Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-15 / 215. szám
1999. szeptember 15., szerda Róma-hegy megszépül Megszépül a Rippl-Rónai emlékmúzeum kertje. A munkához millenniumi pályázaton nyertek pénzt. Kozári Miklósné, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának gazdasági igazgató- helyettese elmondta: a felújítás előtt korabeli fotókat tanulmányoztak, s ennek alapján készült el a terv. Ebből kiderült, hogy milyen lehetett akkoriban a róma-hegyi ház környéke. A múzeum 800 ezer forintot nyert a millenniumi pályázaton, s ebből teszik rendbe a kertet. Kivágják a veszélyes, a látványt zavaró fákat, a munkával egy vállalkozót bíztak meg. A felújítást még ebben az évben befejezik. Az elnyert összeg egyébként nem fedezi a teljes kiadást, ezért jövőre újabb pályázatokat nyújtanak be. A munkálatok ellenére a múzeum továbbra is fogadja a látogatókat. K. R. Túrázó kodályosok A Kodály Zoltán ének-zene általános iskola csaknem hétszáz diákja vett részt tegnap a bányai kiránduláson. Számos érdekes program színesítette az első őszi túrát. Tucatnyi autóbusszal érkeztek Bányára. A legkisebbek, akik először jártak erdei akadályversenyen, célba dobásban, mocsárjárásban, róka- és elefántkeresésben jeleskedtek. A nagyobbak ügyességi próbáin felelevenedtek a népi-, valamint a század eleji iskolai szokások. Néhány osztály terményképeivel is elkápráztatta a szervezőket. A városi gyerekeknek a szabadtéri játékok, a lovastanya, jelentette a legnagyobb élményt. Sokan most láttak először pónilovat, gólyát, erdei állatokat. K. G. Igazol a matrica Ellenőrző körutat szervezett a Kisosz. Kaposváron több mint 50 üzletet keresnek fel. — A vállalkozó legalább 10-12 hatósággal áll kapcsolatban, s emiatt több mint 100 előírást k# betartani — mondta tegnap Kertész Rezső, a Kisosz megyei társelnöke. A kereskedőket, vendéglátósokat rendszeresen ellenőrzik, s ahol hiányosságot találnak, több tízezer forintos büntetéssel számolhatnak. A szervezet elhatározta: személyesen minél több tagot felkeresnek és a legfontosabb jogszabály változásról tájékoztatót tartanak. Úgy tűnik, eredményes volt a kezdeményezés. Kaposváron eddig több mint negyven üzletbe jutottak el, tegnap hármat vettek szemügyre. Kedvező, hogy eddig sehol nem találtak súlyos szabálytalanságot. A boltokon pedig matrica igazolja, hogy a tulajdonos a szervezet tagja. H. M. SOMOGYI HÍRLAP Kaposvár X Hálózatot építenek Javában tart a Benedek Elek utcai szennyvízhálózat kiépítése. A munkát várhatóan október végéig befejezik. A 670 méternyi területen 62 ingatlant kötnek a szennyvíz- hálózatra. A „választóvonal” az 52/B jelű ház. Most addig készül el a hálózat, amiről egyébként még az elmúlt ön- kormányzati ciklusban született döntés. Az utca másik felében nem jött össze a 75 százalékos lakossági támogatás. A 40 ezer forintos közműfejlesztési hozzájárulást számos környékbeli nem tudta vállalni. Bors Sándor a Benedek Elek utca végén lakik. Fontosnak tartotta a beruházást, ám az alacsony nyugdíjból nem tellett a bekötéssel kapcsolatos kiadásokra. A váratlan költségektől félt Baumann Károly né is. A 71 éves asszony szerint az építkezés végén akár a kétszeresére nőhet a kiadás, s erre nincs kellő tartalék. Fejes Lajos a Benedek Elek utca elején lakik, tegnap épp a házuk A Benedek Elek utcai építkezésen 14-en dolgoznak előtt dolgoztak. A nyugdíjas férfi örült az építkezésnek, s mint mondta, a beruházás nyomán komfortosabb lesz a környék. Pintér Károly, a választókerület önkormányzati képviselője kérdésünkre tegnap elFOTÓ: TÖRÖK ANETT mondta: a szennyvízcsatorna megépítéséről még az elmúlt önkormányzati ciklusban döntöttek, így most csak ezen a területen dolgoznak. Ha később lesz elegendő pénz, tovább akarják folytatni a munkát. H.M. Csendháborítókra panaszkodtak Csendháborítás miatt az idei évben eddig csaknem 160 bejelentést kapott az önkormányzat. A szabálysértési osztályon 920 bejelentést tartanak nyilván. Sokan panaszkodtak a csendháborítókra: tavaly 427, az idén 160 jelzést kaptak. Tévhit, hogy a zajongókra csak este tíz óra után lehet panaszkodni. Eljárást indíthatnak az ellen is, aki napközben zavarja a másik nyugalmát. S akkor is, ha közterületen vagy családi házas környéken keltenek feleslegesen zajt. — Sokan éjszaka dolgoznak, s csak nappal tudnak pihenni — mondta Kovács Zoltán, a szabálysértési osztály munkatársa. Mindenkinek szüksége van a nyugodt pihenésre, s ezért fontos, hogy betartsák a legfontosabb előírásokat. A bejelentéseket kivizsgálják, s rövid időn belül intézkednek. A lakótelepeken gyakran gondot okoznak a kora hajnalban nyitó boltok és pékségek. Amikor átveszik a friss árut, gyakran ajtócsapkodásra, motorzúgársa ébrednek az ott lakók. Sz. S 5 HÍREK Kigyulladt a tároló Két füstölő szeméttároló keltett riadalmat tegnap hajnalban. A ' Szondi utcában gyulladt ki, a tüzet vélhetően eldobott cigaretta okozta. A kaposvári tűzoltókat riasztották a helyszínre. (hm) Átkelőt festenek Tovább tart a belváros felújítása. Tegnap a Kossuth téri, illetve a Zárda utcai gyalogátkelő közelében festették a közúti jelzéseket. A munkát várhatóan a jövő héten fejezik be. (hm) Biztos biztosíték-piac A KVGY csaknem 15 európai országba exportál. Az idén augusztusig mintegy 1,7 milliárd forint árbevételt könyveltek el. (hm) PROGRAMAJÁNLÓ Vándorkiállítás A Magyar Rendőrmúzeum — tárnáméra — vándorkiállítása nyílik ma kilenc órakor a helyőrségi művelődési otthonban. A kiállítást dr. Kustra József rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány és dr. Gulyás István múzeumigazgató nyitja meg. A tárlat szeptember 24-ig várja az érdeklődőket. Ma 17 órakor a püspöki székház nagytermében Keresztény értékek az oktatásban címmel Farkas István, a kecskeméti Piarista Gimnázium tanára tart előadást. Moziműsorok C7IVÁBVÁNY6 órakor: JACKIE CHAN: AZ ELVESZETT ZSARU (am.) 8 órakor: AGYAMENT HARRY (am.) £ mmJ ISI co ISI co ISI O ISI co co ■ o az evezred utolso 1999. SZEPTEMBER 16-19. A KAPOSVÁRI VÁSÁRTÉR TERÜLETEN in AZ ORSZÁG ÖSSZES SÖRGYÁRA ÉS JELENTŐS IMPORTŐRÖK TÖBB, MINT 50 FAJTA SÖRBŐL VÁLASZTHAT PROGRAM INI £ CO Dreher Sörgyárak Rt. Dreher Pils Hofbräu Tuborg Arany Ászok Kanizsai Világos Killkenny Guinness Kőbányai Világos Borsodi Sörgyár Rt. Holsten Borsodi sör Borsodi Barna Spaten Stella Artoise Leffe Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. Kaiser Gösser Steffl Soproni Ászok Zipfer Amstel Sörgyárak Rt. Heineken Amstel Lager Talléros Pécsi Sörfőzde Rt. Gold Fassl Pécsi Szalon Pécsi Szalon Barna Gilde Intercooperation M&D Rt. Staropramen dark Staropramen láger Murphy red Carlsberg Liquid Gold Kft. Radeberger Wernesgrüner . Cervimp Kft. Coronita Foster's láger John Bull Pub. Skol Double Diamont John Bull Bitter Woodpecker Cider (almasör) Bois Prémium Kft. Warsteiner Bitburger Budweiser Erdinger Isenbeck Lauterbacher Pro-Bier Kft. Löwenbräu Pilsner Egger Löwenbräu Hefeweizen Beck's Giraf Classic Drink-Tech Kft. Paulaner Pils Paulaner Hefeweizen Paulaner Oktoberfest sör Szeptember 16. csütörtök 16.00 Nyitás 16.15 Fúvós koncert 17.30 „Miénk a színpad" 18.30 UNISEX 19.30 Kovács Kati 20.30 Budapest Dixieland Band 22.00 TŰZIJÁTÉK 22.15 Házibuli 02.00 Zárás Szeptember 17. péntek Somogy Rádió 6. születésnapja 11.00 Nyitás, térzene 16.00 „Lakodalmas Rock" délután Kadlőtt Karcsi „Sört Ide" műsora Kaczor Feri a Dóridéból 18.00 Divatbemutató 20.00 REMIX 21.30 BIKINI élő koncert 23.00 Somogy Rádió házibulija DJ. Kéry Jenővel 03.00 Zárás Belépő 200.- Ft, 10 év alatt ingvenes KISÍRÓ PROGRAMOK: V disc°uSiä ____ ^ °'N Szeptember 18. szombat 11.00 Nyitás, térzene 14.00 Bábovi Bábszínház 15.00 CSEPREGI ÉVA a Neotonból 16.30 Garden Party (Ex 0h Zone) 17.30 HAPPY GANG 18.30 PAYER ANDRÁS műsora 20.00 K0ZMIX 20.45 MANHATTAN 22.00 LÉZERSHOW 22.15 „Sörbörze" Disco 03.00 Zárás Szeptember 19. vasárnap 8-tól 12 óráig ingyenes 08.00 Nyitás, térzene 09.00 Pepsi délelőtt 13.00 IRIGY HÓNAUMIRIGY 14.00 Pozitív Együttes 14.50 BOHÓCPARÁDÉ 15.30 ALARM Együttes 16.20 STÍLUS DIVATSHOW 17.00 V-TECH 17.50 ORLANDO Bűvészshow 18.30 DUPLA KÁVÉ 20.00 LGT Emlékzenekar 22.00 Zárás I (festéklövészet) Csúszda Rodeó bika Szimulátor o co o 2 Ct m co o Q 5 co £ I' m* I' tíÍZIJATÉk Óriási vidámPark HvetettlénVeS° r KAPÓS TV HUNGUEST RT. shark print nyomda HM LOGISZTIKAI IGAZGATÓSÁG-ESRADIÓNIZZA-PIZZA SOMOGYI HÍRLAP $ 8 S V k 8 KAPOSVÁRI ÉTTERME PEUGEOT KAMPF