Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-02 / 230. szám

1999. október 2., szombat SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 3 _______________VÉLEMÉNYÜNK_______________ K i akar itt dolgozni? Csurgón és térségében változatlanul nagy a munkanélkü­liség. Ezt a legfrissebb statisztikák is alátámasztják: nagy­jából 1100 regisztrált munkanélkülit tartanak nyilván. Azt mondja Tóth János, a Metallux Ipari Szövetkezet elnöke, hogy neki meg legalább 8-10 lakatos kellene, de egyet se talál. Takarítónőt se. Jelentkezett a múltkor va­laki négy órásnak, el is küldték orvosi vizsgálatra, még se dolgozott egy percet se, mert rájött, hogy jobban jár ha munkanélküli marad. A másik jelentkező meg egy nap után azzal állt elő, hogy másnap már nem jön dolgozni, mert a keresete miatt elvesztené a lakástámogatását. Tóth János szerint nincs egyedül az efféle anomáliákkal. Nemrégiben a polgármester beszélgetésre hívta a gaz­dasági vezetőket. Ott majd mindenki hasonlókról beszélt. A folyósított járadék és a mellette vállalt alkalmi munka olyan jövedelmet biztosít, amivel nem tudnak versengeni a munkáltatók. Az elnök szerint nem ártana átgondolni a munkanélküli támogatás, segélyezés rendszerét. Azt mondja, az kapjon csak segélyt, aki valóban nem tud el­helyezkedni, s ne azok, akik nem is akarnak dolgozni. De ki akar itt dolgozni? Nagy Jenő Jó nyarat zárt a kapitány Legyen a zene mindenkié A kodály-i gondolat jegyében rendezett díszhangversenyt az SMK, a Kóta megyei egyesülete, a városi művelődési központ és a kaposvári zenekedvelők köre tegnap este a Dorottya üzletház nagytermében. A zenei világnapon tartott koncerten a megye tíz neves énekkarának több mint négyszáz tagja lépett fel. Képünkön a kaposvári zene­iskola ifjúsági fúvósai. • FOTÓ: LANG RÓBERT HÍREK Otthonra várók Csaknem háromszáz idős ember vár arra, hogy elhelyezést nyer­jen a megyei önkormányzat szociális intézményeiben. A kilenc megyei fenntartású otthonban mintegy ezerhat- százan élnek, az összes férő­hely 17,5 százalékára van újabb jelentkező. A legtöb­ben a segesdi és a berzencei szociális otthonba szeretné­nek beköltözni, a legrégeb­ben beadott kérelem három­éves. (ié) Tárlat Eszéken De szaba­díts meg a gonosztól címmel nyílt kamarakiállítás Eszéken a Magyar ház avatása alkal­mából. A kelet-szlavóniai magyar falvak lerombolását illusztráló felvételeket a So­mogyi Fotóklub alkotói ké­szítették, s a teljes anyagot egy későbbi időpontban mu­tatják be az eszéki közön­ségnek. (Is) Dr. Kustra József rendőr ezredes a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság ve­zetője Ferincz József rendőr alezredest nevezte ki a Balaton parti város rendőrkapitányává. \ Fonyód Ünnepélyes állományülésen búcsúzott tegnap kollégáitól Doma János alezredes a fo- nyódi városi kapitányság nyugdíjba vonuló vezetője. A megyei rendőrfőkapitány ez alkalommal nevezte ki a kapi­tányság élére Ferincz József alezredest, aki márciustól megbízott vezetőként dolgo­zott itt. Francsics Zoltán pol­gármester hét rendőrnek adott át jutalmat a turisztikai szezonban végzett eredmé­nyes munkájukért. — Ha nem romlik a közbiz­tonság, én már elégedett le­hetek - mondta dr. Kustra Jó­zsef a Somogyi Hírlap kérdé­sére -, remélem ezt érzékeli majd a lakosság is. A jövő évi költségvetést még nem ismer­jük, de bízom benne, hogy a létszámot lehet bővíteni. A városi kapitány tősgyö­keres kaposvári. Három dip­lomát szerzett: tanító, gyógy­pedagógus és elvégezte a rendőrtiszti főiskolát. Négy és fél évet tanított, rendőr­ként ifjúságvédelemmel fog­lalkozott, majd körzetmegbí­zotti alosztályvezető, hat évig bűnügyi osztályvezető és a kaposvári kapitányság helyet­tes vezetője volt. Az utóbbi években a Belügyminiszté­rium állományában, a rend­védelmi szervek védelmi szolgálatánál dolgozott.- Milyen a fonyódi kapi­tányság? Ferincz József fotó: szabó tibor — Nem vagyok hivatott minősíteni. Sok tehetséges, sokra hivatott és elhivatott kollégával találkoztam. Hosz- szú éveken keresztül erőn felül teljesítettek. — Milyen volt az első mun­kával telt nyara a Balaton­nál? — Jól sikerült az első sze­zon. Nem volt a kapitányság­hoz tartozó körzetben kirívó bűncselekmény. A nagy tö­megeket vonzó rendezvé­nyeken igyekeztünk de­monstratív módon jelen lenni. Sikere volt a kerékpá­ros és strandrendőröknek. Azoknak a jogsértő magatar­tásoknak a visszaszorítására helyeztük a hangsúlyt, ame­lyek a lakosságot is irritálják. Csökkent a tiltott szerencse- játék, a zsebtolvajlás és az útmenti prostitúció. — Valóban nyugodt volt ez a nyár. A következő is ilyen lesz? — Ott voltunk, ahol kellett, és jövőre sem lesz ez más­ként. G. M. A Mustang legyőzte a farmerpiac átmeneti hanyatlását Nem leépítés, szabadság Marcali egyik legnagyobb munkaadója a Mustang Rt. Érthető, hogy futótűzként terjedt el az a hír: az ország egyik legrangosabb ruhai­pari üzemében jelentős lét­számleépítést és kapacitás­csökkentést terveznek. A Somogyi Hírlap első kézből tudta meg: ez nem igaz. Marcali A szóbeszéd a városban 400 ember egzisztenciáját érinti. Ennyien dolgoznak jelenleg az üzemben. Ez a létszám 50 dol­gozóval több mint tavaly ilyenkor. Dr. Baranyai Ákos éppen ezért értetlenül szem­besült az üzem jövőjével kap­csolatos találgatásokkal, ame­lyeket szerinte a ruhaipar, il­letve a farmeripar évek óta romló piaci helyzetével lehet csupán magyarázni. A farmergyártók 1993 óta várnak egy igazán eredményes évre. A szakemberek analízisei szerint ebben az ágazatban ez­zel hétévente lehet számolni. Az előrejelzések ellenére azonban idén sem változott a helyzet. Olyannyira nem, hogy az érintettek már arra is felké­szültek: a mélyrepülés még évekig is eltarthat. A Mustang a bizonytalanságon azzal lett úrrá, hogy pontos túlélési stra­tégiát dolgozott ki. Németor­szágban felszámolta a terme­lést és divatérzékeny kollekci­ókat dobott a piacra. Sikerrel. Az átalakulásnak és a Chinos modellcsaládnak köszönhe­tően, előny lett a hátrányból. A marcali gyár már a múlt hó­napban túlszárnyalta tavalyi egész éves eredményét és az év végéig a tavalyi termeléshez viszonyítva 100 ezer nadrággal többet varrnak készre. Dr. Baranyai Ákos, a Mus­tang Marcali ügyvezetője el­mondta: nem csak a fazono­kat, a gyártási folyamatot is a piac igényeihez igazították. így előfordult, hogy a nyári hóna­pokban hétvégén is dolgoztak az őszi és tavaszi csendesebb hónapok terhére. A plusz­munkát ilyenkor plusz sza­badsággal honorálja a cég. Hu­zamosabb leállás azonban nem lesz és a létszám sem csökken a cégnél. (Fábos) Kritikusan a kritikáról Az olvasónak fogalma sincs az Irodalmi berkekben dúló vitákról. Az íróknak fogal­muk sincs kik olvassák őket. A viták szűk körben, klikkekben zajlanak. Keszthely Takáts Gyula, a Berzsenyi Társaság elnöke nyitotta meg tegnap a XIII. Berzsenyi Heli­kon napokat. Az irodalmi tár­saság ezúttal a magyar iroda­lomkritika helyzetéről tanács­kozik a Festetics kastély cso­dálatos termeiben. Czoma László a múzeum igazgatója házigazdaként és olvasóként is annak a remé­nyének adott hangot, hogy a tanácskozás hozzájárul ah­hoz, hogy helyére kerüljön a magyar irodalomkritika. Be­tölti szerepét és pontos ka­paszkodó lehet a közgondol­kodásban. A vitaindító előadá­sok azonban jelezték, hogy ez nem lesz egyszerű feladat. Ho­lott Berzsenyi példát adott eh­hez. A műveit kritizálókkal igen harcias mondatokkal vette fel a harcot, de máig ható intelme is volt: azt írta, hogy a magyar ifjakat meg kell óvni a idegenek bálványozásától. Mennyire igaz ma is! Papp János színművész adta vissza a költő szavait igen érzéklete­sen. Lengyel Balázs, Papp Endre és Ács Margit kritiku­sok, illetve irodalmi folyóira­tok szerkesztőiként abban egyetértettek, hogy az iroda­lom ma nem tudja betölteni közösségformáló szerepét, mert nincs olvasótábora. Szakmai problémává vált az irodalom és a kritikája. Külön­böző irányzatok és érdekcso­portok osztják meg mindket­tőt. Az előadásokból következ­tethettünk, hogy a megosztott­ság tovább mélyül. G. M. Vállalkozók fóruma Dom­bóváron a városházán ren­deztek vállalkozói fórumot a helybeli és a környékbeli üz­letembereknek. Ezen - egye­bek mellett - az október 1-jé- től érvényes telepengedélye­zési eljárás szabályairól is szó esett. (Is) Ajándék Tabról Somogy kü­lönböző részeiről száztizen­három gyerekkel foglalkozik a kaposvári Napsugár Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai fejlesztő és Szociális Szolgáltató Központ. A tabi Flextronics International kft egy mini hi-fi-toronnyal lepte meg az intézményt. Az aján­dékba kapott hi-fi-tornyot a fejlesztő foglalkozásokon használják az intézmény szakemberei. (Is) Bárdos-centenárium Várak és városok énekei Bárdos La­jos kórusműveiben magyar költők verseire címmel Bu­dapesten a Zeneakadámián zajlik egy országos kórusta­lálkozó. Ezen a kaposvári Vi- kár Béla vegyeskar is részt vesz, s a Bárdos-centenárium alkalmából ma három művet adnak elő Zákányi Zsolt Liszt-díjas karnagy vezényle­tével. Somogyot egyébként csak a Vikár képviseli. (Is) Utazó sántosiak Vala­mennyi korosztályról gon­doskodik a sántosi önkor­mányzat. A negyvenöt idő­sebb sántosit Sopronba és Fertődre vitte, a középkorúak Szegedre kirándultak, míg a fiatalok az ópusztaszeri em­lékhelyet tekintették meg. Ma a balatonboglári idősek klubját látják vendégül a sán­tosi nyugdíjasok. (Is) Mankót jelent a segély Az önkormányzatok költ­ségvetésük jelentős há­nyadát szociálpolitikai cé­lokra fordítják. A polgár- mesterek és a polgárok Is érzik: kétszer ekkora ősz- szeg Is kevés lenne. Megyei körkép A tizenháromezres Nagyatá­don évek óta emelkedik a szociálpolitikára fordított összeg. Ormai István polgár- mester elmondta: a gyermek- védelemtől az idős korúak otthoni ellátásig a szociális problémák teljes körét átfogja a támogatási rendszerük. A közüzemi díjak kifizetéséhez jelentősebb segítséget kellene adniuk, de egyelőre nincs több pénz rá. 8-10 új bérla­kást szeretnének építeni a közeljövőben, hogy némi­képp enyhítsék a lakásgon­dokat. Balatonszentgyörgy hiába akar lakásépítési támogatást adni a fiataloknak, nem futja rá. Mint azt Nagy Lajos pol­gármestertől megtudtuk: az 1710 lelkes településen csak annyit vállalhatnak fel, hogy a helybeli vásárlóknak 20 százalékos kedvezménnyel kínálják a telkeket. Ez is va­lami, hiszen így az 1,2 millió forintos házhelyhez 240 ezer forinttal olcsóbban jutnak hozzá. A 80 új telek közül már 30 elkelt. A faluban egyébként 15-20 tartós mun­kanélküli él, a polgármester szerint ők nem is akarnak el­helyezkedni. Támogatásuk viszont jelentős összeggel apasztja az önkormányzati erszényt. Ladon is egyre magasabb a szociálpolitikai célokra kifi­zetendő összeg. Németh Jó­zsef polgármester szerint a nyolcszáz lakosú faluban nemcsak azok kérnek se­gélyt, akik igazán rászorul­nak, hanem azok is, akiknek - legalábbis véleménye sze­rint - nem járna. A döntés fe­lelősségét vállalja, s csak azoknak ad támogatást az önkormányzat, akiknek va­lóban gondot okoz a lét. Azt mondta: sajnos, a kilincselők közül a legtöbben semmit sem tesznek azért, hogy munkához jussanak. Lőrincz Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom