Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-27 / 301. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP Belpolitika 1999. december 27., hétfő Püspökkari körlevél Tartós egészségügyi zárlat A kalocsai katonai kiképzőközpontban csütörtökön elrendelt egészségügyi zárlat még legalább 5-10 napig fennmarad - közölte Hetei Péter, a szárazföldi vezérkar egészségügyi főnöke vasárnap. Hetei Péter elmondta: a mintegy kétezer sorkatonát, tisztet, tiszthelyettest és polgári alkalmazottat érintő karantén feloldásáról a honvédség járványügyi vezetője és az országos tiszti főorvos dönt majd. Addig a laktanyában tartózkodó katonákat tilos meglátogatni, ám csomagot kaphatnak a rokonoktól, családtagoktól. December 25-én mintegy 200 ajándékcsomag érkezett a laktanyában lévők számára. Az ott tartózkodók telefonon tarthatják a kapcsolatot a külvilággal, ám a négy bejövő, illetve a három kimenő vonal igen zsúfolt - hangsúlyozta Hetei Péter. Az egészségügyi főnök az öt, gennyes agyhártyagyulladásban megbetegedett sorkatona állapotáról elmondta: a László Kórházban kezelt két beteg közül az egyik állapota még súlyos, de stabil, a másik már gyógyult, de még a kórházban tartózkodik. Kiskunhalason ápolják a 23-án beszállított beteget, állapota jó. Két katonát pedig már hazaengedtek az orvosok. A Magyar Honvédség az 1999. december 10-én jelentkező első agyhártyagyulladá- sos megbetegedés óta mindent elkövet, hogy a felső légúti hurutos betegségek halmozódása kapcsán jelentkező agyhártyagyulladásos szövődményeket megelőzze és megakadályozza - jelentette be szombaton a Honvédelmi Minisztérium sajtófőosztálya. Az elvégzett szűrő- vizsgálatok, a megelőző antibiotikumos kezelés és a szigorított közegészségügyi rendszabályok ellenére ismét - lappangási idő utáni - megbetegedéseket észleltek, amelynek következtében a Magyar Honvédség főepi- demiológusának javaslatára a kalocsai kiképzőközpontban újabb járványügyi megszigorító rendszabályokat, és a sorállományra vonatkozóan laktanya-elhagyási zárlatot rendeltek el. Az érintett katonák az elrendelt szigorító rendszabályokat és a zárlatot megértéssel fogadták. A képzés a legjobb A munkanélküliség ellen az egyik leghatékonyabb eszköz a képzés - legalábbis ez derül ki egy friss felmérésből. Az Országos Munkaügyi és Módszertani Központ vizsgálatai azt mutatják: az átképzett munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit az is befolyásolja, hogy milyen oktatásban vettek részt. A házasságok és a családok védelmezésére, erősítésére szólít fel a Magyar Katolikus Püspöki Kar abban a körlevelében, amelyet karácsony alkalmából tett közzé A boldogabb családokért! címmel. A csaknem hetvenoldalas pásztorlevél rövidített változatát december 26-án hirdették ki a katolikus templomokban. A püspöki kar ebben kiemeli, hogy a keresztény tanítás a házasságot kezdettől fogva felbonthatatlannak, a család alapjának tartotta, a családot pedig főként a gyermeknevelés intézményének tekintette. A körlevél szembetűnő jelenségnek nevezi, hogy a többgenerációs nagycsaládot mára felváltotta a szülőkre és a gyermekekre korlátozódó kis család. Az okok között olvasható a „kétkeresős családmodell” általánossá válása, az értékvesztés, a munkanélküliség, az individualizmus, valamint a nők szerepének és a házasságról alkotott szemléletnek az átalakulása. A jövő évi költségvetésben biztosítva vannak az oktatás számára azok a feltételek, amelyek az idén megkezdett munka folytatásához szükségesek, egyben lehetőség nyílik számos új program elindítására is - jelentette ki a hét végén az oktatási tárca jövő évi terveiről szólva Pokomi Zoltán. A miniszter a továbbiakban elmondta: a szaktárca jövőre 200 millió forintot szeretne költeni a tehetséggondozás elindítására, illetve megvalósítására. A támogatásra azok az intézmények pályázhatnak majd, amelyek legalább heü öt órában képességgondozó szakköröket, korrepetálást szerveznek, és az azokon részt vevő gyermekek kétharmada hátrányos helyzetű. Megyénként egy-egy oktatási intézményben úgynevezett tehetségápoló osztályokat szeretnének indítani, ahová a települési képviselő-testületek ajánlása alapján vennének fel tehetséges tanulókat. Azok az iskolák, amelyek ilyen osztályok indítását vállalják, kiegészítő támogatást kapnak. A kollégiumi ellátottság javítására Nemzeti Kollégium Alapítvány létrehozását tervezi az oktatási tárca. Erre a célra 192 millió forint áll majd rendelkezésre. Jövőre az 1 milliárdról 3 milliárdra növelnék a kisfalvak óvodáinak, iskoláinak nyújtott kiegészítő támogatás összegét. Pokomi bejelentette: az elkö„A házasodási kedv mérséklődése és a válások számának növekedése a házasság intézményének gyengülését jelzi” - fogalmaz a püspöki kar. Kinyilvánítja azt is, hogy az egyház a házasság egységét és felbont- hatatlanságát vallja, és nem tud egyetérteni a csak polgári házassággal, a csak élettársi együttéléssel és a próbaházasság gyakorlatával. A Kar kétségtelennek nevezi, hogy ezek a kötődések is bizonyulhatnak szilárdnak. Megjegyzi ugyanakkor, hogy az élettársi kapcsolatok termékenysége alacsonyabb, mint a házasságoké. A püspöki kar a tennivalók között említi az egyház oldaláról a családpasztorizáció fontosságát, ég reményét fejezi ki, hogy újra családbaráttá válik a magyar társadalom. Megítélése szerint ez utóbbinak nem csupán gazdasági és jogi feltételei vannak, hanem a változáshoz a közgondolkodásnak is át kell alakulnia. A körlevél kiemeli az egyház mellett az állam, a társadalmi szervezetek, a média és az iskola felelősségét is. vetkező években nem lesznek pedagógus-elbocsátások. Bár a gyerekek száma csökken, az ellátandó feladatok bővülni fognak. A felsőoktatás támogatásáról szólva kifejtette: jövőre 9,2 százalékkal, 110 milliárdról 120,9 milliárdra emelkedik a felsőfokú oktatási intézményeknek juttatandó összeg. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt kéri a oktatási tárca vezetőjétől, hogy a diákhitelkonstrukciót először kísérleti jelleggel vezesse be a költségtérítéses hallgatók körében. Kucsera Tamás Gergely, a HÖOK elnöke szerint 2001-től az állami finanszírozású hallgatók körében is lehetőség nyílna a rendszer bevezetésére. Az egy hónapra felvehető összeget 25- 30 ezer forintban látnák célszerűnek meghatározni. A szervezet számítása alapján ugyanis az átlagos kiadásokat tekintve már több mint két évvel ezelőtt is 23-27 ezer forintra volt szüksége egy-egy egyetemistának vagy főiskolásnak megélhetése biztosításához. Ez az összeg ma 26-32 ezer forint körüli. Ehhez képest - mutatott rá a HÖOK vezetője - az Oktatási Minisztérium által javasolt havi 21-28 ezer forintos hitel nagyon kevésnek tűnik. Indokoltnak tartja a HÖOK a minisztérium azon elképzelését, hogy a diákhitel-konstruk- ció felmenő rendszerű legyen, azaz elsőként az elsőéveseknél kerüljön bevezetésre. Az államilag támogatott programoknak két formája létezik: az egyik az úgynevezett ajánlott képzés. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküli-központ által meghirdetett szakképzésen vesz részt a jelentkező. A másik, az úgynevezett elfogadott képzés, amelynek keretében a leendő tanuló választ magának iskolát, szakmát, s ezt a munkaügyi szervezet elfogadja, és - részben - fizeti a képzési költségeket, amit esetleg a hallgató maga is kiegészít. Az utóbbi módot választóknak már 51,5 százaléka tudott munkát találBudapest- Ha a hazai népességalakulás mostani sajátosságai hosszú távon érvényesülnek, akkor Magyarországon a demográfiai helyzetnek három sajátossága lesz egy emberöltő múlva - magyarázza Harrach Péter. - Az egyik: a népesség jelentős mértékű csökkenése, az erre vonatkozó számítások szerint 7,5-8 milliós nemzetté zsugorodni, míg az ajánlott változatban felkészülteknek csak 46,8 százaléka. A szakemberek szerint ez a különbség egyre nő. Az ok? Akik maguk választanak iskolát, azoknak jelentős hányada konzultál leendő munkáltatójával, s az általa megfogalmazott igényeknek megfelelően dönt a képzéséről. Az el' yezkedési arányok egyik formában sem tűnnek túl magasnak. Árnyalja a képet, hogy a képzésben részt vevők között rengeteg a pályakezdő, akiknek jelentős része úgy érzi, ezzel nőnek az esélyei a félnénk. A második jellegzetesség az időskorúak arányának emelkedése. Ezzel párhuzamosan leszűkül a keresőképes korúak aránya, ami a nyugdíjasok társadalmi „eltartását” is súlyosan veszélyeztetheti. A harmadik jellemzője az etnikai összetétel alapvető változása, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy a roma lakosság megháromszorozódna. Ez a lehetőség már most szükségessé tefegyver sőoktatási intézményekbe való bejutásra. A másik ok az, hogy a munkaügyi központok elsősorban az alacsony iskolá- zottságúakat, a tartósan munkanélkülieket próbálják rávenni a tanulásra, hiszen ők a legrászorultabbak a piacképes végzettség megszerzésére. Az ő esetükben megmutatkozó, az átlagosnál alacsonyabb foglalkoztatási kedv azonban rontja a statisztikát - állítják a szakemberek. Az mindenesetre kedvező tendenciát mutat, hogy a képzésben részt vett munkanélkülieknek mintegy 83 százaléka tudott a saját szakmájában, vagy végzettségéhez közel álló munkakörben elhelyezkedni. Ez az arányszám egy év alatt 3 százalékos emelkedést mutat. szí, hogy a romakérdéssel komolyan foglalkozzon a kormányzat.- Milyen eszközökkel lehet fellépni e problémákkal szemben?- A családok helyzetének javítása lenne a legfontosabb. Ezt a munkát már megkezdtük, hiszen számos juttatást, támogatást kapnak, kaphatnak a családok. A romakérdést nem szociális problémának tartom, sokkal inkább foglalkoztatási és oktatásügyi megoldásokat kíván. A kormány az integrációban látja a megoldást, nem pedig az elszigetelésben, elszigetelődésben. Szalóky Eszter Hajléktalanok karácsonya A karácsonyi ünnepek alatt a karitatív szerveztek naponta több ezer adag meleg ételt osztottak szét a rászorulóknak, és ugyanennyi otthontalannak nyújtottak átmeneti szállást. Morzsányi Éva, a Magyar Vöröskereszt főtitkára vasárnap elmondta: Budapesten napi 2000-2200 hajléktalan részére készítettek meleg ételt, amelyet három ideiglenes konyhán, illetve négy nappali helyszínen osztottak szét. Miskolcon, Debrecenben, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Nagykanizsán és Zalaegerszegen további mintegy 1000 otthontalan számára tudtak szállást és élelmet biztosítani. A főtitkár szerint a Magyar Vöröskereszt a hajléktalan-ellátás céljaira éves szinten mintegy 200 millió forintot fordít. Hírek Fesztivál Győrött Jövő év februárjában kezdődik és 2001. augusztus 20-án zárul a Kultúrával a Nyugat kapujában elnevezésű fesztivál, amelynek kezdeményezője Győr-Moson-Sopron megye. A rendezvényen az ország különböző vidékein működő csoportok, együttesek és a különféle művészeti ágakban jeleskedő szólisták mutatkoznak majd be - jelentette be vasárnap Medgyasszay László a megyei önkormányzat alelnöke. Jótékony fagy Az elmúlt napokban az ország területén csekély mennyiségű csapadék hullott. A hőmérséklet nappal fagypont körül, éjszaka fagypont alatt volt. Ennek következtében a talaj felső rétege lefagyott. A belvízzel borított területek nagysága nem változott. A középtávú előrejelzések szerint a lehűlés tovább folytatódik, ami a kritikus alföldi területeken folyó belvízvédekezésben átmeneti enyhülést hoz. Gondot jelent azonban, hogy egy későbbi felmelegedéssel érkező, néhány milliméteres csapadék hatására az Alföld déli részén jelentősen megnövekedhet a belvízzel elöntött területek nagysága. Hitelgarancia a vidéknek Az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kuratóriuma jóváhagyta az alapítvány jövő évi üzletszabályzatát, amelyben nincsenek alapvető változások 1999-hez képest. Kivételt képeznek a fiatal agrárvállalkozók, mert január 1-jétől e vállalkozói rétegnek az alapítvány nagyobb mértékben biztosít hitelgaranciát. Kiegészítő támogatások Integrálni kell a romákat Ötven éven belül változások történnek a lakosság összetételében Amennyiben a jelenlegi tendenciák érvényesülnek továbbra is, a magyar lakosság összetétele 50 éven belül alapvetően megváltozik - derül ki a KSH legutóbbi előrejelzéséből. A kormányzat szerint már most meg kell próbálni befolyásolni e folyamatokat, amelyekről Harrach Péter szociális és családügyi miniszterrel beszélgettünk. A népszerűségi versenyben csekély változásokat hozott az elmúlt hónap, a pártok erőviszonyai mind országosan, mind Nyugat-Magyarországon változatlanok, a két nagy párt közül pillanatnyilag az MSZP helyzete a jobb - így foglalhatók össze a Szonda Ipsos által végzett közvélemény-kutatások legfrissebb, Dunántúlra vonatkozó eredményei. A nyugati országrészben az MSZP 28 százalékon, a Fidesz 18 százalékon áll. Országosan ez az arány 28-20. Az FGKP a Dunántúlon 6, az SZDSZ és a MIÉP 3-3, az MDF 1 százalékot kapna. Ha most vasárnap kerülne sor a parlamenti választásra, azon a jogosultak majdnem kétharmada részt venne. Ebből a biztos szavazói körből országosan az MSZP 46 százalékot, a Fidesz 32 százalékot kapna, a Dunántúlon 47, illetve 31 százalék lenne az eredmény. A Kisgazdapárt valószínűleg bejutna a parlamentbe, eredménye országosan 8, a Dunántúlon 10 százalék, az SZDSZ helyzete már kritikus lenne, hiszen jelenleg országosan a szavazatok 6 százalékát, ezen belül nyugaton csak 4 százalékát kapná. Az MDF és a MIÉP A pártok megítélése a nyugati országrészben decemberben Változatlan erőviszonyok Ha most vasárnap lennének a választások, pH Ön melyik pártra szavazna? [gQ (a válaszok százalékos megoszlása az összes választókon! megkérdezett körében) 'pjj| 50 40 30 20 10 2 » egyéb bizonypárt tahin. nem szavazna országosan 3-3 százalékkal, a Dunántúlon 2, illetve 5 százalék körüli eredménnyel végezne. Az ellenszenvlistát a MIÉP vezeti országosan 20, a nyugati országrészben 21 százalékkal, bár ez 5 százalékkal kevesebb, mint a múlt hónapban. A Fideszt pillanatnyilag országosan a választókorú népesség 16 százaléka (a Dunántúlon 12 százaléka) találja ellenszenves pártnak. Az MSZP-re semmiképpen sem szavazna országosan 9, a nyugati megyékben 8 százalék. A múlt havinál 4 százalékkal kevesebben feltételezik most a Fidesz győzelmét, 5, illetve a Dunántúlon 4 százalékkal többen tippeltek az MSZP-re, amelyet jelenleg már a választók közel fele egy most zajló választás győztesének vél. Csupán minden hatodik megkérdezett válaszolta, hogy szerinte most is a Fidesz győzne. FEB A kérdezés ideje: 1999. december 2-12. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden felnőtt, állandó nyugat-magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgár. A minta: 301 fő. Á minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonosnak tekinthető.