oldalon Nógrádi és László, középen Brunczvig és Lassú - időnként Fazekas Zs. - jól egészítették ki egymást, néhányuk fazont adott a csapatjátéknak. Nem véletlenül ez a sor szerezte a legtöbb gólunkat. Kellett is, mert sajnos elöl máig sem sikerült rálelnünk a két igazi ékre.- A hiányzó egy lépéshez mi szükségeltetik? — Bár várható mozgás a keretben, fontos volna, hogy a csapat gerince együtt maradjon. Az említett lépést szolgálná új igazolásokkal a támadójáték feljavítása.- Téli tervek? — Teremtorna meghívásoknak teszünk eleget, majd pihenő következik a január 3-i alapozó munka kezdetéig. (Jutási) A Pannon GSM előfizetés most csak bruttó 6000 forintba kerül, és ezért 2000-ben 2000 darab SMS-t küldhet, bruttó 20 forintos áron! Sőt, ugyanezzel a lehetőséggel bruttó 2000 Ft befizetése mellett meglévő előfizetőink is élhetnek, ha mobiltelefonjukról megrendelik a 173-as telefonszámon. *aam4»k«K«m«i«ssmsmm.jm*i. gg;--;-----. £•;_ • PANNON Qcu és december 31. közölt használható fel. A/ árak a/ áfát tartalmaz/ak. Pannon (.SM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. wwvi.pannongsni.hu A , . . ** * * Az élvonal. Meglévő előfizetőinknek 2000 darab* bruttó 20 forintos SMS, mindössze bruttó 2000 forintért! Pannon GSM előfizetés mindössze bruttó 6000 forintért, 2000 darab* bruttó 20 forintos SMS-sel! I