Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-01 / 229. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. október 1., péntek Belpolitika ‘ Megújuló családpolitika Új Szociális Tanács A lakásépítés hatásai sai a fiatalok családalapításra va­ló felkészítésével is foglalkoznak majd. A tervek szerint a hálózat hivatása lesz az is, hogy hozzá­járuljon a családok lelki egészsé­gének megőrzéséhez, segítséget nyújtson a krízishelyzetekben lévőknek. A nemzeti családpoli­tikai koncepció a támogatási rendszer további erősítését is tartalmazza. Javaslatot tesz az előterjesztés a családi pótlék emelésére és életkor szerinti dif­ferenciálására. A gyermekgon­dozási díj a kicsik hároméves koráig járna, felső határa a mini­málbér háromszorosa lenne. Az előterjesztés foglalkozik a gyer­meket nevelő nők részmunka- idős foglalkoztatásával, továbbá a fiatalok lakáshoz jutásának se­gítésével is. Külön fejezet taglal­ja, miként javítható a fogyatékos gyermeket nevelő, illetve mun­kanélküli szülők családi háttere, a roma famíliák helyzete. vétségek és a kormányzat kép­viselői kaptak helyet. A testület két társelnöke Őry Csaba, vala­mint Huber Béla, a munkanél­külieket képviselő szervezetek delegáltja. A tanácsban képvi­seltetik magukat a munkaválla­lók és a munkaadók, valamint a gyermek, család- és ifjúságvé­delemmel, a hajléktalanokkal és a munkanélküliekkel foglal­kozó szervezetek, továbbá az egyházi és karitatív szervező­dések. Egy-egy képviselőt kül­dött a Szociális Tanácsba az Idősügyi, a Fogyatékosügyi és a Nőképviseleti Tanács is. A szociális tárca politikai állam­titkára beszámolt arról, hogy a végleges alapszabályt a követ­kező, november 16-ai ülésén fogadja el a testület. Álcázott politikai vitanap Az adókat, Járulékokat és egyéb költségvetési befizeté­seket megváltoztató törvényjavaslathoz összesen 322 módosítást készítettek az országgyűlési képviselők. Az Országgyűlés a teljes csü­törtöki munkanapját ennek a 322 javaslatnak a megbeszélé­sére fordította. Az egyes szá­mú módosító javaslat, ame­lyet nyolc szabaddemokrata képviselő nyújtott be az adó­rendszer fejlesztésének álta­luk helyesnek tartott fő irá­nyairól, mindjárt négy és egy­negyed órányi vitát váltott ki. Az egyik eldöntendő kérdés az volt, hogy a Fidesz vezette kormány növeli-e az adókat vagy csökkenti. Bauer Tamás közgazdász professzor (SZDSZ) számokkal bizonyí­totta az adónövekedést: 1998- ban 2000 milliárd forintot sze­dett be az állam különféle adókból, a jövő évben 2500 milliárd beszedését tervezi, vagyis ha 350 milliárdot az infláció rovására írunk is, még mindig marad 150 milliárdnyi növekmény. Horváth János közgazdász professzor (Fidesz) szintén számokkal válaszolt: a jövede­lemcentralizáció - vagyis az a rész, amennyit az állam el­vesz az összes megtermelt ér­tékből - 1998-ban 43,6 száza­lék volt, az idén várhatóan 41,9 százalék lesz, jövőre pe­dig 40,9 százalékra mérséklő­dik, vagyis az állam évről évre kevesebbet von el a központi kalapba. Persze, ha többen fi­zetnek adót például azért, mert 140 ezerrel többen dol­goznak, mint egy éve, és azt az inflációnál gyorsabban nö­vekvő keresetekből, nyeresé­gekből teszik azt, netán még a régebbi kintlevőségekből is si­került valamennyit behajtani, akkor a végösszeg nőhet. Sokadjára mondták el a vé­leményüket a politikailag szemben álló felek a gyerme­kek után járó adókedvezmény hasznos, illetve káros voltáról. A fideszesek részéről tudatos értékválasztás, mondták, hogy azokat támogassák, akik legálisan dolgoznak, adóznak és gyermeket nevelnek. A szo­cialisták és szabaddemokra­ták továbbra is a gazdagok tá­mogatásával és a valóban rá­szoruló családok semmibevé­telével vádolták a kormányt, és a mindenkinek járó családi pótlék emelése mellett érvel­tek. Az első módosító javaslat­ról szóló, politikai vitanapnak is beillő „részletes vita” után már csak 321 javaslat megtár­gyalása van hátra... S. Á. Csurka Demszkyt vádolja Nemcsak jelentkezni, hanem a szükséges nyilatkozatot aláírni, és jelenteni Is kellett ahhoz, hogy valakit a tör­vény értelmében ügynöknek nyilvánítsanak az átvllágítóbírák. Csurka István lapjában, a Magyar Fórum­ban - hiteles dokumentumra hivatkozva - azzal vádolta meg Demszky Gábort, hogy 1976-ban önként felajánlotta szolgálatait a BM lll/lll-as csoportfőnökségének. Harra eh Péter szociális és családügyi miniszter tegnap sajtótájékoztatón megerősí­tette: még az idén a kor­mány elé kerül a nemzeti családpolitikai koncepció. A tárca első embere hangsúlyoz­ta: a felmérések szerint társadal­munk családszerető és gyer­mekcentrikus. A kormányprog­ramban is taglalt elvek nyomán alakuló elképzelések következe­tes megvalósítása a családok életkörülményeit számottevően jobbítja majd, a gyermeknevelés feltételeinek javítása sokat len­díthet a demográfiai helyzeten. A helyes szemléletet erősíti a tá­mogatási rendszer szélesítése és a családi életre nevelés kiterjesz­tése. Harrach Péter elmondta: ci­vil és egyházi szervezetek szá­mára egyaránt pályázatot írnak ki a családgondozói hálózat ki­építésére, amelynek munkatár­Az újjáalakult, rétegtaná­csokból álló Szociális Ta­nács csütörtökön Budapes­ten tartotta alakuló ülését A konferencia után Őry Csa­ba, a Szociális és Család­ügyi Minisztérium politikai államtitkára elmondta: ez­zel lezárult a társadalmi párbeszéd átalakítása. A Szociális Tanács átalakításá­val a kormányzati érdekegyez­tetés kétszintűvé vált. Az első szinten a rétegtanácsok a saját helyzetüket érintő kérdéseket vitatják meg, míg a Szociális Tanácsban a rétegtanácsok küldöttjei a társadalom egészét érintő ügyekről tárgyalnak. A 24 tagú testületben 7 rétegta­nács, az önkormányzati szö­Bizakodóan fogadja a La­kásszövetkezetek Országos Szövetsége a kormány új otthonteremtési koncepció­ját, mégis számos aggályt fogalmaztak meg annak megvalósíthatóságával kap­csolatban. A LÖSZ álláspontja szerint a költségvetés lakáscélú kiadásai­nak nagyságrendje az előirány­zatokban nincs összhangban azokkal a szakmai érvekkel és kutatásokkal, amelyek a lakás­építés és -felújítás fellendülésé­vel egyidejűleg megjelennek. A GDP növekedése, a munkanél­küliség csökkenése, a növekvő adóbevételek nagyobb keresle­tet támasztanak majd - jelentet­te ki Farkas Tamás, a szervezet elnöke. A LÖSZ elfogadja az új lakásépítési támogatások elveit, ugyanakkor Farkas szerint a kormánykoncepció nem egyenrangú kérdésként kezeli a meglévő épületek felújítását, holott ez is egyfajta megoldás lehetne a lakásproblémák eny­hítésére. A koncepció végrehaj­tásával kapcsolatos jogi feltétel- rendszer megalkotása időigé­nyes feladat, így a 2000. január 1-jei bevezetés sikere meglehe­tősen kétséges az elnök szerint. Vitatható az is, hogy például az 1999-ben ismét engedélyezett áfa-visszaigénylés kudarcát kel­lően értékelték-e, megszünteté­se politikailag felvállalható-e, és az ebből keletkező források visszafordítódnak-e a lakás- helyzet javítására. Budapest főpolgármestere a vádakat cáfolandó, sajtótájé­koztatón jelentette be: az átvilágítóbírók tavaly ősszel keltezett határozata azt bizo­nyítja, hogy nem esik az ügy­nöktörvény hatálya alá. A tes­tület határozata szigorúan tit­kos, arról csupán az érintett adhat felvilágosítást, így azt sem tudhattuk meg, hogy a Demszky Gábor átvilágítását végző tanács látta-e azt az ira­tot, amelyre Csurka vádját ala­pozza. Dr. Bründl Frigyes, az egyes A körzeti megbízotti rendszer kisebb-nagyobb megszakítá­sokkal évtizedek óta működik Magyarországon. Legutóbb a kilencvenes évek elején szün­tették meg, de hamar kiderült, hogy a lakosság körében ez az egyik legcélszerűbbnek tartott szisztéma. Nagy Sándor alezre­des beszámolójából kiderült, hogy a körzeti megbízottak an­fontos tisztséget betöltő sze­mélyek átvilágítását végző bí­rák soros elnöke munkájukról általánosságban annyit mon­dott el: a BM, a HM, a Történe­ti Hivatal, valamint a Polgári Titkosszolgálatoktól kapott iratok, és ha szükséges, tanúk meghallgatása alapján dönte­nek minden egyes esetben. A szigorúan titkos ügykezelési szabályok miatt kizárt, hogy az általuk bekért iratok közül bármi is kikerülhet illetéktelen személyekhez. Az átvllágítóbírák a törvény nak ellenére hatékonyan dol­goznak országszerte, hogy en­nek néhol még a minimális fel­tételei sincsenek meg. Segítik őket a polgárőrök is, akik mér­hetően eredményesebbé teszik a rendőri munkát. Ezzel kap­csolatban tették szóvá, hogy sok esetben egyedül ők vállal­ják a tanúskodást, mert az ál­lampolgárok erre egyre kevésbé értelmében azt vizsgálják, hogy az előző rendszerben az adott személy végzett-e érde­mi tevékenységet a BM III/III- as csoportfőnöksége részére. Az „érdemi tevékenység” több feltétel együttes megléte ese­tén állapítható meg. Nevezete­sen, ha aláírta az illető a be­szervező nyilatkozatot, és ez alapján adott jelentést, ame­lyet illetménnyel, prémium­mal, vagy valamilyen egyéb kedvezménnyel honoráltak. Ha valaki annak idején jelent­kezett is ügynöki tevékeny­ségre, még nem jelenti azt, hogy nyilvántartásba is vették, és kiállították róla azt a bizo­nyos VI-os kartont - nyilatkoz­ta az átvilágítóbíró. Csupán a jelentkezés alapján senkire sem lehet rásütni az ügynök­múltat. (Horváth) vállalkoznak. Hatala József, az ORFK közbiztonsági főigazgató­ja lapunknak így nyilatkozott: - Magyarországon mintegy 2000 körzeti megbízott tevékenyke­dik. A népességhez viszonyítva ez meglehetősen alacsony szám. Az EU-tagországokkal va­ló összehasonlításból kiderül, hogy arányaiban kevés a rendőr hazánkban. A magyar rendőr­ség technikai felszereltsége még mindig messze elmarad a fejlett nyugati államok rendfenntartó erői mögött, ami kétségtelenül kihat a megbízotti szolgálatra is. (Szalóky) Hírek A Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójával, Aradi Csabá­val szembeni eljárás doku­mentumait a Környezetvé­delmi Minisztérium saját döntése értelmében eltitkol­hatja, de ez a lépés a bírósá­gon megtámadható - közölte Trócsányi Sára, az adatvédel­mi biztos hivatalának osz­tályvezetője csütörtökön. A tárca ugyanis úgy döntött, hogy az Aradi-ügy anyagai 30 éven belül nem lehetnek nyilvánosak. A gyógyszerkassza túllépé­se miatt várhatóan nem csökken tíz százalékkal a há­ziorvosok kártyapénze, és nem jut öt százalékkal keve­sebb a járóbeteg-ellátás fi­nanszírozására sem október elsejétől - közölte az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főosztályve­zetője csütörtökön. Donkáné Verebes Éva elismerte, hogy a két kasszából összesen 1,1 milliárd forintot zároló, egy hónapja hozott kormányha­tározat megváltozott, de az új szabályozás még nem je­lent meg. A lelkiismereti és vallássza­badságról, valamint az egy­házakról szóló törvény mó­dosítását kezdeményezi a következő hetekben - jelen­tette ki Molnár Róbert kis­gazda politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján. A módo­sítással szeretné elérni, hogy a törvény akadályozza meg a rasszista gondolatok terjesz­tését, az egyházak ne szol­gálhassanak pártpolitikai cé­lokat, gazdálkodásuk váljék áttekinthetővé. Fiatal Baloldal néven új szervezetet hoz létre a Balol­dali Ifjúsági Társulás a hét végén - jelentette be Tóbiás József BIT-elnök. Elmondása szerint a cél egy olyan egysé­ges baloldali gyermek- és if­júsági mozgalom létrehozá­sa, amely a benne részt ve­vők közös felismerésén ala­pulva kíván cselekedni a mo­dern európai gondolkodású szociáldemokrácia megte­remtéséért. Nem lehet teljes annak az embernek az élete, aki múlt­jától, hagyományaitól meg- fosztatik - hangsúlyozta Pokorni Zoltán csütörtökön azon az ünnepségen, ame­lyen átadta az elismerő okle­veleket a Nemzetiségi Népis­mereti Pályázat kilenc nyer­tesének. Fontos, hogy a nem­zetiségi iskolákban az anya­nyelv ápolása mellett a nem­zeti múlt és kultúra értékeit is megőrizzék - mondta az oktatási tárca vezetője. Ahol a technikának ördöge van A gyakorlatban már bebizonyosodott, hogy a lakosság Igényli a körzeti megbízotti szolgálatot, bár technikai felkészültsége kívánnivalókat hagy maga után - így le­hetne összefoglalni a körzeti megbízottak országos ér­tekezletén tegnap elhangzottakat. A nyilvános fogmosás hazai rekordja A szájápolási hónap keretében a budapesti Széchenyi István Általános Iskola 400 diákja egyszerre mosott fogat tegnap a Városligeti Műjégpályán. Percek alatt 12 800 fog tisztult meg. fotó: feb/diósi imre női rejtvény- és viccmagazin 20 .száma

Next

/
Oldalképek
Tartalom