Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-21 / 220. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. szeptember 21., kedd Belpolitika 11 Szegény lottónyertes Modernizálják a közgyógyellátást A tervek szerint októberben kerül a kormány elé a társadalombiztosítás új gyógyszerár-támogatási rendszerének tervezete, amelyen belül a közgyógyellátás reformjáról a mai napig vita folyik a szakemberek között. A rászorulók térítésmentes patikaszerellátásával a jövőben várhatóan egy szociális különbizottság foglalkozik majd. Dr. Szabó Sándor gyógyszer- ügyi miniszteri biztos a Ferenczy Europressnek elmondta, hogy a közgyógyellátással kapcsolatosan alapvetően két változatról kell mihamarabb döntésre jutni. Az egyik megoldási javaslat a már meglévő, csaknem 600 tételből álló közgyógyellátási lista modernizálása. Ennek keretében minden betegségre legalább két gyógyszert vennének fel a listára. Természetesen az így összeállított választékot rendszeresen frissítenék, amennyiben jobb hatású és olcsóbb készítményekkel bővül a gyártói kínálat. A másik verzió szerint a köz- gyógyellátottak mind az 5600, Magyarországon kapható, törzskönyvezett gyógyszerből térítésmentesen részesülnének, de nem korlátlan mértékben. A miniszteri biztos szerint ez a megoldás szakmailag és etikailag is orvosolná azt a kifogást, amely szerint a köz- gyógyellátottak kezelésében csak korlátozott gyógyszerválaszték áll rendelkezésre. Az egy-egy köz-gyógyellátottra jutó keretet a kezelőorvos javaslata alapján a helyi önkormányzatok határoznák meg. Valamennyi közgyógyellá- tott-nak saját elektronikus gyógyszerpénztárcája lenne, amely a telefonkártyához ha- spnlítana, és folyamatosan feltölthető lenne. Magyarországon évente áüagosan 18 ezer forintot költ egy beteg gyógyszerekre, ezért a miniszteri biztos szerint átlagosan 20 ezer forint kellene egy-egy elektronikus pénztárca feltöltésére. Kivételt képeznének természetesen azok, akiknek az állapota ennél magasabb összeget indokol. Szakértői vélemények szerint egymilliárd forintból megoldható a települési önkormányzatoknál az ehhez szükséges számítógépes fejlesztés, valamint a padkákban nélkülözheteüen elektronikus leolvasók felszerelése. A külföldi tapasztalatok alapján a rendszer bevezetése 10 százalékos megtakarítást eredményezne. Ez azt jelenti, hogy a közgyógyógyellátásra fordított 10 milliárd forintból a bevezetés költségei egy év alatt megtérülnének. (Németh) Változik-e a Szent Korona jogállása? A 2000. év tiszteletére változzon meg az Alkotmány neve, szerkezete, és preambulumában emlékezzen meg a Szent Koronáról, mint a magyar államiság egykori jelképéről - javasolja az igazságügyi tárca. A parlamenti pártok képviselői eltérően vélekednek arról, hogy az ezredforduló közeledtével csupán formai változtatásokat hajtsanak-e végre az 1949-es megszavazása óta agyonfoltozott alaptörvényen, vagy folytassák az évek óta tartó alkotmányozási folyamatot. A pszichiáter szerint egészségi állapot és vérmérséklet kérdése, hogy a több mint egymilliárdos lottófőnyeremény boldog birtokosa hogyan éli túl az őt ért nagy szerencsét. Egy biztos: teljes biztonságban ezután sosem lehet. Budapest A felhőtlen örömtől az elsá- padáson és a vérnyomás- emelkedésen át az infarktusig igen széles a hirtelen jött pozitív stressz kiváltotta tünetek skálája - tudtuk meg Csizmadia Mariann pszichiátertől, aki néhány éve pár százezer forintnyi Totónyereményéről hírt szerezve maga is megtapasztalta a szerencse mellékhatásait. Csak erős szívdobogást érzett, meg a pénzt leszámoló hölgy utálatát. Másoknak alaposan megemelkedhet a vércukorszint- jük, hiszen az izgalom mobilizálja a szervezetben az adrenalint. Az eleve valamilyen szervi betegségben szenvedő emberek esetében tragédiával is végződhet a kezdeti öröm: a szívbetegeknél olyan hatást vált ki a hatalmas stressz, mintha megkergették volna őket.- Feltételezve, hogy a múlt héten kihúzott öttalálatos szelvény tulajdonosa átlagos anyagi helyzetű, egészséges, s legalább közepes intelligenciájú ember - mondta CsizNem lehet koalíciós vita tárgya a köztársasági elnöki jelölés esetében a Fidesz egyetértési joga - közölte dr. Mátrai Márta, a Fidesz frakcióigazgatója hétfőn, a Magyar Hírlap aznapi cikkére reagálva. Budapest A napilap arról írt, hogy a Fidesz és a kisgazdapárt némileg eltérően értelmezi a koalíciós szerződés azon pontját, amely szerint az államfő jelölésekor a nagyobbik koalíciós A kormány egy-két héten belül dönt arról, hogy lesz-e részleges, szűkkörű közkegyelem a 2000. év alkalmából vagy sem. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter hangsúlyozta: a kabinet döntéséig csak saját álláspontjáról beszélhet. Mint madia szinte biztos, hogy az új milliárdos nagyon riadt. A fokozatosan dúsgazdaggá vált egyénnel szemben ő még nem szerezhetett rutint ekkora összeg forgatásában, nemigen tudhatja például, hogy hol lesz biztos helyen a pénze. Tipikus reakció ilyenkor a kapkodás és a költekezés, még ha visszaüt is, hiszen a féltve őrzött titok így köny- nyebben kiderül. Kölcsönt kérők, zsarolók jelenhetnek meg, sőt a potenciális gyermekrablóktól is tartani kell. A pszichiáter úgy véli: a titokzatos személlyel kapcsolatba kerülő Szerencsejáték Rt tehet a legtöbbet e káros következmények megelőzése érdekében. Befektetési jó tanáccsal láthatja el a nyertest, s lelkére kötheti azt is, hogy néhány milliónál többet nem ajánlatos hazavinnie. A pszichiáter tapasztalatai szerint a gyász és általában a rossz hír egy idő után feldolgozható, az efféle stressz azonban nem, mert a töméntelen pénzzel folyamatosan foglalkozni kell. Gondot okozhat a közeli hozzátartozók esetleges támogatása, vagy hogy az összeg bizonyos hányadát karitatív szervezeteknek illene adományozni. Sokan rettenetesen irigylik azt a bizonyos személyt. Igaz, olykor megjegyzik: feleannyi pénzzel könnyebben boldogulnának. (Takács) pártnak egyetértési joga van.- Amikor a két fél a koalíciós szerződést megfogalmazta, akaratuk a konszenzus megteremtésére irányult - hangsúlyozta Mátrai Márta. Hozzátette: a szerződés alapján a köztársasági elnököt az FKGP jelöli, és ha a jelölt személye a Fidesznek nem megfelelő, akkor a nagyobbik párt nem gyakorolja egyetértési jogát.- Ebben az esetben teljesen egyértelmű, hogy a kisgazdák új jelöltet állítanak - mondta a frakcióigazgató. elmondta: eljárási kegyelmet el tud képzelni, de azt nem, hogy aki ma börtönben van, az közkegyelem útján szabaduljon. Az eljárási kegyelem csak a gondatlanságból elkövetett, vagy igen kis súlyú bűncselekményekre vonatkozhatna. Bár az Alkotmány megváltoztatásáról tartott múlt heti hat- párti tanácskozáson a MIÉP mellett a Fidesz sem képviseltette magát, a házelnök sietett kijelenteni: a kormányzó párt támogatja az Igazságügyi Minisztérium (IM) javaslatát, vagyis a millenniumi alkotmánymódosító javaslatot, amely szerint a jelenlegi rövid pre- ambulumot felváltaná egy, a történelmi múltat taglaló beA Seuso-kincsek eredetét kutató perben az említett államok azt kívánták bizonyítani, hogy az ezüsttárgyak az ő területükről kerülhettek lord Northampton birtokába. Az angol arisztokratához eredetileg libanoni kiviteli engedéllyel jutottak a felbecsülhetetlen értékek, ám a tárgyalás előtt Libanon képviselője visz- szavonta keresetét. A tárgyak magyar származását alátámasztani kívánó szakértői csoport egyik tagja, Nagy Mihály régész meg van vezető. Ezen túl a szabadság- jogokat tartalmazó XII. fejezetet előbbre sorolnák, jelezve ezzel is: a Magyar Köztársaság tiszteletben tartja az emberi jogokat. A Fidesz ugyancsak támogatja a Szent Korona jogállásáról szóló elképzelést. E témában Dávid Ibolya igazságügyminiszter javaslata mellett ismert Torgyán József már benyújtott törvényjavaslata is. győződve arról, hogy a műkincslelet csak a Dunántúlról kerülhetett elő. Mint mondta, ezt a meggyőződését azonban hitelt érdemlően kellene bizonyítania, ám a bizonyítékok sorából számos láncszem hiányzik. Legelőször is nem tudni ki, mikor, és milyen körülmények között találta meg a Seuso-kincseket, és azok hogyan kerülhettek ki az országból. A kincs létezéséről a magyar hatóságok csak akkor szereztek tudomást, amikor a tárgyakat a Kormányzati elképzelések szerint a Nemzeti Múzeumban őrzött Szent Korona, valamint a koronázási ékszerek (palást, jogar, országalma) méltó helye az Országházban lenne, s felállítanák a régebben ismert koronaőrség intézményét is. A szabad demokraták visz- szautasítják a szerintük csupán formai változtatásokat tartalmazó alaptörvény-módosítást, ám az évek óta zajló alkotmányozási folyamat eredményeképpen megváltoztatandó Alkotmány-szöveg egységbe foglalásával egyetérte- nének. Az SZDSZ nevében nyilatkozó Hack Péter azonban a kormánypártok és ellenzék között fennálló feszült lord árverésre kívánta bocsátani. Ekkor, hogy a tárgyak eredete tisztázódjék, értesítették a római birodalom területén létrejött 29 ország külképviseleteit, és azt tudakolták, hogy nyilvántartásba vett gyűjteményeikből nem hiányoznak-e a tárgyak. Kiderült, hogy noha a leletet titokban tartották, egy magyar régész mégis tudott a kincsekről, és erről szóló tanulmányát évekkel korábban publikálta is. Van egy elvarratlan, felderítetlen bűnügyi szála is az eseményeknek. E szerint egy Polgárdiban élő kiskatona találta volna meg a kincseket, akit rejtélyes körülmények között felakasztva találtak egy olyan borospincében, amely akár a Seuso-kincsekhelyzetben nem lát esélyt a kétharmados törvény megváltoztatására. A MSZP nem veti el a Szent Korona preambulumbeli megemlítését, ám azt igen, hogy az egykori monarchia szimbólumát most mint a mai magyar államiság, az alkotmányos rend szimbólumaként üdvözöljük. A hatpárti egyeztetést követően az igazságügyi tárca képviselője nem árulta el, vajon a minisztériumban fontolgatják-e az eredeti elképzelés módosítását. Arról Hende Csaba politikai államtitkár hétfőn sem tudott nyilatkozni, mi lenne a tárca következő lépése. Horváth Magdolna lelőhelye is lehet. A kincseket ugyanis égy akkora rézüstben ásták el mintegy másfélezer évvel ezelőtt, amekkora lyukat ebben a pincében később felfedeztek. Az üstön és a pincében talált földminta egyezik, és vannak szemtanúk, akik vallják: látták, sőt kézbe is vették ezeket az ezüsttárgyakat. A régész további bizonyítékokat is fel tud sorakoztatni amellett, hogy a Seuso nevű, előkelő római úr tárgyai hazai földből származnak. Az egyik tálon olvasható Pelso felirat a Balaton ókori neve, és a régészek szerint a tárgyaknak védelmet biztosító nagyméretű rézüst is csak ezen a földrajzi területen volt használatos. Horváth Magdolna Nincs koalíciós vita Lesz-e közkegyelem... Seuso-kincsek - tulajdonos nélkül A műkincspiac 1990 elején szerzett tudomást a Seuso- kincsleletről. Egy angol lord ekkor szerette volna árverésre bocsátani a bizonytalan eredetű ötvösremekeket. Libanon és Horvátország mellett Magyarország is bejelentette igényét a 14 ezüsttárgyat tartalmazó régészeti leletre, ám az 1993-ban lezajlott eljárás során meggyőző bizonyítékok híján az amerikai bíróság nem talált jogos tulajdonost. Visszaszámlálás Hírek Mi történik 2000-ben? A kis- és középvállalkozók számára a dátumváltási probléma sorsdöntő lehet, ugyanakkor nekik van a legkevesebb eszközük, a legkisebb felkészültségük ahhoz, hogy az évszámkeze- léssel időben és érdemben foglalkozzanak. Ezért adott ki számukra a kormánybiztosi hivatal tájékoztató füzetet és CD-s javítóprogramot Az évszázadváltáskor az év utolsó két számjegye 00 lesz. Azok a számítógépek és szoftverek, am elyek nincsenek erre felkészítve, 1900- ként is kezelhetik az adatot. Miért jelent ez gondot, hiszen elégondolhatjuk vagy írhatjuk a 20-at? Nos - mutat rá a tájékoztató füzet - ez a logika nem működik. Először is: az 1900. év nem volt szökőév, míg 2000 az; ez nagyon sok helyen gondot okozhat február 29.' kezelése miatt. Emellett míg a századkezdet első napja hétfő volt, 2000 első napja szombatra esik. Munkaügyi, beléptető és ügyelet-nyilvántartó rendszereknek ez ugyebár nem mindegy. A 00-val végbemenő műveletekben a dátummezők a 99 alá kerülnek, ezáltal megváltozik a sorrend: 00, 97, 98, 99. Az időtartam-számítások is okozhatnak meglepetéseket. Ha például valakinek a korát úgy számolják, hogy az adott évből kivonják a születési évet, egy 1988-ban született gyermek 1999-ben 11 éves (99-88=11), de 2000- ben ugyanez a gyermek már 88 a számítógép szerint (00-88= -88). Hasonló probléma adódhat a kamatszámításnál is. A felkészítetlen számítógépek és mikrochipek órája január 1-jével helytelen adatokat kezd majd adni. A normál dátum helyett furcsa kombinációk jelenhetnek meg, például 1980. január 1. vagy 1980. január 4. Elég belegondolni, hogy milyen kavarodáshoz vezethet ez akár telefonszámláról, akár nyugdíjról van szó. A vállalkozóknak és tanintézeteknek szóló tájékoztató természetesen nemcsak jelzi a problémákat, hanem megoldásokat is javasol. A legegyszerűbb természetesen a gépek és a programok újra cserélése. Ha a vállalkozás jogtiszta szoftverrel rendelkezik, verziófrissítésre van szükség. Sokak számára viszont a javítás kínálkozik a legkedvezőbbnek. Hogy melyik milyen előnnyel és veszéllyel jár, azt az évszámkezelési kormánybiztosság tanácsadója feltünteti. A füzet és a CD a kamaráknál és az évszámkezelési kormánybiztosságon szerezhető be (tel.: 444-3587). (kr) Elnökök találkozója Orbán Viktor miniszterelnök és Surányi György, a jegybank elnöke a keddi kormányülésen mindenképpen találkoznak, s nem kizárt, hogy aznap négyszemközti megbeszélésre is sor kerül - nyilatkozta hétfőn Borókai Gábor kormányszóvivő. Bírálnak az önkormányzatok A hét önkormányzati szövetség elutasítja a kormánynak azt a javaslatát, hogy jövőre 15-ről 5 százalékra csökkentsék a személyi jövedelemadónak az önkormányzatoknál maradó részét - nyilatkozta hétfőn Demszky Gábor budapesti főpolgármester, aki szerint a terv a tanácsrendszer újjáélesztéséhez vezetne. Járai Zsigmond véleménye szerint összességében nemhogy csökkenne, hanem a terv szerint az inflációt meghaladó mértékben, 8,2 százalékkal növekszik az önkormányzatok jövő évi állami támogatása. Visszahívták Paszternákot A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja hétfőn visszahívta a foglalkoztatási bizottságból Paszternák László képviselőt, szakszervezeti vezetőt - jelentette be Kovács László pártelnök. A képviselőcsoport etikai bizottsága szerint Paszternák etikai vétséget követett el, amikor részt vett a balatonlellei szakszervezeti üdülő privatizálásában. A szocialista frakció hétfői ülésén Sándor László képviselő, szakszervezeti vezető közölte: lemond a foglalkoztatási bizottság elnöki posztjáról, ha a képviselőcsoport visszahívja Paszternák Lászlót a bizottságból.