Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-03 / 179. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP Krónika 1999. augusztus 3., kedd Napi húszezer képeslap A képeslap is segít megörökíteni a legfontosabb emlékeket Naponta mintegy húsz­ezer képeslapot választa­nak ki, írnak meg és ad­nak postára Észak-So- mogyban a turisták. Rajtuk kívül tízezren vállal­koznak naponta arra, hogy hosszabb mondandóval, le­vélben üdvözöljék a hozzá­tartozóikat. — A posta a szezonban szakemberekkel erősítette meg a szolgálatot és a koráb­binál hosszabb ideig tartunk nyitva — tudtuk meg Horváth FOTÓ: HORVÁTH MÓNIKA Lászlótól, a siófoki főposta vezetőjétől. Emellett több új szolgáltatást kínálnak a nya­ralóknak. Rövid ideje napfo­gyatkozást bemutató bélye­get is árulnak, illetve Omega- koncertre árulnak jegyeket. C. A. Híres házak felemás sorsa Kalendárium Ma augusztus 3-a, kedd van „A művész is számít, mialatt álmodik, s a tudós is álmodik, mi­alatt számít.” (Ignatus) Névnapjukon köszöntjük Hermina nevű olvasóinkat. A nap ma: 5.25 órakor kél, és 20.25 órakor nyugszik. A hold ma: 23.27 órakor kél, és 11.51 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Kedd. Köznap. - Napi igék: Kát.: Szám 12,1-13. Mt 15,1- 2.10-14. Ref.: 4Móz 14. Mt 21,28-32. Ev.: Péld 8,12-21. Mt 9,14-17. Őrt.: lKor 15,29-38. Mt 21,23-27. - Hermina. Germán eredetű név, jel.: Erminhez, az erő istenségéhez tartozó. Védőszent: Szent Hermina frank kolostoralapító (+ 710). Virága: dália. - Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szentéletű Izsák, Dalmát és Fauszt atyák. (Őrt.: Szent István római püspök, vértanú és szentéletű Antóniosz novgorodi csodatevő.) Mai évfordulóink 45 éve hunyt el Sidonie-Gabrielle Colette francia írónő. Amikor si­kerei csúcsán a francia irodalom királynőjeként uralkodott, az élet­útját nem ismerők talán el sem hitték, hogy egy kis faluból került a Palais Royalba. Élete húszévesen vett fordulatot, amikor felesé­gül ment egy akkoriban népszerű íróhoz, aki futószalagon gyártot­ta erotikus regényeit, s hamar bevonta ifjú asszonyát is az érzéki történetek kitalálásában. Mivel pedig maga Colette is érzéki terem­tés volt, könyveihez nem annyira fantáziájára, mint inkább bátor­ságra volt szükség. De ennek sem volt híján, amikor például elvált első férjétől, táncosnőnek állt, és gazdag személyes tapasztalatok­kal vértezte fel magát következő eroükus műveihez. Könyveinek főhősei is félvilági hölgyek, rosszlányok, leghíresebb műve, a Gigi arról szól, hogy egy lányt kurtizánnak nevelnek a nővérei, s köny­ve később színpadon, filmen, musicalnek feldolgozva is meghódí­totta a közönséget. Boldog születésnapot Ma 55 éves Geiger György trombitaművész. Egész fiatalon, húsz­évesen már az Állami Operaház első trombitása volt, majd a Rádi­ózenekarba került, s bár manapság is fellép velük, 1975-ben saját zenekart alapított, a Modern Rézfúvós Együttest. Több lemeze is megjelent, például a Játszom a trombitával, valamint a Reneszánsz és barokk trombitaszólók. Kortárs zenedarabokat is előad, sok ze­neszerző komponált egyenesen az ő számára trombitaversenyt. Hangszerének igazi virtuóza, s tanít a Zeneművészeti Főiskolán. A helyszínen hagyta a lopott holmit Sokat markolt a betörő Két lakásbetörés is történt a hét végén Barcson, s a lopott holmi egy részét mindkét esetben a helyszí­nen felejtette a betörő. Barcs Két lakást is kifosztottak a hét végén Barcson. A Rákóczi ut­cai házba a kerten át jutott be a betörő, és ékszert, műszaki cikkeket csomagolt össze több mint félmillió forint értékben. A 420 ezer forint értékű ék­szert el is vitte, de a százezer forintot érő műszaki cikkeket becsomagolva a helyszínen hagyta. - Nem kizárt, hogy egyszerűen ottfelejtette a Lottóeredmények Ötös lottó Telitalálatos szelvény nem volt, a4-esek 1 millió 191 ezer 022, a 3-asok 10 ezer 892, a 2- esejc 602 forintot érnek. Joker telitalálatos szelvény nem volt. Hatos lottó Telitalálatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos nem volt, az 5-ösökre 265 ezer 176, a 4-esekre 4329, a 3 -asokra 650 forintot fizetnek. — Értesítjük tisztelt fogyasz­tóinkat, hogy 1999. augusztus 5-én, 9.00-12.00 óráig áramszü­net lesz Hedrehely község terü­letén. (15156) — A King a Ford Tamás Au­tósiskola nyári utolsó intenzív tanfolyama aug. 16-án kezdő­dik. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422- 130. (15202) zsákmányt, persze valószí­nűbb, hogy megzavarhatták, vagy úgy döntött: nem akar gyanússá válni az utcán a nagy csomaggal — mondta dr. Kiss Elemér barcsi rendőrka­pitány. A Kossuth utcai lakásbetörés elkövetője hasonlóan járt el. Százezer forint értékű ékszer­rel távozott, azonban a többi összegyűjtött holmit - szin­tén százezres tétel — az udva­ron hagyta. A két esetben nem csak ez a hasonló, hanem a módszer is, s ebből arra következtet a rendőrség, hogy ugyanaz a tettese mindkét betörésnek. N. L. Lassan befejeződik Nagyatá­di Szabó István egykori lakó­házának félújítása. A meg­szépült épületre büszkék a csokonyavisontaiak, ám ak­kor lennének igazán elége­dettek, ha a Xántus-házzál is büszkélkedhetnének. CSOKONYAVISONTA Nagyatádi Szabó István egyko­ri házának is megvan a maga kálváriája, hiszen a kisgazda- párt somogyi születésű alapí­tójáról sokáig nem illet beszél­Ágoston-rendi remeték közép­kori kolostorának és templo­mának falait tárták fel a régé­szek Pécsett, a történelmi bel­várost kikerülő útépítéshez kapcsolódó ásatás során. Kár­rá, és egyre romlott az épület állaga. Az idén aztán a kisgaz­dák hozzáfogtak a felújításá­hoz. Napokig csak a romokat takarították. Ma ismét megszé­pülve áll az épület. Nagyatádi Szabó István halálának 75. év­fordulójára felavathatják. Csík László polgármester emlékeztet arra, hogy Cso- konyavisontának van egy másik híres szülöttje is, a néprajzkuta­tó utazó Xáritus János. (Maga Xántusnak írta a nevét, csak utódai feledték el az ékezetet.) A család egykori háza ma is áll, pád Gábor, a Janus Pannonius Múzeum régészeti osztályának vezetője elmondta: az egykori pécsi Ágoston-rendi perjelség Tettye patak mentén fellelt ma­radványai valószínűleg a rend Eső után tolvajok Az elmúlt időszak esőzé­sek jót tettek a halgazda­ságoknak. És jót tettek a tolvajoknak Is. A lezúduló áradat a völgyzáró gáttal rendelkező tavak né­melyikénél elsodorta a gátat. A Balatoni Halgazdaság Rt buzsáki telepén nem volt ilyen gond, mégis egy vagon haluk bánta a viharos időjá­rást. - A ponty 22-24 fokos vízben szembefordul a fo­lyással - mondta Varga Lász­ló a tógazdaság igazgatója. - Amikor a vízkivételi művel nem rendelkező tónál átfolyt a víz, a halakat felvitte egész Somogyvárig. Néhány öregla­ki és lengyeltóti lakos pedig kapott az alkalmon és szét- hordta az árokból. (Szélesi) s ennek is egyre romlik az álla­ga. Az önkormányzat nem so­kat tehet, mert a ház magántu­lajdon, a gazdája viszont nem tud rá, költeni, mert védett az épület. Viszont azt mondja: ha a műemlékvédelem helyreállítja, akkor hozzájárul, hogy abban Xántus-emlékházat alakítsanak ki. A polgármester segítségre vár. Méghozzá mielőbbire, mert 2000. július 1-jén szeret­nék megtartani csokonyavison- tán a Xántus-leszármazottak találkozóját. Nagy Jenő utókorra maradt legértékesebb emlékei közé sorolhatók. Az épületek elhelyezkedésére ed­dig csak korabeli utalásokból következtettek a régészek, sej­téseik most váltak bizonysággá. Tarka sorok Orvosnál — Mondja, hány féldecit iszik meg naponta? — Legalább ötöt. — Maga szerencsétlen. Nem fél ajtói, hogy tönkremegy? — Nem, doktor úr. Majdnem mindig más fizet. Balaton Zoli: Nekem a Balatonban mindenütt leér a lába? Peti: Nem hiszem. Zoli: De! Csak a fejem nem lóg ki mindenütt! Megértő A férj horgászni indul. A fe­lesége utána szól: — Ha még mindig olyan drá­ga a pisztráng, nyugodtan hozhatsz pontyot is. Láthatatlan A bolond kötelet húz maga után. Egyszer csak odamegy a rendőrhöz, és megkérdezi: — Nem látta a láthatatlan embert? — Nem. — Ha véletlenül erre jönne, mondja meg neki, hogy meg­találtam a kutyáját. Gyöngysor Két színésznő ül a művész­páholyban az egyik színda­rab premierjén. — Nézd — mondja az egyik a színpadon libegő főszereplő­re mutatva —, milyen gyö­nyörű három gyöngysor — Nem három az, csak egy — legyint a másik. — A másik két sor csak ránc Viagra Két idősebb úr beszélget: —Tényleg olyan csodálatos az a Viagra? Te mit tapasztal­ták — Nincs tapasztalatom. Ed­dig sem csaltam meg a fele­ségemet, ezután sem fogom. Kizárólag az ő kedvéért, pe­dig igazán nem érné meg szedni... Megnyugodott Hónapok óra azon törtem a fejemet, hol lehet esténként a feleségem. — És mire jutottál? — Tegnap este rendes idő­ben mentem haza. Hát nem otthon volt. Ki az? — Te, ki az a Hasfelmetsző Jack? — Mit tudom én?! Biztosan valami sebész Kastélymentő tájképfestők Drávát festeni és kastélyt menteni jöttek össze a má­sodik nemzetközi babócsai alkotótábor tagjai. A telep tegnap nyitott az egykori kastély-iskolában. Babócsa Horvátországi és dél-somo­gyi képzőművészek részvé­telével nemzetközi alkotótá­bor kezdődött tegnap Babócsán. A húsz vendégal­kotó az egy hetes táborozás során végig járja és megörö­kíti a Dráva-vidék legszebb részeit: a basakertet, a Rinya- partot, a fokozottan védett Götz- és Erzsébet szigeteket. A Babócsáért Egyesület a második alkalommal rendezi meg a művésztábort, amely­nek létrehozását sokan támogatták. Zomboriné Gaál Borbála, az egyesület elnöke elmondta: a környékbeli al­kotók mellett a horvátországi Vrbovec-ről is érkeztek a tá­borba, s horvát és német fes­tők is bekapcsolódnak a munkába. Az egykori kas­tély-iskolában rendeztek be képzőművészeti műhelyt, s a zárókiállítást is itt nyitják meg vasárnap a héten elké­szült képekből. — Az alkotó­tábor egyúttal kastélymenté­si akció is — mondta Zomboriné Az alkotók támo­gatják az épület rendbe­hozását és helyi hasznosítá­sát, éppen ezért képeikből aukciót tartunk az egykori kastély-iskola javára alakít­ható lenne. N. L. AZ EGYSZERŰTŐL A LUXUSIG Cardó vásár a Somogy DOMUS Áruházban MINDEN CARDÓ EGÉSZSÉG CENTERES*- ÜLŐGARNITÚRA, KANAPÉ, MATRAC 15-20% ENGEDMÉNNYEL MEGVÁSÁROLHATÓ, MEGRENDELHETŐ. * AZ EGÉSZSÉG CENTER AZ EGÉSZ TEST SZÁMÁRA BIZTOSÍTJA A HELYES ALÁTÁMASZTÁST! DOMUS AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZLÁNCA. TÖBBFÉLE HITELLEHETŐSÉG KÖZÜL VÁLASZTHAT ÁRUHÁZUNKBAN. Kaposvár, Bethlen tér 1. Telefon: 82/311-933 Agoston-rendi kolostorromok O/j VT TJJTfT \ P Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ kJ UlVl L/vJ 11 niM\Li/\r FERENC, KURUCZ FERENC, VARGA ÓTTÓ. - Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644. Fax: (82)312-315. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: MAJNIK MIKLÓS. Telefon:(82)311-506, fax (82)313-949. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A ter­jesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a Budapest Bank Rt kaposvári, balatonboglári és marcali fiókjánál, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a balatonszárszói, a barcsi, a csurgói, az igali, a karádi, a kéthelyi, a nagyatádi, a nagybajomi és a nagyberki takarékszövetkezetnél, a Postabank Rt siófoki és kaposvári fiókjánál, az Erste Bank Rt és Konzumbank Rt kaposvári fiókjainál folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési dl] 1999-ben 1 hónapra 825 Ft, negyedévre 2475 Ft, félévre 4950 Ft, egy évre 9900 Ft. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tar­tozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom