Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-06 / 259. szám
1999. november 7. ★ ARCKÉP ★ 7 PJ Heimannéknál borból és borászból is j t megnyugtató az utánpótlás helyzete Budai Rozália Lajos Gimnázium, em, külgazdasági A Béres Rt. vezér- igazgatója, Heimann Zoltán köztudottan sikeres cég- menedzser. Ez az, amit mindenki tud az angolul, oroszul, németül jól beszélő közgazdászról. Amit viszont már kevesebben: a negyvenéves férfi szenvedélyes bortermelő. Ha teheti, szabadidejét a szekszárdi szőlőhegyen, édesapjával és bátyjával összehozott családi birtokukon tölti a feleségével és két fiával. A Heimann-présház a bársonyos vörösborairól, lágy fehérborairól és tüzes bikavéréről híres történelmi borvidék egyik déli fekvésű dombját uralja, szinte a lábai előtt hever az egész Sárköz és a Duna a ge- menci ártérrel. Az Iván-völgyben, több hektáros szőlőültetvény végében álló zöld zsalugáteres épület méretét tekintve kisebb udvarháznak is beillik. Emeletén a család hétvégi otthona, alul a korszerű szőlőfeldolgozó és a pince. Heimann: — Ős szekszárdiak vagyunk, apai ágon svábok, anyain magyarok. A családom minden tagja nemzedékekre visszamenően a szőlőből, borból élt. Dédszüleim szőlőt a ma már házakkal beépült baktai hegyoldalon telepítettek, de a Gyűszű-völgyben és Szilfásban is voltak a család másik ágának szőlői. Anyai nagyapám, Budai Mátyás 1948-ig borkereskedő volt. Nagyon szép fehérborokat készített. Talán nem is volt olyan verseny, ahol az ő borai ne nyertek volna. A téesze- sítés után mindenkinek félholdnyi háztáji szőlője maradt, abból nem lehetett megélni. Édesapám, Heimann Ferenc alakulástól nyugdíjazásáig a Béri Balogh, majd a szekszárdi Aranyfürt Tsz elnöke volt, kiválóan ért a szőlőhöz. Mm — Ezek szerint ön is korán megismerkedett a szőlőmunkákkal. Heimann: — Ebben nőttem fel. Gyerekkoromtól segítettem nagyapámnak. Kezdetben az volt a dolgom, hogy a tanyát rendben tartsam, de már tizenkét éves koromban permetezőgéppel a hátamon jártam a sorokat. Nemcsak a szőlő- művelést tanultam meg, de a jó értelemben vet „borcsinálást is”, ma már háztáji bortermelőként sem adnának el. Bár ennek igazi nagymestere az édesapám, aki elismert gazda Szekszárdon. — Mondhatnánk, a vér nem válik vízzé. Mikor kezdtek ebbe a vállalkozásba? HeimannItt, az Iván-völgyi hegytetőn már 1978-ban telepítettünk újra szőlőt fél hektáron. Aztán amikor édesapám nyugdíjba vonult, és nem találta a helyét, akkor kezdtünk még területeket vásárolni, és fogtunk új telepítésekbe. Ma már nyolc hektár ültetvényünk van. | — Milyen fajtákat termelnek? Heimann: — Fehérszőlőből rizlingszilvánit, chardonnayt, de ebből kevesebb van, és nem is akarjuk bővíteni a mennyiséget. Nálunk a fő vörösbor az oportó, kékfrankos, merlot, kadarka. Jövőre folytatjuk a telepítéseket, szeretnénk pár ismeretlen fajtával bővíteni a vörösboraink ízvilágát. Házasított vörösborokat készítünk.- Mit jelent ez? Heimann: — A házasított vörösborok és a hagyományos ászkolásos érlelés ad lehetőséget a termőtáj és a pince egyéniségének teljes kibontakozásához. Meg kell találnunk azt a sajátos ízt, ami csak a mi borainkhoz köthető. Van már kitűnő bikavérünk és a Heimann-pincészetre jellemző másik vörösborfajta, egy enyhén barikolt cuvée. Ünnepi borok ezek, a szekszárdi lankák lágy, zamatos, gömbölyded, mediterrán ízeit hordozzák. Érdekes történet, hogy a legutóbbi országos sommelierbajnokságon a „vakon kóstolás” során a Kempinsky hotel borász pincére csukott szemmel is felismerte az 1997-es merlot bo- runkat. — Ezen nem csodálkozom, hiszen a szekszárdi vörösborról Garay János is azt írta, hogy „a szekszárdi bikavér orvosságnál többet ér, aki issza hóttig él”. Heimann: — Az írók, költők közül többen szerették az ihletet adó vörösbort. Hamvas Béla például 2 7-28 éves asz- szony- hoz hasonlította, aki erejének, „szépségének teljességében, szerelmi tudásának csúcspontján van, tökéletesen felszabadulva, de bámulatra méltó Heimann Zoltán a Monimpexnél kezdte borkereskedőként 1983-ban. Majd 1989-től a BB Élelmiszeripari Kombinátnál, 1990-től a Multi-Variant Rt.-nél, 1991-től a KONTRAX Telekomm Rt.- nél dolgozott. Jelenlegi beosztását 1992-től tölti be ízléssel és elképzelhetetlen tűzzel”. Ha pedig ők így látták, akkor nekünk sem szabad ennél alább adnunk. AW;H— Mióta foglalkoznak palackozással? Heimann: — 1992 óta palackozzuk a borainkat a város szélén. Itt a télen, nyáron jól megközelíthető régi, százéves tanya mellé építettünk egy stílusban hasonló újat. Itt töltjük palackokba a hegy levét és alakítottuk ki a bortrezorunkat. Az első évben ezerötszáz palackot töltöttünk, ma ötvenezret. De van még lehetőségünk bővítésre, hatvan-hetvenezer palacknak van he- lye a pincénkben. MHÉ — Kiknek szállítanak? Heimann: — Egyelőre csak hazai piacra szállítunk, elsősorban a jobb éttermeknek, a Gundelnek, Hyattnek, Kempinskynek. Az exportot talán idén kezdjük, már külföldről is kaptunk pozitív értékeléseket. Hugh Johnson, a „borpápa” 1999-es borkönyvében megemlíti a Heimann nevet, és éppen a múlt héten adott nagyon pozitív kritikát Delmonego úr, a sommelier világbajnok a ’99-es bikavérünkről. Mm — Mindez rengeteg munka. Ki végzi ezt, hiszen ön nyilvánvalóan nem ér rá ezzel foglalkozni? Heimann: — A feleségem, Ági, aki szintén közgazdász, intézi az összes, ezzel kapcsolatos dolgokat. Mm — Az asztal fölött gótikus boltozat van, négy sarkán díszes, faragott mészkő oszlopokkal. Mit jelképez ez? Heimann: - A négy oszlop a négy őselemet - föld, levegő, tűz, víz jelképezi. A zárókő fent középen a pedig lelket. A mészkő anyagát Osztapenko kapitány szobrának talapzatából vettük és egy szentendrei kőfaragó készítette. A két oldalágban két nagy, 46-58 hektoliteres fahordó áll. Az egyik elején a fafaragás Hunort és Magort ábrázolja a csodaszarvassal, ez a Keletről jövő eredetet és az ember, természet egymásra utaltságát jelképezi. A másikon a Nyugat van, Pannónia és a kereszténység dicsérete. A háttérben a megművelt, leigázott föld, a szőlőskertek bája, elől I. Béla király, a szekszárdi bencés apátság alapítója. Az adománylevelet átvevő apát Várszegi Asztrik apátot próbálja mintázni. Mm — Úgy látom, szereti a jelképeket. Heimann: - Értékét vesztett, válság felé sodródó világban élünk. Ebben a szétroncsolt korban kell megtalálnunk a családokat, kisközösségeket összetartó értékeket, és megpróbálni valamit teremteni az utódoknak. Nekem nem volt tehetségem maradandót alkotni festészetben, szobrászatban, irodalomban. Ezért próbálom az őseim által rám hagyományozott értékeket, a munka szeretetét, a becsületességet, szorgalmat és ezt a pincét továbbadni a fiaimnak. Szeretném, ha ők is meglátnák az élet apró rezdüléseiben, a szőlőskertekben, a borospincénkben az élet szépségeit. Mert ez már itt nem bor, hanem kultúra. F. Kováts Éva Fotó: Gottvald Károly szolöskert bája
