Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-29 / 278. szám
SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 4 1999. november 29., hétfő Sikeres hangverseny Egyházzenei hangversenyt tartott a hétvégén a Sonoro Duó két tagja, Bogáthy Gábor trombitával és Szili Zoltán orgonán a kaposvári Székes- egyházban. A szentírási részekkel színesített egyházzenei áhítatra advent első vasárnapjának elérkezése alkalmával került sor. (szs) Gyalogtúra a hóban 19 kilométeres zselici gyalogtúrát tettek a Természetbarátok Turista Egyesületének tagjai a hétvégén. Borsos András túravezető Szentbalázstól a Mátyás-kúti tetőn át István- völgy-pusztáig vezette a túrázókat. A csapat reggel fél nyolckor indult és fél ötkor tért vissza Kaposvárra, (szs) Zenebarátok emlékestje Zenés esten emlékeztek meg a balatonföldvári Bajor Gizi közösségi házban vasárnap este halálának hetvenötödik évfordulóján Giacomo Puccinire. Az emlékesten „A melódia varázslója” hangzott el, és videofilm illusztrálta a zeneszerző életpályáját, (szs) Ezredvégi tervek Egymillió forintot kapott Gyugy a területi kiegyenlítést elősegítő pályázaton parkerdő létesítésére. Az önkormányzat szándékai szerint egy millenniumi park épülne a település Árpád-kori műemléktemplomja körül. A megközelítőleg 4,5 hektáros területen sportpályák és játszóterek kapnának helyet, (szs) Sakkozók négyszemközt Nyolc-nyolc versenyző ült le egymással szemben a hétvégén a sakktáblák két oldalára Balatonlellén a művelődési házban a megyei másodosztály csapatbajnokságán. A bajnokság második fordulóján most Balatonlelle csapata került szembe a Pannon Agrártudományi Egyetem csapatával. A lelleiek bizonyultak a jobbnak: a nyolc mérkőzésből ötöt megnyertek, (szs) Nyugdíjasköszöntő Tegnap délután a kultúrházban 9. alkalommal szervezte meg a nyugdíjasok köszöntését a Miklósi önkormányzat. A 279 lakosú településen százharminc nyugdíjas él. Közülük csaknem kilencve- nen jelentek meg az ünnepségen A műsorral gazdagított, megható vasárnap délutáni ünnepségen a képviselő-testület tagjai valamennyi nyugdíjasnak 2 ezer forint értékű vásárlási utalványt adott át, amelyet az idős emberek jó szívvel fogadtak, (kj) Törékeny vázrendszerünk Egymillió ember szenved napjainkban Magyarországon csontritkulásban. Már hazánkban is felismerték, hogy a súlyos csontbetegség kezelése olcsóbb, mint a kezeletlen betegség következményeinek, azaz a töréseknek az ellátása. Dr. Gordán Ferenc, a megyei kórház baleseti sebészetének osztályvezető főorvosa szerint a csont- ritkulás utolsó állomása a kórház baleseti sebészete, ahol igen gyakori a gyenge csontozat miatti törések kezelése. — A csontritkulás folyamata néma, s ha a szűréseken nem vesz részt a beteg, akkor gyakran csak a kórházban derül ki a betegsége, ahová súlyos törés miatt kerül. A baleseti sebészet a csontritkulás utolsó állomását jelenti. A legfőbb cél az lenne, hogy már a törés előtt kiderüljön betegség és megkezdődjön a megfelelő gyógykezelés. — Hogyan alakul ki ez a súlyos csontbetegség? — A csontritkulás következtében a csont minden alkotóeleme arányosan fogy. A csontgerendák elvékonyodnak, törések, mikroszkopikus csonthiányok lépnek fel és nem tud a mindennapi élet behatásaival szemben kellően szilárd maradni, ezért könnyen törik. Nem mindegy, hogy az egyén élete folyamán milyen csonttömeget fejleszt ki. Ha nagy mennyiségűt, akkor a csontok leépülése lassan megy végbe. A csontritkulás öregkorban, férfiaknál nőknél egyaránt valamennyi csonton jelentkezhet, de főleg a csípőtáji csontokon. Nőknél klimaxos életkorban, férfiaknál ötven év felett alakulhat ki, de náluk a folyamat lassúbb. — A megfelelő szűréssel kimutatható a betegség. Milyen tünetek utalnak csontritkulásra? — Fájdalom és testforma változás. A betegséget röntA törések elkerülése érdekében fontos lenne a megelőzés .fotó: lang Róbert génnél, csontsűrűség méréssel és komputertomográffal lehet kimutatni. A megelőzés és a szűrővizsgálatokon való részvétel fontos, mert a csontritkulás kezelése olcsóbb és kevésbé fájdalmas, mint a törött csont kezelése. A megfelelő megoldás lenne az országos szűrőhálózat kialakítása, csakúgy mint a vérnyomásos betegeknél.- Milyen eszközökkel lehet a csontritkulás kockázatát csökkenteni?- Az ötven év feletti nőknél hormonterápiával lehet a megelőzést elősegíteni. Megfelelő módszer a a gyógyszeres terápia, mégpedig a csontbontó tevékenységet csökkentő gyógyszerek segítségével, és kalcium felszívódását elősegítő D vitamin adásával. Ezen kívül kalcium és foszfor tartalmú ételek fogyasztása és mozgásban gazdag életmódot javasoljuk. Somogybán Névjegy Dr. Gordán Ferenc Iskola: 1967-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, azóta a Kaposi Mór Megyei Kórházban dolgozik. Két éve osztályvezető főrvos a baleseti sebészeten. Gyermekei: Dr. Gordán Tamás, Dr. Gordán Rita, mindketten fogorvosok. Hobbi: Szabadidőben a szakmai könyvek mellett a szépirodalom. 1995-ben 644 csípőtáji törés volt, tavaly 498, tehát csökkent az ilyen esetek száma. Sajnos 45 év feletti életkorban a törések 75 százaléka még mindig a csontritkulás következménye, tehát a megelőzésre sokkal több figyelmet kellene fordítani, mert csak így lehetne visszaszorítani a súlyos népbetegséget. Szellő Gábor Hírek Elégedettek tábora Sokszor a kis szám Is sokat mond. A nagyszolgáltatók majdnem tízezer somogyi ügyfele közül az Idén csak nyolc kereste föl az megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséget. S az készségesen utánajárt minden bejelentésnek. Az arány is megnyugtató: nyolc esetből hétben bizonyították a fogyasztó igazát. A szolgáltató is, mint megtudtuk, fogyasztóbarát; azonnal kijavította a hibát. Ha erről az oldalról nézzük, mintha az aranykor köszöntött volna ránk, megvalósult, ami eddig nem sikerült: szinte minden hibátlanul működik. Azután eszembe jutott, hogyan nyitogattam a minap öt óra hosszat lemondóan a csapot, amiből nem jött egy csepp víz sem, s közben karóA vidék visszafogott esélye Minden valószínűség szerint nem bővül az EU-csat- lakozásra való felkészüléshez szükséges költségvetési keret. Ezt Pásztohy András országgyűlési képviselő (MSZP) mondta tegnap, A parlament mezőgazdasági bizottsága két alkalommal is többségi szavazással támogatta a szocialisták javaslatát, mely szerint az FVM és a mezőgazdasági termelők megállapodásának eleget téve az agrárgazdaság kibontakozásához, az EU-csatlakozásra való felkészüléshez a jövő évi költségvetési támogatást a javasolt 153 milliárd forintról 201 milliárdra emeljék. A plusz 61 milliárd a piacra jutást, a beruházásokat, a versenyképességet és a vidékesélyeinek javítását szolgálta volna. A sok rosszban jó hír, hogy a kormány is támogatja a bizottságnak azt a javaslatát, amely a mezőgazdasági vállalkozások reorganizációját szolgáló hitelkeret garanciáját bővítené 55 milliárd forinttal. Pásztohy András szerint a költségvetési vita tanulsága, hogy a számháború helyett több szakmai érvre és érdemi párbeszédre van szükség. L. J Megfejnék az építőket Kényszerszolgalomnak nevezik azt, amikor a köz- igazgatási hivatal kötelezi a földtulajdonosokat, hogy engedélyezzék birtokukon a gázvezeték lefektetését. Több száz esetben volt kénytelen ilyen eljárást kérni a Kögáz Rt a fejlesztéseknél. Megyei körkép Ha új településre viszik a földgázt, sokszor akár hetven tulajdonos földjén át fektetik le a vezetéket. S a kárt is megtéríti a szolgáltató. Sokszor megakadnak azonban a munkával, mert a föld gazdái keveslik a kártérítést. Sikertelen egyezkedések után — ha egyik fél nem enged — a szolgáltató a közigazgatási hivatalhoz fordul. Ennek a vége mindenképpen az, hogy a munkák engedélyezésére 'kötelezi a földtulajdonost. Úgy tűnik, mindenkinek igaza van. Hogy mit enged meg és mit nem a földjén, ahhoz a tulajdonosnak elvileg joga van; a gáz bevezetését viszont — mert fizetett is érte — joggal sürgeti a falu. A szolgáltató pedig kötelezettséget vállalt, s ennek eleget kell tennie. — Jó néhány faluba bevezettük a gázt Taszár és Tab környékén. Meg kellett egyeznünk több mint ezer földtulajdonossal — mondta Iványi István, a Kögáz Rt beruházási osztályvezetője. — Túlzottan sokat, néha az egész föld értékénél nagyobb összeget követeltek tőlünk kártérítés gyanánt. Egyezkednünk kell, ez természetes, de mon tartottam egyéves gyermekemet. Nem mentem panaszra, mint sokan mások. Bátortalan kezdeményezéseink ugyanis elakadnak az első megrovóan néző hivatalnoknál. A másodikra már sem időnk, sem energiánk. Egyébként is: mire ez szóba állt velünk, ráment fél napunk. És mi lesz, ha nem is sejtett hibáink miatt még ők húzzák ránk a vizeslepedőt? Jobb az ilyesmibe bele sem kezdeni. Persze egy kicsit bosszankodunk, de a hallgatással tovább növeljük az elégedettek táborát. A birka is bosszankodik a fürdetés miatt, mégis tűri, hogy megúsztassák. A szolgáltatók szerencséjére nálunk még nem elég erős a tudat, hogy ők kiszolgálnak minket — a pénzünkért. Mert nem ajándékba adják a vizet, a villanyt, a gázt. Virághalmy Sarolta A WESTEL 900 GSM Mobil Távközlési Rt. Értékesítési Igazgatósága nagy munkabírású, jó kommunikációs készséggel rendelkező RECEPCIÓS munkatársat keres KAPOSVÁRI IRODÁJÁBA. Az alkalmazás feltételei: minimum középfokú végzettség, számítógép felhasználói ismerete. Az alkalmazásnál előnyt jelent: kereskedelmi vagy ügyfélszolgálati területen szerzett gyakorlat, valamint angol és/vagy német nyelvismeret. Amit kínálunk: vonzó juttatási csomag, fiatal és lelkes csapat. Lehetőleg fényképes önéletrajzokat várunk a megjelenéstől számított tíz napon belül alábbi címre: 1519 Budapest Pf. 434 Jelige: „Recepció-Kaposvár” Egyházak és a millennium A somogyi egyházközségek, gyülekezetek is készülnek a millenniumra. Vannak olyan települések, amelyek a szolid ünneplést választják, de sok helyen kiemelkedő eseménysorozattal köszöntik az ezredfordulót. Megyei körkép A katolikus templomokban karácsonykor - az új egyházi év kezdetén - ünnepi szentmisén olvassák fel a püspökkari körlevelet, s március 11 és április 8 között, az öt nagyböjti szombaton a kaposvári egyházmegye öt tájegységén élők százával érkeznek majd a megyeszékhelyre. Lelkigyakorlatot tartanak és a kulturális programok is sok érdekességet ígérnek. A február végi szentföldi zarándoklaton Balás Béla kaposvári megyéspüspök is részt vesz, áprilisban Názáretben mondanak magyar misét. Az egyházak egyre inkább építenek a világiak munkájára. Nekik több napos továbbképzést tartanak, s májusban Kisasszondon ifjúsági találkozót rendeznek. Júniusban az Eucharisztikus világ- kongresszussal egy időben a katolikus egyházközségek együtt ünnepelnek Kaposváron és Úr napján szabadtéri misét celebrálnak a Kossuth téren. Balás Béla megyéspüspöktől megtudtuk: a zánkai ifjúsági központban egy nyári felkészülés is lesz, júliusban pedig egy katolikus nagygyűlésnek ad otthont a Sportcsarnok, és a somogyvári Szent László nap is millennium jegyében zajlik. Az egyik legjelentősebb esemény a perud- giai-római zarándokút, ahova kétmillió fiatalt várnak a nagyvilágból. A kaposvári egyházmegyét százan képviselik.- Monumentális rendezvényekre nem készülünk - mondta Szatmári A. Lajos ádándi református esperes. - A budapesti református világ- találkozón mi is részt veszünk, de főleg a gyülekezeteinkben ünnepiünk. Csurgón, Kaposváron, Nagyatádon és Nagybajomban is emlékezünk Krisztus születésének kétezredik évfordulójára és a magyar történelem ezer évére. Egyházi hagyományainknak megfelelően tisztelgünk a meghurcolt, hithű reformátorok emléke előtt. A hálaadásé és az emlékezésé lesz a 2000. év. Smidéliusz Zoltán evangélikus esperes elmondta: kampányszerű megmozdulást nem terveztek; most gyűjtik össze a helyi kezdeményezéseket. Balatonbogláron elkészült az új lelkészlakás, s vélhetően így mozgalmasabb lesz a gyülekezet élete. Niklán az önkormányzat felújíttatja a kápolnát, amit jövőre szentelnek fel. Megtudtuk: a megyei közgyűlés javaslatára és koordinálásával millenniumi egyházi fórumot rendeznek a testvéregyházak képviselőivel és az ökumené ugyancsak főszerepet játszik azokon az evangelizációs estéken, amelyet öt alkalommal más-más helyszínen tartanak Kaposváron, s a Jézus élete című filmet is levetítik. Lőrincz Sándor r i 1 ésszerűtlenül nagy összeget senkinek nem fizethetünk. A kárt, amit a munkák során okozunk, minden esetben független szakértő méri föl. így az a vád sem érhet, hogy a valósnál kevesebbre becsülnénk a kártérítés összegét. Ha a telektulajdonos helybéli, többnyire megérti a falu érdekét. Sok azonban az a gond, ha semmi érdeke nem fűződik a gáz bevezetéséhez. Ha az első tárgyalásokon nem jutunk dűlőre, kénytelenségből a közigazgatási hivatalhoz fordulunk. * — Ezer gazda között talán harminc akad, aki nem akarja átengedni földjén a gázvezetéket; ilyenkor beavatkozunk — mondta dr. Bálizs Szabolcs, a megyei közigazgatási hivatal főelőadója. — Újra felmérjük a kárt, s új összeget ajánlunk fel. Igaz, így rosszabbul jár a tulajdonos, mert ez a n pénz sokkal kevesebb, mint amennyit a Kögáz ígért. A legtöbb, amit a szabály szerint kifizethetünk, a föld értékének 20 százaléka. Nem ritka, hogy ennek a tízszeresét szeretné megkapni a tulajdonos. Pedig a vezeték lefektetésekor nem nagy a kár. S fölötte 50 centiméter mélységig művelhető a föld, s ha a munkások letaposták a terményt, azt a vállalat megfizeti. — Egyedül tüzet nem gyújthat a gazda a vezeték közelében. S ha döntésünkbe nem nyugszik bele, bírósághoz is fordulhat. Ezzel a lehetőséggel csak kevesen éltek. A bíróság ugyanis eddig többnyire nekünk adott igazat. Virághalmy Sarolta