Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-01 / 229. szám

. SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1999. október 1., péntek Hírek Elfogadhatatlannak ítéli Izra­el azokat a követeléseket, ame­lyeket Szíria a két ország közti béketárgyalások felújításának feltételül szabott - közölte Haim Ramon, az izraeli miniszterta­nács elnökségéhez delegált mi­niszter. Szíria elvárná, hogy Iz­rael a több mint három éve megszakadt párbeszéd újrakez­désének fejében kötelezze el magát az 1967. évi háborúban elfoglalt Golán-fennsík egészé­nek visszaszolgáltatására. Reményét fejezte ki William Cohen amerikai védelmi mi­niszter csütörtöki jakartai tár­gyalásain, hogy az indonéz ve­zetők komolyan akarják a kelet- timori békét. Az amerikai politi­kus Jusuf Habibie indonéz el­nökkel folytatott megbeszélése­it követően úgy vélekedett: In­donézia sikeresen halad a de­mokrácia felé. Csaknem feladta az utolsó ke­netét is egy római katolikus pap Augusto Pinochetnek, amikor a tábornok wentworthi kijelölt ott­honában két nappal az ügyében megindult kiadatási tárgyalás előtt rosszul lett és összeesett. Günther Grass német írónak ítélte oda az idei irodalmi No- bel-díjat Stockholmban a Svéd Akadémia csütörtökön. Grass a hír hallatán „büszkeségét és meghatottságát” hangoztatta. Halálra ítélte a tokiói körzeti bíróság az Aum Sinrikjo (Leg­felsőbb Igazság) nevű szekta egyik tagját a japán főváros met­rójában 1995-ben végrehajtott mérgesgáz-támadásban való részvételért. A 35 esztendős Jokohama Maszato a szekta el­ső tagja, akire halálbüntetést szabtak ki a 12 halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő támadásért. Részben rehabilitálta halála után az orosz legfelsőbb bíró­ság katonai kollégiuma Vaszilij Sztálint, felére mérsékelve az egykori szovjet diktátor fiára 44 évvel ezelőtt kiszabott nyolcévi börtönt, s ezzel az akkori am­nesztiarendelet szerint el is en­gedte a büntetést. Vaszilij Sztá­lin altábornagyot apja halála után, 1955 szeptemberében ítélték nyolcévi börtönbüntetés­re szovjetellenes propagandáért és hivatali hatalommal való visszaélésért. Letartóztatott a francia rendőr­ség csütörtök reggel három spa­nyolországi baszk személyt, és lefoglalt 2,5 tonna robbanóanya­got a délnyugat-franciaországi Pau város közelében. A robba­nóanyag a plévini székhelyű Titanite SA nevű magánüzem­ből származik, amelyet kedden egy fegyveres csoport rabolt ki. Putyin szerint CsecsenfÖld az Orosz Föderáció elszakíthatatlan része Küszöbön a szárazföldi támadás Az orosz légierő csütörtök reggel is csecsen cél­pontokat támadott Szerzseny-jürt, Avtura, Nozsaj- jürt és ltum-Kalinszkij települések, valamint a veg- yenói szoros körzetében. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő csütörtökön Szentpótervárott megerősí­tette, hogy a szövetségi erők a CsecsenfÖld körüli kordon létrehozása érdekében a számukra legked­vezőbb pozíciókat foglalják el a jövőben is. Az orosz vezérkar gyakorla­tilag minden hadra fogható egységét a csecsen határra irányította, ahol a belügyi csapatokkal együtt csak­nem 60 ezer fős haderő áll készen a bevetésre. A mos­tani akciók során többször hatoltak be csecsen terület­re, fontos magaslatokat fog­laltak el, majd visszavonul­tak - mondta az orosz veze­tő, emlékeztetve arra, hogy itt nincs határ: CsecsenfÖld az Oroszországi Föderáció része volt, s az is marad, így az orosz csapatok ott foglal­nak el állásokat, ahol akar­nak. Nyilatkozatában Putyin sejteni engedte, hogy a CsecsenfÖld körüli védelmi zónát úgy alakítják ki, hogy az szükség esetén csecsen területekre is átter­jed majd. Véleménye sze­rint ezzel meg lehet majd előzni, hogy egy csecsen betörés esetén például da- gesztáni falvakat vegyenek tűz alá. Mohamed Hambijev cse­csen védelmi miniszter a grozniji tévében elhangzott nyilatkozatában kilátásba helyezte, hogy „orosz táma­dás esetén a csecsen erők Oroszország területén lép­nek akcióba”. Szavai szerint a különlegesen kiképzett csecsen egységek az orosz erők hátországában fognak tevékenykedni. Hambijev a politikai megoldást szorgal­mazta, de azt is hangsú­lyozta, hogy 50 ezer kitűnő­en kiképzett és tapasztalt harcos kész fegyvert fogni CsecsenfÖld védelmében, és „nem lesznek híradóje­lentések az orosz tévécsa­tornákon, az orosz polgárok a maguk bőrén fogják érzé­A pályaudvarokat is ellenőrzik kelni a háború szörnyű ké­peit, rokonaik és hozzátar­tozóik elvesztésének kese­rűségét”. Aszlan Maszhadov cse­csen államfő, a hadsereg fő- parancsnoka a hadurakkal együttműködve a várható három támadási irányban három frontot hozott létre. Figyelemre méltó, hogy a keleti front parancsnoka Sámil Bászájev, a dagesztá- ni betörések szervezője lett. Az orosz egységekkel szemben jelenleg 20 ezer csecsen fegyveres néz far­kasszemet, de a már szinte általános mozgósítás nyo­mán még 30 ezer ember fel­F0T0: FEB/REUTERS fegyverzése várható. A csecsenföldi akciókkal pár­huzamosan egész Oroszor­szágban ismételten megszi­gorították a biztonsági in­tézkedéseket. A rendőrség rendszeresen ellenőrzi a re­pülőtereket, a pályaudvaro­kat és az autóutak városi bevezető szakaszait, mert attól tartanak, hogy a né­hány héttel ezelőtti, első­sorban a békés polgárok la­kóházai ellen irányuló, több száz halálos áldozatot követelő terrortámadásokat újabb merényletek követik. A hatóságok elsősorban isz­lám szélsőségesekre gyana­kodnak. A hírügynökségek jelentései meg­lehetősen ellentmondásosak. Miköz­ben ugyanis az orosz kormányfő sza­vait világszerte úgy idézik, mint egy­fajta fenyegetést a csecsen lázadók számára, addig épp az Itar-Tass orosz hírügynökség Vlagyimir Putyinra hi­vatkozva azt közölte: az orosz szá­razföldi csapatok a csütörtökre virra­dó éjszaka során többször is behatol­tak csecsen területekre, majd vissza­vonultak. Akcióik célja az volt, hogy kipuhatolják a lehetőségeket, s meg­találják azokat a pozíciókat, ahonnan a végső támadást elindíthatják. Németország, Franciaország és Olaszország közös nyilatkozatban hívta fel a Kaukázusban egymással szemben álló feleket, hogy politikai megoldásra törekedjenek. Mindhá­rom ország kifejezte elkötelezettsé­gét az Orosz Föderáció területi integ­ritása mellett. Ez a7 állásfoglalás Moszkva szándékait < ösíti, hiszen a Kreml mindig is han mlyozta, hogy CsecsenfÖld - saját meghatározása szerint „Csecsnia” - Oroszország szerves és elidegeníthetetlen része. Oroszország 1994 és 1996 között pol­gárháborút folytatott a függetlenségé­ért küzdő Csecsen-föld ellen, anélkül, hogy sikerült volna visszaszereznie ellenőrzését a tagköztársaság felett. Moszkva „Csecsnia” szemére veti, hogy a szomszédos és ugyancsak muzulmán többségű Dagesztánt is magával rántva, ki kíván tömi a föde­rációból. (Gyulay) Belgrádban szerda éjjel vége szakadt a másfél hete tartó ellenzéki tün­tetések békés jellegé­nek: a nagy erőkkel felvo­nuló rendőrség helyszíni beszámolók szerint dur­ván szétverte a legalább húszezer fős tüntetést, és tucatnyi ellenzéki akti­vistát őrizetbe vett. Az ellenzéki pártok képviselői úgy tudják, hogy a kevesebb mint egy óráig tartó összecsa­pásban legalább kéttucat sze­mély, köztük 5 újságíró és 3 rendőr sebesült meg. Az In­dex független belgrádi rádió­adó arról számolt be, hogy „Egy rendszer végének kezdete” több mint 60-an sebesültek meg, közülük négy embert kórházba kellett szállítani. A könnyebb sérülést szenvedett újságírók között volt a CNN amerikai és a Sky News brit tévé egy-egy operatőre, két fo­tóriporter és a Béta belgrádi hírügynökség egyik újságíró­nője. A rendőrök összetörték a két tévés kameráit. A tüntetők a Szövetség a változásokért (SZP) ellenzéki tömörülés és a Demokratikus Pártok Szövetségének felhívá­sára a főváros szívében álló Újvidék utcáin naponta elégedetlen tömegek ezrei vonulnak föl, a többi között a Vajdaság autonómiájának visszaállítását követelve. Rendszerint az egykori Szerb-Horvát-Szlovén Királyság dunai bánságának épülete előtt gyülekeznek. Az épület csupán két évtizedig töltötte be eredeti funkcióját, hi­szen a háború után megszűnt az intézmény, azóta a Vajda­ság képviselőházának adott otthont, s egyben a terület auto­nómiájának szimbólumává vált. Pontosan tíz éve játszódott le a „joghurtforradalom”, ami­kor is az épületet Szerbia más részeiből ideszállított lázon- gók joghurtos dobozokkal dobálták meg. Közülük egyesek belülről is megismerhették a házat, a szerencsésebbek en­nek köszönhetően a belgrádi miniszteri bársonyszékek ké­nyelmét is kipróbálhatták: ez volt a jutalmuk, hogy meg­mozdulásaik nyomán a Vajdaság elveszítette viszonylagos függetlenségét. Bordás Árpád (Újvidék) Köztársaság térről a Szlobodan Milosevics jugo­szláv elnöknek is otthont adó déli Dedinje negyedbe kíván­tak felvonulni. A rendőrkordon útját állta a tömegnek. A Knez Milosa su­gárúton felállított első akadá­lyon a tüntetők még áttörtek, ám a NATO-csapások nyomát máig magán viselő jugoszláv vezérkar épületénél már meg­erősített rendőrkordon, víz­ágyúkkal felszerelt járművek várták a menetet. A tömeg egy ideig farkas­szemet nézett a karhatalom­mal, többen kövekkel dobál­ták a rendőröket. Ez utóbbiak végül fél tízkor beavatkoztak: a helyszínen tartózkodó új­ságírók szerint durván gumi- botozva, a vízágyúkat bevetve több csoportra verték szét, majd a környező utcákban to­vább ütlegelték a tüntetőket. Az incidenst követően a rend­őrség az SZP tizennégy akti­vistáját őrizetbe vette, köztük a Vük Obradovics vezette Szo­ciáldemokrácia egyik alelnök- ét és több tisztségviselőjét. A tömörülés több tagpártjának székháza előtt is rendőrségi A rendőrség gumilövedékekkel is támadott FOTÓ:FEB/REUTERS terepjárók álltak. Az össze­csapás után tüntetők ezrei is­mét összegyűltek a Köztársa­ság téren, ahol Zoran Djindjics, a Demokrata Párt elnöke be­szédében a megtorlások kez­deteként értékelte a történte­ket, de hibának mondta, ha a tüntetők összecsapnak a rend­őrökkel. Vladan Batics, az SZP koordinátora „egy rendszer vé­gének kezdetét” vélte felfedez­ni az összetűzésben, amely bumerángként üthet vissza a belgrádi vezetésre. Az SZP múlt kedd óta szervezi a Milosevics elnök távozását, át­meneti kormányt és „tisztessé­ges” választásokat követelő megmozdulásait Belgrádban és több szerbiai városban, ám most először történt jelentős összecsapás a tömegek és a rendőrség között. A bronzba öntött A világ leghíresebb, kitalált detektívje végre szobrot is kapott: állítólagos irodájától, a Baker Street 221/B-től egysaroknyira. Több mint egy évszázada jelent meg a legelső olyan detektívtörténet, amelynek Sherlock Holmes volt a főhőse. A rövid elbeszélés akkora sikert aratott, hogy az elkövetkező 40 évben 59 további története je­lent meg. Egyes irodalomtörté­nészek szerint Sherlock Holmes leghíresebb áldozata nem volt más, mint kiötlője és világra hozója, az író Sir Arthur Conan Doyle. Aki a későbbiek­ben hiába próbálkozott bármi­vel a szépirodalom tájékán, az olvasók már semmi mást nem fogadtak el tőle, csak Sherlock Holmes újabb és újabb rejté­lyes eseteit. Sőt: 1893-ban hiá­ba „pusztította el” híressé vált szülöttjét, az olvasók követelé­sére 10 évvel később fel kellett támasztania. A későbbiekben Sherlock Holmes népszerűbbé vált külföldön, mint saját szü­lőhazájában. A szigetország­ban az ötvenes években éledt újjá: 1951-ben megalakult a Sherlock Holmes Társaság, amely már akkor céljául tűzte ki, hogy bronzszoborban örö­kítse meg a detektív elképzelt, klasszikusan nemes arcvoná­sait. Csak az anyagi források hiányoztak. Szerencsére a tör­ténetbeli, de a valóságban is lé­tező rezidencia szomszédságá­ba egy bank, az Abbey National költözött, amely ma már Britannia ötödik legna­Holmes gyobb pénzintézete. Az Abbey National vállalta Holmes régen esedékes szobrának költségeit. A világ minden tájáról idese- reglett Sherlock Holmes-rajon- gók gyűrűjében a bank elnöke, Lord Tugendhat avatta fel a mesterdetektív két méter ma­gas bronzszobrát. Már szombaton kérje az újságárusoktól! csak 3 _____________________________________________________Iliül A család minden tagjának szól! A televízió - és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti időjárás- előrejelzést orvosi tanácsot, rejtvényeket és rengeteg olvasnivalót is tartalmaz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom