Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-08 / 286. szám
SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. december 8., szerda Kihívás előtt a jegyzők Hetvenhat település érdeken képviseli az a három Kaposvár környéki kistérségi jegyzői kollégium, amelynek első közös ülését tegnap Kaposváron a városháza dísztermében tartották. Kaposvár A közigazgatás korszerűsítését és az önkéntes alapon szerveződött társulások jelentőségét emelte ki Juhász Tibor kaposvári alpolgármester. Mint mondta: az is előny, hogy a három jegyzői kollégium működési területe egybeesik a rendőrségi, az építési hatósági és a gyámügyi feladatokkal. Dr. Németh Jenő, a megyei közigazgatási hivatal vezetője arról szólt: néhány település kacérkodik a körjegyzőséggel, s akadnak olyan önkormányzatok is, amelyek szakmailag vagy pénzügyileg képtelenek működtetni az intézményeiket. A hivatalvezető egyébként elégedett a somogyi jegyzőkkel, s mindent megtesznek azért, hogy sikeres szakvizsgát tegyenek. Jövőre egy képzési kurzust is szerveznek a jegyzőutánpótlás érdekében, hiszen - mint elhangzott -, a törvényesség őreinek egyhar- mada a kora miatt néhány éven belül kiesik a közigazgatásból. A jegyzőkre jelentős feladat hárul a közigazgatás korszerűsítésében. Sokak szerint a jegyzők nagyobb szakmai kihívás elé néznek, mint a politikusok. Az októbertől felállítandó okmányirodákról azt mondta a hivatalvezető, hogy ez az első rendszer, amely a települési, a területi és a központi igazgatás között jelent majd kapcsolatot. Dr. Kisgyura Attila, a megyei közigazgatási hivatal főosztályvezetője arról szólt: a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény és kormányrendelet jelentős feladatokat ró az önkormányzatokra. Mint megjegyezte: mindenkinek állampolgári joga, hogy megadja a végtisztességet, és az tűrhetetlen, hogy a holttestet Trabanttal szállítsák a temetőbe a temetkezési szolgáltatást végző cégek konkurenciája miatt. Azt tanácsolta: a jegyzői kollégiumok még külön- külön is tárgyaljanak a törvény végrehajtásáról, hiszen van már rá példa, hogy több település közösen határozta meg, mekkora legyen a sírhely. Az is fontos, hogy kiderítsék: kinek a tulajdonában van a temető. Az ütemtervet 2005-ig érdemes elkészíteni. Szó esett az önkormányzatok kötelező gyermekvédelmi feladatairól is, hiszen a megyében tizenegy ezer hátrányos helyzetű gyermek él. Minden településnek önállóan kell meghatároznia, hogy milyen védekezési és támogatási mechanizmust alkalmaz. L. S. Új eljárás indul dr. Kéri Lajos kaposvári aljegyző ügyében. A Legfelsőbb Bíróság tegnap mondott ítéletet az ügyben, s hatályon kívül helyezte a Somogy Megyei Bíróság felmentő ítéletét. Budapest Mint ismert: a kaposvári aljegyző vesztegetés vádjával állt a bíróság előtt. Mayer Géza vállalkozó, az elhíresült Zárda utca 5. számú ház építtetője a tervektől eltérően mélygarázs helyett üzleteket szeretett volna Idalakítani a területen. A módosítási kérelmet az önkormányzat elutasította. Mayer régi barátjához, Schlégl Lászlóhoz, a közigazgatási hivatal akkori tanácsosához fordult segítségért. Schlégl ezt meg is ígérte, de nem ingyen: 1,8 millió forint volt a kialkudott ár. Schlégl sejtetni engedte, hogy az önkormányzatnál egy „közreműködő” segítségével intéződik el az engedély. Közben azonban fordult a kocka: egyrészt az önkormányzat hosszas megbeszélés után mindenképpen engedékenyebb lett volna - a ház leendő lakói, no meg a városkép érdekében. Mayemak pedig esze ágában sem volt fizetni. Alkut kötött az akkori Központi Bűnüldözési Igazgatósággal, csapdát állítottak, és a megbeszélt napon, április 8-án akcióba lendültek. Mayer megkapta az engedélyt, átadta a pénzt Schlégl Lászlónak. A KBI lecsapott Schlégl-re, aki Kéri Lajost nevezte meg bűntársának, mondván: 800 ezer forintot kellett volna átadnia Kérinek az engedélyért. Az aljegyzőt megbilincselve, látványos akció során hurcolták el a polgármesteri hivatalból. Négy hónapig voltak előzetes letartóztatásban. Ezalatt Kéri beismerő vallomást tett, majd ezt többször visszavonta. A Somogy Megyei Bíróságon a bizonyítási eljárás során elsősorban az önkormányzat ügyrendi mechanizmusát, az eljárások rendjét, a hatásköröket vizsgálták dr. Kéri Lajos ügyében, azt, hogy az aljegyzőnek lehetett-e, s hogy müyen befolyással lehetett a Mayer-ügyre. Az aljegyzőt végül bizonyítékok hiányában a februári ítéletben felmentették az ellene felhozott vádpontok alól. Az ügyész azonban fellebbezett: a bűnösség megállapítását kérte. A Legfelsőbb Bíróság tegnap mondott ítéletet. Dr. Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság főtitkára elmondta: hatályon kívül helyezték a megyei bíróság felmentő ítéletét megalapozatlanság miatt - ez általában a tények felderítetlenségét jelenti - és új eljárásra visszaadták az ügyet a Somogy Megyei Bíróságnak. Egyben más büntetőtanácsot jelöltek ki, mint amely a felmentő ítéletet hozta. Újra kezdődik tehát minden: újabb bizonyítási eljárás következik, s újabb ítélet. (Jakab) Beszélni is tanít a számítógép A beszédtanítás új módszereit alkalmazzákl fotó: lang Róbert A siketeknek nyújt segítséget a nyelvi kommunikáció elsajátításában az a számítógépes programcsomag, amelyet a siketek kaposvári általános Iskolájában készítettek. A programok eddig egyedülállóak, az interneten keresztül az ország nyolc hasonló iskolája is felhasználja azokat az oktatásban. Kaposvár Mihalovics Jenő, az intézet igazgatja elmondta: A többi hasonló iskolával együtt, az Access program keretében olyan számítógép hálózathoz és más felszerelésekhez jutottak, amelyek lehetővé teszik a gyerekek beszédtanításának új módszereit. Bár fontosnak tartják a jelbeszéd oktatását, ahhoz, hogy a siketek és nagyothallók valóban be tudjanak illeszkedni, elsősorban a nyelvi kommunikációt kell elsajátítaniuk. Ezért az országban először olyan programcsomagot készítettek amely ezt segíti. A számítógépes programokat Szabó János, az intézet tanára írta. A számítógéppel a gyerekek angolul tanulhatnak. A csomag új programokkal is bővül majd, amelyek a magyar kiejtés gyakorlásában segítik a diákokat. A segédleteket a többi intézet is használhatja, sőt maga is feltöltheti adatbankját, az interneten keresztül. (Virághalmy) Vízdíjban a csúcson Jövőre is sokat kell fizetniük a kálmáncsaiaknak a vízért, és várhatóan a szemétszállítás árához is hozzá kell járulniuk. KÁLMÁNCSA Elfogadta a jövő évi vízdíjakat a kálmáncsai képviselő-testület. Döntésük szerint tízszázalékos emelésré számíthatnak a helybeliek, így köbméterenként 350 forintba kerül majd a víz. - Ennek azonban nem teljes összegét fizettetik meg a lakossággal. Állami támogatással ebből 40 forintot visszatéríthet az önkormányzat - mondta Farkas László polgármester. A rekord vízdíjat a magas víztisztítási költségek miatt kénytelen fizetni a falu, s főként azért, mert a szétterült településen rendkívül hosszú vezetékhálózatot kell rendben tartani a szolgáltatónak. A képviselők tárgyaltak a szemétszállítás tarifáiról is, és elfogadták a jövő évi költség- vetési koncepciót. A szemétért az idén félmillió forintot fizet a szolgáltatónak a település. Ezt a díjat is tíz százalékkal emelnék jövőre. Az önkormányzat várhatóan nem tudja tovább önállóan viselni ezt a költséget, így jövőre első ízben bezetik be a kommunális adót. N. L. V®** i Praktikum Privát előfizetés + Nokia 5110 bruttó 35 900 Ft mm Praktikum Classic előfizetés + Nokia 5110 bruttó 399001Ft 4ÜÜÜ» Praktikv Pro előfizetés + Nokia 5110 bruttó 48 000 Ft Praktikum Praktikum Praktikum Privát Classic Pro előfizetés + előfizetés + előfizetés + Ericsson T10s Ericsson T10s Ericsson TlOs bruttó bruttó bruttó 40 900 Ft 44 900 Ft 53 900 Ft Praktikum Praktikum Praktikum Privát Classic Pro előfizetés + előfizetés + előfizetés + Nokia 3210 Nokia 3210 Nokia 3210 bruttó bruttó bruttó 52 900 Ft 56 900 Ft 64 900 Ft ■mama» ÁTH7.T.rA . Variációk elérhetőségre A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM SIM-kártyával használhatók. A további részletekről érdeklődjön területi képviseleteinken (Kaposvár, Fő u. 16.; Siófok, Fő u. 176.) vagy hivatalos viszonteladóinknál! Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Az árak az áfát tartalmazzák. PANNON GSM Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. vvvvw.pannongsm.hu ,,,,, Az élvonal. ____________ ▼ rrrv Az élvonal. Á. Új akta a Kéri-ügyben