Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-25 / 224. szám

Özvegyének, kislányának csupán fillérokmaradtak Kuyzdlowski eszet vesztette a nyeremény felvételét követően. Méregdrága Lamborghinija 47 millió forintnyi márkába került. Egyre többet nézett a pohár fenekére. Halálra dorbézolta magát Lelket es pénzét veszítette a német lottómilliárdos Lothar 10 éves kislánya talán hamar elfelejti az utóbbi évek meg­próbálta­tásait f % m sí Csak a megtett és kihúzott számok voltak mások, különben szinte fillérre annyit nyert öt évvel ez­előtt a német „Lotto-Lothar”, mint most a magyar öttalálatos gazdája. A különbség annyi, hogy Lothar Kuzydlowski egy évvel idősebb bátyjával, Peterrel osztozkodott a csillagászati összegen: fejenként majd négymillió márka ütötte a marku­kat. A brúder vett magának és családjának egy szép és kényelmes házat, meg egy elegáns BMW-t, a maradék milliókat pedig betette a bankba. Lotto-Lothar viszont nem bírt ellenállni a gazdagságnak: úgy hullatta a bankókat, mint késő ősszel leveleiket a fák. Az még csak hagyján, hogy szórta a pénzt - legtöbbször hiábavaló­ságokra de bele is halt a hatal­mas gazdagságba. Palackból kortyolta a vodkát, hozzá kísé­rőként literszám a sört. Lottó­nyereménye előtt munkanélküli volt, időnként teherautót veze­tett, meg szőnyeget fektetett. Aztán megfogta áz Isten lábát. „Mostantól éljük vilá­gunkat!” - kurjantotta, meg sem hallotta ifjú fele­sége csitító szavait, és nem látta meg kislánya szemében az értetlen csodálkozást sem. Kuzydlowski, mihelyt meg­tudta, hogy sokszoros mil­liomos lett, elkezdte döngetni a mellét, fűnek-fának dicseke­dett a gazdagságával. Mint aki eszét veszítette, nem bírt vele a családja. Méregdrága, hófe­hér Lamborghinit vásárolt ma­gának, amely (átszámítva) po­tom 47 millió forintba került. - Megígérte nekünk, hogy vesz családi házat nagy kert­tel, a lányunknak kutyát, pó- nit, és együtt elmegyünk nya­ralni... - sóhajt áz ifjú özvegy. Lotto-Lothar ugyanis meg­halt: belehalt a vagyonába, a dorbézolásba, a tivornyákba, az ivásba, kicsapongásba, du­hajkodásba. Egyetlen ígéretet teljesített csupán: elvitte csa­ládját a Kanári-szigetekre, de abban sem volt köszönet. Mindvégig részeg volt. Aztán már csak egyedül járta a vilá­got, azazhogy mégsem egye­dül: a pénzére éhes nőcikkel. És fizetett, vásárolt, amit csak megkívántak, a pénz nem szá­mított. Ötvenedik születés­napját egy ócska kocsmában ünnepelte, mégis 4,7 millió fo­rintot dobott ki az ablakon! Ötvenhárom esztendősen érte a halál: kilyukadt a gyom­ra, irdatlan kínok között le­helte ki a lelkét. Előtte azon­ban még minden vagyonát, pénzét feslett életű alkalmi barátnőjére, mint kizárólagos örökösére íratta. A felesége alig tudta kimenteni belőle a kislányukat, meg az őt megil­lető köteles részt. A töredékét a milliárdos nyere ménynek... A fiatal özvegy 41 éves csupán, s 10 éves kislányával egy lerobbant, kályhafűtéses lakásban él havi 900 márka özve­gyi nyugdíjból és 250 márka családi pótlék­ból. És bár képte­len megbocsáta­ni eszét s becsü­letét a pénz mi­att elveszített Lotto-Lotharnak, naponta visz friss vi­rágot a sírjára. „A fér­jem volt, a kislányom apja...” - mondja mint egy mentegetőzve. Kulcsár László Még mindig nem jelentkezett a magyar nyertes Egy országnyi ember ábrándozott arról, hogy megnyeri a lot­tón az öttalálatos szelvény után járó egymilliárd 45 millió fo­rintot. A kimutatások szerint a rekordnyeremény mindenki fantáziáját megmozgatta. Aztán kiderült, egyetlen szerencsés markát üti a milliárdos vagyon. Most meg mintha nem kelle­ne, vagy nem lenne fontos neki a pénz, nem jelentkezik érte. A Szerencsejáték Rt. szóvivője, Bajzák Judit kérdé­sünkre megerősítette: a több mint egymilliárdos vagyon gazdája még mindig nem jelentkezett, hogy felvegye nyereményét. Ismeretes az is, hogy a korábbi évek ta­pasztalatain okulva fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be az Rt.-nél. A nyertessel mindössze hárman találkoznak majd, olyanok, akik nemzetbiztonsági átvilá­gításon estek át. Talán ezért is láthatott napvilágot az a szóbeszéd, hogy a nyertes már felvette a kapcsolatot a Szerencsejáték Rt.-vel, de az említett biztonsági előírá­sok miatt később hozzák nyilvánosságra: elvitte-e a nye­reményt vagy sem.- Én csak annyit tudok mondani, nem jelentkezett az il­lető, vagy illetők, a pletykákkal pedig nem foglalkozunk. Amennyiben a nyertes nem kerül elő a sorsolástól számí­tott kilencven napon belül, az egymilliárdot visszaforgat­juk a nyereményalapba - hallottuk Bajzák Judittól. Idén már egyszer megtörtént, hogy a szerencsés foga­dó nem vette fel azt a 137 millió forintot, ami a nyeremé­nye lett volna a kihúzott öt találata alapján. Ebből azösz- szegből finanszírozta a Szerencsejáték Rt. a „Minden napra egymilliót” akciót. Ha most is hasonlóképpen ten­nének, 1045 napig osztogathatnák a milliókat a kisor­solt fogadóknak. Vélhetően ugyanennyien lehetnének egyik napról a másikra ha nem is milliárdosok, „csak” milliomosok. (szegedi) UTAZZON A NYARBA! LAST MINUTE 1 hét/Ft-tól 2 hét/Ft-tól szeptember 30. MALLORCA 44 900 69900 október 3. KRÉTA 44 900 59900 október 4. TUNÉZIA 49 900 64900 október 7. MALLORCA 49 900 69900 október 10. KRÉTA 46 900 61900 október 11, TUNÉZIA 59900 74900 október 14. MALLORCA 49900 október 17 KRÉTA 44900 október 21. TUNÉZIA 49900 59900 október 24. EGYIPTOM 69900 89900 Repülővel közvetlenül Budapestről KRÉTA Október 3., 10.. 17. vasárnap 1 hét/fő/Ft-tól 2 hét/fö/Ft-tól Üst Minute 44 900 Ft Oasis* regle« * 2000 Ft 49 900 Ft Scaleta Be«« **• de luxe (FP) 68 900 Ft Attiina Palace***** (FP) 89 900 Ft TUNÉZIA Október 4., 11.. 21., 28. 1 hét/fó Üst Minute 49 900 Ft »*** (reggeli) 58900 Ft ilár 10000 (Egyágyas felár 3 ) Ft) Samara*** de luxé (FP) 69900 Ft 59 900 Ft 64 900 Ft 89 900 Ft 159 900 Ft 17 nap/fő 64900 Ft 79900 Ft 99900 Ft Üdüljön kényelmesen félpanziós szállodá­ban, medencével és közel a tengerparthoz MALLORCA Santa Ana**' KRÉTA Gortyna*** TUNÉZIA NourJustiwa*** 1 hét/Ft-tól 79900 64900 69900 2 hét/Ft-tói 129900 88 900 94 900 Ha novemberben vagy a téli időszakban szeretne üdülni, nagyon ked­vező ajánlataink vannak, ha most foglalja le útját. CSOPORTOS NYARALÁS Ha több mint 10 fő szeretne együtt üdülni, speciális ajánlatokat tudunk biztosítani. Áraink tartalmazzák'a repülőjegyet, a szállást, a transzfert és a magyar nyelvű idegenvezetést. Rendeljen ingyenes katalógust! 312-2513 (éjjel-nappal hívható) £canlíolida^|Slt Utazási Iroda Kft. Scan Hollday Utazási Iroda Kft 1061 Budapest Jókai tér 6. Tét; 332-3129, 332-5107 nyitva; H-P 9-18 éráig, Sz 10-14 óráig e-mail: scanhollday@scanhollday.hu Partnerek; VI., Lázár u. 18. Tel: 331-7793, Vili., Üllői út 24. Tel.: 317- 1710, IX., Ferenc krt 22. Tel.; 2168281, XIV., Egressy út 17-21. TeL: 221-8532, V., Ferenciek tere 3. Tel.: 2678275. 25 éves közgazdász - találkozó 1999 1999. október 2-án jubileumi találkozóra hívjuk a Budapes­ti (volt Marx Károly) Közgaz­daság-tudományi Egyetem 25 évvel ezelőtt végzett közgaz­dászait, volt diáktársainkat és tanárainkat. Várjuk az 1970-1974-es, és az 1970-75-ös, illetve az 1969-74-es évfolyam volt hallgatóit és azokat is, akijt 1970-ben ve­lünk kezdték az egyetemet, de bármi okból nem velünk vé­geztek. Szívesen látjuk továb­bá „az évfolyam barátait” is. A rendezvényhez megnyer­tük az egyetem vezetésének támogatását. A program keretében lehető­ség lesz a régi baráti kapcsola­tok újjáélesztésére, meglévő szakmai kapcsolatok ápolásá­ra, és újak kialakítására is. A TERVEZETT PROGRAM: 14.00 Csoporttalálkozók 16.00 A rektor köszönti a volt közgázosokat, majd különböző szakmai fórumok (pl. volt közgázos újságírók és politikusok fóru­ma, közgáz a '70-es évek elején és az ezredfordulón, szülők-gyerme- kek fóruma) következnek. 19.00 BULI (tánc, műsorok stb. a Sláger Rádió közreműködésével). Jelentkezni lehet: • Címekkel, címlistákkal és részvételi szándékkal Litavecz Mihály: tel.: 488-5700/1785, 425-4765; 425-1511; fax: 488-5706, e-mail: hathazip@axels.hu Bor Irén BKE Vezetési és Szervezési Tanszék (a BKE-n tanuló gyermekek adataival) tel.: 218-8040; e-mail: ibor@zeus.bke.hu A rendezvényre összeállított címlistát minden résztvevő megkapja. Kér­jük, jelezd, ha adataid közzétételéhez korlátozottan járulsz hozzá. • Minden egyéb vállalással és további információért fordulj a szervezőbi­zottság tagjaihoz: Bayer József tel.: 356-7375 Bor Irén tel.: 218-8040 Gábor Éva tel.: 263-6886 Kapcsos Károly tel.: 265-1186 Berács József tel.: 217-1853 Demcsák Mária tel.: 322-9986 Hatházi Péter tel.: 212-5239 Walkó György tel.: 457-1239 Szervezőbizottság

Next

/
Oldalképek
Tartalom