Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-28 / 226. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP Somogyi tájak 1999. szeptember 28., kedd Közösség ez: mindegyikünk törődik a másikkal, és szeretjük egymást Kilenc gyereket nevelnek Iskola után együtt az asztalnál; finom ebéd várta a hazatérő gyerekeket Vidám gyerkőcök ülik kör­be az asztalt a Reménység gyermekfaluban. Amotáné Lukács Éva és férje mindig nagy családot akart; most főállású nevelőszülőként kilenc fogadott gyermek­ről gondoskodnak. NÁGOCS Négy nevelőcsalád foglalko­zik 28 kisebb-nagyobb gyer­mekkel. Amota Józsefék a 2- es épületben laknak. 1993-tól vállalták a gyermeknevelést. — Két saját gyerekünk van; mindig is szerették volna, ha vannak kistestvéreik — mond­ta Amotáné Lukács Éva. - A romániai helyzetet ismerve azonban megértették, hogy ez nagy gondot okozna. Mi­kor tíz éve áttelepültünk, a lányom újra előállt: jó volna egy kistestvér, hozzunk ki in­tézetből. A fiunk ugyancsak helyeselte. Az első nevelt gyermekünk Horváth Csabi, nagyon kedves teremtés, kis beszédhibával. Ezért 1993- ban kértem mellé másik fiút. Akkor hagytam ott a kórházi állásomat és így lettem főál­lású nevelőszülő. A Reménység Gyermekfalu­alapítvány kereste meg négy éve Amotáékat: költözzenek Nágocsra. Szomszédjukkal, Kis Szilveszterékkel közösen építették föl az 1. és 2. számú házat. A család kétszintes otthona csaknem 160 négy­zetméter alapterületű. Amo- táék fia most Budapesten dolgozik, a lányuk pedig Szombathelyen főiskolás. — A fogadott gyermekeink között van, aki most kezdte az általános, és olyan is, aki a közeljövőben érettségizik - mondta a nevelőanya. — Hor­váth Csaba és a legkisebb ki­vételével valamennyien a ná- gocsi általános iskolába jár­nak; velük meg itthon foglal­kozunk, mert magántanulók. — S hogy boldogul velük? — Ahol kilenc gyermek van, kisebb-nagyobb gond mindig akad, de nincs kivétel; szeret­jük őket, s valamennyivel egyformán foglalkozunk. Se­gítenek a munkában: takarí­tanak, mosogatnak. A fér­jemmel együtt igyekszünk őket becsületre, tisztességes munkára nevelni. Nagy a kert, s megtermeljük a kony­hára szükséges zöldséget, gyümölcsöt. Szívesen gyom­láltak, kapáltak, s most ők is látják a munka eredményét. Sokat segítettek a gyümölcs FOTO: KOVÁCS TIBOR eltevésénél; kellett is, hiszen ennyi éhes száj sokat fo­gyaszt. Szerencsére nem vá­logatósak. — Nem bánták meg, hogy kilenc gyermek gondját vették a vállukra? — Nem. Bár sokszor na­gyon nehéz, örömet jelent, hogy látjuk a fejlődésüket, és azt, hogy mennyit tanulnak hónapról hónapra, évről évre. Érdemes vesződni velük. Szolnoki Matild, 12 éves: — Három éve hoztak Nágocsra. Boldog vagyok, hogy értünk aggódó nevelőszüleink van­nak. Az egyik testvérem a szüleimmel él, kettő pedig in­tézetben. Itt jól érzem ma­gam, s a munkámmal meg a tanulással is igyekszem meg­hálálni, amit értünk tesznek a nevelőszüleink. Ernő, a testvére: — Mária- pócsról kerültünk ide. Hamar megszerettem a többieket. Nagyon jól érzem magam. Kalányos Edina, 10 éve — Mindannyian megértjük, ha gond van, és segítjük egy­mást. Igazi közösség ez; mindegyik törődik a másik­kal. Sokat köszönhetünk ne- velőszüleinknek, mert igen jó feltételeket teremtettek ne­künk. És szeretjük egymást. Felújítják a rendelőt Felkészültek a télre Bár kánikulai hőséget hozott a vénasszonyok nyara, már mind jobban közeleg a hűvösebb idő és a tél. Néhány Tab térségi településen arról érdeklődtünk: felkészültek-e a télre, mivel fűtenek, és beszerezték-e már a tüzelőt? Id. Polcz János rokkantnyugdíjas, Somogymeggyes: — Felkészül­tem; az elmúlt évek kitermeléséből még mintegy száz köbmé­ternyi fa áll az udvaron. A fiammal és a vejemmel nemrég ismét vágtunk ki fát. Harminc köbmétert kell még hazahozni. Száztíz négyzetméteres lakást fűtünk: elfogy 33 köbméter fa is, attól függően, hogy mikor milyen kemény a tél. így 130-140 ezer fo­rintba is belekerül egy fűtési idény. Kovács Julianna háztartásbeli, Kapoly: — Eddig 30 mázsa kug­lizott csert vettünk, már össze van hasogatva. Ez azonban nem elég; ötvenöt négyzetmétert fűtünk egy dobkályhával és konyhai tűzhellyel. Két fiam az erdészetnél dolgozik, így kedvezménye­sen vesszük a fát, de a hazaszállítása igen drága. S télen 75-80 mázsa is elfogy, ez 50-55 ezer forintban van. A jövő hónapban még négy köbméter fát veszünk; hogy ne legyen gond a télen. Benke Zsolt 30 éves, bótapusztai lakos: — Eddig vegyes tüze­lésű központi fűtésünk volt, de most áttérünk a földgázra. A vál­lalkozó még ebben a hónapban elkészül a munkával. Kémény nélküli cirkokazánt állíttatunk be. A földgáz ugyan kényelme­sebb, de hogy olcsóbb lesz-e, az csak később derül ki. Tavaly ki­lencvenezer forintot költöttünk tüzelőre. Özv. Kilvinger Istvánná nyugdíjas, Zala: — Nekem nagyon drága a tüzelő, mert egyedül kell előteremtem az árát. Augusz­tusban már vettem 23 mázsa hasogatott csert, és a hónap végére is rendeltem újabb 25 mázsát. Egyszerre ugyanis nem tudom megvenni, ami kell. Telente elfogy a 48 mázsa fa, ez csaknem 40 ezer forintban van. Bár a gáz a kerítésen belül van, de a lakásba nem tudom bevezettetni; nincsenek nekem százezreim. Eladják az irodaházat Újszülöttek fái Az andocsi önkormányzat is részt vesz a három szombat faluszépítő mozgalomban; a legutóbbi versenynapon öt csecsemő fá­ját ültették el az újszülöttek ligetében. Az egy kicsi, Simon Henrik nem a kórházban, ha­nem otthon született, így va­lóban a község szülötte. Gázfűtés a hivatalban Áttér a sérsekszőlősi önkormányzat is a földgázfűtésre. A polgár- mesteri hivatal megrendelé­sére a Techno-Komfort Kft szakemberei építették ki a rendszert az orvosi rendelő­ben és a hivatalban. 240 ezer forintba került, s erre 150 ezer forintot nyert is a falu. Fát loptak a hegyen Torvaji lakos tett feljelentést a rendőr­ségen, mert ismeretlen tettes a Hőlyeg-hegy és a Csibe-hegy közű zártkertben kivágott több akácfát, s ezzel 12 ezer forint kárt okozott. Tabon az egyik társasház folyosójáról elloptak egy lezárt kerékpárt. Mindkét ügyben nyomoz a rendőrség. Drágább a szállítás A falu- gondnoki kisbusz használatá­ért új térítési díjat állapítottak meg meg a torvaji képviselők. Ha szociális célra veszik igénybe, akkor kilométeren­ként 45 forintot kell fizetni, egyébként pedig 85 forintot. Az intézmények is ennyit fi­zetnek. A falugondnoki busz segíti Tabon a szociális ebéd kihordását, és szállítja a tor­vaji és sérsekszőlősi közmun­kásokat a munkahelyre. Segített az önkormányzat A somogymeggyesi önkor­mányzat is segítette a tanu­lókat: összesen 220 ezer fo­rintot szavazott meg nekik a testület. Hozzájárult az 1-4. osztályosok tankönyvvásár­lásához; a felsős tanulók két-, a középiskolások háromezer, a főiskolások pedig négyezer forint segélyt kaptak. Oldalszerkesztő: Krutek József Felújítják a somogyegresi orvosi rendelőt. Több mint egymillió forintba kerül. SOMOGYEGRES A munkát nemrég kezdte meg egy siófoki kft. Az orvosi ren­delő épületének tatarozását ítélte idei legfontosabb fel­adatnak a képviselő-testület. Ehhez 800 ezer forint támoga­tást nyertek a megyei terület- fejlesztési tanács céljellegű decentralizált pályázatán — tudtuk meg Jaksó Józsefné polgármestertől. A munka 1,1 millió forintba kerül, ami még hiányzik, azt a helyi adókból pótolják; felújítják a tetőt, aj­tókat s ablakokat, újravakolják az épületet. Renoválásra vár a régi iskola is, de arra nincs pénze az önkormányzatnak. Végelszámolás van a kapo- lyi Haladásnál. Októberben eldől: felszámolják-e a szö­vetkezetei - mondta Csiszár Imre, a termelést már nem folytató gazdaság elnöke. Kapoly A gazdaság maradék vagyonát értékesítik. A nyermedi üres szarvasmarhatelep már elkelt, de még nem fizetett a vevő. Eladják a szolgálati lakást, s túladnak a KITE-részvénye- ken — tudtuk meg Csiszár Im­rétől. S azt is: ha elhúzódik a végelszámolás, kezdeményezi a felszámolást. S a tíz szövet­kezeti tag dönt: végelszámolás Egy pályázó sem akadt a somogymeggyesi kisiskola tanítói állására. így szep­tembertől képesítés nélküli látja el az alsó tagozat nap­közis nevelői teendőit. Somogymeggyes Egyéves szerződéssel vették föl Györki Zoltánné helybeli lakost — tudtuk meg Kovács György iskolavezetőtől. Gya­korlata is van; három évig dol­gozott a tabi óvodában. — Szerencsére itt, a falunk­ban adódott ez a lehetőség — mondta Györki Zoltánné —; ha legyen-e itt vagy felszámolás. — Az egykori irodaházat is eladjuk — mondta az elnök. — Az önkormányzat bejelentette a vételi szándékát, de nincs elég pénze a gázberuházás miatt. Az irodaház iránt töb­ben is érdeklődtek, de sokal- lották az árát. Értékének a fel­éért nem adhatjuk el. Csiszár Imrétől megtudtuk, hogy október közepén tartják a szövetkezet közgyűlését, s kérni fogja felmentését az el­nöki teendők alól. Nyolc hó­napja nem kapott fizetést. Ha a tagság megbízza, úgy társadal­mi munkában irányítja a vég- elszámolást vagy átadja a te­endőit a felszámolóbiztosnak. képesítés nélkül, de továbbra is gyerekek közt dolgozhatom. A tanórák után ebédelni vi­szi a gyerekeket a napköziott­honos óvodába, majd felügyel rájuk. Délután egy óra foglal­kozás van: akkor készítik el a házifeladatot. Fél négykor kí­séri a buszhoz a távol lakókat. — A napközis nevelői felada­tok heti 20 órát tesznek ki, s két órában németet tam'tok a negyedikeseknek, mert nyelv­vizsgám is van. Egy órában pedig korrepetálást tartok. — Mi lesz az egy év után? — Szeretném elvégezni a ta­nítóképzőt levelezőn. Akkor talán helyben állást kapnék. Húsz óra napköziben Önálló tenyésztői rangot kapott a minisztériumtól Húszezer lúd exportra Húszezer fehér óriás huslibát ne­velnek még néhány hétig a dr. Fa­zekas és Társa Kft nagytoldipusz- tai telepén. Ezeket október-no­vemberben vágják le, majd mély- hűtve külföldi piacra szállítják. Nagytoldipuszta Nyolcvanezer húslibát nevelnek a tár­saság különböző telepein — tudtuk meg dr. Fazekas Gábor ügyvezető igazgatótól, s a megfelelő súly elérése után mind vágóhídra kerül. Egy debre­ceni nagyvállalkozó szervezésében mélyhűtve szállítják majd Németor­szágba. — A vágóhíd és hűtő megépítése Nagytoldipusztán továbbra is napiren­den van — tájékoztatott az ügyvezető igazgató. — Ennek a beruházásnak a megvalósítására előreláthatólag egy­két éven belül sor kerül. Előny lehet az építkezésnél, hogy már tartályos gázfű­tés is van a telephelyünkön. Dr. Fazekas Gábor beszélt arról is, hogy a libákat — mielőtt levágnák - háromszor kopasztják, és a tollat a je­lentős konkurencia ellenére is értékesí­teni tudják. Elmondta: a húsz éve Dá­niából behozott libákat maga nemesí­tette tovább, s az állami tesztelés mel­lett azóta is ő minősíti. így a közel­múltban a Földművelésügyi és Város- fejlesztési Minisztériumtól önálló te­nyésztői rangot kapott. — Hat kilogrammos élő átlagsúlyra számítok az idén — mondta a vállal­kozó tenyésztő. — Tavaly egy-egy liba átlagsúlya 5 kiló 85 deka volt, de az idei állomány szebb a múlt évinél. A nagytoldipusztai telep libái várha­tóan mintegy negyvenmillió forint be­vételt hoznak az idén a társaságnak. A nagytoldipusztai minősített libaállomány - mutatja dr. Fazekas Gábor fotó: horváth Mónika Támogatóra lelt Karád Háromszázezer forintot nyert a karád! önkor­mányzat a millenniumi pályázatán. Kiadja a falu népdalgyűjteményét. Karád Híresek a falu népdalai, ezeket megjelenteti az ön- kormányzat az ezredfordu­lóra. A Vikár László össze­állított gyűjtemény kiadá­sának költsége 1,2 millió forint. Ennek felét igé­nyelte az önkormányzat — tudtuk meg Kovács József jegyzőtől. A 300 ezer forint támogatást a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztéri­uma adja, a hiányzó részt a község költségvetéséből fedezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom