Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-21 / 194. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP Belpolitika 1999. augusztus 21., szombat Megemlékezések az államiság ünnepén Zászlófelvonás a budapesti Kossuth téren A Magyar Köztársaság lobo­gójának ünnepélyes felvo­násával kezdődött meg pén­teken Budapesten a Parla­ment előtt, a Kossuth téren az augusztus 20-ai központi állami megemlékezés. A ka­tonai tiszteletadás mellett megrendezett ünnepségen több politikus társaságában részt vett Göncz Árpád köz­társasági elnök, Oibán Vik­tor miniszterelnök, Szabó János honvédelmi miniszter, és Fodor Lajos vezérezre­des, a Magyar Honvédség parancsnoka is. Tisztavatás Az avatandó három­százharmincnyolc tiszt - a Zrínyi Miklós Nemzetvédel­mi Egyetem és a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola végzősei - után nemzeti ereklyénk, a Szent Korona másolatával együtt bevonul­tak a történelmi zászlóalj tag­jai is. Ezután került sor a fris­sen végzett katonatisztek es­küjére. A ceremóniát követő beszédében Szabó János honvédelmi miniszter rámu­tatott, hogy most először avattak olyan tiszteket, akik a NATO-tag Magyarország fegyveres erőinél, a honvéd­ség és a határőrség katonái­ként kezdhetik meg szolgála­taikat.- Most béke van, akarjuk is, hogy béke legyen, de ezt nem adják ingyen. Semmi­lyen árat nem szabad sajnál­nunk azért, hogy hazánk ne kerülhessen a koszovóihoz hasonló helyzetbe. Téved az, aki arra számít, hogy a NA­TO megvéd bennünket. A szövetség csak akkor teszi ezt meg, ha mi magunk is ké­pesek vagyunk megtenni - állította Szabó.- Az elégtelen forrásokat kapó hadsereg dugóhúzóba került, repülőgépként zu­hant egyre mélyebbre. A pol­gári kormány megállította ezt a zuhanást: határozatot hozott, amely szerint a véde­lemre fordítható költségveté­si források jelentősen bővül­ni fognak - jelentette ki Sza­bó János a tisztavatást köve­tően.- Hiszem, hogy társadal­munk képes a változásra, ké­pes a jövő szeléhez igazodni. De a lépésváltás mindenféle­képpen nehéz - hangoztatta Göncz Árpád köztársasági el­nök a Szent István király tiszteletére rendezett állami ünnepségen, a budai Várban pénteken, ahová a Kossuth téri központi ünnepségről ér­kezett. A jövő szele- A változás ütemét tőszom­szédunk, a „Nyugat” diktálja, a folyamat megindítója és moz­gatója. Mert ez az eszmevilá­gában, értékrendjében, gazda­sága lényegében gyökerezik. Hatása megkésetten ért el hoz­zánk. Erről legújabb kori törté­nelmünk tehet - fogalmazott az államfő. Véleménye szerint a ma élő legfiatalabb nemzedék ösztö­nös biztonsággal bizonyítja ké­pességét a lépésváltásra, de hogy ettől, a hagyományos „európai” értékrend értelmé­ben, az élete gazdagabb lesz-e vagy sem, azt majd az élete mi­nősége tanúsítja. Kitért arra, hogy a változás folyamatát fékezni nem sza­bad és hiábavaló volna, ám an­nál inkább érdemes gazdagíta­ni, az értékteremtés eszközéül használni. Nézete szerint ezt - egyebek mellett - azzal lehet elérni, hogy a múltból .annyi bizonyított értéket mentünk át a jövőbe, amennyit lehet, de álértéket lehetőleg semmit.- Visszaidézni hazánk kö­zös emlékezetébe mindazt, aminek emlékét érdemes meg­őrizni, azt is, amit felidézni nem akaródzik, vagy épp lelki- ismeret-vizsgálatot igényel. A tanulságot akkor is le kell von­nunk, a magunk vagy gyerme­keink javára, hogy meg ne is­métlődjék. De semmiképpen nem azért, hogy lappangó gyű­löleteket elevenítsünk fel vele - hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki ezután a Parlament­ben magas állami kitüntetése­ket adott át. Az ország egész területén megünnepelték augusztus 20- át, több helyszínen megjelen­tek vezető politikusaink is. Az egyik legnagyobb rendezvé­nyen, az ópusztaszeri Nemze­ti Emlékparkban Martonyi Já­nos külügyminiszter mondott beszédet, de több parlamenti párt is képviseltette magát. Az MSZP sátrában Horn Gyula, a szocialisták frakcióvezető-he­lyettese és Lampert Mónika, az MSZP alelnöke fogadta a ven­dégeket. Ünneplő ország Torgyán József, az FVM mi­nisztere Nagykőrösre utazott, ahol kijelentette: a mai veze­tőknek sem szabad megfeled­kezni arról a követendő pél­dáról, hogy István király min­den intézkedése Magyaror­szág felvirágoztatásának érde­kében történt. A miniszter az ünnepség alkalmából megnyitotta a kétnapos Nagykőrösi Bor- és Gasztro­nómiai Fesztivált.- Korunk távlatai sok te­kintetben hasonlatosak a Szent István által nyitott táv­latokhoz - hangoztatta Áder János, az Országgyűlés elnö­ke pénteken Székesfehérvá­rott, az egykori koronázóváros újkenyér- szentelő ünnepségén. Rá­mutatott: miként ezer éve, első királyunknak köszön­hetően a korabeli Európa fia­tal, de egyenrangú állama­ként léphettünk át a máso­dik évezredbe, úgy ma vala­mennyiünk közös erőfeszí­tése eredményeként a jelen Európájának fiatal, de egyenrangú polgári demok­ráciájaként kezdhetjük a harmadik évezredet. Budapesten, a Margit-szi- geten rendezett politikai fó­rumon Kovács László, az MSZP elnöke kijelentette: a kormány nem teljesítette ígéretei nagy részét, adós maradt az egészségügy és az adórendszer reformjával, s nem akar szembenézni a gazdasági problémákkal. Közölte: a szocialista párt a jövőben kiemelt figyelmet szentel az agrárium és az egészségügy témakörének. Olyan költségvetés elfo­gadását támogatja, amely lehetővé teszi, hogy minél szélesebb középréteg alakuljon ki Magyarországon. A Magyar Igazság és Élet Pártjának elnöke, Csurka Ist­ván a Hősök terén azt köve­telte a kormánytól, hogy szorgalmazza: a Vajdaság magyarlakta része kerüljön ENSZ-felügyelet alá. Csurka szerint a magyarlakta vaj­dasági terület visszac­satolását csak azok tartják lehetetlennek, akiknek „egész hatalma a trianoni szétdaraboltságon alapul”. A fővárosban a borús, esős időjárás ellenére nagy töme­get vonzott a Szent Jobb-kör- menet. A körmenetet szent­mise zárta, amit Paskai Lász­ló bíboros, esztergomi érsek celebrált. Könyvajánló MARTIN JAUCH Komposztálás helyesen Komposztnak való vagy in­kább a biokonténerben a he­lye? Valóban komposztálható a tojáshéj, a kávéfilter vagy a cit­romhéj? Mennyi időbe és mun­kába telik a komposztálás? Ilyen és ehhez hasonló kérdé­sekre kapunk kézzel fogható, gyakorlatban is használható válaszokat ebből a hasznos kézikönyv-bői. (Holló és Társa, 1290 Ft) BERTRICE SMALL Tengerek Asszonya ...Élt egy­szer egy gyönyörű ír leány az angol reneszánsz mozgalmas, vérbő idején. Apja dúsgazdag ír kalmár, aki néha kereskedő­ből kalózzá válik. Miután nincs fiú örököse. Lányát úgy neveli, hogy energikus kézzel irányíta­ni tudja majd a hajóflottát, de ne felejtse el azt sem, mivel tar­tozik családjának, nemzetségé­nek... (Magyar Könyvklub, 1590 Ft) SÍPOS BÉLA ZOLTÁN Gyümölcsösgazdák könyve A könyv tanácsot ad, hogy mi­lyen területre, mely gyümölcs­fajt, illetve - fajtát érdemes tele­píteni, ismerteti a metszés cél­ját, idejét és módját, a talajmű­velést, növényvédelmet, ter­mésbetakarítást, az áruvá ké­szítést - feldolgozást. (Mezőgazda, 1450 Ft) Kisbaba a családban Ez a pa­rányi könyvecske minden al­kalmak legfontosabbikát hiva­tott megünnepelni - egy kisba­ba a világra jövetelét. Semmi se lehet ily szeretetteljes ese­mény. Könyvünk erről a na­gyon különleges alkalomról emlékezik meg, ideális ajándék hát mindenkinek, akinek gyer­meke született. (Alexandra, 990 Ft) KRISTÓ GYULA A11. század története All. század Magyarország történe­tében új minőséget hozott. Lét­rejött a királyság, elterjedt a ke­reszténység, visszaszorulóban volt a nomadizmus, Magyaror­szág már kilépett a kelet világá­ból, de még nem érkezett meg nyugatra. Utón volt oda, de ez az út igen hosszúnak bizonyult.” (Pannonira, 1490 Ft) A fent felsorolt könyvek 10 százalék engedménnyel megvásá­rolhatók boltjainkban. Törzsvásárlóinknak további engedmé­nyeket adunk. Fókusz könyvesbolt Kaposvár, Fő u. 13. 82=314-213. Stúdium könyvesbolt, Kaposvár, Fő u. 20. Könyvesház Kaposvár, Teleki u. 24. 82/424-963. Antikvárium és Könyvkereskedés Kaposvár, Múzeum köz 2. 82/416-944 Könyvesbolt, Kaposvár, Honvéd u. 2. Bagoly könyvesbolt Kaposvár, Honvéd u. 9. 82/420-552. Holló könyvesbolt Marcali, Széchenyi u. 1/c. 85/312-776. (X) Királyi zárónap esőben Véget értek a székesfehérvári Királyi Napok, melyre a világ 12 országából érkeztek az idén a táncosok. Az egykori koronázóvárosban negyedik éve találkoznak az együtte­sek, ezúttal - örmény, német, ciprusi török, svéd, mexikói, Sri Lanka-i, horvát, olasz és nigériai csoportok mutatkoz­tak be. A program fénypont­ját, a színpompás záró felvo­nulást azonban tegnap el­mosta a szakadó eső. Ejtőernyős tragédia Pogányban PÉCS Szörnyethalt a Pécs melletti Pogány repülőtere közelében tegnap egy ejtőernyős, aki több mint egy kilométeres magasságból zuhant le az au­gusztus 20-i műsor bemutató­ján. Az 58 éves pécsi férfi gya­korlott sportoló volt, több százszor ugrott már ejtőer­nyővel. A repülőgépet 1.200 méteres magasságban hagyta el, és zuhanó ugrásba kez­dett. Szemtanúk elmondása szerint a férfi kétségbeesett próbálkozása ellenére sem nyílt ki ejtőernyője. A sporto­lót ellátó mentőorvos szerint, a férfi csaknem 180 kilométe­res sebességgel zuhant le a magasból, és földet érésekor olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek követ­keztében azonnal életét vesz­tette. A baleset körülményeit vizsgálják. ATV nézés a programválasztásnál kezdődik. Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető, legtöbb háttérinformáció a Tvr-hét-ben. FuucntoHtcs Internatiojai Hirdetésünknek nem titkoltan az a célja, hogy röviden bemutassuk vállalatunkat, információt adjunk Önöknek állás lehetőségeinkről, melyekre a legjobb szakembereket szeretnénk megnyerni. Flextronics International - Sárvári Ipari Park * Legnagyobb erőforrásunk a 2500 munkatársunk lelkes munkája, * Az 1998. évi árbevétel alapján vállalatunk a 28. A Magyarországi vállalatok listáján. * Az elektronikai termékekhez szükséges fröccsöntött alkatrészek gyártásával, félkész és késztermékek összeszerelésével foglalkozunk, * Modem ipari munkakörnyezet, szociális juttatások. Várjuk azoknak a szakembereknek a jelentkezését, akik az alábbi munkakörökben szeretnének dolgozni: VILLAMOS MÉRNÖK MŰANYAGIPARI MÉRNÖK GÉPÉSZMÉRNÖK A fenti munkakörökben lévő mérnökök a gyártás előkészítésével, támogatásával, a minőségi és mennyiségi követelmények biztosításával foglalkoznak. A fenti munkakörök betöltéséhez az angol nyelvtudás szükséges és a hasonló területen szerzett tapasztalat előnyt jelent. A műanyag fröccsöntő üzemünkbe az alábbi munkakörre várjuk jelentkezésüket: GÉPBEÁLLÍTÓ TECHNIKUS Azoknak a mechanikai és/vagy elektronikai technikusoknak a jelentkezését várjuk, akik folyamatos műszakban a fröccsöntő gépek beállításával, kisebb karbantartásával biztosítják a minőséget és hatékonyságot. Előnyben részesítjük azokat, akik hasonló területen már tapasztalatot szereztek, PLC, CNC ismerettel rendelkeznek és nem idegen a számítógép sem. Amit mi biztosítunk: «*■ Szaktudás és teljesítmény arányos jövedelem, os’ Utazási vagy albérleti támogatás, «3’ Kulturált, modem ipari környezet, «*• Betanulási lehetőség További információt a következő számon kérhet: 92/313-783 (munkaidőben) Fényképes önéletrajzát a megjelenést követő 10 napon belül a következő címre kérjük: Club Select 8900 Zalaegerszeg, Mártírok u. 42-44. Tel./fax: 92/313-783 • E-mail: club@zalaszam.hu I.IKIYKN PARTNERÜNK /V SIKERBEN! t

Next

/
Oldalképek
Tartalom