Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-11 / 289. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP Színes hétvége 1999. december 11., szombat Hétország fejedelmei (Regényrészlet) Koppány vezér ezen a tavaszi napon korán ébredt. Ahogy megjelent az első fénycsík ke­leten s megszólaltak az énekes madarak. Mostanában nem voltak békés napjai. Alaposan megfontolta, amikor nem ment el a Nagyfejedelem hívására. Tudta, ezzel Geysának nem­csak haragját, hanem gyanak­vását is magára vonja. Vajknak karddal övezése - ami korában nem volt szokás - többet jelent, mint egy szertartás, amivel ki­nyilatkoztatják, hogy a felnőtt korba lépett. Az ifjúvá válás ko­rábban, a küzdelembe mutat­kozott meg. Amikor apja mel­lett indult a csatába; s első har- cát/megvíwa tért haza. A hírnök ugyan nem mond­ta, de tudta Geysa, nem csak azért hívta oda az összes vezér­lő fejedelmet, hogy ennek az új szokásnak tanúi legyenek. Sej­tése beigazolódott. Vérbulcsú meg sem állt Kupavárig, hogy Esztrigánból szabadult. Min­dent elmondott Koppánynak, hogy eskette meg őket a Nagy­fejedelem, hogy utódjául Vaj­kot ismerik el. A somogyi vezér éjszakái nem voltak nyugodtak. Tudta, készülnie kell a harcra, ha a döntésbe nem akar belenyu­godni. Geysa nem lophatja el az ősi törvényt, fiának. Neki is van már elsőszülötte, van kiért harcolnia, mert ennek az ág­nak ő a harmadik hajtása, aki majd egyszer utána s Vajk után következne... Kitárta a faablaktáblákat. A kelő fénnyel beözönlött a hű­vösség s a pára a nagy víz felől. Ébredtek az emberek. Hallotta, mint csendesednek el a léptek, hogy ajtaja elé érnek, nehogy felzavarják. Vitéze, ki ajtaja előtt virrasztón, ügyelt erre, s nem kellett senkit se figyel­meztetnie, elég volt meglátni marcona tekintetét, ami az aj- tószárfába tűzött fáklya fényé­ben, nem sok jót ígért az értet- lenkedőknek. Mélyen beszívta a levegőt. Nyújtózott, ropogtak csontjai s látszott, szép nap ígérkezik. S ahogy peregtek a homokórán a szemek, a madárdaltól egyre hangosabb lett a táj. Visszatele­pedett tigrisbőrökkel borított heverőjére, s azon gondolko­dott, hajóra szálljon-e és neki vágjon Oleggel a túlpartnak. A nagy hegy lábánál van egy falu, amely Vajk emberéé, Tomajé. Itt lakik egy izmaelita akihez Arábiából járnak karavánok, s pompás drágaköveket hoznak. Onnan szerzi be a Nagyfejede­lem is. A biztonságát a rablók ellen, katonaság védi, kik Sraold bandériumába tartoz­nak. Miért ne mehetne ő oda. A kövek kiválasztását sosem bíz­ta másra, minden ékszeréhez, fegyveréhez maga kereste. Újra az ablakhoz ment, kite­kintett. A nap vörös korongja már előbukkant keleten, s szel­lő fújdogált a Pelsó felől. A nagy hegy lábánál az öbölben fodrozódott a víz. Felhúzva a vitorlát, s az evezők lapátjaival mire a nap a legmagasabban járna, a túloldalon lehetnének. De ki kell várni az időt, hogy alakul a reggel, biztonsággal csak akkor lehet elhatározásra jutni. Előtte egy jó vágta, meg­mozgatná fásult tagjait. Kiáltott. Az ajtón benézett az őr. Megparancsolta állítsák elő lovát, s hozzák italát. Reg­gel enni nem volt szokás. Ajta­ján hamarosan koppantottak, Énét lépett be. Fekete gyűrűs haja kibontva, selyem buggyos nadrágján s ingén áttört a fény, mintha semmit viselne. Kezé­ben remegett az ezüst tálca, amin csont kupában kumisz fehérlett. Koppány arca felderült. Rá­feledkezett a lányra, a selymen átlátszott kékes öle bolyha s pi­rosodó mellbimbói. Kilöttyent a csordultig töltött ital. A lány lélegzete elakadt nemcsak ügyetlenségétől, hanem az úr tekintete, szívverését majdnem elállította. Érezte, hogy lába is remegni kezd. Szemét lehuny­va várta, mikor nyúl utána. Sumig fejedelmén borzon­gás futott végig. Ezt a lányt idá­ig nem bántotta. A palotán mindegyik ő érte is volt, Premiszlava maga választotta a szolgálókat. S mint jó feleség arra is ügyelt, ura közelében csak olyanok legyenek, kik hi­bátlanok. Tudta, úgy tarthatja meg magának, ha engedelmes. Elindult a keze, de csak a tálcát tartó csuklót fogta meg, mert attól tartott, letáncol a ku­pa. A másikkal levette, aztán felállt s elengedte a lányt. Az ital hideg és kellemesen sa- vanykás volt, amilyennek a jól erjesztett lótejnek lennie kell. Nagy kortyokban nyelte, mi­közben száj szegleténél vé­konyka csík szakállára folyt. Énét kinyitotta szemét, mint aki álomból ébred, látta mint iszik az úr. Aztán, hogy a tálcá­ra a kupát visszatette, s fejét félre fordítva az ablakhoz lé­pett megértette, most sem jött el az amit titokban várt. Térdre rogyott, kihullott a tálca kezéből, a kupa messze gurult a keleti szőnyegeken. Átkarolta a férfi lábát, arcát rá­fektetve suttogta.- Ó uram... bocsáss mög neköm... Koppány érezte a lány forró leheletét, de azt is tudta az italt is érlelni kell, hogy a kellő élve­zetet nyújtsa. Nem lehet min­den virágot bimbóban leszakí­tani, s megérintve vállát mond­ta.- Elnézöm ügyetlenségödet. Most eridj! - Énét gyorsan ösz- szeszedte a tálcát s kupát és meghajolva hátrált kifelé. Kop­pány nem nézett rá. Ablakának párkányára támaszkodva te­kintetével kedves madarát ku­tatta. A lány a folyosón Katulba üt­között, ki jelenteni jött, hogy a kíséret elő állt. Amint meglátta a vezér szobájából kihátráló lány feldúlt, lángvörös arcát s lenge ruházatát, tekintete elko­morult. Hirtelen indulat szállta meg.- Hát te! - kiáltotta.- Mi dolgod vele! - felelte dühösen a lány s faképnél hagyta az egyhelyben fújtató legényt s eltűnt a fordulóban. Katul tudta, meg kell zabo­láznia magát. A fejedelemnek a szolgálójához joga van. Nehe­zen gyűrte le mérgét, s keze még ökölben volt amikor kop­pantott az ajtón. De amikor be­lépett és meglátta a fejedelmet az ablaknál oly békésen, mint ha templomból jönne, elszé- gyellte magát. Akadozva jelen­tette, hogy lova az a kapuban.- Tán kísértetöt láttál, hogy ily sápadt vagy - kérdezte Kop­pány.- Úgy is lőhetne mondani jó uram - hajtotta le a fejét a le­gény. - Mostanság gyakorin vannak látomásaim...- Akkor eriggyé a vajáko- sokhoz, vagy tán egy ima is se­gít - felelte Koppány a szakállá­ba mosolyogva, mert nem kel­lett nagy furfang, hogy kitalál­ja, mitől ment el vitéze kedve. A széles mező zöld fűsző­nyegébe, mint ha értő kezek hímezték volna a színeket, úgy virítottak a gólyahírek, a fehér­fejű pipitérek és sárgállott a ku­tyatej. A rohanó lovak patái fel­szaggatták, s repültek a föld­csomók. Ugrott a nyúl, reppent a fácán, riadtan szalad az őz. Hátsó fertálya fehéren billegett minden lépésnél, s ívelt át az alacsony bokrokon. A magas kék égbolton madarak szálltak, szárnyaik villantak napsugár­ban. Friss, fűszeres illatot ho­zott a szél, amelyet csak ta­vasszal érezni. A lóvék patái­nak dobogása beleveszett a mezőbe, csak tompa dobbaná­sok hallatszottak, mint a sza­pora szívverések. A fejedelem bőszáju inge nyitott, derekánál lobogott, mi­ként ezüst karikában összefo­gott haja. Testhez simuló fehér kecskebőr nadrágja s bocsko- ra, tiszta. Széles válla, dombo­rú mellkasa s izmos karja, amint a széláramlatban felcsú­szott inge mutatta, erőt sugá­roztak. Ló és lovas a vágtában összenőttek, s ugyancsak igye­kezni kellett a többieknek, hogy nyomában maradhassa­nak. Nem érdekelték Koppányi az ugró vadak. A megeresztett kantárszár szabad vágtát enge­dett paripájának, szakadt róla a hab. Horkantott s fújtatott, első akart lenni, miként gazdája. Jó ideje tartott már a roham, ami nem volt ellenére kíséretének sem. Ktul is felejtette már mit mondott a lány, mert mi lehet szebb dolog, mint kikeletkor reggeli napfényben a széles mezőn vágtatni. Jó messzire elkalandoztak. Nem lehetett látni a hegy or­mán a várat. Maguk mögött hagyták rég a Balaton vizes berkeit, s hosszas lovaglás után újra totyogós részhez értek, amikor arra lettek figyelmesek egy idős ember támolyog velük szembe. Arca vérzett, ruhája ujján hasadék, ott is átütött a vér. Egyszerű ümög s bocskor elárulta, a pauperek közé tar­tozhat. Koppány visszafogta lovát. Az ember is észrevette, meg­állt. Aztán, hogy felismerte a fejedelmet, futva indult s lova lába elé vetette magát.- Urú az istenök adjanak neköd szöröncsét...- Ki vagy s mi történt veled - kérdezte Dancs.- Szerén fia Lápos kérőm pártfogásod, mert nálamnál ke­vesen vannak szöröncsétlenök ezön avelágon...- Halljuk hát! Lápos felállt. Kezét vérző karjára tette. Ujjai közt kiser­kent a pirosság. Akadozva be­lekezdett. Ujkéry Csaba Könyvajánló JEAN-FRANCOIS NAHMIAS Az oroszlános gyűrű Külö­nös legendák, csodás előjelek és jóslatok lengik körül 1337. november 1-jének éjszaká­ját, amikor bátorító farkas or­dítás közepette megszületik Francois de Vivraie, a min­denszentek gyermeke, a ké­sőbbi híres oroszlános lovag. Éppen azon a napon jön vi­lágra, amikor Anglia hadat üzen Franciaországnak, s megkezdődnek a szinte vége­láthatatlan csatározások, me­lyek később a hírhedt száz­éves háború néven kerülnek be Európa történelmébe. Ép­pen azon a napon távozik majd az élők sorából, amikor ez a száz év eltelik. (Króni­kás Könyvek 1980 Ft) JACK HIGGINS - A tigris éve 1995 egyik kö­dös novemberi estéjén Sir Paul Chavasse, az egyik an­gol titkosszolgálat éppen nyugdíjba készülő igazgató­ja két érdekes személyiség­gel találkozik, akik mindket­ten sokat tudnak mozgal­mas életéről. Egyikük John Major miniszterelnök, a má­sikuk egy fiatal tibeti szerze­tes. Moro láma tudta, ho­gyan segített Chavasse a da­lai lámának elmenekülni a kínaiak által megszállt Ti- betből 1959-ben, és arról is tudott, hogy három évvel később a számos nyelven beszélő titkos ügynök, Paul Chavasse visszament a he­gyek és a titkok országába. (Aqnila Kiadó 1490 Ft) BARBARA ERSKINE: Visszhangok Háza „A férfi­alak már egészen közel járt hozzá, mintha a sötétség egy­általán nem jelenten számára problémát, hiszen ö nem egy huszadik századi asszonyt keres a borospincében, ha­nem az élete nagy szerelmét akarja megtalálni, aki élette­lenül fekszik a ravatalon...” (Vadrózsa Könyvek 1980 Ft) MICHAEL FOSS: Kleopátra nyomában Kleopátra létét egyfajta mí­tosz lengi körül. Általában úgy festik le, mint egy köny- nyelmű keleti csábítót, aki először Julius Caesart babo- názta meg, utána pedig Anto- niust azért, hogy Egyiptomot uralhassa. Szexuális vonzere­jét arra használta fel, hogy minden lelkiismeret furdalás és korlátok nélkül felforgassa a római uralmat. Rómában azt beszélték, hogy a város csak két embertől fél: Hannimáltól és Kleopátrától. (Gold Book 1980 Ft) Varázslatos saláták A könyvünkben található több mint 200 recept valóságos saláta-tárházat nyit meg előttünk, ahol kedvünkre válogathatunk a csodálatos, friss összetevőkből, és ahol a világ valamennyi tájának jellegzetes ízei egy pillanat­ra összefutnak. Néhány an közülük nagyon egyszerűen és könnyen elkészíthetők, ám találkozhatunk egy-egy szokatlan megoldással is, s olyanokkal, amelyeket bár­milyen alkalomból terítékre tehetünk, például egy kerti parti, de akár egy ünnepi vacspra ízletes dekorációja­ként is. (Alexandra 2490 Ft) Mesetár Nincs olyan gyer­mek, aki nem szeret mesét hallgatni vagy olvasni. Nekik minden nap egy új mese, egy új, érdekes történet az isme­retlen világról. Ez a kiadvány a számos meséjével nagy se­gítséget nyújt a szülőknek, nagyszülőknek is, hogy az ol­vasni még nem tudó gyerme­keik meseigényét kielégíthes­sék. (Alexandra 1290 Ft) HARRY WASSE: Jóga a test és a lélek erősítése Jóga a test és a lélek megerősítése A jóga hatá­sára testünk rugalmasabbá válik és ellazul, lelki egyen­súlyunk helyreáll, életerő- sebbek, egészségesebbek és teherbíróbbak leszünk. Részleges ismertetés: a légzőgyakorlatok (pránaja- ma) növelik az életerőt, a testgyakorlatok (ászanák) karbantartják, összehangol­ják az izmokat, a lazító gya­korlatok megnyugtatják a testet, a lelket.nyolcvan- nyolc gyakorlat, száznál több színes képpel. (Holló és Társa 1690 Ft) Veszélyes varázsszó elépett a düledező istállóba, amelyet már régóta csak a denevérek használtak. Éjfél múlt néhány perc­cel. Ezt csak azért ellenőrizte a törött ablakon beszűrődő enyhe holdvilág­nál, mert megígérte: éjfél előtt nem hívja a szellemeket. Ezt kikötötték a haverok, akikkel Péter reggel majd­nem a tettlegességig fajult vitát foly­tatott a szellemek létezéséről. Állítot­ta: ilyenek pedig nincsenek, és ezt bizonyítandó kész arra, hogy az éj közepén a szellemvárnak nevezett istállóban megidézze őket. Megálla­podtak: Géza, a banda legifjabb tagja a szétvált fal tenyérnyi nyílásán át fi­gyeli majd minden lépését. Tétje is volt a bizonyításnak, hiszen ha ve­szít, s a szellemek valóban megjelen­nek a düledező épület porondján, netán visszalép a különös vállalko­zástól, a legjobb vendéglőben kell megvacsoráztatnia a csapatot. Még - ahogy kimenetelét tekintve veszé­lyes vállalkozáskor illik - arról is döntöttek, Jenőre marad új BNV-je, ha a szellemek netán elragadnák. Ez az utóbbi most eszébe se jutott. Las­san araszolt egyre beljebb, és tenye­rével sűrűn takarította el arca elől a kellemetlen pókhálókat. Kicsit meg­emelkedett ugyan a pulzusa és az ar­ca is kipirult, de nem rettent vissza. Szinte magán érezte Géza figyelő te­kintetét, aki majd mindjárt hallani is fogja amint elkiáltja a szellemeket hívó varázsszót. De ennek még nem érkezett el az ideje. A jászlak alig alig érzékelhető kontúrjaiból arra következtetett, hogy az útnak valahol a harmadánál járhat, az istálló közepéig még jócs­kán lépkednie kell. Ekkor éktelen ro­bajjal felugrott előtte valami, és el­tűnt a takarmánytároló körül. Nyest- re gondolt, amely szívesen fészkeli be magát elhagyott épületekbe. Azt tudta: nem támad áz emberre, de ab­ban nem volt egészen biztos, hogyan viselkedik ez a fürge állat csoportban és ilyen rohadt sötétben. Azért egy kicsit megborsózott a háta, noha fül­ledt nyári éjszaka volt, és az imént még verejtékezett a homloka. Amint elérte az istálló közepét, úgy tűnt, patkányok futnak szét a repedező gerendákon. Ideje megállni - gondol­ta - és elkiáltani a varázsszót. Meg is tette: „Szólítalak szellemvilág! Ide várlak benneteket! Gyertek, ha vagy­tok, és ha mertek!” Kicsit mintha re­megett volna a hangja. De nem törő­dött vele, sorolta a valamikor itt dol­gozók nevét: Jóskáét, a naiv és aggle­gény pásztorét, Gergőét, az állatgon­dozóét, Jani bács iét a fejőmesterét. Talán lassabban kellene mondania - villant át benne - de valahogy úgy érezte: jobb ezen minél előbb túllenni. Még néhány percet kivárt, mint a súlyemelők, hogy érvényes legyen a produkció, aztán lassan hátrálni kezdett. Éppen fordult volna, amikor fehér folt bon­takozott ki a sötétből. Aztán egy má­sik, majd egy harmadik... Úgy érezte, lefutott belőle a vér, a nyakán összeszorulnak az erek, és dideregni kezd, mintha jégveremben állna.- Kik vagytok?! - tört ki belőle. Mivel választ nem kapott, és a fehér foltok egyre közeledtek, menekülés­re gondolt. Hátra fordult, és sietősen Géza felé lépkedett, akinek még ott kellett lennie a résnél, amely most beleveszett a homályba.- Géza! - kiáltotta kétségbeeset­ten, mert azt látta, a szellemek nem tágítanak mögötte. Felelet gyanánt ál­lat nyivákolt valahol a padlás tájékán. Sietősre fogta, majd futni kezdett a már csak sejtett kijárat felé. A lába megbotlott valamiben és zuhanni kezdett. Azt még érezte, hogy előbb a lábába, majd a nyakába éles fájda­lom hasít, és spriccelő meleg folya­dék borítja el az arcát. Aztán minden beleveszett a semmibe. Pedig egy borzasztó „jajt” is hallatott. Legalább is Géza meg a társai ezt határozottan állították. Náluk jobb, megbízhatóbb tanút viszont keresve sem találtak volna, hiszen ők voltak a szellemek. A vita és megállapodás után ugyanis úgy döntöttek: megleckéztetik Pétert. Otthonról lepedőket sinkófáltak, és elrejtették őket az istálló egyik zugá­ban. Aztán Péter varázs szavára ma­gukra terítették, és lassan feléje in­dultak. Most rohantak a jajkiáltás irányá­ba, mert sejtették: nagy baj történhe­tett. Zoli öngyújtójának gyér fényé­nél látták meg: Péter éles ekevasra borulva átvágott nyakkal küzdött a halállal. Mire elválasztották tőle, el­szállt a szellemek birodalmába. .Ailtak, és arra vártak, hogy vala­mi csoda történik, és hamar kiderül: csak szörnyű álom volt ez az egész. A csendet Géza törte meg:- Menjünk a rendőrségre...! Erre valamennyien kitámolyogtak az istállóból. Ekkor Zoli vállon ragad­ta Jenőt, és azt mondta neki: BNV tu­lajdonos lett.- Már hogyan lenne az? - kérdezte Géza. Tibor úgy látta a holdfénynél, harag lobbant a szemében.- Hát úgy lett autó tulajdonos, hogy Péter rá hagyta... Mind hallot­tuk, hogy mit mondott, s az felér egy végrendelettel.- Ugyan már! Azt írásba kell fog­lalni, és hitelesítésére is szükség van - vágott közbe Feri, akiről mindenki tudta: jogásznak készül. Mindenki­nek volt érve az állítás mellett és el­lene is. Már a rendőrség közelében jártak, még mindig a kocsi sorsáról folyt az egyre ádázabb vita, és egy­szer sem hangzott el: szegény Péter, kár érte... Szegedi Nándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom