Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-23 / 195. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. augusztus 23., hétfő Sport 9 SOMOGYI HIRLA P-Kvpa teniszverseny Acsék ismételtek A Somogyi Hírlap Kupa amatőr teniszverseny első győztese tegnap már dél­előtt fogadhatta a gratu­lációkat. Balatonboglár A negyven év feletti hölgyek mezőnyében lényegében nem született meglepetés. A tavalyi címvédő siófoki Ács Nán- domé, érvényt szerezve a pa­pírformának biztosan nyert idén is. Az aranyat a balaton- boglári Berkes Pálné 6:2, 6:0 arányú győzelmével érdemelte ki. A 3-ik hely a bogiári Ölti Juditnak jutott. — Alaposan felkészültem, csaknem minden esete teni­szeztem a verseny előtt. Kér­tem a családomat, hogy ma­radjanak otthon, nem jó látni miként izgulnak értem, mert az átragad rám is. Szót fogad­tak és lám a „kabala” ismét be­jött— mondta szinte egy- szuszra a boldog győztes. Am nem csak Ácsnénak ácsoltak dobogót idén is. A 45 év feletti férfiaknál Ács Zoltán vágya is teljesült. Személyében a másik jelen levő tavalyi címvédő védte meg elsőségét. A kapos­vári teniszező a balatonsze- mesi Nemes Sándort verte a döntőben 6:0, 6:1 arányban. A két harmadik helyen Futács Károly (Balatonboglár) és H. Nagy Ferenc (Tata) osztozott. Idő közben a negyven alatti hölgyek is befejezték. A győ­zelmet a kaposvári Tátimé Bődy Tímeáé lett a Marcaliból érkező Várfalviné Laczó Tí­mea és a hazai pálya előnyét kamatoztató bogiári Paszér Viktória előtt. A 45 év alatti férfi mezőnyben lapzártánkig csak a két harmadik hely sorsa dőlt el a budapesti Keszthelyi Soma és a német André Vez- laff javára. Ugyancsak lap­zárta után, esti villanyfény­ben fejezték be a férfi páro­sok versenyét. Ebben a me­zőnyben dőlt meg vasárnap a „kor-csúcs”. A szombaton egyéniben szereplő és kieső hatvan éves német verseny­zőt alaposan lepipálta a bu­Harmadik a Pini Harmadik helyezést szer­zett, a szlovákiai felkészü­lési férfi röplabdatornán a Plni Kaposvár SE NB I ext­raligás csapata. Hummene A nyolc gárdát felvonultató mezőnyben a Pini Kaposvár SE NB I extraligás együttese A Somogyi Hírlap Kupáért teniszeztek Balatonbogláron fotó: török anett dapesti dr. Halmos Imre. A TF volt tanszékvezető tanára a maga hatvannyolc évével fiata­los lendülettel ütötte a labdát. Amikor megtudta, hogy a nyolc közé jutásért kik lesznek az ellenfeleik, hirtelenjében nem is tudta, hogy nevessen-e, avagy bosszankodjon. Párjá­val, az ötvenegy éves bogiári Varga Kálmánnal ugyanis száztizenkilenc évet tudhattak maguk mögött, míg ellenfeleik ennek alig több, mint a negye­dét, hisz a pesti ellenfelek ket­ten együtt mindössze har­minchárom évesnek vallhatták magukat. Nem véletlenül szü­letett a javaslat, hogy az elkö­vetkezendő években célsze­rűbb lenne a párosoknál is fi­gyelembe venni a múló éveket. * * * Nemzetközi ifjúsági világrang­lista pontszerző tenisz verseny kezdődik ma Balatonbogláron. A tóparti városban negyedszer sorra kerülő esemény először folyik a Garrone kupáért. Ma és holnap még csak a selejte­zőkre kerül sor, ám aztán megkezdődik a „nagyüzem”. A Balatonboglári TC rendezé­sében lebonyolítandó rangos sportesemény mintegy száz résztvevőt vonz a világ minden tájáról. A rendezvény jelentő­ségéről, lebonyolításáról rész­letesebben holnapi lapunkban közlünk tájékoztatót. Jutási Róbert tegnap a bronzéremért lépett pályára a szlovák „B” váloga­tott ellen. A találkozón Deme­ter György vezetőedző együt­tese sima 3-0-ás győzelmet aratott — a Prohászkával és Vavrekkel felálló — elfáradó szlovákok felett. A torna dön­tőjében a Matador Puchov 3-1-re verte a lengyel Kedzi- erzint. (Kun) ______________________________Labdarúgó nb iii - dráva-csoport _____________ E lőször nyert a Nagyberki Nagyberki KVSE-Tihany 2-0 (1-0) Nagyberki, 300 néző. V.: Czakó. Nagyberki KVSE: Poór - Samu, Lóki, Pintér, Búzás- Hanusz, Miskovics (Illés), Kadarkúti (Rofrics R.), Kiss-Bencze (Rof- rics Zs.), Tóth A. Edző: Petrák Viktor. Tihany: Hock-Horváth, Végh (Jakus), Cseresznyés, Kránicz-Lukács, Lőwenber- ger, Bognár, Tóth-Bozsó (Réger, Szőke), Lempergel. Játékos edző: Kránicz Róbert. Sárga lap: Kránicz (72. p. szövegért). Óriási mezőnyfölényben játszott a hazai csapat ezt tükrözi a 10:l-es szöglet­arány, és a 3 kapufa a félidőben. A ruti­nos Kiss Ferencnek köszönhető a győze­lem. Sportszerű mérkőzésen megérde­melt hazai siker született. Gólszerzők: 20. percben Kiss 8 méte­res fejes, 53. perc: Kiss 10 méteres lövés. Jók: Samu, Pintér, Kiss, Tóth A., ill. Bognár, Tóth I. Fekete Géza Kaposfüred Vállalkozók SC- Balatonfüred SE 4-0 (1-0) Kaposfüred, 300 néző. V.: Tamás A. Kaposfüred: Vajda-Püspök, Pék, Gál, Károlyi-Nógrádi, Lassú, Brunczvig, Czonev (Kovács)-Lajtos, László. Edző: Márton József. Balatonfüred SE: Erős-Koppányi, Kar­sai T., Szalai Tibor, Papp (Bényi)-Szücs (Donát), Dömötör (Karsai P.), Bendes, Maser-Szőke, Szalai Tamás. Edző: Stei- erlein István. Kiállítva: Donát 69. p. Gólszerzők: Brunczvig (2, 28. p. 5 mé­teres fejes, 90. p. 30 méteres lövés), László (77. p. 16 m-es lövés), Kovács (92. p. 15 méteres fejes). Az első félidőben a kaposfüredi roha­mok még fennakadtak a szervezetten vé­dekező balatonfüredi védelmen. A folyta­tásban 10 perc játékot engedélyezett ellen­felének a hazai csapat. A kiállítás megpe­csételte a vendégek sorsát, ettől kezdve az történt a pályán, amit a Kaposfüred akart. Jók: Lassú, Brunczvig, László, illetve Erős, Szőke. Kurucz János Bajai SE-Nagyatádi FC 1-1 (1-0) Baja, 350 néző. V.: Nagy (Bei- dek, Bán) Baja: Majzlinger - Goretich G., Viszmeg B., Szabó - Viszmeg Z., Szűcs,Goretich K. (Csepregi), Pilcsuk, Kiss (Milassin) - Hegyi (Cifra), Koch. Edző: Evanics Zoltán. Nagyatád: Patak - Papp, Itvás, Hermann, Kuzma (Révész) - Savanyó (Kulcsár), Fo­kos, Szigeti, Merkl, Brezovszky (Horváth) - Andricz. Edző: Miklós József. A 30. percben Szűcs ívelt Viszmeg Z. elé, aki egy pattanás után 13 méterről védhetetlenül bombázott a hosszú felső sarokba. 1-0. 55. perc: A hazai térfél kö­zepén két árválkodó vendégjátékos felé szállt a labda. Csupán ketten nem látták lesnek a szituációt. Nagy játékvezető nem bírálta felül partjelzőjét, így Merkl és Andricz zavartalanul vezethette a já­tékszert a bajai kapura. Merkl kicselezte Majzlingert, majd gurítását Andricz egy méterről segítette a hálóba. 1-1. Jók: Majzlinger, illetve Szigeti, Patak. További eredmények: Nagykanizsai MÁV NTE-Dombóvári FC 0-1, UFC Szekszárd-Mohácsi TE 0-1, Tapolcai Bauxit-Honvéd-Dunaszentgyörgy 2-1, Paksi SE-Bonyhádi FC 1-2, Harkány SE- Pécsi postás 2-1. A bajnokság állása: 1. Kaposfüredi VSC 3 3-­15- 2 9 2. Bonyhád FC 3 3-­7-2 9 3. Tapolca 3 2 1­5- 2 7 4. Mohácsi TE 3 2 1­5-3 7 5. Pécsi Postás 3 2-1 8-5 6 6. MÁV NTE 3 2-1 4- 1 6 7. Dombóvári FC 3 2-1 3-2 6 8. Nagyberki KVSE 3 111 4-3 4 9. Bajai SE 3 111 4-7 4 10. Dunaszentgyörgy 3 1-2 2-3 3 Paksi SE 3 1-2 2- 3 3 12. Harkány SE 3 1-2 5-7 3 13. Nagyatád FC 14. UFC Szekszárd 3-21 3 — 3 1- 4 2 1-4 0 15. Balatonfüred SC 3 -- 3 2-9 0 16. Tihany 3 — 3 3-13 0 _________________________Megyei i. osztályú labdarúgó-bajnokság Ú joncok a tabella élén Kaposmérő-Satelit FC 1-1 (1-1) Kaposmérő, 300 néző. V.: Mohai. Kaposmérő: Ferencz - Fodor, Prukner G., Major, Prukner L, Nagy T. (Bognár), Éhl (Vida), Juhász Á., Simon, TóthN., Jo- vánczai (Zádor). Edző: Prukner László. Satelit FC: Varga Z. - Varga Zs., Sütő, Igricz, Mangult, Bedenek (Molnár Zs.), Cseh, Papp T, Antal, Papp Á. (Juhász D.), Csalos. Edző: Kelemen Géza. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán. A kaposmérőiek szerezték meg a vezetést, de a vendégek egy perc el­teltével egyenlítettek. A szünet után a ha­zai csapat birtokolta többet a labdát, gólt azonban nem sikerült szereznie. A dön­tetlen igazságos. Gólszerzők: Tóth N., ill. Varga Zs. Jók: Ferencz, Fodor, Juhász Á., Tóth N., ill. Mangult, Papp T„ Cseh. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposmérő-Satelit FC 12-2 Szabó Gábor Zamárdi-Andocs Jeans-Tex 5-2 (2-1) Zamárdi, 300 néző. V.: Révész. A remek napot kifogó Zamárdi meg­lepte ellenfelét, és magabiztosan győzött. Gólszerzők: Stefcsik 2, Bertalan, Háti, Lichtenberger, illetve Fonyódi, Teplán. Jók: Bertalan, Aigner, Gál, Lichtenberger, Stefcsik, illetve Teplán, Barczi. Az ifjúsági mérkőzésen: Zamárdi-Andocs Jeans-Tex 5-0 Czer András Fonyód-Balatonföldvár 3-2 (2-0) Fonyód, 250 néző. V.: Zsobrák. Színvonalas mérkőzésen a minden csapatrészükben jobb fonyódiak megér­demelten győztek a jól és keményen ját­szó vendégek ellen. Gólszerzők: Koszics 2, Szentkirályi (11-esből), illetve Szilágyi, Héjjas. Jók: Koszics, Szentkirályi, Kovács, Héjjas, illetve Szilágyi, Deákvári. Az ifi mérkőzésen: Fonyód-B. földvár 6-2 Tolnai Attila Kaposfő-Tarany 3-0 (0-0) Kaposfő, 150 néző. V.: Nagy B. Megszerezte első győzelmét az újonc kaposfői csapat. A hazaiak teljesítmé­nyük alapján rászolgáltak a sikerre. Gól­szerzők: Kistankó, Magyar, Miovecz. Jók: Fáth, Óliás, Weimann, Kistankó, Lő- rincz, Csajági, illetve Hornai. Az ifi mérkőzésen: Kaposfő-Tarany 2-1 Ábel Melinda Tab-Balatonszárszó 6-1 (1-0) Tab, 450 néző. V.: Kalangya.. Az első félidő közepes játéka után a szünet után nagyobb sebességre kap­csolt a hazai csapat, és ebben az arány­ban is megérdemelten nyert. Gólszerzők: Magyar 2, Érsek 2 (egyet 11-esből), Gye- nei, Laczkó, illetve Balogh. Jók: Krezin- ger, Érsek, Laczkó, Magyar, Csák, illetve Balogh, Zsigmond. Az ifi mérkőzésen: Tab-B. szárszó 5-0 Pretz János Juta-Csurgó 7-0 (1-0) Juta, 300 néző. V.: Pecsét. A mérkőzés első percétől nagy iramot diktáló jutái együttes szellemes játékával nagy különbséggel győzött. Gólszerzők: Tóth T. 3, Pammer I. 3, Pammer Attila. Jók: Decsi, Tóth T., Pammer I., Koltai, il­letve Polgár. Az ifjúsági mérkőzésen: Juta-Csurgó 3-4 Szabó Tibor Balatonkeresztúr-B.máriafürdő-Barcs 4-3 (1-3) B.keresztúr, 400 néző. V.: Balogh M. Végig nagy iramú mérkőzésen máso­dik félidei jó játékával kétgólos hátrány­ból fordított a hazai csapat. Gólszerzők: Horváth G. 2 (mindkettőt tizenegyes­ből), Ölti, Berta, illetve Gyaraki, Koplá- rovics 2. Jók: Berta, Horváth N„ Ölti, Horváth G., illetve Tuba, Koplárovics, Cservölgyi Sz. Az ifjúsági mérkőzésen: Balatonkeresztúr- B.máriafürdő-Barcs 1-11 Szabó Zoltán Segesd-Lengyeltóti 2-1 (1-0) Segesd, 400 néző. V.: Harangozó. A sportszerű mérkőzésen a látottak alapján rászolgált a sikerre a segesdi együt­tes. Gólszerzők: Tulok 2, illetve Bertus. Jók: Vojkovics, Horváth, Pintér T., Tulok, Kovács, illetve Bertus. Az ifi mérkőzésen: Segesd-Lengyeltóti 4-1 Pintér Tibor Bélaía Öreglak-Kaposvári Gazdász 3-2 A meccsről nem érkezett tudósítás. A bajnokság állása: 1. Segesd 3 2 1­10­5 7 Zamárdi 3 2 1 — 10­5 7 3. Satelit FC 3 2 1­7­4 7 4. Juta 3 2­i 14­6 6 5. Tab 3 2­1 9­5 6 6. Fonyód 3 2­1 7­5 6 7. Kaposmérő 3 1 2­5­3 5 8. B.keresztúr 9. Öreglak 3 1 1 1 7­7 4 3 1 1 1 6­7 4 10. Kaposfő 11. Balatonföldvár 3 1 3 1 _ 2 2 7­6­6 5 3 3 12. K. Gazdász 3 1­2 8-12 3 13. Lengyeltóti 3 1­2 6-10 3 14. Andocs 3 1­2 5­9 3 Balatonszárszó 3 1­2 5­9 3 16. Csurgó 3 1­2 4-12 3 17. Barcs 3 ­2 1 5­6 2 18. Tarany 3 ­1 2 2­7 1 ______________________________Opal fürdőszoba áruház-kupa férfi kosárlabda előkészületi torna_________ A lakul a Klíma-Vili Purina SE csapata. Újabb kupagyőzelmet szerzett a bajnokságra készülő Kaposvári Klíma- Vili Purina SE NB I „A” csoportos férfi kosárlabda együttese. Kaposvár A második játéknapon négy találkozót rendeztek. A dél­előtti összecsapáson a tavalyi bajnok és kupagyőztes szé­kesfehérvári Albacomp SZÜV csapata újabb vereséget szenvedett. Matáv SE Pécs-Albacomp- SZÜV 72-58 (38-42) Kaposvár, városi sportcsar­nok, 200 néző. V.: Csabai, Nagy II. L. Legjobb dobók: Lapov (15), Bacsa (10/3), illetve Hamil­ton (15/3), Csirke (13/9), Czigler (11), Mészáros Z. (10), Whitfield (10). Jók: Mészáros Z., Hamil­ton, Csirke ill Lapov, Halm. A hazaiak átszervezett kez­dőcsapattal álltak ki a ZTE el­len. Magyar András vezetőe­dző kihagyta a kezdőcsapat­ból a két amerikait, Coving- tont és Allisont is. A zalaiak elhibázták a kínálkozó dobó­helyzeteket, a hazaiak Orosz és Bencze vezetésével maga­biztos győzelmet arattak. Kaposvári Klíma-Vili Purina-SE-ZTE KK 74-56 (42-27) Kaposvár, városi sportcsar­nok, 300 néző. V.: Szlávik, Várhalmi. Kaposvári Klíma-Vili Pu­rina SE: Bencze (12/6), Ba­umgartner (2), Szájer (2), Orosz (12), R. Cveticsanyin (8). Csere: Góbi (13), Nyilas (3/3). Covington (10), Alli- son (11), Beck (1). Vezetőe­dző: Magyar András. ZTE KK: Mészáros R: (2), Kámán (9/3), Bukva (23), Mujanovics (8/3), Bodrogi (5/3). Csere: Simon B. (2), Képli (-), Béres (3). Gémes (4), Kocsis (-). Vezetőedző: Heinrich Róbert. Edző: Nikola Lazics. Jók: Orosz, Covington, il­letve. Bukva. A két vesztes egymás ellen próbált vigasztalódni. ZTE KK-Albacomp-SZÜV 75-74 (38-37) Kaposvár, városi sportcsar­nok, 500 néző. V.: Szlávik, Nagy II. L. Legjobb dobók: McClendon (22), Shannon (15/6), Lapov (15), Halm (12/3), illetve Mujanovics (24/12), Kámán (12/6). Jók: Kámán, Mujanovics, Kocsis, illetve. McClendon, Lapov. A kupa sorsát eldöntő ösz- szecsapáson a hazaiak a sé­rült Hamiltont nélkülöző pé­csiekkel találkoztak. Kaposvári Klíma-Vili Purina SE-Matáv SE Pécs 73-59 (30-28) Kaposvár, városi sport- csarnok, 700 néző. V.: Vár­halmi, Pestality. Kaposvári Klíma-Vili Pu­rina SE: Bencze (-), Coving­ton (8), Allison (25/9), Orosz (19), R. Cveticsanyin (3). Csere: Baumgartner (2), Szájer (6/6), Góbi (12), Nyi­las (-), Beck (-). Vezetőedző: Magyar András. Matáv SE Pécs: Mészáros Z. (7/3), Csirke (13/3), Bakonyi (13/6), Czigler (5), Whitfield (15). Csere: Hoffmann Z. (2), Sajni (4), Móricz (-), Karagits (-). Vezetőedző: Rab Gyula. Edző: Nagy Zoltán. Jók: Covington, Allison, Orosz, Góbi, illetve Bakonyi, Whitfield. Az Opal-kupa végeredmé­nye: 1. Kaposvári Klíma-Vili Purina SE, 2. Matáv SE Pécs, 3. ZTE KK, 4. Albacomp- SZÜV. A legeredményesebb játé­kos: Anthony Allison (59 pont, Kaposvár), a legjobb középjátékjos: Sejo Bukva (ZTE KK), a legjobb kapos­vári játékos: Bencze Tamás. * * * A Kaposvári Klíma-Vili Purina SE vezetése szerződést kötött az eddig próbajátékon lévők kosárlabdázókkal. Az ameri­kai Anthony Allison a bajnoki szezon végéig, a horvát Romeo Cveticsanyin egyen­lőre az idén október végéig áll a somogyiak rendelkezésére- Kun Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom