Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

10 ★ LABDARÚGÁS ★ 1999. augusztus 1. INDULHAT A BANZAI! 6. 7. 8. 10. A profik jövő heti rajtja előtt visszapillantunk, ezennel a holtszezon legemlékezetesebb tör­ténéseit elevenítjük fel. A szezon persze csak a nevében holt, hiszen itt a bizonyíték: a PNB- ben még nyáron sem áll meg az élet! Jövő pénteken rajtol a labdarúgó PNB Bácsi kérem, gozni? hol lehet itt dro­Délelőtt érkezett a hír, hogy a Sze­ged visszalép a PNB-től, tán meg is szűnik, ám néhány órával ké­sőbb elmúlt a veszély, jött a város tízmilliója. Megjött egy jugó befek­tető, aki hajnali háromkor tette la­pátra Ebedli Ferencet, mert az edző nyűgösködött az új szerze­mények játéka láttán. Vlak menesztése után Simon Ti­bort a Fradi vezetői az utánpótlás vezetésével hitegették, erre meg­kapta a serdülő négyet. Nem cso­da, hogy inkább a BVSC-felnőtthöz igazolt. Tatabányán a város és a klub ré­széről a pályahasználatért folyó meccsen kettős leléptetés tör­tént, hiszen a Lombard Csepelre költözik, így mindkét félnek ala­posan megcsappan a buksza­vastagsága. Váczi Zoltán egy edzésen Joker­ként mindkét csapatot^ erősítette-gyengítette, ám Aranyos csapattársl értetlensége okán mindf a tréning, mind Váczi an­gyalföldi karrierje befeje­ződött. ...visszaesése: a Bicskei-féle ma­gyar válogatott m^ccs nélkül is két helyett zúgott vissza a világrang­listán, így a 48. helyen álldogál. ...profija: Jenei Sándor újpesti focista, aki a jövőjét meghatáro­zó tárgyalásra elfoglaltságaira hi­vatkozva a kedves nejét küldte. ...mumusa: a Croatia Zagreb, amely két éve már kiütötte az MTK-t, s most újra megpróbál­kozik ezzel a BL-selejtezőjében. ...gyűjtése: a Fradi-szurkolók felesleges Telek-részvényjegy­zése, hiszen az FTC helyett a jó­val gazdagabb Dunakeszi egye­zett meg a Kassával. A szlová­kok amúgy kikötötték: Teleket a későbbiekben bárkinek elad­hatják, csak a Fradinak nem. Ja: mi lesz az összegyűjtött pénzzel? Bárányos árából „va­laki” lenyúlt 75 ezer dollárt. Komora Imre edző-klubigazgató (további titulusai nem férnek be) nem keresi sem a pénzt, sem a tettest. tQ707flin (wavCmIIII ...legkisebb kerete: 1. Diósgyőr (1 szerződte­tett játékos), 2. Újpest (5), 3. Szeged (9 em­berrel kezdett az MK meccsén) ...étvágygerjesztője: az ebédre váró Kis­pest-szurkolók újpes­ti közreműködéssel beszedett pofonjai a monori sörsátorban. ...tévécseréje: Horváth Péter ex váci labda­zsonglőr egyéni akciója, elrom­lott tévéjét a vá­ci klubteremből pótolta. ...üzlete: Szűcs Lajos kapuvédő a tavalyi Bundesliga-bajnok Kaiserslautern lelátójáról szerződött ingyen a Ferenc­városhoz. ...gólkirálya: Ko­vács Béla, aki a sió­foki „futballfesztivá- lon”, a torna összes gólját szerezve, az­az egy góllal lett a legeredménye­sebb játékos. ■á ..remény­kedése: mi­után Stadler Józsefet ki­Az oldalt írta és összeállította: Kun Zoltán, Szabó Tamás ...hülye- s é g e : Vincze Ot­tó pénz- feldo­bással döntött mannhei- mi szerző­déséről. engedték, újra hazai játszhat Akasztón. csapat A két éve MK- elődöntős, tavaly a másodosztályban vé­gig a feljutásért csatá­zó Salgótarján az NB l-ből az életben maradás érdekében két osztállyal lejjebb száműzte magát. Az újpesti focisták döntése, miszerint a Hunguest 300 mii Hója helyett egy háromfős „kon­zorcium” 150 milliós ajánlatát fo­gadták el. A debreceni csiki-csuki: fizet, nem fizet a Löki. Az MLSZ gazdálkodását vizsgáló Ernst and Young jelentés kiszi­várogtatása, illetve annak külön­böző értelmezése a Deutsch Ta­máshoz közel, illetve távol álló la­pokban. ...eltűnése-megkerülése: Ko­vács Attilát nyári szabadsága idején eltűntnek nyilvánították, aztán meglett. ...betlije: a jelentősen megerő­södött, tavaly Magyar Kupa­döntős Tatabányát simán kiej­tette a Dorog az MK-selej- tezőben, vagyis Kiprich játékos­edzői debütálása csúfos ku­darcba fulladt. ...igazolásai: 1. Helder (MTK), 2. Molnár B. (Espanyol), 3. Korolovszky (Real Madrid B-csapat) ...divatja: a pi­ros-kék Sowun- mi szőkére si- káltatta a haját a lengyelországi Vasas-vereség okán. Képünkön még az eredeti színösszeállítás­ban szerepel. Az 1. forduló párosítása PÉNTEK Kispest-Haladás (17 óra) SZOMBAT Tatabánya-Vác Debrecen-Dunaferr Diósgyor-Nyíregyháza (mind 17 óra) Újpest-MTK (17 vagy 19 óra) Szeged-Győr Ferencváros-Vasas Siófok-Gázszer (egyaránt 19 óra) VASÁRNAP Nagykanizsa-Zalaegerszeg (17 óra) ...pechje: Urbán Flóriáné, aki kifeje­zetten Ebedli miatt igazolt Szegedre, ám a mestert más­nap hajnalban ki­rúgták. ...csendje: Deutsch Tamásé, aki a nyáron futballügyekben nem nagyon hangoskodott, mi több, egykettedre minősítette eddigi munkáját. Jóllehet, a PNB aktuális, 1999/2000-es szezonja csak a következő víkenden kezdődik, ám lapunk már most eredményt hirdet. A VR-tabellán a tavalyi helyezés után a csapatnév és a tavalyi pontszám következik, majd jóslatunk. 1. MTK 83 pont Nyugati edző, Massaro és Proszinecski után végre egy valódi nyugati sztár, néhány hazai csillagocska, kell ennél több? A pálya azért falusi. _______ N YARALAS REPÜLŐVEL KÖZVETLENÜL BUDAPESTRŐL Last Minute 1 hét/Ft-tól 2 hét/Ft-tól Last Minute 1 hét/Ft-tól 2 hét/Ft-tól aug. 8. Kréta 59 900 74 900 aug. 19. Mallorca 69 900 89 900 aug. 9. Málta 69 900 89 900 aug. 22. Kréta 59 900 74 900 aug. 9. Tunézia 59 900 74 900 aug. 23. Málta 69 900 89 900 aug. 12. Mallorca 69 900 89 900 aug. 23. Tunézia aug. 26. Mallorca 59 900 69 900 74 900 89 900 aug. 15. Kréta 59 900 74 900 aug. 29. Kréta 59 900 74 900 aug. 16. Málta 69 900 89 900 aug. 30. Málta 69 900 89 900 aug. 16. Tunézia 59 900 74 900 aug. 30. Tunézia 59 900 74 900 1 Szuper ár Krétára vasárnapi, Tunéziába hétfői indulással. | Kréta augusztus 8., 15., 22., 29. 1 hét/fó 2 hét/fő Oasis Hotel* (reggeli+2000 Ft) 64900 Ft-tól 79 900Ft-tol Corali Beach** (FP, közvetlenül a tengerparton) 74900 Ft-tól 94900Ft-tól Gortyna* * * (FP, légkondicionált szobák) 89900 Ft-tól 114 900 Ft-tól Athina Palace***** (FP) 109900 Ft-tól 199 900 Ft-tól Tunézia augusztus 9., 16., 23., 30. 1 hét/fő 2 hét/fő Resident« El Kantaoui* * * 74 900 Ft-tól 94 900 Ft-tól Samara*** de luxe (FP) ,, 99900Ft-tól 149 900 Ft-tól Orient Palace***** (FP) 118900 Ft-tól 199900 Ft-tól Áraink tartalmazzák a repülőjegyet, a szál­lást, a transzfert és a magyar nyelvű idegen- vezetést. Csoportos nyaralás Ha több mint 10 fő sze­retne együtt üdülni szeptemberben, októ­berben vagy a téli idő­szak alatt, speciális ajánlatokat tudunk biz­tosítani. &canHol ida^f^Jlt Utazási Iroda Kft. Scan Holiday Utazási Iroda Kft. 1061 Budapest, Jókai tér 6. Tel.: 332- 3129, 332-5107 nyitva: H-P 9-19 óráig, Sz 10414 óráig e-mail: scanholiday@scanholiday.hu Partnerek: VI. Andrássy út 1. Tel.: 267-4243, Vili. Üllői út 24. Tel.: 317-1710, IX. Ferenc krt 22. lei.: 216-6281, XIV. Egressy út 17-21. Tel.: 221-8532 Rendeljen ingyenes katalógust! 312-2513 (éjjel-nappal hívható) VR-tipp: tuti 1. hely 2. FTC 64 pont 1 Csak akkor nyerhet, ha az MLSZ-alapszabály l.§-sa előírja: bajnok csak a Ferencváros lehet. VR-tipp: 2-4. hely 3. Újpest 63 pont Mivel csak fél pénz - 300 helyett „csak” 150 millió - ér­kezett, az ősz biztos, a tavasz kétséges. ________ VR­tipp: 5-8. hely 4. Győr 59 pont Alaposan meggyengült, így az MTK-tól most várhatóan nem húsz, hanem négy-öt forduló után fog leszakadni. VR-tipp: 6-10. hely 5. Dunaferr 42 pont Ha vesz még egy Nótát, kiesik. Máskülönben dobogó- esélyes. VR-tipp: 3-6. hely 6. Vasas 55 pont Rossz előjel: a csapat az Intertotóban szenvedett egy ideig, márpedig ez többnyire a hazai szereplés rovásá­ra megy. Ebben a silány mezőnyben persze így is a job- bak közé tartozik. VR-tipp: 2-5. hely 7. ZTE 53 pont A zalaiak az új Tomyi-sikerkorszakban bízhatnak, meg a Molnárért kapott milliókban. VR-tipp: 5-8. hely 8. Diósgyőr 51 pont Pénz semmi, csapat épphogy: kábé mint tavasszal. VR-tipp: 12-18. hely 9. Debrecen 49 pont Dombi vágtázó elhúzott Frankfurtba, llea az MTK-ba, nincs már Sira és Csehi Zoltán sem: ki fog itt gólt lőni? VR-tipp: 5-8. hely 10. Vác 49 pont A tavalyi szürke szereplés Csank nélkül is garantált. VR-tipp: 8-12. hely 11. Gázszer 44 pont A legendásan hontalan csapat abban bízik, hogy a Vi­deoton kiesése miatt Fehérváron is szeretni fogják. Hát nem fogják. VR-tipp: 10-14. hely 12. Kispest 42 pont Komora Imre klubigazgató-edző önmagában is garan- cia a zűrös szezonra. VR-tipp: 8-12. hely 13. Nyírség 39 pont Elég lesz-e a bennmaradásra Öze edző kabalasapkája? VR-tipp: 13-18. hely 14. Haladás 36 pont Vincze Géza edző a Fradit egyszer már majdnem kiej­tette. Szombathelyen erre nem szívesen gondolnak. VR-tipp: 12-16. hely 15. Siófok 30 pont Tavaly megúszta a csapat (köszönet a Vasasnak), idén is esélyes erre. VR-tipp: 12-16. hely ÚJONCOK Tatabanya Kiprich (Kipu) a kispadról is rugdalja a gólokat, ám a csepeli viszonyokat még szokni kell. ____________ VR-tipp: 10-14. hely Nagykanizsa Ahol csak az a lényeg, hogy a nyitányon verjék meg a Zetét. A többi nem számít. VR-tipp: 12-18. hely Szeged Momentán nem tudni, Nagylaki nagyfőnök mikor éb­reszti fel Strausz edzőt. Kérdés: ő mikor ébred fel? VR-tipp: 14-18. hely mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom