Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-01 / 203. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. szeptember 1., szerda Alpoktól Az Adriáig 15 i I Sikeres vásárban bíznak (Folytatás a 13. oldalról) Septe József, a nagybajomi Somogy Fémipari Kft ügyve­zető igazgatója: — Először ve­szünk részt, s kíváncsian vá­rom, hogy milyen lesz. Több üzleti tárgyalást terveztünk, megbeszélést akarunk foly­tatni a kis- és nagymegrende­lőkkel. Azt szeretném, ha ter­mékeinket minél több vevő megismerné. Molnár Tibor, az Opel Mol­nár Kft ügyvezető igazgatója: — A vásár alkalom a találko­zásra és az üzletkötésre. Az elmúlt időszakban számos ér­deklődő nézte meg a jármű­veket, s remélem, hogy az idén sem lesz másképp. Több személygépkocsit és az új egyterűt is elhozzuk. Francz Rezsőné, a Dráva-Tej Kft ügyvezető igazgatója: — Rendszeresen részt veszünk a szakmai találkozókon, így a mostani Alpok-Adrián is. ízelí­tőt adunk hagyományos ter­mékeinkből és az újdonságok­ból. A vásárlókkal közvetlen kapcsolatban állunk, ami fo­lyamatosan hasznosítható. Csanálosi Gábor, a Pannon Pan Rt marketing igazgatója: — A régió legjelentősebb kiál­lításán ott leszünk, s az új ter­mékcsaládot is kiállítjuk. Be­mutatóhelyünk is megújul, az eddigitől eltérő lesz a megje­lenés. Reméljük, hogy ered­ményes lesz a mostani nem­zetközi vásár. Guzmics László, a Kapos Autó Kft ügyvezető igazgató­ja: — A vásár haszna kettős. A helyszínen üzletet lehet köt­ni, az elmúlt évben is több autót adtunk el így. S az is hasznos, ha később keresik fel a márkakereskedést. Úgy gondolom, hogy a kiállítás hozadéka tartósan is mérhe­tő, az ezzel kapcsolatos ta­pasztalat kedvező. Agrármarketing Centrum „A marketing koncepció. A koncepciók arra valók, hogy a tegnapot elfelejtessék és a holnapot megoldják. ” (Kasimir M. Magyar nyomán) A. földművelésügyi miniszter 1996. júniusában megalapította az Agrármarketing Centrum Közhasznú Társaságot, melynek feladata a magyar agrártermékek értékesítésének támogatása, az élelmiszerek kül- és belpiaci helyzetének javítása a közösségi marketing eszközök alkalmazásával. A Társaság feladatai: ' T]7 A közösségi marketing elemek alkalmazásával a magyar agrártermékek kül-és belpiaci értékesítésének támogatása. / A magyar élelmiszergazdaságban a korszerű kereskedelmi módszerek terjf sztése, a marketingszemlélet megerősítése. N7 ‘ Az ország agrárkínálatának formálása. '. A magyar áruk exportképességének emelése, az országimázs folyamatos javítása. A termelők, kiemelten a kis és közepes méretű gazdálkodók, valamint a feldolgozók és a forgalmazók piaci munkájának segítése, versenyképességük növelése. A térségfejlesztési, regionális marketing-programok támogatása. Az állami támogatások hatékonyabb felhasználásának erősítése. közösségi marketing alkalmazott eszközei: Piackutatás. Piaci információs rendszerek (adatbázis) kialakítása. Kiadványok, prospektusok készítése, terjesztése. Kiállítások, vásárok szervezése belföldön és külföldön. Áruházi napok, magyar árubemutatók rendezése. Üzletember-találkozók. PR-akciók. Oktatás. Termékprogramok. "Kiváló Magyar Élelmiszer" védjegy bevezetése. E A piaci alapon-szerveződő gazdaságokban, ahol az agrárszféra fontos szerepet játszik, több évtizede céljaikban azonos, de különböző jogi formákban működő non-profit közösségi marketingszervezetek látják eteredményesen a piacépítés, a kereskedelemfejlesztés, valamint a belső piacvédelem feladatait. |7r Az élelmiszerek piacának globalizálódása miatt a magyar mező- és élelmiszergazdaság Is egyre jobban igényli ezt a fajta szolgáltatást. Azt Eu-jraz való csatlakozás megkívánja a nemzetközi éxporttánipgatásokat helyettesítő WTO-konform eszközrendszeft, ^közösségi marketing szervezetet és tevékenységet.^. A Társaság együttműködő partnerei: A kereskedelem-fejlesztésben érftitdt minisztériumok és intézmények Terméktanácsok Kamarák .\ 7 "• Szakmai szövetségek Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Külföldi társszervezetek Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Magyar Közösségi Agrármarketing Centrum (AMC) Közhasznú Társaság Ügyvezető igazgató: Bercsényi László g 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11. Postacím: 1355 Budapest, Postafiók 23. Telefon: 301-4118 Fax: 301-4654. Internet: www.amc.hu E-mail: amckht@elender.hu Regionális képviselet: Repkáné Eszterhai Ildikó irodavezető Dél-Dunántúli Regionális Iroda 7400 Kaposvár, Guba S. u. 40. Törzsvendég a Nafa Az Alpoktól az Adriáig kiállí­tás egyik leghűségesebb kiál­lítója a nagybajomi Nafa kft Albertus József igazgató úgy vé­li: a jelenlétük jelzi a cég piac- képességét. Ezért nem enged­hetik meg maguknak a hiány­zást. Idén is újdonsággal jön­nek: a tölgyfából készült, igé­nyes piacot célzó nyílászárói­kat Kaposváron mutatják be a nagyközönségnek. — Részt veszünk az üzletem­ber-találkozókon is — mondta Albertus József. — A tapasztala­taim szerint itt elsősorban be­szállítókra találhat rá az ember, manapság ugyanis mindenki inkább eladni akar. Remélem, mint minden évben, most is ta­lálunk vevőre is a vásárban. $ SUZUKI KAPOS AUTÓ Oj külső a szürke hétküznapokban! Tekintse meg Kin is a megújult SWIFTET! WAOON R*- 20% befizetéstől 72 havi hitel- közalkalmazotti kedvezmények- helyszíni ügyintézés- használt gépkocsi beszámítás- teljeskörű szerviz- karosszéria javítás, fényezés- alváz- és motorszám eredetvizsgálat A vásár ideje alatt megrendelt autókra árengedmény! $ SUZUKI A Ml AUTÓNK! © .......................... ■ .........—■ I smerje meg és próbálja ki a Suzuki egyterű autóját a Wagon R+-t KAPOS AUTÓ Kft. Kaposvár, Vár u. 16. Tel./fax: 82/312-826 # www.kozep.com/kapos_auto A VÁSÁR KIÁLLÍTÓI NÉVSORA Honoritas Építő- és Szerelőipari Szóig, és Kér Kft Szilárd burkolatú tér 6800 Hódmezővásár­hely, Szántó K. J. u. 10. (62) 242-040 Korró­zióálló, saválló anyagok forgalmazása DIN szab­vány szerint^ Hód Kvint Építő-, Szerelőipari és Kereskedel­mi Kft Szilárd burkolatú tér 6800 Hódmezővá­sárhely Szántó K. János u. 10. 62/242-040 Rozs­damentes anyagból gyártott: nyílászárók, hűtőaj­tók, mosogatók, konyhai felszerelések stb. Hungaléria 6723 Szeged Festmények Hungária Biztosító Rt Dél-Dunántúli Igazgató­ság A pavilon 7624 Pécs, Ferencesek u. 52. (72) 505-705 Hungárián Properties Kft C pavilon 7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 4/a. (72) 551-370 Mobil pezsgőfürdő - családi gyógyszanatórium az Ön fürdőruhájában Hungarofék Kft Szilárd burkolatú tér 3441 Me­zőkeresztes Ipartelep (49) 530-111 Tehergép­kocsi, kamion, busz fékdob-fékbetét gyártás-for­galmazás, Force gépkocsi tuning adalék Inox Trade Kft Szilárd burkolatú tér 3248 Mis­kolc, Pf. 699. (20) 9142-494 Isztria megye C pavilon Horvátország Crisplnilla C pavilon Telefon: 52/43-19-14 Ajándéktárgyak Elvis Glass C pavilon Balé Rovinjska 4. 52/82- 42-93 Laboratóriumi üvegedények Imela C pavilon 52/42-20-68 Házias jellegű szeszes italok Inker C pavilon Rasa M.V. Ilirika bb. 52/87-43- 52 Díszkerámiák ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelem­fejlesztési Kht C pavilon 7400 Kaposvár, Rá­kóczi tér 9-11. (82) 319-535 Befektetési és ke­reskedelemfejlesztési tanácsadás, szolgáltatás J&T Oppermann Kft Szilárd burkolatú tér 7400 Kaposvár, Vasvári u. 1. (82) 315-844 Jankovics István Szilárd burkolatú tér 8000 Székesfehérvár, Sarló u. 19. Fsz. 4. (30) 9298- 926 150 Ft-os egységárú könyvek és többféle íze­sítésű popcom. Jetwing Hungary Utazási Iroda C pavilon 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 5. (82) 410-635 Kanalas ésTársa Bt Szilárd burkolatú tér 1148 Budapest, Lengyel u. 15. (1) 2676-533 Kapos Autó Kft Szilárd burkolatú tér 7400 Ka­posvár, Vár u. 16. (82) 312-826 Kapos Épker Bt C pavilon 7400 Kaposvár, Fü­redi u. - Raktár u. sarok (82) 427-450 Építő­anyag kereskedelem, Onduüne tetőfedőanyag, Ta­tai cserép, Balaton-tégla márkakereskedés Balaton Tégla KfL C pavilon 8710 Balaton­szentgyörgy, 85/577-900 Unipor tégla és fö­démrendszer gyártása Onduline Kft C pavilon 1037 Budapest Bokor u. 9-11. 1/388-1225 Bitumines hullámlemez, zsindely, tetőfedő acéllemez Tatai Cserépipari Rt. C pavilon 2890 Tata, Faller Jenő u. 9. 34/487-962 Tetőcserép gyártás Tel Isover Hungária KfL C pavilon 8301 Tapol­ca, Pf. 163. 87/412-588 Hő- és hangszigetelő anyag gyártása Kapos járműgyártó és Javító Rt Szilárd burko­latú tér 7400 Kaposvár, Füredi u. 180. (82) 314-415 Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Rt Szilárd burkolatú tér 7400 Kaposvár, Füredi út 180. (82) 506-120 Kaposkábel Kft C pavilon 7400 Kaposvár, Sziltó u. 5. (82) 421-438 Kábeltelevíziós szol­gáltatás Kaposvár és Vidéke Belszervi Betegek Egye­sülete B pavilon Előtér 7400 Kaposvár, Nyár u. 54. (82) 319-726 Karitatív szervezet. Jelentkez­zen tagnak, hogy segíthessünk! Kaposvári Villamossági Gyár 7400 Kaposvár, Guba S. u. 38. Karrier Irodabútor Stúdió C pavilon 7400 Ka­posvár, Fő u. 45. Telefon: (82) 410-877 Falco- Sopron irodabútorok, forgó- és tárgyalószékek, kiegészítők Kávai Zoltán Szilárd burkolatú tér 6720 Sze­ged, Bolyai u. 24/a. (20) 3560-315 Kerámia Koprivnica-Krizevci megye C pavilon Horvátor­szág Horvát Gazdasági Kamara Megyei Kamarája Koprivnica C pavilon Koprivnica Josipa Vargavica 1/1. 48/62-28-16 Karas Kft. C pavilon Kozarevac Suhara 9. 48/89-52-20 Drótkötél és acéláruk gyártása Köprtvn Ica-Krlzevd Megyei Borászati és Kerté­szed Egyesület C pavilon Koprivnica Josipa Vargovica 1/1. 48/62-28-16 Borászat, kertészet Upa Méhész Egyesület C pavilon Koprivnica Dubovec 6. 48/67-13-86 Méhészeti termékek Niba Tours KfL C pavilon Koprivnica Hrvatske drzavnosti9. 48/62-21-53 Utazási iroda Podravsko Pietarstvo KfL C pavilon Legrad Trg Sv. Trojstva bb 48/83-50-21 Fonott bútorok és használati tárgyak készítése Uzorkomerc Kft. C pavilon Koprivnica Kresimirova71,Starigrad 48/6343-20 Háztartási papírtermékek gyártása Kordován Bt Szilárd burkolatú tér 1048 Bu­dapest „Kordován tér 1. 8/32. Telefon: (20) 9793-604 Bőrdíszmű Lady Ruházati Rt A pavilon 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 5/c. (82) 315-945 Női felsőruháza­ti termékek gyártása és értékesítése Lendvai Produkció Szilárd burkolatú tér 1086 Budapest, Déri Miksa u. 18. Lufi, sportkártyák stb. Lengyel Kereskedelmi Tanácsos Hivatala C pavilon 1143 Budapest, Stefánia út 65. (1 ) 2514-677 Információs stand, kereskedelmi infor­mációk lengyel cégekről Licht Gyula Szilárd burkolatú tér 9400 Sopron, Erdész u. 26. (99) 316-784 Kaktuszok és pozs­gások Lőrlncz Tibomé A pavilon Előtér 7400 Kapos­vár, Cukorgyár köz 2 fsz. 7/a. Természetgyógy­ászat - auranéző M&T Kft Szilárd burkolatú tér 7623 Pécs, Keszüi u. 48. Magyar Nemzet C pavilon 7100 Szekszárd (74) 412-122 Magyar Reklámszövetség Szilárd burkolatú tér 1074 Budapest, Dob u. 45. (1) 3220-640 Tájé­koztató és információ anyagok Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szerve­zete Füves terület 7400 Kaposvár, Szent Imre u.8. (82) 310-133 Matáv Rt A pavilon 7647 Pécs, Rákóczi u. 19. (72) 519-581 MÁV Rt személyszállítási osztálya, Pécs A pa­vilon 7623 Pécs Szabadság út 39. (72) 213-805 Különvonatok szervezése, együttes elhelyezés, csoportos utak szervezése, a legkedvezőbb utazá­si lehetőségek ajánlása (menetrendi információk, díjszabás) Kaposvár és környéke képviselete A pavilon 7400 Kaposvár, Csokonai u.8. 82/313-335 Medlflt 97 Kft A pavilon 9028 Győr, Banai u. 26. (96) 419-947 Egészséges alvás = Medifit Al­vásrendszerek, csúcsminőségű német gyapjú ágy- neműgamitúrák Megatherm Szerelvény Centrum A pavilon 7400 Kaposvár, Baross G. u. 14. (82) 314-722 Fűtés-, gáz-, szanitertechnikai berendezések, sze­relvények, csövek, szerszámok, kiegészítők MercatorRL C pavilon Szlovénia Ljubljana Emba Ljubljana C pavilon Szlovénia Eta Kamnik C pavilon Szlovénia Mkd Ljubljana G pavilon Szlovénia Pekama C pavilon Szlovénia Mile Katalin Szilárd burkolatú tér 2310 Szigetszentmiklós, Akácfa krt. 7/3. (24) 443­026 Divatáru Molecz Fény Kft A pavilon 1113 Budapest, Ka­rolina út 17. (1) 3852-212 7000 lámpatest, gyár­tás, kis- és nagykereskedelem, lakások, bankok, szállodák, éttermek megvilágítása Fényár Műszaki és Lámpabolt A pavilon 7400 Kaposvár, Zárda u. 12. 82/317-550 Lakások, bankok, szállodák, éttermek megvilágítása Mona Lisa Esküvői Ruhaszalon C pavilon 7400 Kaposvár, Szigetvári u. 15. (82) 318-003 Nád-Ker Rt Szilárd burkolatú tér 8711 Vörs, (85) 377-867 Nádtermékek gyártása, értékesíté­se Nafa Szövetkezet A pavilon 7561 Nagybajom, Kossuth u. 35. (82) 556-900 Nagy Gyuláné B pavilon 7400 Kaposvár, Ba­ross G.u.6. (82) 424-600 Népszabadság C pavilon 7621 Pécs, Nissan Kaposvár Kft Szilárd burkolatú tér 7400 Kaposvár, Füredi u. 180. Telefon: (82) 311-500 Nissan személy- és haszongépjármű ér­tékesítés és szerviz Obert Kft B pavilon 7400 Kaposvár, Bláthy Ot­tó u. 1/a. (82) 310-010 Cukrászati és sütőipari alapanyagok nagykereskedése Opel Molnár Kft Szilárd burkolatú tér 7400 Ka­posvár, Füredi u. 153. (82) 422-228 Opel sze­mély- és haszongépjárművek forgalmazása és szervize OTP Bank Rt Dél-Dunántúli régió A pavilon 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 2. (82) 500-100 P-96 Telemédia Kft C pavilon 7624 Pécs.Fogarasu. 11. (72) 311-688 Kommunikáci­ós tanácsadó iroda és kiadó Pannon Pan Rt B pavilon 7400 Kaposvár, Dombóvári u. 3. (82) 319-580 Pannonhír Rt C pavilon 7633 Pécs, Lázár u. 12. (72) 224-200 Hírlap nagy- és kiskereskede­lem, dohányértékesítés Pécsi Postaigazgatóság, Kaposvár JL Posta A pavilon 7401 Kaposvár, Bajcsy-Zs. U. 15. (82) 314-001 Várjuk szolgáltatásainkkal az alkalmi postán! Pék dísztermék kiállítás B pavilon 7400 Ka­posvár Horváth József B pavilon 7523 Kaposfő, Dó­zsa u. 18 Kovácsné H. Hajnalka/Pannon Pan RL B pavi­lon 7400 Kaposvár, Kenyérgyár u. Laczó Ferenc B pavilon 7400 Kaposvár- Toponár, Kemping u. 9. Pete János B pavilon 7400 Kaposvár Pipacs u. 47. Pintér Sándomé/Pannon Pan RL B pavilon 7400 Kaposvár, Kenyérgyár u. Réti András B pavilon 7122 Kakasd, Rákóczi u. 286/c.

Next

/
Oldalképek
Tartalom