Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-27 / 277. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP Somogyi tájak s 1999. november 27., szombat Nő a vérnyomás Dr. Csima Alfréd és felesége dr. Orbán Dalma látrányi háziorvosok azt tapasztalták, hogy a kis­térségben feltűnően sok a ma­gas vérnyomásos beteg. Még az óvodában is találtak ezzel küszködő gyerekeket. Úgy döntöttek, hogy feltárják az okokat. A több évet igénylő felmérésben számíthatnak Dr. Prof. De Chatel Rudolf, a bu­dapesti 1-es belklinika igazga­tójának támogatására is. Fel­vették a kapcsolatot egy gyógyszergyártó társasággal is, amelytől vérzsír mérő ké­szüléket remélnek. A falu Mikulása December 5-én tartják a Mikulás ünne­pet a viszi művelődési házá­ban. Az önkormányzat és az ifjúsági klub látja vendégül a gyerekeket, akik szép műsor­ral köszönik meg a falu aján­dékcsomagjait. Bármennyire is üres a közös kassza, az ön- kormányzat nem mond le a gyerekek öröméről. Helyreállított utak Tízmil­lió forintot kapott Somogytúr a nyári viharkárok helyreállí­tására a vis maior alapból. A pénzből az elmosott és tönk­rement utak nagy részét rendbe tettét. A temető mel­letti út vízelvezető árka van még vissza. Amint az időjá­rás engedi, a siófoki ÖKOBAU befejezi a munkát. Mindenütt kiépítették az ár­kokat, hogy megelőzzék a to­vábbi bajokat. Ingatlanadó A látrányi kép­viselő-testület is bevezette az építményadót. A helyi lako­soknak számos kedvezményt fogalmaztak meg a helyi ren­deletben, de szeretnék, ha a szép számmal betelepülő kül­földiek is hozzájárulnának a közterhekhez. A kommunális adót 500 forinttal 3000 forint­ra emelték. Januárban lesz közmeghallgatás, ekkor szembesülnek a képviselők a lakosság véleményével. Oldalszerkesztő: Gáldonyi Magdolna Egészségnevelő találkozók a gyerekek érdekében Babaház az óvoda Huszonöt apróság igazi második otthona az óvoda Ordacsehiben fotó: szabó tibor Jövőbe viszik a falut Egészségnevelő előadás sorozatot indított az óvo­da a szülőknek. Családias környezetben gondozzák itt a gyerekeket, amit érté­kelnek az anyukák, apu­kák. Ordacsehi Dr. Pánczél Sarolta balaton- boglári gyermek és ifjúsági orvos volt a napokban az óvo­da vendége. Az óvónőkkel és a szülőkkel beszélgetett a gyermekek egészségre neve­léséről. Több szülőre számí­tottak, mondta Mészáros Ma­ra vezető óvónő, de akik el­jöttek, nem csalódtak. A kol­légáival tehát úgy döntöttek, hogy folytatják a találkozáso­kat a szakemberekkel. Legkö­zelebb egy pszichológussal szeretnének beszélgetni. Sok hasznos tanácsot kaptak a doktornőtől. Hogy csak egy példát említsünk: az óvónők­nek feltűnt, hogy egyre több gyermek visszautasítja a húst. Nem kell erőltetni, de érdemes rászoktatni őket, mert hozzátartozik az egész­séges táplálkozáshoz, nyug­tatta őket a szakember. Eb­ben persze a szülők segíthet­nek a legtöbbet. Az ordacsehi óvodában 25 gyermeket nevelnek a vegyes csoportban. Ez önmagában érdekes feladat, hiszen 3-6 évesek vannak együtt. Ezért is választották a soproni já­ték-mese programot, amit át­ültettek a helyi viszonyokra. Madarász Mara azt mondta, arra törekedtek, hogy a fé­szekmeleg otthonban jól érezzék magukat a gyerekek, így aztán olyan az óvoda mint egy babaház. A marcali tiszti- orvosi szolgálat munkatársai a napokban azt mondták, pél­daértékű a gyermekek számá­ra kialakított családias kör­nyezet. Nem csoda, hogy szé­pek, egészségesek, jól táplál­tak és divatos ruhákban jár­nak az oviba. A szülőkkel baráti kapcso­latokat ápol az óvoda, szíve­sen segítenek amiben tudnak. Idén másodszor rendeztek szüreti felvonulást és bált. A bevételből természetesen készségfejlesztő játékokat vá­sároltak a gyerekeknek. Ké­szülnek a hagyományos kö­zös farsangi mulatságra. Az önkormányzat is támogatja az intézmény törekvéseit. Fejlődik, szépül az óvoda. Buzsák mellett ez a dom­bok között megbújó köz­ség a legnépszerűbb a kül­földiek körében.A házak 30 százalékát megvették már. ÚJ korszak kezdődik a község életében. Visz Hajder Ferenc polgármestert megnyugtatta Várfalvi István a Pénzügyminisztérium fő­osztályvezetője, aki Siófokon ismertette az állami költség- vetés irányszámait. A kisköz­ség első embere ebből arra következtet, hogy talán jövő­re mégiscsak jobb lesz a kis falvak élete. — A kormány többet ad a bejáró gyerekeink után, hi­szen hátrányos helyzetben vannak. Ez talán kiváltja a kö­zös fenntartású látrányi isko­lához fizetett hozzájárulásun­kat. A kistelepülések várható­an az eddigi 2 millió helyett 3 millió forintos alapot kapnak, hogy felzárkózhassanak. Az önkormányzatok többségé­nek ez kedvező lesz. A hátrá­nyos helyzetűeknek több jut - mondta. Azért a képviselő- testület sem csupán az állami támogatásokra vár. Nehéz szívvel, de új adókat vezettek be, mert a saját forrásokat is erősíteni kell. S a külföldieket is be kell vonni a közterhek viselésébe. Bevezették tehát az építmény adót és a kur­A gázközmű vagyon után járó privatizációs pénzre vár még mindig Látrány. LÁTRÁNY Tóth László polgármester némi bizakodással tért haza Nagy­kanizsáról, a Kögáz Rt köz­taxát. A kommunális adót pe­dig kétezerről háromezer fo­rintra emelték, hiszen az ön- kormányzat állja a lakossági szemétszállítás díját. Ezért is nevezik ezt szemétadónak a falubeliek, mondta a polgár- mester, aki bizakodik. Ugyan január 1-től már 20 fővel ke­vesebb lakos után kapják a normatív támogatásokat, ami 7-800 ezer forintos kiesést je­lent, de úgy tűnik ezt ellensú­lyozza a kiegészítő juttatás. — Nem torpan meg a fejlő­dés, ha takarékosan gazdálko­dunk - mondta. - Hiszen tud­ják, hogy gondosan használ­juk fel a ránk bízott pénzt. Amit nagyon szeretnének megcsinálni jövőre, az a kul- túrház tetőterében létesítendő klubkönyvtár és a színpad, mert a gyerekek szeretnek szerepelni. Elkészült az új kút vastalanítója is, megkezdődik a gázberuházás, két utcát rendbe tettek a vis maior pá­lyázatból. A kerékpárúira nem tudnak pályázni, mert a partnerek, Andocs és Karád visszavonulót fújt. A külföldi­ek közül néhányan szívesen ajánlanak fel kisebb pénzado­mányt, de sajnos olyan is van, aki évek óta feléje sem néz a házának. Az viszont elkerül­hetetlen tény, hogy korszakos jelentőségű változás előtt áll Visz. A megye egyik legszebb és legnépszerűbb üdülőfalva lesz a Balaton közelében. pontjából. Azt hallotta, hogy márciusig döntés születik az önkormányzatok privatizációs jussáról. Látrány 10 millió fo­rintját várja évek óta a privati­zációs társaságtól. Ahogy szá­mítja, talán 2001-ben várható a tavaszi döntés után pénz. Min­den forintra szükségük lenne. Jól szurkolnak Babodon Jól jönne a tízmillió Telkek a fészekrakóknak A Képviselő-testület és a falu lakói is elfogadták a falu jövőtervének koncep­cióját. A rendezési terv fel­használva a község csodá­latos adottságait pihenő­központokkal számol. Somogytúr Nem csak az új építési törvé­nyek miatt vállalta az önkor­mányzat a köztelepülések esetében elvárt, úgynevezett összevont rendezési terv ké­szítését. Ez a dokumentum hosszútávon meghatározza a község fejlesztési lehetősége­it, számba veszi adottságait, amelyekre építeni lehet. A képviselő-testület elfogadta Deák Varga Dénes koncepció­ját, mondta Tóth Jenő polgár- mester. A helyiek közül ugyan kevesen mondtak véle­ményt, de az szintén pozitív volt. Várhatóan a tavasszal fo­gadják el a végleges tervet a képviselők. Ez a munka egy­millió forintba kerül, de úgy vélik megéri a kiadás. Amivel számolhatnak a tú­riak, az a külföldiek érdeklő­dése, akik már legalább 30 in­gatlant megvásároltak itt, de magyar családok is szívesen választják Somogytúrt üdülő­nek. Ők pihenni, sportolni, tú­rázni jönnek ide, tehát ezeket a szolgáltatásokat érdemes megteremteni számukra. Emellett tíz telket szeretnének kialakítani a Táncsics utcánál, hogy legyen terület a fészekra­kóknak. Ez valóban optimiz­musra vall, hiszen ma is ren­delkezik építkezésre alkalmas telkekkel a falu. Sajnos egy­előre évente csak egy-két ház épül, de ez a tendencia változ­hat. A testület a jövőre készül. A község valamennyi útja szilárd burkolatot kapott. Az utóbbi négy-öt évben 6 kilométeren legalább 40 millió forintért építkeztek. SOMOGYBABOD A héten utat avattak. Elké­szült az Arany János utca szi­lárd burkolata. 350 méter hosszon és egy 12 tonna te­herbírású hídon fektették le az aszfaltszőnyeget. A kivite­lező siófoki Ókobau kiváló munkát végzett. Az út 10 mil­lió forintba került. Ehhez 4,1 milliót adott a megyei terület- fejlesztési tanács és 5 milliót a tárcaközi koordinációs bi­zottság. Mint Härtung György polgármester elmondta, az önkormányzat 856 ezer forin­tos saját erőt tett a pályázato­kon nyert pénzekhez. A polgármester emlékeze­te szerint tíz éve a mellékutak zöme földes volt. Az utóbbi négy-öt évben sikerült ezen a helyzeten változtatni. Csak­nem hat kilométernyi utat burkoltak le és ehhez leg­alább 40 millió forintot nyer­tek állami pénzalapoktól. A héten újabb pályázatot készí­tettek, mert az Ady és a Kos­suth utcában építenének ke­rékpárutat. A terveket decem­ber 10-ig kell benyújtani a szaktárcához, amely a beru­házás összköltségének 80 százalékáét adja. Indul a gázberuházás Osztanak-szoroznak a há­rom község önkormány­zatai, mert december 10- ig kell átutalniuk a pénzt a Kögáz Rt-nek. Sínen van az egyetlen somogyi kistérségi gázberuházás. Babod-Túr-Visz Egy évvel ezelőtt, de talán még a nyáron sem hitték so­kan, hogy ez sikerülhet. A pénzügyi nehézségekkel küszködő települések ugyan­is egy 100 milliós beruházás­ba fogtak. A szakértők ennyi­re becsülték Somogybabod, Somogytúr és Visz gázveze­ték hálózatának kiépítését. Ma 52 millió forint a beruhá­zási összeg, amelyet a keszt­helyi Unigép kivitelez. Mára egyértelmű, hogy nem volt hiábavaló az önkor­mányzatok elszántsága. A vártnál kevesebb lakossági részvétellel és a nagyfogyasz­tók nélkül is sikerrel vették az akadályokat. Azt 29 millió forintot, amit a polgárok fi­zettek be a Fundamenta la­kástakarék kassza közremű­ködésével, már elküldték a gázszolgáltató számlájára. A megyei területfejlesztési ta­nácstól is kaptak a pályáza­tukra 14,9 millió forintot. A három falu önkormányzata 7,9 milliót fizet. Ha az idő en­gedi, a külterületeken még idén megkezdik a munkát. A főút mellett márciustól dol­gozhatnak a kivitelezők, akik június végére ígérték a gáz­vezeték átadását. A HÓNAP KÉZBESÍTŐJE Beszélget a falu népével Szabó Imre köztisztelet­nek örvend a községben. Tóth László polgármester Is örömmel fogata a hírt, hogy ő lett a hónap kézbe­sítője, mert szeretik az emberek. Reggelente min­den második házhoz kéz­besíti a Somogyi Hírlapot. Látrány Hatodik éve hordja ki az olva­sóknak a Somogyi Hírlapot Szabó Imre. Naponta csak­nem 200 példányt kézbesít, ami azt jelenti, hogy Látrányban minden második házba jár a megye napi apja. Az emberek szeretik az újsá­got, bár néha a sok reklám miatt zsörtölődnek az újság­kihordónak, mert szívesen ol­vasnak a megye és környeze­tük eseményeiről. A kézbesí­tő pedig azon van, hogy meg­tartsa az olvasókat és azokat is visszacsalogassa, akik anyagi megfontolásból mond­tak le róla. Főállású munkájának te­kinti a kézbesítést, másodál­lásban fuvarozást vállal. Nemcsak emiatt fontos szá­mára, hogy időben eljuttassa a lapot az olvasókhoz. Akkor nyugodt, ha kora reggel min­den előfizető portájánál ott a Somogyi Hírlap. — Szeretem csinálni ezt munkát - mondta - mert ami­kor végigjárom a falu, elbe­szélgethetek az emberekkel, ami nekem is, nekik is jó. Szabó Imre kétszáz családnak viszi naponta a friss újságot fotó: Horváth l

Next

/
Oldalképek
Tartalom