Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-04 / 231. szám

SOMOGYI HÍRLAP 8 Belpolitika 1999. október 4., hétfő A pártok megítélése a nyugati országrészben szeptemberben Jobban állnak a szocialisták Tízből négy dunántúli fel­nőtt úgy látja, hogy ha most tartanák a parlamenti választásokat, akkor a Ma­gyar Szocialista Párt nyer­ne. így foglalható össze a Szonda Ipsos által szep­temberben, Nyugat-Magyar országon végzett közvéle­mény-kutatás eredménye. A Fidesz országos népszerű­sége a múlt hónapban tovább süllyedt. Az összes megkérde­zett körében most ugyan csak egyetlen százalékot vesztett, ám a választást követően, ta­valy júliusban elért 39 százalé­kos csúcseredménye mára kö­zel felére olvadt. Az MSZP-vel szembeni előnye így előbb el­tűnt, majd hátránnyá válto­zott, s pillanatnyilag a szocia­listák 26 százalékos eredmé­nyükkel vezetik a parlamenti pártok népszerűségi rangso­rát. A Dunántúlon kisebb eltéré­sekkel ugyanez a folyamat zaj­lott le. A Fidesz népszerűségi indexe itt tavaly júliusban két és félszerese volt az MSZP­ének (39 illetve 16 százalék), jelenleg viszont az MSZP tá­mogatottsága magasabb 5 szá­zalékkal (Fidesz: 20, MSZP: 25 százalék). A kisebb pártok népszerűségében nem hozott alapvető változást az elmúlt hónap. A Független Kisgazda­párt őrzi ugyan harmadik he­lyét (országosan 4 százalékos, a Dunántúlon 3 százalékos eredményével), a két nagy párt versenyéből azonban egy­re inkább kiszorul. Az SZDSZ a nyugati országrészben 2, a MIEP és az MDF 1-1 százalé­kon áll. A MIÉP-et csaknem minden ötödik, a Fideszt minden hete­dik, a Kisgazdapártot minden nyolcadik megkérdezett jelöl­te meg ellenszenves pártként. A pártot is választó biztos szavazók körében egy most vasárnapi választáson az MSZP a Dunántúlon leadott szavazatok 46 százalékát sze­rezné meg, míg a Fidesz 42 százalék körüli eredményt ér­ne el. A Kisgazdapárt és a MIÉP 3-3, az SZDSZ 2, az MDF 1 százalék körüli eredményt érne el Nyugat-Magyarorszá- gon. Mindezek nyomán egyértel­mű fordulat állt be a választói esélylatolgatásokban. A nyu­gat-magyarországi felnőttek közül immáron csaknem két­szer annyian érzékelik úgy, hogy a választást most az MSZP nyerné meg (41 száza­lékkal), mint ahányan a Fidesz győzelmére tippelnek (22 szá­zalék). A kérdezés ideje: 1999. szeptember 10-20. A kérdezés módja: szemé­lyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden fel­nőtt, állandó nyugat-magyar­országi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 306 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonos­nak tekinthető. Hírek A várható nyugdíjemelés a következő évben legalább 8 százalékos lesz, 6 százalékos árnövekedés mellett. Ez azt je­lenti, hogy a kormány teljesíti, ami a programjában szerepelt: megőrzi, sőt növeli a nyugdíjak reálértékét - mondta Orbán Vik­tor miniszterelnök szombaton Pápán, ahol felkereste az idő­sek otthonát. Egy család, egy adó, ez lenne az általunk jó megoldásnak tar­tott adózási rendszer - jelentet­te ki Harrach Péter szociális és családügyi miniszter vasárnap reggel egy rádióműsorban, ám ennek megvalósulását a pénz­ügyi tárcával történő hosszú tár­gyalás és egyeztetés után ké­sőbbre tette. A romániai magyar Partiumi Keresztény Egyetem indulása alkalmából ünnepi istentisztele­tet rendeztek szombaton Buda­pesten, a Dunamelléki Refor­mátus Egyházkerület „Hazaté­rés” református templomában. Az összejövetelen Hegedűs Ló­ránt dunamelléki püspök hirde­tett igét, és Tőkés László, a Ki- rályhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, a ma­gánegyetemet megalapító Pro Universitatae Partium Alapít­vány kuratóriumának, elnöke mondott ünnepi beszédet. Az aradi vértanúk tiszteletére koszorúval úrnak induló kerék­páros emléktúra résztvevőit ün­nepélyes keretek között bú­csúztatták vasárnap reggel Kecskeméten. A tizenhárom vértanú példát mutatott az utó­dok által soha sem feledhető, mindig megbecsülendő meg nem alkuvásra - hangsúlyozta Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, aki a kormány nevében tűzte fel a szalagot a koszorúra, s maga is elindult a háromnapos útra. Immár kilenc éve Magyaror­szágon is ünnep az állatok vi­lágnapja, az állatoké, akik megosztják velünk minden­napjaink nyűgét, de akár életü­ket is adják értünk - mondta Király Péter, az Állatvédelmi Világszövetség (WSPA) ma­gyarországi képviselője a vi­lágnap alkalmából rendezett ünnepségen, vasárnap. „Ne civakodjunk afölött, hogy mik voltunk: egyesüljünk arra, aminek lennünk kell” - e Kos­suth Lajos-idézet égisze alatt jött létre a Baloldali Ifjúsági Tár­sulás kezdeményezésére hét végén a Fiatal Baloldal (Fib) el­nevezésű szervezet. Tóbiás Jó­zsef, a szervezet elnöke el­mondta: a Fib 200 fiatal küldött részvételével alakult meg, és az együttműködő szervezetek 100 ezer tagot képviselnek. Rövidülhet a katonai szolgálat A héten kerül a Nemzetbiztonsági Kabinet elé a hadse­reg reformjának legújabb tervezete. Ebben egyebek kö­zött szerepel a szolgálati Idő és a szervezet létszámá­nak csökkentése. A javaslat szerint néhány, Jelenleg a honvédséghez tartozó oktatási és egészségügyi Intéz­mény kikerülne a hadsereg kezeléséből, ami több milli­árd forint megtakarítást eredményezne. A Magyar Honvédség szerke­zetében és működésében újabb nagy változások várha­tóak. A stratégiai felülvizsgálat neyet viselő reformtervezet ja­vaslatai alapján tovább csök­kenne a jelenlegi kilenc hóna­pos sorkatonai szolgálati idő. A fél évre vagy három hónap­ra való lerövidítés mellett szó­ba jött az a megoldás is, hogy a kötelező alapkiképzés után a fiataloknak az úgynevezett honvédelmi hozzájárulás befi­zetése esetén nem kellene le­tölteniük további szolgálati idejüket. Á reformtervezet a hadsereg és a Honvédelmi Minisztéri­um létszámának jelentős re­dukálását is indokoltnak tart­ja. A Fodor Lajos vezérkari fő­nök által felvetett tízezer fős leépítés helyett együttesen ti­zenhatezerrel csökkentené a két szervezet tagjainak szá­mát. A Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének titkára, dr. Zsiga Imre lapunknak el­mondta, hogy folyamatos pár­beszédet folytatnak a minisz­térium vezetésével és remélik, hogy a létszámleépítéseknél figyelembe veszik az ő véle­ményüket is. A koncepció szerint akár néhány tízmilliárd forint ki­adáscsökkentést is hozhat egyes, nem szorosan a hon­védséghez tartozó kórházak és iskolák finanszírozásának megszüntetése. Ezeket az in­tézményeket nem zárnák be, csak más venné át a kezelésü­ket. A tárca sajtóiroda-vezető­je, Tikos László azonban el­mondta: még nincs döntés ar­ról, hogy konkrétan melyik ja­vaslat kerül a parlament elé. Ez csak a Nemzetbiztonsági Kabinet ülését követően válik bizonyossá. Az egyes alapok hozamáról a Bank fiókjaiban, illetve a fenti telefonszámon adunk pontos tájékoztatást. 1999 októberétől érhető el a forgalmazóhelyeken. Kijelölt bankfiókjaink: 7401 Kaposvár, Széchenyi tér 7. Tel.: 82/317-555 • 8600 Siófok. Kele u. 1-3. Tel.: 84/313-233 • 8660 Tab. Kossuth L. u. 61. Tel.: 84/320-633 Ha az ABN AMRO Vagyonkezelő befektetési alapjai mellett dönt, a fejünket tesszük rá, hogy Önnek sem lesz félnivalója. Sőt, akár jelentős mértékben gyarapíthatja vagyonátI Csak vá­lassza ki az elképzeléseinek leginkább megfelelő hozamú és kockázatú konstrukciótI Aranykosár Nyíltvégű Befektetési Alap- kedvező hozam’, alacsony kockázat. Az Alap vagyonát szakértőink rövid lejáratú állam­papírokba és bankbetétekbe fektetik. Unió Nyíltvégű Részvény-befektetési Alap”- magasabb elérhető hozam ’, megosztott kocká­zat. Az Alap vagyonát a legjelentősebb nemzet­közi nagyvállalatok részvényeibe forgatjuk. Navigátor Nyíltvégű Részvény-befektetési Alap - rendkívüli hozam’ lehetősége, nagyobb kockázat. Az Alap vagyona a Budapesti Érték­tőzsde legerősebb részvényeiben gyarapodik. További információért kérjük, hívja az ABN AMRO Befektetési vonalat: 06 40 444 888, vagy látogasson el befektetési jegyek forgalmazásával foglalkozó bankfiókjaink bármelyikébe! ABN'AMRO Bank Napról napra többet nyújt Kétezer éves a kereszténység, ezeréves a magyar állam Az ország kettős ünnepe Lassan egy esztendeje annak, hogy megkezdődtek az ez­redfordulós előkészületek, formálódnak a rendezvényfo­lyam tervei. E kis ország határain belül tízmillió ember szá­mára kettős ünnep közeledik. Hámori József miniszterrel, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetőjével nem csak a programokról beszélgettünk.- A közelgő millenniumi ünnep­ségek Magyarország számára különleges alkalmat adnak mák és jelen összekapcsolására Me­lyek ezek a találkozási pontok?- A vüág legtöbb országában „csak” egy új évezredet köszön­tének; mi nemzeti létünk egy fontos állomásának ezredik év­fordulójára is készülünk. Első ki­rályunkat, Szent Istvánt 1000. december 25-én koronázták meg, s ezzel az aktussal vált Ma­gyarország tulajdonképpen eu­rópai állammá. Az eseménynek van még egy sajátossága, amiről a megemlékezések során szin­tén illik szólni: Szent István a ko­ronáját nem III. Ottó német-ró­mai császártól kapta, mint az ál­talában e korban szokás volt, ha­nem a római pápától, II. Szil­vesztertől kérte. A Magyar Ki­rályság volt tehát az első, amely úgy lett európai állam, hogy nem vált a császár hűbéresévé, mint például a velünk csaknem egy időben létrejött cseh vagy lengyel királyság.- Szerepet játszott ebben Ist­ván legendásan erős katoliciz­musa is?- Kétségtelenül annak is sze­repe volt, hogy a király mélyen keresztény, méghozzá erősen nyugati katolikus volt, aki nem hitt az akkoriban keringő men­demondáknak, miszerint ezer­ben eljön a világvége. Néhány nappal a „világvége” előtt koro­náztatta meg magát, megalakít­va ezzel újabb ezer évre a ma­gyar államot. A másik évforduló, amiről szintén nem szabad meg­feledkeznünk a következő esz­tendőben: a kereszténység két­ezer éves fennállása. Á keresz­ténységet István tette hivatalos­sá, ő alapította nálunk az első püspökségeket is.- Mit jelent Magyarország szá­mára a küszöbön álló harmadik évezred?- Amit az egész emberiség­nek: a nagy lehetőséget. És saj­nos egy nagy problémát is - a fennmaradás sorskérdését. Tu­domásul kell venni, hogy a kö­vetkező évezredben csak azok­nak az államoknak lesz remé­nye a fennmaradásra, amelyek különösen sokat fordítanak a tu­dásszerzésre.- A kormány szeretné a mil­lenniumi rendezvényeket az egész ország közös ünnepévé tenni Miként gondolják?- Magyarország az elmúlt év­tizedekben sok nehézséget meg­élt, a nélkülözések, a megszorí­tások nehéz hétköznapjai után egy nemzet életében éppúgy szükség van ünnepnapokra is, mint a magánéletben. Arra tö­rekszünk, hogy az ország mind a 3600 települése bekapcsolód­hasson az eseményekbe. Min­den települési önkormányzat­nak adományozunk egy szép millenniumi zászlót, és szeret­nénk, ha partnereink lennének a millenniumi fasorültető prog­ramban is. Ennek keretében em­lékfákat ültetnénk az egyes tele­pülések közé, s így nemcsak jel­képesen, hanem valóságosan is „élő lánccal” fűznénk össze az ország távoli vidékeit. Pályázatot írtunk ki a helyi rendezvények anyagi támogatására, ezzel is gondolkodásra, cselekvésre ser­kentve az önkormányzatokat. Háromezer-ötszáz jelentkezés érkezett. Akciót indítottunk köz­téri szobrok állítására is, több mint 250 pályázatot kaptunk e témában. Somfai Péter Megújul a közegészségügy Olyan egészségügyi rend­szer kialakítására van szük­ség, amely biztonságot ad a normál életvitelhez, beteg­ség esetén pedig mindenki számára elérhetőséget, esélyegyenlőséget teremt a gyógyuláshoz. Gógl Árpád miniszter fogalma­zott így szombaton egy Nyír­egyházán rendezett fórumon. Az egészségügyi tárca vezetője előadásában hangsúlyozta: a sürgősségi betegellátás alapja a mentőszolgálat lesz. A mentőál­lomások számát 200-ról 250-re kívánják emelni. Helyüket úgy jelölik ki, hogy az esetkocsik mindenütt időben érkezhesse­nek a bajbajutottakhoz. A jelen­legi négyről hatra növelik a mentőhelikopteres telephelyek számát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom