Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-18 / 295. szám
1999. december 19. ★ SPORT ★ 13 A bajnok játszott Pini Kaposvár SE-Dunaferr SE 3-0 (20, 10,20) Emlékezetes győzelemmel köszönt el szurkolóitól és az évezredtől az ötszörös bajnok és kupagyőztes Pini Kaposvár SE férfi röplabdacsapata; Demeter György edző együttese azt a Dunaferrt fektette kétvállra, amely előtte hat mérkőzésen át menetelt veretlenül. Jó blokkokkal mutatkozott be a vendég dunaújvárosi együttes, amelyre a hazaiak bivalyerős bombákkal válaszoltak; így aztán jó darabig nem tudott egymástól elszakadni a két társaság. Lüktetett a játék, nem volt egy pillanatra sem megállás. Többször is parádés labdameneteknek tapsolhatott a publikum, a hajrában pedig egyértelműen ellenfele fölé kerekedett a Pini KSE. Talán ez volt az oka, hogy a folytatásban mintha leült volna egy kicsit a két csapat. Ettől függetlenül azonban tény; Pásztorék így is magabiztosan őrizték pár pontos előnyüket. A játszma vége aztán - köszönet érte a Pininek - túlságosan egyoldalúra sikeredett. Nagyon beindult a csapat, a vendég dunaújvárosiak képtelenek voltak tartani a lépést a kaposváriakkal. Káprázatos blokkparádét - és természetesen újabb biztos Pini- sikert - hozott a harmadik, utolsó játékrész. Zúgott az aréna, miközben Urfiék egymás után gyártották a pontokat. A cs.k., Mészáros Péter remek labdákat tálalt a társainak, a két „idegen- légiós”, a kínai Wang Csi és az orosz Szergej Szajfulin gyilkos erejű bombákat eresztett meg a túloldalra, Pásztor Attila és Gelencsér Balázs nemcsak jó és pontos ütéseivel, hanem a hálónál is alaposan megkeserítette a dunaújvárosi játékosok életét, Zarka Péter pedig nagyvonalúan „takarított” hátul; s persze ne feledkezzünk meg a nyáron Szegedről érkezett Urfi Csabáról sem, akinek aligha fogják hálaimába foglalni a nevét a Dunaferrnél, mint ahogy a csereként beállt Koch Róbertét sem fogják meghívni Dunaújvárosba a baráti körbe. Emlékezetes meccsel búcsúzott tehát el szurkolóitól és az évezredtől a Pini KSE csapata. A kaposváriak magabiztosan nyerték úgy a rangadót, hogy a szurkolóknak még egy órát sem kellett arra várniuk, hogy ünnepelhessék a fiúkat. Amúgy a harmadik, utolsó játékrész már-már a régi idők nagy hangulatát idézte. Ez persze érthető, hiszen a magyar bajnok játszott... így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 600 néző. V.: Donkó, ifjabb Kiss L. Pini Kaposvár SE: Mészáros P, Szajfulin, Pásztor, Wang Csi, Urfi, Gelencsér. Csere: Zarka (liberó), Koch. Edző: Demeter György. Dunaferr SE: Gubik, Nagy A., Forgó, Tóth T., Csebotarov, Jacsusenko. Csere: Szabó G. (liberó), Szűcs, Kiss T. Edző: Viktor Boldarev. Vélemények: Demeter György: - Ezzel a játékkal kívánunk kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet szurkolóinknak. Remélem, hogy a 2000. évi játékunknak ez lesz az alapja. Viktor Boldarev: - A Pini bajnokhoz méltóan, mi pedig nagyon rosszul játszottunk... Fenyő Gábor További eredmények: Kazincbarcikai Vegyész RC- Medikémia-Papiron SC Szeged 0-3 (-22, -23, -23) Csepel SC-Szolnoki Titász RK 3-1 (21, 31, -22, 18) Kecskeméti RC-Nyíregyházi VSC Szabolcs-Gabona 0-3 (-18, -16, -19) Javítani akarnak a nők Ma délután 16 órakor a fővárosban a sereghajtó Pulzus- Salgó/Fényforrás ellen zárja az évet a BITT Kaposvári Női RC röplabdacsapata.- Nagyon el voltunk kenődve pénteken este a Vasas meccs után - mondta Geiger Marianna, a BITT Kaposvári Női RC egyik kulcsjátékosa. - Most az a legfontosabb, hogy minél előbb elfelejtsük azt a nagyon balul sikerült mérkőzést, s csakis a ma délutáni PulzusSalgó/Fényforrás elleni találkozóval foglalkozzunk. Nagyon remélem, hogy mindenki megfelelően tudja értékelni és feldolgozni magában a pénteken történteket, s a mai rendkívül fontos összecsapásra összekapja magát. Nem szabad görcsösen játszanunk, másodpercenként az eredményjelző táblát lesnünk. Végig nyugodtnak, higgadtnak kell lennünk, s akkor végre meg lesz az eredmény is. A nézők is érezhették, hogy nem a csapat tudásával van baj: az edzéseken minden jól ment, 24 órával később aztán ezekből semmit sem tudtunk megvalósítani. A fejekben kell tehát elsőként rendet rakni, s ha ez sikerül, akkor győzelemmel zár(hat)juk az évet. A BITT Kaposvári Női RC várható kezdőcsapata: Gelle Petra, Tormási Orsolya, Szíj Claudia, Tuba Gabriella, Geiger Marianna, Ékes Erika vagy Varga Zsuzsanna. - A liberó Pálfy Marianna lesz. Játékvezetők: Szabó Ferenc, Csikós Zoltán. (Fenyő) A mai további párosítás: Jászberényi RK-Atlant-Angyalföldi DRC; Vasas Budai-Tégla-BSE- CSM; Szakszig Női RK Nyíregyháza-Egut RC Eger. Kosarasok évzárója Bár szerdán este vár még egy fellépés Pakson a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE NB I férfi „A” csoportos kosárlabda- csapatára, Benczéék ma este búcsúznak el hazai pályán a szurkolóiktól. Aligha kell hozzá nagy bátorság, hogy papírra vessük: ma este újra színültig megtelik a kaposvári városi sportcsarnok. Nem akármilyen derbi várható, hiszen mindkét csapat jó formában van. A kaposvári együttes hazai pályán csak a nyitányon a Szombathelyi Falco KC ellen botlott, utána viszont •nem kegyelmezett az ellenfeleinek. A Flextronics- Zalaegerszegi TE KK pedig legutóbbi két meccsén előbb a Falcot, majd utána - meglepően magabiztosan - a Matáv SE Pécs együttesét „gyűrte” le. A nagy kérdés tehát, hogy melyik csapat tudja folytatni jó sorozatát? Mindenesetre a hazai pálya, a szurkolók támogatása a kaposváriak mellett szól. S alighanem a visszavágás vágya is hajtja majd Góbiékat, miután Zalaegerszegen több mint 10 ponttal maradtak alul. A kaposvári társulat a hétvégén sem pihent. Tegnap - miután a városi sportcsarnok foglalt volt - az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola torna- csarnokában szaggatták nagy lelkesedéssel a gyűrűt a fiúk. Ma reggel is szerepelt Oroszék programjában egy amolyan könnyed átmozgató jellegű edzés, hogy aztán pontban 17 órakor egymásnak feszüljön a két társaság. A várható kezdőcsapatok. Kaposvári Klíma-Vili Purina SE: Orosz László, Góbi Henrik, Bencze Tamás, DelmonteMadison (amerikai), Albert Kamer (horvát). Flextronics-Zalaegerszegi TE KK: Simon Balázs, Bodrogi Csaba, Kámán Tamás, Sejo Bukva (bosnyák), Samir Mujanovics (horvát). Játékvezetők: Szabó György, Kiss László. (Fenyő) i wem KRUMPLIS TÉSZTA JUVENALIS MONDÁSA 1 ÖLTÖNY, RÉG. HOLLAND AUTÓJEL LÉTEZIK ÁRAMERŐSSÉG EGYSÉGE 1 SÉRTETLEN ~A ELŐKELŐ i * E NAPON ELEGE VAN i 50%-OS r TÓDUL KÉPZŐ: •ÉKONY y YOKO .. CÓK... (HOLMI) ÉTKEZHET ÁLTALVETŐ OKTATÁ L * ♦ ♦ ► t y 2 ►y y y y hY ANNÁL LEJJEBB FRÁZIS TOVATŰNŐ ► t POCAKOS ► y BÚZAFAJTA ► T~ PUSZTÍT ..DE FRANCE SZÉTÖMLIK L POSZTÓFÉLE TÁNYÉRT ÜRÍT ► y ZENEISKOLA, RÉG. ...BÁBA ► y VAJON ► HATVAN EGY ÓRA MÉRGELŐDIK MÁRCIUS 8-ÁN VAN * t LENT A SZÉLEIN 1 ► TOJÁSDAD ► y Z T>'*' — J> ► y A MERIKAI KOMIKUS DZSÚSZ ÖRÖKSÉG 3,14 TALICSKA, MÁSKÉNT l NEM A VÉGE ► y FALRAGASZ ►y NŐSTÉNY SZÁRNYAS ►y y KERESZTÜLHAJÍT ÉHSÉG (ARGÓ] MEGFELELŐ PORTÉKA A HATÁRON MIATTA ► t KICSINYE VAN ►y TENGERI HAL ► y KICSINYÍTŐ KÉPZŐ ► ILLETVE KATASZT- RÁLIS, R. FŐVÁROSA BAGDAD L FÉLREVEZET ► y TRÉFA SZARVAS NŐSTÉNYE ► y OLIVÉR, BECÉZVE ► y SZÍNÉ SZV. (LAJOS) MADZAGDARAB ! TRÉNER ► t ORRUNK ÉRZÉKELI ► y UKRÁN TANÁCS ► y AKTA ► DÁTUMRAG SÖTÉT NAPSZAK ANNAK ELEJÉN ! r ___L ZÁPOR KEZDETE! ► ♦ AMELY OKBÓL ► y SERTÉSHÚS ► y BŐR JELE KÉN VEGYJELE NULLA ÁLLÓVÁ NÉVELŐVEL ..L 0 ► t t y NYOMDAI BETŰHELY ► Kérjük, hogy a megfejtést borítékba téve vagy levelezőlapon küldjék be péntekig a Somogyi Hírlap szerkesztőségébe (7401 Kaposvár, Pf.: 31). A borítékra, illetve a levelezőlapra kérjük írják .rá: Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel keresztrejtvénye. A helyes megfejtést beküldők között három, 1000 forint értékű könyvvásárlási utalványt sorsolunk ki. A rejtvény megfejtését és a nyertesek nevét a következő Somogyi Hírlap Vasárnap Reggelben közöljük. Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Indulat ellen harcolni nehéz, mert amit akar, a lélek árán veszi meg. 1000 forintos könyvutalványt nyert Hotyek Lászlóné nagyatádi, Sturm Judit kaposfői és Gazdag Lászlóné ordacsehi olvasónk. A nyereményt postán küldjük el. Elie tör a Nafa Rangadóval zárja ma délben az évet a Nafa RC Kaposvár NB l-es férfi röplabdacsapata. Az ellenfél a Jó erőkből álló Dági SE lesz, a mérkőzés tétje pedig az, hogy a két csapat közül melyik várhatja majd az élről a folytatást.- A legutóbbi mérkőzéseken jól ment a csapatnak; előbb hazai pályán a rutinos MAFC-ot, majd utána idegenben a magyar ifjúsági válogatottat is egyaránt 3-0 arányban legyőztük - mondta Erdei Tamás, a Nafa RC Kaposvár egyik meghatározó játékosa. - Megnyílt előttünk a kapu, s úgy gondolom, hogy a nagy lehetőséget ki kell használnunk: jó lenne 2000-ben az Extraliga-tagságért játszani. Persze, ehhez mindenekelőtt ma le kell „nyomnunk” a Dágot. Amúgy kellemes emlékeink vannak a dági együttesről; hazai pályán le szoktuk őket győzni, s idegenben is mindig nagy, szoros csatában dőlt el a mérkőzés sorsa. Bár elég sokan bajlódnak betegséggel és sérüléssel - Jezeri Tibor influenzával bajlódik, Varga Péter a térdét, míg Farkas László II. a derekát fájlalja, Nyári Tamás családi gyász miatt hagyott ki több edzést is, a megműtött Torma Norbert pedig bár újra edzésbe állt, de csak valamikor január környékén játszhat majd újra tétmeccsen -, mégis bizakodva várjuk a mai ütközetet, s bízom benne, hogy a szurkolóink is mellénk állnak. A Nafa RC Kaposvár várható kezdőcsapata: Farkas László I., Porkoláb Tamás, Tóth Tamás, Tóth György, Hegyi Gábor, Erdei Tamás. Játékvezetők: Mezőffy László, Dravecz József. (Fenyő) Vasárnapi apró FENYŐFA VÁSÁRI A Silvania Faiskolában élő ezüstfenyő és lucfenyő 1,5-2,5 m-ig. Siófok-Sőstó, 7-es főút, 105-ös km. Tel.: 06-60/366-351. (3111) TÁRSASHÁZ épül Siófok központjában, lakások, üzletek, garázsok. Szoc. pol. igénybevehető. Telefon: 30/9978-782, 30/9947-833. (3643) SZÁNTÓDON családi ház (kis alapterületű) önálló helyrajzi számmal eladó. Telefon: 20/3270-117. (3156) TEREPJÁRÓ gumi, 2 db olcsón eladó. Telefon: 82/410-470. (3610) SIÓFOK-SÓSTÓN jól menő büfé kerthelyiséggel eladó. 85/353-893,20/9889-899. (3537) ALCATEL One Touch Club mobiltelefon, 10 hónapos, kék színű eladó. Ár: 15 000 Ft. Telefon: 30/2168-515. (3612) GARÁZS eladó Kaposváron a Gr. Apponyi közben. Telefon: 20/9644-440, 82/312-518. (3562J ECCLÉSIA és Régiésbolt, Kaposvár, Kontrássy u. 1. Ünnepek előtt vasárnap is nyitva. Telefon: 82/427-944. Nyitva: H-P 9-18, Szo-V: 9-12. (2508) BARCSON 203 m2-es családi ház sürgősen eladó. Ár: 2 550 000 Ft. 82/463-749. (3610) KAPOSVÁR belvárosában 12 m2+galériás 2 ÉVES Citroen Jumper 2,5 diesel 3M Ft-ért részlettörlesztéssel is eladó. Érdeklődni: 06- 60/493-114. (3292) üzlethelyiség kiadó. Telefon: 30/2168-568. (3305) VW Golf 1.1 eladó. Irányár: 140E Ft Telefon: 84/372-635. (3552) KAPOSVÁRON a belvárosban új, 85% készült- ségű tetőtéri lakás eladó. Szoc. pol. igénybevehető. Irányár: 85 000 Ft/m2. Telefon: 30/2168-568. (3679) SEAT Ibiza 1.2 (1992. X.) 3 ajtós, fekete színű eladó. 82/427-319 17 óra után. (3644) SZENTBALÁZSON, Fő u. 60. sz. alatt csendes, szép környezetben családi ház eladó vagy el- • cserélhető értékegyeztetéssel. Érdeklődni a helyszínen (3225) FIAT Regata 84-es 1.3 B, vonóhoroggal, friss műszakival eladó. Telefon: 85/350-005, 20/9665-419. (3592) Apróhirdetés 250 forintért a SOMOGYI HÍRLAP \asárnap Reggelben! Hirdetésfelvételi iroda: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a., Telefon: 82/427-683 S0M0 ftnj i n Az Axel Springer Magyarország Kft lapja. lKLAr Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. ______ Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. K iadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: Faludy Miklós. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176