Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-05 / 181. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. augusztus 5., csütörtök Sport 9 _____________Enduro ob-futam__________ E B-döntőre hangoltak Várpalota és környéke adott otthont a nyílt ma­gyar enduró-bajnokság 11. és 12. futamának, ame­lyen összesen 158-an — köztük a somogyi színeket képviselő kaposvári Zselic SC versenyzői — álltak rajthoz. VÁRPALOTA A kaposvári trió — Haraszti András (125 ccm-es Honda), Rapp Csaba (250 ccm-es Honda) és Tóth László (250 ccm-es Yamaha) — ezúttal is kitett magáért. Az első versenynapon a 125 ccm-es géposztályban Haraszti András mindenkit maga mögé utasított. A 250 ccm-es kategóriában Rapp Csaba — két osztrák motoros mögött — legjobb magyarként a harmadik helyet szerezte meg, míg klubtársa, Tóth László a tizedik helyen zárt. Az abszolút magyar értéke­lésben Csősz Lajos bizonyult a legjobbnak, míg Rapp a má­sodik, Haraszti a harmadik, Tóth L. pedig az ötödik lett; a csapatversenyt — a szoká­soknak megfelelően — a Zse­lic SC nyerte. Másnap a kisebb géposz­tályban Haraszti András meg­ismételte előző napi eredmé­nyét, azaz ismét elsőként ért célba. A 250-eseknél ezúttal Rapp Csabának a negyedik, Tóth Lászlónak pedig a nyol­cadik hely jutott. Az abszolút magyar sorrendben ezúttal Haraszti volt a leggyorsabb, Rapp a második, Tóth L. pe­dig az ötödik, míg a csapat- versenyben — akárcsak egy nappal korábban — most is a Zselic SC diadalmaskodott. A közeli napokban újabb nagy erőpróba vár a Zselic SC endurósaira; másfél hét múlva Szlovákiában rendezik meg az Európa-bajnokság döntőjét, ahol két kaposvári versenyzőért is szoríthatunk majd; a keleti régióból Rapp Csaba a harmadik, Tóth László pedig az ötödik helyen jutott be a fináléba. (Fenyő) ■ ■ r Rajtra várva A nagy érdeklődéssel várt hét végi labdarúgó­nyitány alkalmából — minden korábbinál nagyobb terjede­lemben és részletesebben — külön melléklettel jelentkezik la­punk. Ne feledje tehát: holnap a Somogyi Hírlapban „Rajtra várva” — a pontos őszi menetrendekkel, a csapatok teljes adatbankjaival és a kedvencek (színes) fotóival fotó: láng Ünnepelt Kaposfüred Két csapatunk továbbju­tott, egy pedig elbúcsúzott a Magyar Kupában; a III. csoportban az NB lll-as Kaposfüredi Vállalkozók SC veretlenül, míg a VII. csoportban a profi ligás Siófok FC esélyeshez mél­tóan 100 százalékos telje­sítménnyel jutott be a leg­jobb 32 közé; ugyanakkor a IV. csoportban az NB l-es Kaposvári Rákóczi FC ere­jéből egyetlen pontra sem futotta a három mérkőzé­sen... III. csoport: Kaposvári Rákóczi FC- Zalahús-Zalaegerszegi TE FC 0-1 (0-1) Kaposvár, Rákóczi-stadion, 350 néző. V.: Marcsók. Kaposvári Rákóczi FC: Házi (Balajcza) - Tamás, Deme, Meksz, Szabó M. — Köves, Tóth G., Bány, Tóth B. - Szintai, Piri. Edző: Bőzsöny János. Zalahús-Zalaegerszegi TE FC: Vlaszák (Nóta) — Ko- csárdi, Szabó I. Zs. (Filó), Ba­log - Bonchis, Szabó II. Zs., Csóka, Nagy, Gaál - Sebők, Arany (Szabó Cs.). Edző: Tomyi Barnabás. A hazaiak szempontjából immár tét nélküli kupamér­kőzésen elsősorban bajnoki formát várt a rajt előtti főpró­bán a maroknyi szurkoló­gárda, ám az első félórában ezt jobbára csak a vendég egerszegiektől láthatta. A profi ligában szereplő zalai gárda az itthon merőben szo­katlan agresszív letámadásos játékkal valósággal megbéní­totta a hazaiakat, akiknek még a két ékje is eleinte vé­dekezésre kényszerült. A 15. percben Arany szinte lehetet­len szögből lőtt gólja döntötte el a mérkőzés sorsát. Fél óra elteltével csökkent a vendé­gek agresszivitása, majd szü­net után már a többet mozgó hazaiak is bátrabban adogat­tak, s ekkor már a játék is ki­egyenlítettebbé vált. Piri ré­vén két nagy egyenlítési lehe­Deme és Köves időnként egymást segítve semlegesítette a vendég zalaiak csatárat fotó: lang Róbert tősége is volt a Rákóczinak; igaz, a zalai válaszokból is születhetett volna újabb gól. A somogyiak második félideji játéka már biztató volt a va­sárnapi csepeli rajt előtt. Gólszerző: Arany (a 15. percben). Jók: Meksz, Tóth G., Piri, il­letve Szabó II. Zs., Csóka, Arany. Jutási Róbert IV. csoport: Kaposfüredi Vállalkozók SC-Paksi Atomerőmű SE 3-0 (1-0) Kaposfüred, 400 néző. V.: Fi- lus. Kaposfüredi Vállalkozók SC: Vajda - Püspök, Szuh, Gál, Károlyi - Nógrádi, Faze­kas Zs. (Takács), Brunczvig - Czonev (Kovács G.), Lajtos (Fazekas P.), László. Edző: Márton József. Paksi Atomerőmű SE: Ma- usz - Magócs (Aradi), Wolf, Benedeczki, Debreczeni - Vo- lár, Majsai, Mészáros, Kiss (Osztermayer) — Varga, Fejes (Jávorka). Edző: Patkós Ist­ván. A tartalékosán felálló ka­posfüredi csapat nemcsak já­tékban, de lelkileg is felnőtt a feladathoz. Az NB Il-es Paksi Atomerőmű SE hiába játszott a mérkőzés nagy részében mezőnyfölényben, az erejé­ből csupán csak két kapufára futotta. Az NB III-as kaposfü­redi csapat a tavalyi szép baj­noki szereplését bearanyozta kitűnő kupaszereplésével, és sokak számára kellemes meg­lepetést okozva szerezte meg a csoportelsőséget; így a Ma­gyar Kupában legjobb 32 csa­pata között várhatja a folyta­tást. Gólszerzők: Lajtos 2 (a 15. percben 3 méteres fejesből és a 75. percben 16 méterről a kapunak háttal állva ollózva), Nógrádi (az 55. percben 3 méteres lövésből). Jók: A Kaposfüredi Vállal­kozók SC egész csapata, il­letve Mausz, Osztermayer, Jávorka. Kurucz János VII. csoport: PLC-Fót-Siófok FC 1-3 (0-1) Fót, 800 néző. V.: Drucskó. Siófok FC: Varga T. - Ju­hász (Szabadi), Bimbó, Ha- nák - Soós, Csoknay, Sallai, Kun (Kovács B.), Grósz (Per- ger) - Czakó, Pest K. Edző: Borbély László. A siófoki együttes „köte­lező” győzelmet aratott Fó- ton, s így pontveszteség nél­kül jutott be a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé. A siófoki gólszerzők: Czakó, Csoknay, Pest K. (Málics) Labdarúgó magyar kupa XVII. VIKÁR KUPA Győzött a Zselickislak Immár 17. alkalommal rendezték meg Hetesen a Vlkár Kupát; a hagyomá­nyos erőpróbát a Zselic­kislak nyerte, megelőzve a Somogyaszaló-Baumix és a Zselicszentpál csapatát. Hetes Kispályás labdarúgásban a hölgyeknél a Kaposhomok csapata (a legjobb kapus Las- kai Andrea, a gólkirály pedig Hermann Johanna), míg a férfiaknál a Somogyaszaló- Baumix együttese (a legjobb kapus Komondi Balázs, a gólkirály pedig Pósvai Attila) lett. A 11-es rúgóverseny so­rán Kovács Péter, illetve Her­mann Bernadett célzott a leg­jobban. Asztaliteniszben zse- lickislaki, lövészetben pedig zselicszentpáli siker szüle­tett; előbbi sportágban Hemel Csaba, utóbbiban pedig Král Károlyné volt a legeredmé­nyesebb. A strandröplabda­tornát a hetesi Halmos Máté, Deseő Csaba duó nyerte. Az egész napos programot tus­kóhajító és horgászcélbadobó verseny, valamint szellemi vetélkedő tette teljessé, (fg) Ifjúsági és uszonyos búvárúszó vb Vinkler Péter Tegnap megkezdődött Franciaország­ban, Strasbourgban az ifjúsági uszo­nyos és búvárúszó világbajnokság — méghozzá szenzációs magyar sikerrel. A VB nyitónapján Vinkler Péter, a Kapos­vári Középületkivitelező-Adorján SE ver­senyzője világbajnoki címet szerzett. Strasbourg Tegnap a világbajnokság nyitányán már bol­dogságban úszott a magyar tábor. A Kapos­vári Középületkivitelező-Adorján SE kiváló­sága, Vinkler Péter szenzációs versenyzéssel világbajnok lett az 1500 méteres uszonyos úszásban. Vinkler mögött egy másik magyar búvárúszó szerezte meg az ezüstérmet, s a leány 4x200-as váltó is elkönyvelhetett egy értékes negyedik helyezést. Ma a másik két kaposvári búvárúszó, Vilhelm Szilárd és Zsi- vicsár Viktor is — mindketten most vesznek részt először igazán rangos világversenyen — bemutatkozik. A nyitány tehát szenzációsra sikerült. Kí­váncsian várjuk a folytatást! * * * A lengyel nagyváros, Lódz a házigazdája az idei kadett szabadfogású (leány és fiú) bir­kózó-világbajnokságnak. A korosztályos VB- n két somogyi sportoló is szőnyegre lép: Sas­án Marianna (Mustang-Marcali VSZSE) az 52 kg-os, Varga Ildikó (Kaposvári Klíma-Vili Nehézatlétikai SE) pedig a 60 kg-os súlycso­portban próbál szerencsét. világbajnok! Az ifjúsági világbajnok kaposvári Vinkler Péter FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Ma kezdődik Rigában az ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság — szintén somogyi spor­tolókkal; a lett fővárosban a Kaposvári Épí­tők SC két kiválóságát, Bodor Olivért és Nagy Ervint szólítják majd rajthoz. (Fenyő) Terézvárosi Textiláruház Kaposváron a Somogy Áruház emeletén Irányi D. u. 2. • Tel.: 82/311-955 V. Tegye otthonosabbá lakását a TERÉZVÁROSI TEXTILÁRUHÁZ kínálatából! Akciós ajánlatunk:- ebédlő és összekötő szőnyegek- bútorszövetek- krepp anyagok- ágyneműk, asztalneműk 20% lenvászon nyomott mintával, továbbá ruházati méteráru 30% kedvezménnyel! Hozzánk érdemes betérni! Minden héten más akciós áruval várjuk kedves vásárlóinkat! (15479)

Next

/
Oldalképek
Tartalom