Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-07 / 208. szám

' SOMOGYI HÍRLAP '/ 6 Tabi tükör \ 1999. szeptember 7., kedd Vita egy új patikáról Újabb patika lesz Tabon. Erre tíz igen-nel áldását adta a képviselő-testület is. A patikanyitáshoz tízéves tabi gyógyszerészi tapasztalataira hivatkozva Hoppál Gabriella kérte a testület támogatását; úgy zökkenőmentes lenne az ügyelet is. A városatyák hosz- szan vitáztak, sorolva aggálya­ikat. Míg dr. Karai Gyula al­polgármester egyetértett a lé­tesítésével (az önkormányzat anyagi támogatása nélkül), s Nagy Lajos, Ratalics Árpád, Bajkó László, dr. Pintér Zsu­zsanna is győzködött: az új pa­tika révén javulna a lakosság ellátása. Végül a többség igen­nel szavazott. Az új közfor­galmú gyógyszertár létesíté­sére az ÁNTSZ tisztifőorvosi hivatala adja ki az engedélyt. Korán megcsapta a mozdony füstje Negyvenöt év a vasútnál Molnár Ferenc szabad utat mutat a Piroskának FOTO: HORVÁTH MONIKA Korán megcsapott a moz­dony füstje. Már a negy­venötödik évet dolgozom a vasútnál; soha nem gondoltam arra, hogy munkahelyet változtassak — mondta Molnár Ferenc, a tabi állomás forgalmis­tája, aki megkapta a MÁV Rt szakigazgatóságának dicséretét. Pályamunkásként kezdte, s azóta folyamatos a vasútnál a munkaviszonya. — Itt ra­gadtam, mert jól éreztem magam — mondta Molnár Ferenc. S folyamatosan ta­nult az évek során; levelezőn leérettségiztem, Rákosren­dezőn munkavezetői tanfo­lyamot végzett, majd a MÁV tisztképző tagozatát. — A tabi szakaszon kezd­tem, azután több állomás is következett: Dombóváron, majd Komlón pályamester­ként dolgoztam. 1967-ben kerültem Tabra szakaszke­zelő pályamesternek. Részt vettem a Siófoktól Kisbára- pátiig tartó 64 kilométeres pályaszakasz átépítésében is. 1986-ban helyezték for­galmi szolgálattevői munka­körbe, és azóta ennek teen­dőit látja el. — Valószínű, hogy a munka változatossága von­zotta mindkét fiunkat — mondta Molnár Ferenc. — A vasútgépészet! szakközép- iskolában végeztek. Gábor már tizenhárom éve dolgo­zik a MÁV-nál, jelenleg ugyancsak Tabon forgalmi szolgálattevő. Feri, a kiseb­bik a dombóvári vontatási főnökség mozdonyvezetője. Előfordult már, hogy szolgá­latban mindhárman a tabi állomáson találkoztunk... Molnár Ferenc a tabi vas­útállomás dolgozói közül az utóbbi évtizedekben egye­dül kapott magas elisme­rést. Azzal búcsúzott: kiváló náluk a munkahelyi légkör. Ha egészsége engedi, még két évet dolgozik, mert in­nét szeretne nyugdíjba menni. Együttműködési megállapodást kötöttek az ismeretterjesztésre Zeneórák a könyvtárban Húsba vágó gazdagond Felszámolta a sertésállományt, most teheneket tart Szabó Árpád a tanyához tartozó legelőn állataival fotó: horváth Mónika Programajánló Szeptember 11-én délután négykor Dinnyésné Tóth Tün­de nyitja meg a művelődési központ földszinti kiállító termében a gyermekrajzkiállí- tást: a diákok nyári rajztábo­rában készített festményeket és rajzokat mutatják be. A művelődési központban ismét megkezdik munkájukat a kulturális és művészeti cso­portok, ezekre szeptember 30- ig várják a jelentkezőket. A nyugdíjasklub minden csütör­tökön délután 2-től 4-ig tart foglalkozást. A kézimunka­szakkör tagjai hétfő délutá­nonként találkoznak, a gyer­mek és felnőtt néptáncosok szerda délután négytől nyolc óráig próbálnak. Október 1-én este nyolckor koncertet ad a kultúrházban a Neck Sprain rockegyüttes. A szőlősgazdák egyesülete és a művelődési központ szer­vezésében október 2-án ren­dezik meg a szüreti felvonu­lást és mulatságot, erre meg­hívják Dettenhausen, Tusnád- fürdő és Szimő küldöttségét is. Tabra látogat a német testvértelepülés tűzoltóságá­nak 15 tagú delegációja is. Újabb átképzés Három tanfolyamot indíta­nak a következő hetekben a munkanélkülieknek. Több tanfolyamot is szervez a munkaügyi központ tabi ki- rendeltsége. Kellő számú je­lentkező esetén szoftverüze­meltetői, targoncavezetői és virágkötő-képzést indítanak. A közmunkaprogram eredmé­nye: nyár végére 800 alá csök­kent a térségben a nyilvántar­tott munkanélküliek száma. Hirdetőink a TABI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/313-949-es faxszámon Érdeklődni lehet a 82/311-506-os telefonszámon A TABI TÜKÖR legközelebb október 5-én jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP bán Megrendeléseit még előző nap is várjuk Zeneszerető diákok, ké­sőbb felnőttek előtt nyit tágabb teret. S hatékonnyá teszi az együttműködési megállapodás, amit a vá­rosi könyvtár és a zeneis­kola kötött zenei ismeret- terjesztésre. A zenei szakirodalomban tal­lózva talált rá Suba Arzén ze­neiskola-igazgató Bertalan Bélának, a városi könyvtár igazgatójának a komolyzenei ismeretterjesztés módszer­tani kérdéseivel foglalkozó cikkeire. — Megleptek az újszerű el­képzelések, és nagyon ro­konszenvesek voltak. Ezért felajánlottam: dolgozzon Az új búza őrlését csak szeptember végén kezdik. Októbertől azonban drágul a liszt. A Kovács-malomban most a gépek éves karban­tartásán dolgoznak; utána úja őrlik a kenyérnek valót. — Elkerülhetetlen nálunk is a liszt árának emelése; kilón­ként nyolc forint drágulást je­lent. Erre az üzemelési költ­ségek emelkedése kényszerí- tett — mondta Kovács László tabi malomtulajdonos. Hoz­zátette: — így a finomliszt ki­lóját az áfát nem számítva 42-43 forintért tudjuk kínálni a vevőknek. A gépek nagyjavításán se­rénykednek most a szakem­berek; elvégezik a szükséges karbantartást, utána a malom teljes fertőtlenítése követke­zik. Ezek a munkák több mint 300 ezer forintba kerülnek. — Az előző malmi szezon­ban a liszt alacsony értékesí­tési ára miatt mindössze 2200 torma búzát őröltünk. Veszte­séget ugyan nem termeltünk, de eredményt sem hozott ez a gazdasági év — mondta Ko­vács László. — Az új szezon­Pacalpörköltet, milánói ma­karónit főznek, meg babgu­lyást. Próbaüzem van a Puru Bt több millió forintért épí­tett új gyártócsarnokában. Különféle készételeket állíta­nak elő a modem követel­ménynek megfelelő üzem­csarnokban. Ezt, mint Pu- ruczky István élelmiszeripari együtt a két intézmény a ko­molyzene megszerettetésé­ben — mondta Suba Arzén. — Megkerestem a könyvtári­gazgatót, s tervünk megvaló­sítására kötöttük az együtt­működési megállapodást. — Nagyon örültem a zene­iskola igazgatója megkeresé­sének, hiszen Budapesten éveken át zenei könyvtáros is voltam, így a komolyzene esztétikai s módszertani kér­déseivel is foglalkoztam — tá­jékoztatott Bertalan Béla. - A komolyzenének igen nagy a személyiségépítő szerepe. S szeretnénk elérni, hogy a tabi gyerekek e területen sem lennének hátrányosabb hely­zetben, mint a fővárosiak. bán várhatóan 1400 tonna lisztet állítunk elő. Ha lenne rá fizetőképes kereslet, akár a kétszeresét is őrölhetnénk. A korábbi belorusz, román és boszniai vevőknek is keve­sebb lisztet tudtunk eladni, mert gondjaik voltak a fizetés­üzemmérnök elmondta, egy műhelyből alakították ki. — Je­lentős hitelt is igénybe kellett vennünk a beruházáshoz. Kö­zel 300 négyzetméter alapte­rületű a csarnok — tette hozzá —; itt alakítottuk ki az előké­szítőt és a raktárakat. Az éte­lek alapanyagát főleg somogyi kereskedőktől és termelőktől vesszük, a készételt pedig ha­— Kikre számítanak? — Most, az őszi induláskor a zeneiskola tanulóit vonjuk be. Később lehetősége lesz mindenkinek, aki érdeklődik a komolyzene iránt. — Smia módszer lényege? — Hogy a tanulókat beve­zesse a művek élvezetébe. Hanglemezt, videokazettákat és képzőművészeti alkotáso­kat egyaránt felhasználva, a társművészetek bevonásával segítjük elő a zene differen­ciáltabb megértését. Már nekiláttak; a követ­kező hetekben összeállítják a tematikát. A foglalkozásokat — Bertalan Béla és Suba Ar­zén vezetésével — a könyvtár zenei részlegében tartják. sei. De ha nincs megfelelő ke­reslet, akkor inkább kevesebb búzát dolgozunk föl. A tabi lisztet elsősorban a budapesti és a zalai sütőipari üzemek veszik Kovács László­tól, emellett azonban tárgyal külföldi vevőkkel is. zai kereskedelmi hálózaton át értékesítjük. Nemrég vásárol­tunk korszerű műanyag-cso- magoló gépet, de szükség lesz további eszközökre is. A készételek gyártása mel­lett a kereslet szerint végzik a pácolt hal feldolgozását is. így a Puru élelmiszeripari és ke­reskedelmi bt már több mint húsz dolgozót foglalkoztat. A mezőgazdaságot az isko­lában nem lehet megtaní­tani; a parasztembert az apja neveli, tapasztalatból tudom. Magam is úgy kezd­tem, s tőlem tanulják a gyerekeim — mondta Szabó Árpád 43 éves tabi mező- gazdasági vállalkozó. — A földből éltek szüleim, a nagyszüleim; tőlük tanultam, mikor s mit vessek, mikor arassak. Ugyanígy az állatok tartását is. Tizenhárom éve kezdtem önállóan 46 hektár bérelt földön a gazdálkodást — mondta Szabó Árpád. — Egy öreg paraszt tanácsolta azt: úgy műveljem, hogy az a föld már az enyém marad. És 1993 márciusában eljött az a nap.- Azóta sikeres gazda? — Nem egészen. Mert kap­tam „pofonokat” is; százöt­ven hízó sertést adtam le 1995-ben, amikor a kilóját 50 forintért alig lehetett eladni. A szorgalmam töretlen ma­radt. Azonban az eltelt évek sem oldottak meg semmit. Tavaly februárban, mikor az élő sertést 293 forintért vették át, fölszámoltam a teljes disznóállományt. Mindenki bolondnak tartott, de az idő engem igazolt. Bizonytalan a piac, ingadoznak az árak; így nem lehet tervezni. Két éve már kalászosokat sem terme­lek: áttértem a húsmarha-te- nyésztésére. Tab határában van Szabó Árpád tanyája, 71 hektárnyi földdel. Áz összes földje azonban több mint 120 hek­tár; ebből 23 hektáron van le­gelő, 24 hektár az erdő. Csaknem 40 hektár szántót nemrég adott át térítésmentes használatra gazda társának; nem vesződik a növényter­mesztéssel. — Hány szarvasmarhát tart? — Most a szaporulattal együtt 40 nagy jószágom van. Öt éve kezdtem öt tenyészü- szővel. Az év elején még na­gyon kedvező volt az ára, de azóta visszaesett. A külföldi piac beszűkült, a belföldi nem megfelelő. Egyre nehezebb a húsmarha tartása is, a támoga­tások meg lassan leépültek. Nincs fizetési fegyelem, a lea­dott jószág áráért hónapokat kell várni. Egyre kiszolgálta­tottabbak a gazdák. Hogy le­het bármit is termelni, ha nem tudom, hogy holnap mit ka­pok érte? Ez enyhén szólva hazárdjáték. — Miben bízik a termelő? — Nagy a bizonytalanság, s a kiutat sem látom. Ennek el­lenére igyekszem megfelelni az uniós követelményeknek: farmer jellegű lesz a gazda­ság. S a nagyobbik fiam is ezért tanul; kell a szaktudás. A TABI TÉGLAGYÁR SZEPTEMBERI AJÁNLATA: B-30-as tégla 38,80 Ft+ÁFA Nyitva: h-p 7.00-16.00, szombat: 7.00-14.00 Telefon: 84/320-015 Új búzát csak pár hét múlva; októbertől emelik a liszt árát Kétszer ennyit őrölnének A gépek karbantartásán dolgoznak a szakemberek fotó: horváth Mónika Makaróni a gyártósoron

Next

/
Oldalképek
Tartalom