Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-27 / 277. szám
SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. november 27., szombat Hírek Véradás Ordacsehiben Ötvenegyen adtak vért Ordacsehiben a vöröskereszt helyi szervezetének felkérésére. A kistelepülés áldozatkész véradói 23 liter vérrel gyarapították a véradóállomás készletét. (bt) Somogyi ajándék Az idén ünnepli tizedik születésnapját a Társadalmi Egyesülések Szövetsége. Ez alkalomból a somogy megyei szövetség vállalta, hogy megtervezi, összeállítja és elkészítteti azt a tájékoztató kiadványt, amely a bemutatja a szövetség munkáját, céljait, aktuális feladatait. A füzet két nyelven, magyarul és angolul jelenik meg. A tervek szerint az angol nyelvű változatot már kézhez kapják a jövő héten, Finnországban megrendezendő, európai csatlakozási civil tanácskozás résztvevői, ahol Magyarországot dr. Bánkuti Gyöngyi, a TESZ megyei elnöke képviseli, (je) Közös kutatásokról Szakmai tanácskozást tartottak a hallei egyetemen és a szász- országi mezőgazdasági intézetben. A szarvasmarha-tenyésztéssel kapcsolatos, közös kutatásokban a Pannon Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési kara is részt vesz. Az egyetemet dr. Stefler József egyetemi tanár, intézetigazgató képviselte, s a szakmai kollégiumban részt vevők a kutatási eredményeket értékelték, és elkészítették a jövő évi programjukat (Is) Megújul a Szent István tér Régi kérése teljesül a lelkieknek; a képviselő-testület igent mondott a Szent István tér korszerűsítésére. Ez a város egyik fontos idegenforgalmi központja. A tér felújítási terveit Lőrincz Ferenc városi főépítész készíti el, s ez a testület döntése szerint magába foglalja a Móló sétány korszerűsítését is. A város európai színvonalú felújítást tervez a déli part egyik legnépszerűbb idegenforgalmi központjában, s ennek érdekében együttműködést kezdeményezett a vasúti és a hajózási társasággal, (gm) Ételt lopott A rácsot és az ajtót feszítette ki, úgy jutott be a tolvaj egy kaposvári élelmiszer boltba. Az üzletből főleg élelmiszereket és némi dohányárut lopott el. Az okozott kár mintegy negyed millió forint. Az ismeretlen tettes ellen lopás bűntett miatt indított eljárást a kaposvári rendőrkapitányság. (je) Tudásünnep a könyvtárban Tisztább Tab levegője A tabl gázberuházás nyomán csökken a településen a levegőszennyezés Annál kevesebb lesz a por, és a széndioxid, minél több lakás áll át gázfűtésre.- A fa és széntüzelés károsanyag kibocsátása magasabb, mint a gázé - mondta Jámbor Tímea a tabi önkormányzat környezetvédelmi referense. - Tab dombok között fekszik, és nehezen szellőzik ki. Ezzel együtt a légszennyezés sosem lépte át a kritikus határértékeket. A szakember számításai szerint máris csökkent a por, a széndioxid és a kéndioxid mennyisége a levegőben. A jövőben ezt mérésekkel is szeretnék igazolni. Tabon ma minden harmadik család fűt gázzal. Jövőre minden második otthonban gázfűtés lesz: akkor a levegőbe kerülő szennyező anyagok mennyisége tovább csökken. (Szélesi) Könyvajánló Az információ és a tudás házát avatták a „büszke” városban Az információ és a tudás házát avatták. A város haladó hagyományait követi az új könyvtár építésével. A kulturális központ könyvet ajándékozott, a képviselők létszámot bővítettek. Balatonboglár Dr. Skaliczki Judit a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának osztályvezetője tegnap olyan büszke városnak nevezte Boglárt, amely őrzi hagyományait, amelyekből tovább építkezik. A könyvtár a 21. századot képviseli, amely az információ és a tudás társadalmának alapja, mondta. A könyvtári törvény már nemcsak a feladatokat határozza meg, hanem hozzájuk rendeli a pénzforrásokat is. Ugyanakkor nem veszi le a működtetés örömét és gondját az önkormányzatok válláról, így valósítja meg a könyvtári szolgáltatás fenntartásának egységét. A somogyi vadállomány száma nagyobb a kívánatosnál. A vadkár mégsem több, mint a megelőző években: csupán a föld- tulajdonosok érzékenyebbek. Somogybán 10 800 szarvas, 3350 dámvad és 16 400 őz található az idei vadállomány-becslés szerint. A vaddisznók száma 9 100.- Sajnos, nem mindenhol jellemző Somogybán a természetközeli erdőgazdálkodás - mondta dr. Bartha Lajos a Soproni Egyetem tanszékvezető tanára. - Néhol a vadásztatás az elsődleges cél, és ezért a nagyvadak száma a többszöröse annak, amit a terület eltartani képes. Egyes helyeken az optimális tízszeresét is elérheti. A kötelező kamarai tagság várható megszüntetése a tagdíj befizetéseknél nem érezteti hatását. Mindhárom kamaránál egyöntetű ez a vélemény. Megyei Körkép Novák Ferenc, a Somogy Megyei Kézműves Kamara főtitkára szerint javul a tagdíjfizetési fegyelem. 1997-ben 4750 kisvállalkozásuk volt, akkor összesen 31,2 millió forintot fizettek be. 1998-ban csökkent a Sós Zoltán polgármester megköszönte a tárca közreműködését az állami céltámogatás elnyerésében, amelynek felhasználásával kétszeresére nőtt és megújulhatott a város könyvtára. Elismeréssel szólt a nagy elődökről, az építőkről és terve- Nincsenek abszolút igazságok - vélte Buzgó József a. Sefag Rt vadgazdálkodási osztályvezetője. - A vadásznak ezer szarvas is kevés, az ellenérdekelteknek pedig egy is sok. Az erdők vadeltartó képességét nehéz megállapítani. A számítási módszerek a számítást végzőtől függnek. Tudjuk, hogy a vadállomány a kívánatosnál országosan is nagyobb, és a minisztérium három évet adott a beállásra. Csakhogy a minisztérium a törvényben írott kötelezettségét nem teljesítette időben, és nem adta meg a vadgazdálkodók számára az üzemterv elkészítéséhez szükséges körzetterveket, amiben az eltartható vadállomány létszámát korlátok közé szorítja. Ezzel együtt vállalkozások száma 4520-ra, a befizetett tagdíj 33 millió forintra emelkedett. Idén nem változott a tagok száma, eddig 29,6 millió forint folyt be a kasszába. Horváth Lajos, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető alelnöke elmondta: a várható változások miatt nem fordultak el a vállalkozók a kamarától. Jelenleg 16850 működő vállalkozást tartanak számon. Az iparkamarának jelenleg nem érdeke, hogy a pénzügyi adatait nyilvánosságzőkről. Ajándékként átadta a képviselő-testület döntését, amely új munkatárs alkalmazását teszi lehetővé. Szalai Tünde Klotz Miklós bogiári fotóművész most megjelent könyvét ajándékozta Pongácz Ilona könyvtárvezetőnek. G. M. is megközelítőleg csupán harminc százalékkal nagyobb a somogyi vadállomány. Somogy húsz százalékát borítja olyan erdő, ahol a vad meg tud bújni télen. A szarvas, ha nem talál nyugalmat, akár háromszázas csapatokba is összeverődhet. Ha egy ilyen csapat rámegy egy friss búzavetésre, a termésből nem marad semmi.- A vadgazdálkodó kiadásaiban a legnagyobb hányad ma már a vadkárért kifizetett pénzösszeg: 25-30 százalékát viszi el a bevételnek - mondta Buzgó József. - A hivatásos vadászok szeptember, október majdnem minden napján vadkárbecslést kell tartsanak: sok kis földtulajdonossal kell egyeztetniük. (Szélesi) ra hozza, de azt a véleményt ő is megerősítette, hogy az idei befizetések aránya javult. Dr. Exner Zoltán, az agrárkamara elnöke hozzátette: 1997-ben 4035, 1998-ban 5630, 1999-ben szintén 5630 vállalkozót tartanak nyilván. A tagok általában a kukoricabetakarítás után fizetnek tagdíjat. A befizetés folyamatos, de kevesebb mint az elmúlt években. A szükséges bevételek mintegy felét az állam fizeti, a többit fedezik tagdíjból. Szarka Ágnes CSÖRGŐ -CSIGÓ: A fürdőszoba A fürdőszoba szerepe átértékelődött az évek során. Már nem úgy tekintünk rá, mint a lakás egyik mellék- helyiségére, ahol napi tisztálkodásunkat végezzük. Nem kényszerűségből töltünk több időt a fürdőszobában, hanem a fárasztó és feszített napi munka után jól esik élvezni a víz testet-lelket gyógyító, nyugtató hatását. Meg kell teremteni a feltételét annak, hogy ez a helyiség kényelmünket, pihenésünket szolgálja. (Csodaország - 1399 Ft) JOHN DOUGLAS: Megszállottak Az FBI legendás személyiségelemzője ezúttal gyilkosok, nemi erőszaktevők, leselkedők és áldozataik pszichéjét kutatja, s megtanít a védekezés mikéntjére. (Gabo - 1790 Ft) JAMES JONES A vékony vörös vonal Remekmű, melyből Az őrület határán című film készült. 1942-t írunk. A Csendes-óceán délnyugati térségében fekvő Guadalcanal szigetére friss lövészszázad érkezik, a kétségbeesett japán ellenállás megtörésére. „Nyers, brutális, erőteljes és borzalmas... Soha író nem rajzolta meg pontosabban, milyen állatiassá válik az ember az ütközetben.” (Fiesta-Saxum - 1600 Ft) Szakácskönyv az egészségért A szerzőpáros kitűnő könyve most átdolgozva, második kiadásban jelenik meg. Értékes tanácsaival, gazdag recep- túráival segít mindazoknak, akik egészségük fenntartását tűzték ki célul. Eredményesen forgathatják a gyógyulni vágyó fekély-, epe-, cukor-, vese-, szív- és érbetegek, valamint a fogyókúrázók is. (Rittler-Jajczay - 1990 Ft) A fent felsorolt könyvek 10 százalék engedménnyel megvásárolhatók boltjainkban. Törzsvásárlóinknak további engedményeket adunk. Fókusz könyvesbolt Kaposvár, Fő u. 13. 82”314-213. Stúdium könyvesbolt, Kaposvár, Fő u. 20. Könyvesház Kaposvár, Teleki u. 24. 82/424-963. Antikvárium és Könyvkereskedés Kaposvár, Múzeum köz 2. 82/416-944 Könyvesbolt, Kaposvár, Honvéd u. 2. Bagoly könyvesbolt Kaposvár, Honvéd u. 9. 82/420-552. Holló könyvesbolt Marcali, Széchenyi u. 1/c. 85/312-776. (X) Sűrűsödik a vadállomány Gyarapodnak a tagdíjak LESLIE L. LAWRENCE: Tupla A gonosz halotti leple Alighogy Leslie L. Lawrence megkezdi nyelvóráit az olds- borough-i főiskolán, éjszaka titokzatos apáca látogatja meg bezárt szobájában, riadtan segítségét kéri, majd nyomtalanul eltűnik. Ezzel fergeteges hajsza kezdődik a Himalájában rejtőző Gonosz leple után, amelybe bekapcsolódnak a gondolatalakok, a tulpák is. Már-már tragikus véggel fenyeget a himalájai kaland, de ekkor fogai közé szorítja pipáját, kezébe veszi .38-as Smith and Wessonját, s az ég mintha derülni kezdene a hegyóriások felett.... (Gesta Kiadó - 898 Ft) $ Karvalics Barcs SUZUKI Újra csereakció a Suzukinél! Ha november 20. és december 31. között vásárol új Suzuki Swift-et, Suzukiját 100 000 Ft felárral számítjuk be!-Széles szín-és típusválaszték!- Kedvező hitelkonstrukció! -Casco-mentesség 70% felett! Régiért újat! Csakis Suzukit! Az Ön márkakereskedője: SUZUKI Karvalics ^ SUZUKI Barcs, Bajcsy-Zs. u. 86. Telefon: 82/461442 Somogybán nem jellemző a szervezett bankkártya-csalás Veszélyben a folyószámlák Három és félmillió ember használ Magyarországon bankkártyát. A plasztiklapok népszerűségének növekedésével egyenes arányban nőttek a visszaélések is. Egy december elsejével életbe lépő rendelet szerint a kártyák letiltása után a számlakezelő banknak teljes felelősséget kell vállalnia az ügyfele pénzéért. Megyei körkép Az OTP Bank Rt-nek -hazánk legnagyobb bankkártya szolgáltatójának - a megyében több mint 72 ezer folyószámlával rendelkező ügyfele van, akiknek 96 százaléka bankkártyát is használ. A bank annyiban változtat bankkártya szabályzatán a rendelet hatályba lépése után, hogy a bejelentést követően a letiltás azonnal életbe lép. A pénzintézet az ügyfelek megfelelő tájékoztatásával szeretné visszaszorítani a visszaéléseket. Fontosnak tartják, hogy a kódot és a kártya számát is tartsák titokban, mert az illegális pénzfelvételt megkönnyíti ezek ismerete. A Kereskedelmi és Hitelbankot sem kerülik el a visz- szaélések, melyekkel jogosulatlan pénzügyi tranzakciókat hajtanak végre. Ezek felfedezésére a pénzintézet erre a célra kifejlesztett monitorozó rendszerrel szűri, és ellenőrzi a gyanús vásárlásokat és pénzfelvételeket. A pénzintézet a törvény bevezetése után teljes felelősséget vállal az ügyfele pénzéért a bankkártya letiltása után. Az ebből adódó reklamációkra is felkészültek, így a rendelet életbe lépése után sem számolnak a visszaélések növekedésével. — Szinte mindennaposak a bankkártyákkal való visz- szaélések. — mondta Fekete József őrnagy, a bűnügyi osztály vezetője. — Alkalmi lopások, zsebtolvajlások és besurranások során egyéb értékekkel együtt viszik el a kártyákat, melyekkel szinte minden esetben megpróbálnak pénzt felvenni vagy vásárolni. Szerencsére komoly technikával rendelkező banki visszaélés még nem fordult elő. Hozzátette: a bankkártyákkal való visszaélésért a lopás és közokirat-hamisítás miatt indítanak eljárást. Ráadásul a komoly pénz- büntetés mellett akár szabadságvesztést is kaphat az elkövető. Szellő Gábor i