Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-06 / 207. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. szeptember 6., hétfő FONYÓDI TÜKÖR Hivatal a centrumban Az ügyfelekhez közelebb költözik a hatóság. A vá­ros új felépítésű hivatalt hoz létre november 1-től. Ez nemcsak a szervezet belső szerkezetének átalakítását je­lenti, hanem azt is, hogy az ál­lampolgárok ügyes bajos dol­gaikat a legkényelmesebben intézhetik a város központjá­ban. Közel a vasútállomáshoz és a buszmegállókhoz, hiszen január 1-től a körzet 28 telepü­lését ellátó okmányiroda is itt kezdi meg működését. Az ügyfeleknek nem kell tehát a Október közepéig járnak a balatoni hajók polgármesteri hivatal irodái­ban bolyonganiuk, itt egy he­lyen, minden ügyükben segít­séget kapnak. A Delta-közben szeretnék tehát megnyitni az új ügyfél- szolgálati irodát. Egy éves bér­leti szerződést kötne az épüle­tegyüttes tulajdonosával az önkormányzat. Ugyanakkor a gimnázium előtti telkén kíván új irodát építeni, mert azzal számol, hogy ez olcsóbb mint a helyiségek megvásárlása. Emellett tervezik a városháza felújítását és a tetőterének be­építését is. FOTÓ: TÖRÖK ANETT Nyárutó a hajóállomáson Nagyüzem a város szívében A Fonyton Kft ma már meghatározó szerepet tölt be a város gazdasá­gában. Nemcsak munka­helyeket teremt és kor­szerű, környezetbarát ipart honosít itt meg, ha­nem a közös terhekhez is jelentősen hozzájárul, mint az egyik legnagyobb adófizető. Most a kísértetkastélyként évek óta üresen álló szociális otthon részleges hasznosítá­sához is hozzájárul a Fony­ton, természetesen a kölcsö­nös előnyök alapján. A cég ugyanis az épület keleti szár­nyában kíván bérbe venni 10 apartmant mérnökeinek elhe­lyezésére, illetve idelátogató Philips partnereinek nyújt szálláslehetőséget. Tehát az épületben lévő konyhára és étkezőre is igényt tart. Ezzel több éves gond eny­hül a városban, hiszen máig nem sikerült megbízható partnert találni az épület hasznosítására. A szociális otthon üzemeltetésére vi­szont nincs anyagi forrás és az igények sem felelnek meg az korábbi várakozásoknak. Ha továbbra is üresen állnak a ház, az további károkat és kiadást jelentene. Ha csak egy része is, de végre bené­pesülhet. A cég emellett megvásá­rolja a Fő utcában bérelt - régi iskola - 1840 négyzetmé­A Fonyton szerves része lett a város életének fotó: török anett tér területű ingatlanát a vá­rostól 8 millió forintért. Az épület állapota mára teljesen leromlott, a kft szakértői vé­leménye szerint a vételár csaknem háromszorosát kell a felújításra költeni. Miután a városnak erre nincs pénze, az adás-vétellel megújulhat és hasznossá válhat ez az ingat­lan is. A cég tehát növekszik. Közel százmillió forintos fej­lesztést valósított meg az el­múlt hetekben: megvásárolta a Magyar Fejlesztési Banktól a gyár ingatlanát, amit eddig bérelt. Ezer dolgozónak nyújt biztos munkahelyet. Hétfőtől a nyárutó menet­rendjével közlekednek a hajók a badacsonyi szüre­tig: Fonyódról reggel 8 órakor indul az első és este 6 óra 10 perckor az utolsó, Badacsonyból pe­dig este 6 óra 50-kor jön visszafelé. Az őszi menet­rendben, amely szeptem­ber 13-án kezdődik már jó­val kevesebb hajót indíta­nak, az idei utolsók októ­ber 24-én közlekednek majd. — Megmondom őszintén, hogy elégedett vagyok az idei nyári szezonnal. Bejöttek a számításaink. Bár nehezen indult be a szezon és néhány hétre szűkült az idegenforga­lom, az a három hét hozta a bevételeinket - mondta Papp Ernő állomásfőnök. Ezen a borús hétvégén is több cso­portot szállítottak a tó túlpart­jára. Kedvelt a fonyódi ki­kötő, hiszen nagy a vonzás- körzete a déli parton. A kie­melkedő programok, mint a triatlon, a nyári fesztivál vagy a Balaton átúszás, iránti ér­deklődés megmutatkozott a hajók forgalmán is. Papp Ernő tehát arra ösztönzi a vá­ros idegenforgalmi és kultu­rális szakembereit, hogy mi­nél több érdekes látnivalót szervezzennek a nyárra. S a hajósok majd fuvarozzák a turistákat. Az általuk szerve­zett diszkóhajók egyébként nagy sikert arattak, a műsor­vezető is eltalálta az utasok zenei igényét. A német és magyar vendégek is a szoli­dabb ritmusokat élvezik.- Mi volt a legkellemesebb nyári élményei — Felkészültünk a nyárra és mindent teljesítettünk, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ennél kellemesebb élmény nem kell - mondta az állomásfőnök. Nem tolonganak a befektetők Turistacentrum a parton Lőrinc Ferenc Ybl-díjas tervezőmérnök, a város főépítésze elkészítette a kikötő környékének ter­vét, amely a teljes átala­kulást jelentené a város turisztikai centrumának. Többször beszámoltunk az egyeztetésekről a tervező, az önkormányzat és az itt üzlete­ket bérlő vállalkozók között. Mintha mára elült volna a kö­zös akarat... — A terv valóban csodálatos, de más a realitás — mondta Makkos Péter a képviselő-tes­tület által létrehozott szervező bizottság elnöke. — Mi a vállalkozók aggá­lya? — A 40 napos szezon nem vonzza a befektetőket, és csil­lagászati összeg a tervezett beruházás költsége. Nem tisztázott a közművek átépí­tése, a Fürdő utcai rendszer is teljesen elavult. Tudni kel­lene, hogy milyen kondíciók­kal akar az önkormányzat építeni. A terv szerint kétszer annyi üzlet lenne itt, mint amennyi most működik. Máris telített a piac, a konku­rencia nagy a vendég pedig egyre kevesebb. A beruházók sem tolonganak, az építési költségek pedig nőnek.- Ön most két tűz közé ke­rült: vállalkozóként és képvi­selőként is érdekelt a terület megújításában. — A Kisosz helyi elnöke is vagyok és a saját pecsenyémet is sütni kellene. Az biztos, hogy lépni kell. Megszépült a dísztér, elkészült az iskola parkja, most a kikötő területén a sor. Az önkormányzat szán­déknyilatkozatot tett, hogy a területet eladja: tisztázni kell, hogy mit és hogyan? Kedvező fejlemény, hogy a város és a Mahart megállapodott a hajó­állomás és a vitorláskikötő fel­újításában, ehhez 10 millió fo­rintot el is különített a város. Ha a teret rendbe teszik, a vál­lalkozók sem zárkóznak el a hozzájárulástól.- Mi lesz meg mindebből a következő szezonra? — A hajóállomás és kör­nyékének térburkolata elké­szül. Ez az első lépés. Aztán lehet gondolkodni a követke­zőn. Rövidesen idegenfor­galmi fórumot tartunk, az jó alkalom lesz a erre. A VÁROSHÁZA HÍREI Új háziorvosi körzethatáro­kat alakít ki a képviselő-testü­let 2000 január 1-től. Ezzel a három háziorvosi körzetben 1400-1600 beteget gondoz majd egy-egy orvos. A fonyód- ligeti körzetet ma Ordacsehi­hez szervezik, de az így kiala­kult beteglétszám nem tette lehetővé az önállóan finanszí­rozható körzet létesítését. A képviselők korábbi határozata nyomán valamennyi házior­vosi praxist megpályáztat az önkormányzat és január 1-től már az új körzethatárok sze­rint köt szerződést az Egész­ségügyi Kht a nyertesekkel. Az Iskola megűjult udvara elkészült a tanévnyitóra. Az önkormányzat 8,2 millió forin­tot költött az udvarra, amelyet a Délviép épített és a város egyik legszebb parkja lett. Ez­zel együtt aszfaltszőnyeget kapott a Panoráma étteremhez vezető út, kényelmesebben járhatnak a gyerekek men­zára. A konyhát és éttermet vállalkozó üzemelteti. Körjáratot Indított a Kapos Volán elsejétől, ezzel a Turul utcaiak régi kérése teljesült. Az önkormányzat két igénye­sen kialakított buszvárót tele­pített a forgalmas helyekre. Szennyvízcsatorna A héten bírálják el a ligeti szennyvíz- csatorna építésére kiírt kivite­lezői pályázatokat a Szüágyi Erzsébet utcától Délre lévő te­rületekre. Az ősszel be is sze­retnék fejezni a munkát. Szin­tén a héten dől el, hogy ki építi meg a Rózsadomb utca burkolatát. A rossz minőségű meredek utat az önkormány­zat saját költségvetéséből kor­szerűsíti. Még szeptember-ok­tóberben szeretnék megvalósí­tani a beruházást. Három vál­lalkozói árajánlat közül vá­laszthat bíráló bizottság. Az útalap támogatásával épülhet szilárd burkolatú út a Magyar Bálint és a Fekete Ist­ván utcában. A lakók két héten belül megkapják az ér­tesítést, mennyi hozzájárulást kell fizetniük a beruházáshoz. Ismert, hogy az önkormányzat a beruházás költségeinek 30 százalékával támogatja a la­kóközösségek igényeit. Várha­tóan a Gelencsér Út Kft a ta­vasszal építi meg az utakat. Oldalszerkesztő: Gáldonyi Magdolna Még mindig tart a NYÁRI VÁSÁR Ordacsehiben a Balaton Mg. Szövetkezet BÚTORBOLTJÁBAN!!! Kínálatunkból:- Szekrénysorok (20 féle bútorlapból) már 33 000,- Ft-tól- Ülő- és fekvő garnitúrák gazdag szövetválasztékkal és a K&B Bank által nyújtott hitelvásárlási lehetőséggel.- Szennyvízbekötéshez csövek, idomok. Várjuk kedves vásárlóinkat! Cím: Ordacsehi, Fő u. 150. Telefon: 85/350-499 (17754) Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olva­sója, hanem ajánlója is lenne a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezért kérjük, hogy szervezzen isme­rősei, barátai körében új előfi­zetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi eló'fizetők között, akik új megrendelőt szerveznek la­punknak, Holló könyvvásár­lási utalványt ajándékozunk. p-g-C.------------------------------------------------------------­M egrendelőlevél | a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1999................------1­tői I Címzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: Előfizetés díja: Az árus árhoz viszonyított kedvezmény egy hónap Beszervező előfizető: Név Kéijiik előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot ki­töltve küldjék vissza. A boríték­ra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél ér­kezése után kifizeti. Lakcím: Beszervezett előfizető: Név...... L akcím: I_______________________ J Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. « Tel.: 80/311-644. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzékszám: 11-09001415. | Balaton Aruház Fonyód Fonyód, Ady E. u. 5. Tel.: 361-023 Fotó-Műszaki osztály őszi ajánlata 51 cm Daewoo tv 47 999,­Sony MVC-FD 91 digitális fénykép. 239 999,­51 cm Samsung tv 51 999,­Sony DCR-TR 7100 cam. 219 999,­55 cm Grundig TXT 65 999,­Sony DCR-TR 515 cam. 159 999,­55 cm Panasonic TXT 69 999,­Whirlpool 681 mosógép 89 999,­Ventillátorok, lágkondik-30% Whirlpool 650 mosógép 79 999,­Sony RX110 HI-FI torony 149 999,­Fagor 400 elölt, mosógép 55 999,­Panasonic AK-25 Hi-Fi 71 999,­Gorenje kerámialapos tűzhely 119 999,­Panasonic AK-4,5 Hi-Fi 84 999,­Igazolványkép készítés - Filmelőhívás NYÁRVÉGI LEÁRAZÁS -10-50% a JÁTÉK, a GYERMEKRUHÁZATI, a FELNŐTTRUHÁZATI, a SPORTRUHÁZATI osztályon. Nyitva: h-p 8.00-17.00, szombat 8.00-13.00

Next

/
Oldalképek
Tartalom