Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-30 / 279. szám (balatoni kiadás)

SOMOGYI HÍRLAP 1999. november 30., kedd Belpolitika 7 Vita a felelősségről Nem közeledtek az állás­pontok a háziorvosi praxis privatizációjáról rendelke­ző törvényjavaslat ügyé­ben a tegnapi hatpárti egyeztetésen. Az MSZP és az SZDSZ sem az önálló orvosi tevékenységről szóló négyparagrafusos kor­mányjavaslatot, sem az ehhez készített koalíciós módosító csomagot nem támogatja. Egyikük sem ért egyet az új szabályozás 2000. január else­jei bevezetésével, míg a koalí­ciós képviselőcsoportok ra­gaszkodnak ehhez. Az SZDSZ eleve elutasítja, az MSZP pe­dig a koalíciós frakciók által javasolt formában nem támo­gatja, hogy az önkormányzati törvény módosításával a házi­orvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi ellátás felelőssé­ge kerüljön ki az önkormány­zatok feladatköréből. Horváth Zsolt (Fidesz) sze­rint nincs oka annak, hogy az új jogszabály ne lépjen hatály­ba január 1-jével. Úgy látja, az egészségügyi alapellátás teljes körű privatizációját nem lehet megvalósítani az önkormány­zati törvény módosítása nél­kül. Béki Gabriella (SZDSZ) viszont azt mondta: a megol­dást az önkormányzati tör­vény módosítása nélkül, az el­látási felelősséget az önkor­mányzatoknál hagyva kell megtalálni, amire frakciója sa­ját javaslatot dolgoz ki. Az MSZP-s Kökény Mihály továbbra is azt tartaná szeren­csésnek, ha a kormány vissza­vonná előterjesztését. Szerin­te ugyanis semmi ok a kapko­dásra, inkább egy konszenzu­sos javaslatot kellene kiérlelni szakértők bevonásával. Kö­zölte: nem zárkóznak el eleve az önkormányzati törvény módosításától, de garanciális szabályok és többletforrások híján elutasítják a koalíciós frakciók javaslatát, amelynek értelmében a háromféle alap­ellátás kikerülne az önkor­mányzatok feladatköréből. Alkotmányos talányok Alkotmányosan változtatott- e a nyugdíjemelés korábban rögzített mértékén az Orbán kormány? - erre a kérdésre vár választ a legfőbb bírói testülettől több párt és szép vezet, de a taláros testület tegnapi ülésén sem szüle­tett határozat. Az MSZP és az SZDSZ mellett egyebek között a Nyugdíjasok Országos Képviselete és a Ma­gyar Nyugdíjasok Egyesületei­nek Országos Szövetsége is megtámadta azt a tavalyi tör­vénymódosítást, amelynek nyomán nem a korábban meg­határozott elv szerint emelték az idei nyugdíjakat. A várt 19,5 százalék helyett átlagosan csak 14,3 százalékkal nőttek az idei nyugdíjak, s a rendelkezésre ál­ló keretet differenciáltan osztot­ták szét. Az Alkotmánybíróság tavasz óta többször, legutóbb tegnap tárgyalta a beadványo­kat, de információink szerint az ügy bonyolult volta miatt egy­előre nem sikerült megállapod­niuk a bíráknak, visszamenőleg kell-e kapniuk az időseknek még ötvenmilliárdot vagy sem. Mivel az érintett szervezetek sürgető levelére a taláros testü­let elnöke azt válaszolta: eltö­kélt szándékuk, hogy az idén határozatot hozzanak, elkép­zelhető, hogy a tegnap lapzárta­kor még tartó ülés ma folytató­dik. Piros Istvánná, a Nyugdíja­sok Országos Képviseletének elnökségi tagja érdeklődésünk­re elmondta: szerintük egy biz­tosítással szerzett jogot nem le­het differenciálni. Hozzátette: Pusztai Erzsébet 1997-ben az özvegyi nyugdíjak ügyében ha­sonló okok miatt fordult a talá­ros testülethez, s nyert, vagyis ha a bírák következetesek, ak­kor most is alkotmányellenes­nek ítélik a tavalyi törvénymó­dosítást. Szabad Magyarországért Orbán Viktor hétfőn az Or­szágházban Szabad Magyar- orszá-gért Emléklapot adott át negyven kitüntetettnek. A díjazottak 1945 és 1956 kö­zött a magyar szabadság és függetlenség védelmében léptek fel. A kitüntetetteket a Szovjet­unióban Volt Rabok Érdekvé­delmi Szövetsége (Szorakész), a Politikai Elítél­tek Közössége (PÉK) és a Po­litikai Foglyok Országos Szö­vetsége (Pofosz) jelölte. Or­bán Viktor rövid beszédében hangsúlyozta, hogy a díjazot­tak munkája és ellenállása nélkül nem lett volna 1956 sem. A kormányfő méltatta a ha­zaszeretetükért egykor mél­tatlanul bebörtönzötteket és hangsúlyozta, hogy a történe­lem végül az egykor elnyo­mottakat igazolta. Nő a nyugdíjak vásárlóereje Bánk Attila, a Független Kisgazdapárt frakcióvezetője be­jelentette, hogy megállapodtak koalíciós partnereikkel a jövő évi költségvetés valamennyi alapvető tételéről. No­ha a vidék talpra állítására kevesebb pénz jut, mint sze­rették volna, tudomásul veszik, hogy a vidéknek, a mező- gazdaságnak osztoznia kell az ország sorsában. Ugyancsak napirend előtt szó esett a nyugdíjemelés és a nyugdíjak reálértékének összefüggéséről. Rogán An­tal (Fidesz), majd a neki vá­laszoló Járai Zsigmond pénz­ügyminiszter arra hívta fel a közvélemény figyelmét, hogy együtt kell tekinteni az emelést és az inflációt. Példá­ul 1994 és 1998 között az árak emelkedése 11,9 száza­lékkal meghaladta a nyugdíj- emeléseket, vagyis ennyivel romlott a nyugdíjak valósá­gos értéke. Lehet, hogy az Orbán-kormány százaléko­san kisebb emelést hajt végre (jövőre 8 százalékosat), de ha az árak ennél kisebb mér­tékben emelkednek, akkor a pénz reálértéke nő. A nyug­díjak valós értéke jövőre növekszik, mert a tervezett hat százalék fölé kúszik az infláció, akkor a nyugdíjasok ősszel megkapják - vissza­menőleg - a különbözetet. Az Országgyűlés meg­kezdte annak az előterjesz­tésnek a tárgyalását, amely- lyel a büntető törvényköny­vet kívánják módosítani. A leglényegesebb változtatások a vagyon elleni és a gazdasá­gi bűncselekmények érték­határait érintik, azokat az inf­lációhoz igazítják. A szabály­sértési értékhatárt a jelenlegi 5000 forintról 10000 forintra emelik és növelik a „na­gyobb értékű”, a „jelentős ér­tékű” és a „különösen nagy értékű” károkozás büntetés kiszabáskor korántsem mel­lékes összeghatárát is. Iga­zodva a szomorú valósághoz létrehoznak egy új kategóri­át, amelyben 500 millió fo­rint felett a károkozást „külö­nösen jelentősnek” ítélik majd. S. Á. Református világtalálkozó Meglehetősen nagy vihart kavart Tőkés László bejelen­tése egy tegnapi sajtótájékoztatón. A püspök a hazai és a határainkon túli magyar reformátusok belső harcait, ellentéteit ecsetelte. A részleteket azonban nem kíván­ta a nyilvánosság elé tárni. A református egyház a 2000. jú­nius 30-a és július 15-e között megrendezésre kerülő IV. Ma­gyar Reformátusok Világtalálko­zójának előkészületeiről tartott tegnap sajtótájékoztatót. A vég­leges programot ezekben a na­pokban állítják össze, de annyit már tudni, hogy a tervek szerint a nyitóünnepség a Kálvin téri templomban lesz, akkor avatják fel a nagy reformátor, Kálvin Já­nos szobrát is. Az esti program pedig várhatóan az FTC Üllői úü stadionjában folytatódik majd. Tőkés László, a Magyar Re­formátusok Világszövetségének elnöke elmondta: egy évvel ko­rábbra hozták a világtalálkozó megrendezését. Jövőre ünne­peljük Krisztus születésének 2000., és a magyar állam meg­alapításának 1000. évfordulóját. Célszerű volt tehát, hogy a re­formátusok kapcsolódjanak ezen ünnepekhez. Hangsúlyoz­ta továbbá, hogy a trianoni szét- szakítottság tette különösen időszerűvé a világtalálkozó fel­elevenítését, valamint az, hogy mély ellentétek osztják meg a magyar reformátusságot a hatá­r Uj rend a köztemetőkben Életbe lépett a temetőkről és a temetkezésekről rendel­kező új törvény. A jogszabály részleteiről Horváth Csa­ba, a belügyi tárca illetékese tájékoztatta lapunkat.- Régebben 50, ma pedig már több mint 500 szolgáltató szervezet dolgozik e terüle­ten, többnyire megfelelő szak­mai és műszaki feltételek hí­ján. Gyakorivá vált a kegyelet­sértés, és ami még rosszabb: a hozzátartozók kiszolgáltatott­nak érezték magukat. A meg­változott életviszonyok és az új igények szükségessé tették a kegyeleti tevékenység kor­szerű szabályozását. A tör­vény hatálya 8000 temetőre terjed ki - mondta Horváth Csaba. Korábban a temetők fele ál­lami tulajdonban volt, a másik fele pedig az egyházaké. Nap­jainkban temetőtulajdonos lehet a települési önkormány­zat csakúgy, mint a magánvál­lalkozás, akár egy kisebbségi önkormányzat vagy a köz­hasznú szervezet is. A kikötés csak annyi, hogy ahol nincs önkormányzati temető, ott vállalkozó csak akkor lehet te­metőtulajdonos, ha a vállalko­zásban az önkormányzat leg­alább 51 százalékos többség­gel rendelkezik. Ez garancia arra, hogy a temetőt fenntartja és gondozza a település akkor is, ha a magánosok „kiszáll­nak” a vállalkozásból. A szolgáltatást temetkezési szakképesítéshez köti a tör­vény. A személyi jogok védel­mében a nyilvántartási köny­rok mindkét oldalán. A püspök szerint ezért van nagy jelentősé­gük az ilyen, világméretű meg­mozdulásoknak. Arra a kérdésre, hogy beveze­tőjében milyen egyházon belüli ellentétekre utalt, Tőkés László sokat sejtetően csupán annyit válaszolt: nem szeretne ünnep­rontó lenni. Megkérdeztük: va­jon Bölcskei Gusztáv, az MRE Zsinatának elnöke, valamint Kálmán Attila világi elnök is a nézeteltérések miatt maradt tá­vol a sajtótájékoztatótól? Hege­dűs Lóránt püspök csak annyit mondott: nincs összefüggés a két dolog között, a két egyházi vezető „egyéb elfoglaltságai mi­att” nem tudott részt venni az eseményen. (Szalóky) vekbe csak az eltemettető te­kinthet be. A temető üzemel­tetője nem részesítheti egyik szolgáltatót sem előnyben. Ez azért fontos, mert gyakran az üzemeltető is végez szolgálta­tási tevékenységet. Tilos a kórházakban a temetésfelvé­tel és az egészségügyi dolgo­zók sem befolyásolhatják a hozzátartozót, hol rendelje meg a temetést. A temetkezési szolgáltatás szabadáras, de díj kérhető a temetkezési hely megváltásá­ért és meghosszabbításáért is. Ennek mértékét önkormány­zati rendeletben kell szabá­lyozni, de a döntés előtt ki kell kérni a fogyasztóvédők véle­ményét. Nem kérhető a teme­tőlátogatóktól belépődíj, illet­ve vízdíj a sírok öntözéséért. (Koós) Hírek Országrendezési terv Vár­hatóan tavasszal kerül a par­lament elé az országos terü­letrendezési terv - derült ki egy tegnapi tanácskozáson. A dokumentációtervezetben, amelynek készítése 1996-ban kezdődött, a szakemberek arra is javaslatot tesznek, hogy mely terület alkalmas erdőnek, szántóföldnek, sző­lőnek, borvidéknek, gyü­mölcstermő helynek. Módosul a menetrend A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium jóvá­hagyta, hogy a MÁV 136 vo­natot töröljön a december 19-én módosuló vasúti me­netrendből. Az intézkedések következtében egyetlen vo­nalon, vonalszakaszon sem szünetelhet a vonatközleke­dés, így csak járatritkításról lehet szó. A MÁV a vonattör­lésre előterjesztett javaslatá­ban figyelembe vette alapel­látási kötelezettségét. Tarifaemelés Folytatódnak a tárgyalások a közlekedési és a pénzügyi tárca vezetője között a távközlési és a vas­úti tarifaemelések ügyében - jelentette be a közlekedési miniszter hétfőn. Katona Kál­mán továbbra is hatszázalé­kos áremelést tart optimális­nak mindkét területen. En­nek ellenére nem kizárt, hogy az üzemanyagárak ala­kulása miatt a vasúti tarifák ennél jelentősebb mértékben emelkednek. Felsőoktatási charta Az esélyegyenlőség, a jogbizton­ság, az átláthatóság és a mi­nőségi szolgáltatás alapelveit követő felsőoktatási chartát kíván jövő év elejére létre­hozni a Liberális Fiatalok Társasága. A szervezet elnö­ke, Pál Mónika közölte: az elkövetkező időszak egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a felsőoktatás résztve­vőinek viszonya ne hierar­chikus, hanem egyenrangú, partneri kapcsolat legyen. Horgászjegyárak Az új te­rületi horgászengedélyek áráról döntött a Balatoni Ha­lászati Rt., egyeztetve a há­rom megye horgászvezetői­vel. A hazai horgászoknak az általános felnőtt éves hor­gászjegyért jövőre tizenötez­er forintot kell fizetniük, ugyanez az ifjúsági kategóri­ában 5000 forint lesz. A két­napos felnőtt jegy 2000, az ifjúsági ezer forintba kerül. A part menti horgászoknak a felnőtt éves jegy 6000, az if­júsági ezerötszáz forintba ke­rül majd. A heti jegyekért 2000, illetve 500 forintot kell fizetni. VISSZASZAMLALÁS Lesz villany az ezredfordulón A magyarországi nagyvállalatok, szolgáltatók és pénzinté­zetek fel-készültek a 2000. év dátumváltási problémájára - tájékoztatta a hazánkban akkreditált nagyköveteket egy hétvégi találkozón Mojzes Imre évszámkezelési kormány- biztos. A Newsweek hírmagazin értékelése szerint a világ országainak felkészülése nem túl megnyugtató. Villany lesz szilveszterkor. Röviden így összegezte a Ma­gyar Villamos Művek sok hóna­pon át tartó felkészülésének eredményét Bély András főmér­nök. Lapunk megtudta: a szak­emberek tesztelték és több gya­korlatban kipróbálták a paksi erőmű és a többi szolgáltató, va­lamint a teherelosztó működő- képességét, s állítják: akár egy számítógépes, kommunikációs üzemzavar esetén is zavartalan lesz az energiaellátás. A legna­gyobb biztosíték a válsághely­zet elkerülésére az, hogy a sze­mélyzetet az ellátási rendszer műiden pontján alaposan felké­szítették. Biztonság kedvéért azonban a kritikus napokon le­állítják a villanyáram exportját, illetve importját. Az MVM tarta­lék energiaforrásokról is gon­doskodott, főleg gázturbinák se­gítségével az esetleges kimara­dásokat azonnal pótolják. A Magyar Posta felkészülési szintje már 99 százalékos - je­lentette be tegnap Nagy Róbert vezérigazgató-helyettes. A dá­tumváltási program keretében a teljes informatikai parkot letesz­telték; a korszerűsítésekkel egy­ben a posta hosszú távú fejlesz­tését is igyekeztek megalapozni. Magyarország a közepes koc­kázatú országok közé tartozik - állapítja meg a Newsweek hír­magazin most megjelent szá­ma. Egyes térségekben még fennáll a veszélyhelyzet, főleg a szegény államok költenek keve­set a dátumváltás-probléma megoldására, de ma már keve­sen tartanak világméretű össze­omlástól. A lap mindemellett idézi az amerikai hírszerzést, amely szerint az átállítás elégte­lensége Oroszországban súlyos gondokat okozhat az elektro­mosenergia- és a gázellátásban - a szállításoktól függő országok számára is. egy ÁlApK»« «.»»A“*"*"'"» MEGÚJULT FORMÁBAN, UJ ROVATOKKAL Lakáskultúra decemberben is! Fókuszban a szórakoztató elektronika Vendéglátónk: Gór Nagy Mária Ajándék naptár adventi játékkal, sok-sok nyereménnyel Keresse a hírlapárusoknál!

Next

/
Oldalképek
Tartalom