Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-21 / 194. szám

SOMOGYI HÍRLAP Világtükör 1999. augusztus 21., szombat Egy magyar áldozat Izmitben Minden eddiginél súlyosabbnak vélik a törökországi katasztrófát Akár a 40 ezret is elérheti a hét eleji törökországi föld­rengés halálos áldozatainak száma - közölte pénteken Genfben a török hatóságoktól kapott tájékoztatás alap­ján Sergio Piazzi, az ENSZ humanitárius ügyeket kezelő koordinációs irodájának európai részlegvezetője. Becslések szerint még 35 ez­ren vannak a romok alatt, s fi­gyelembe véve, hogy már csaknem 9 ezer holttest került elő, lehetséges, hogy az áldo­zatok száma negyvenezer fölé emelkedik - mondta az ENSZ- tisztségviselő. A korábbi becsléseket felül­múló tragédia elöérzetét jelzi, hogy az ankarai kormány csü­törtökön további tízezer hulla­zsákot rendelt, Sukru Sine Gurel államminiszter pedig le­hetségesnek mondta, hogy a csapás végezetül nagyobbnak bizonyul, mint bármelyik, amelyet történelme során Tö­rökországot valaha is átélt. Hírügynökségi beszámolók szerint a csapás körzetében a törökökön kívül jelenleg 60 nemzetközi mentőcsapat dol­gozik: mintegy 2000 ember 120 speciálisan kiképzett mentőkutyával. A világ szá­mos állama nyújtott már Tö­rökországnak segítséget. A borzalmas katasztrófának az utóhatásai is vészterhesek: a legtöbbet szenvedett Izmit vá­rosban és környékén nagyon megnőtt a túlélőket fenyegető halálos fertőzés veszélye. Bizonyossá vált, hogy életét vesztette az a magyar üzlet­ember, aki a földrengés idején tűnt el - közölte pénteken Éli­ás Pál isztambuli magyar fő­konzul. Az 58 éves hajózási szakember - korábban a Ma- hart hajóskapitánya - egy Glasgow-ban bejegyzett brit cég munkatársa volt, és hajó­zási ellenőrzésre érkezett Izmitbe. Holttestét csütörtök délután emelték ki az Izmit elővárosában lévő Gülisztán Hotel romjai alól, és fia, üzlettársai még a nap fo­lyamán azonosították. A hat magyar diák, akiknek hollété­ről a hét eleje óta szintén nem volt hír, ép és egészséges. Óráról órára csökken az esély, hogy túlélőket találjanak Törökországban FOTÓ: FEB/REUTERS A Moszad segít Dagesztánban Borisz Jelcin orosz elnök rendeleti úton kinevezte a Vla­gyimir Putyin vezette kormány 28 tagját, köztük a mi­niszterelnök két első helyettesét és három helyettesét - jelentette a Kreml sajtószolgálata. Az új moszkvai kor­mány kulcsposztjain nem történt változás. Megosztott a szerb ellenzék Hírek A román-magyar kereske­delmi forgalom tavaly 766,1 millió dollárt tett ki, amelyen belül Románia 327 millió dol­láros hiányt halmozott fel. Az idei első negyedévben a Ma­gyarországra irányuló román export értéke 49,6 millió, az onnan származó importé 81,2 millió dollár volt. A kétoldalú magyar-szlovák kereskedelmi forgalom 240 százalékkal emelkedett az év­tized eleji pangás után az utóbbi hat évben. Dusán Gután, a budapesti szlovák nagykövetség kereskedelmi tanácsosa szerint a kétoldalú forgalom értéke rövid időn belül elérheti a kétmilliárd dollárt. Boros Miklós pozso­nyi magyar nagykövet adatai szerint az utóbbi fél évben a Szlovákiába irányuló magyar export az egy évvel korábbi szint 90,4 százalékára csök­kent, a Magyarországra irá­nyuló szlovák export pedig a tavalyi azonos időszak érté­kének 107 százalékára nőtt. Az átlagon belül 60 százalék­kal nőtt a szlovák élelmiszer- ipari termékek exportja. Gyakorlórepülés közben a tengerbe zuhant pénteken egy Tornado típusú olasz va­dászbombázó a szicíliai Agrigento térségében. A két pilóta életét vesztette. A Tornado ADV támadó- és fel­derítőgép az olasz légierő büszkesége, amelyet használ­tak a Jugoszlávia elleni légic­sapásokban is. Több mint 2400 vírusos agy­hártyagyulladás-megbetege­dést regisztráltak Romániá­ban július óta. Á fertőzés ti­zenhárom megyét érint: a leg­több beteget Iasi (ötsézázny- olcvannégy fertőzött) és Botosam (kétszázhetven­három fertőzött) megyében regisztrálták. Az orvosok sze­rint a járvány kialakulásához nagyban hozzájárult, hogy sok román család nem fizeti közműszámláit, és ezért a ha­tóságok elzárják lakásukban a vizet. Belpolitikai vita tárgyává vált Izzat Ibrahim iraki alel- nök hirtelen távozása Bécsből csütörtökön. Az iraki vezető gyógykezelés címén kapott vízumával egy hónapig, szep­tember 5-ig maradhatott vol­na Ausztriában, de miután többen követelték letartózta­tását, szerdán hirtelen eluta­zott az osztrák fővárosból. Még távozása sem volt bo­nyodalmaktól mentes, a gép, amelyre jegye szólt, egy bom­bafenyegetés miatt csak négyórás késéssel tudott elin­dulni. A kormányfő első helyettese változatlanul Nyikolaj Akszjonyenko és Viktor Hrisztyenko maradt, a mi­niszterelnök-helyettesi tiszt­ségeket - akárcsak Szergej Sztyepasin kormányában - Vlagyimir Scserbak, Valentyina Matvijenko és Hja Klebanov tölti be. Jelcin meg­erősítette pénzügyminiszteri tisztségében Mihail Kaszja- novot, és a gazdasági minisz­térium élén Andrej Sapo- valjancot. (Azt már korábban közölték, hogy megőrzi eddi­gi tisztségét Igor Szergejev védelmi és Igor Ivanov kül­ügyminiszter.) Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad segíteni fogja Moszk­vát a radikális iszlám fegyve­resek elleni harcban az észak-kaukázusi térségben - írta a Vremja című orosz na­pilap. Az újság értesülései szerint Dávid Lévi izraeli kül­ügyminiszter biztosította Oroszország izraeli nagykö­vetét, Mihail Bogdanovot ar­ról, hogy országa minden rendelkezésére álló informá­ciót megad Moszkvának az oroszországi iszlám terroris­tákról. Orosz diplomaták sze­rint jordániai és palesztin isz­lám fegyveresek is részt vesz­nek a kaukázusi harcokban. Az Egyesült Államok és Oroszország változatlanul el­kötelezettséget érez a nukleá­ris leszerelés mellett, az erre vonatkozó START-III. egyez­ményről szóló átfogó tárgya­lások azonban csak közvetle­nül a megelőző START-II. megállapodás moszkvai rati­fikálása után kezdődhetnek meg - olvasható a két ország szakértőinek háromnapos moszkvai tárgyalásai végén kiadott közleményben. Az egyezményre vonatkozó mostani elképzelések szerint 2007. december 31-ig a felek mindegyikének 2000-2500-ra kellene csökkentenie az atomrobbanófejek számát. A tárgyalásokat szeptemberben Washingtonban folytatja a stratégiai stabilitás kérdésé­vel foglalkozó orosz-ameri­kai bizottság. A váltnál kevesebben gyűl­tek össze csütörtök este Belgrádban a jugoszláv par­lament elé meghirdetett, békés ellenzéki tüntetésre. A szónokok elsősorban Szlobodan Milosevics jugo­szláv elnök távozását és szerbiai változásokat köve­teltek, de a rendezvény is­mét rávilágította szerb el­lenzék megosztott-ságára. A Belgrád szívében álló jugo­szláv parlament előtt több tíz­ezer - egyes becslések szerint mintegy 150 ezer - ember gyűlt össze. A csaknem másfél hó­napja tartó szerbiai ellenzéki tüntetések sorában ez volt a legnagyobb tömegmegmozdu­lás, ám a Zoran Djindjics vezet­te Demokrata Párt egyes veze­tői a napokban 200-300 ezres tüntetést harangoztak be, így a résztvevők száma elmaradt a Nincs tekintélye az euró- nak - panaszkodnak az egyesült Európa pénzügyi vezetői, akik számára az 1999. január 1-jén 11 or­szágban bevezetett új kö­zös valuta rendkívül nagy horderejű lépés volt. Az euró jelenléte mégis in­kább jelképes: nem nagyon szokták meg az emberek, nem is nagyon használják. Pedig már számos országban euróbán is feltüntetik az ára­kat, néhol még hazánkban is. Fizikai valóságában azonban az euró még nem létezik, bár eurócsekkel és eurószámlás bankkártyával lehetne fizetni - ám az emberek mégsem te­szik ezt. Nagyon keveseknek Hét évvel ezelőtt, 1992 nya­rán német rendőrök a leg­szigorúbb őrizet mellett és teljes titokban egy acéllá­dában több mint 13000 aktát adtak át az amerikai hatóságoknak. Az iratok eredetileg a National Security Agency, az NSA, az­az a legtitkosabb amerikai kémszervezet szigorúan bi­zalmas papírjai voltak, ame­lyek nem kevesebbet bizonyí­tottak, mint hogy az amerikai­ak (1987-ig bizonyosan) kém­kedtek egyik legfontosabb szövetségesük, az NSZK ellen is. Az NSA 40000 emberrel, évi 27 milliárd dolláros költ­ségvetéssel dolgozik, és világ­szerte lehallgatja a hírforgal­mat, amelyből rengeteg hasz­várttól. A tüntetést beárnyékol­ta több ellenzéki vezető beje­lentett távolmaradása, ám kö­zülük váratlanul többen is megjelentek. Vük Draskovics, a Szerb Megújhodási Mozga­lom (SPO) vezetője „hívei kö­vetelésére” lépett az emelvény­re, ami vegyes fogadtatást vál­tott ki. A megmozdulás rávilá­gított a két legnagyobb szerbiai ellenzéki csoportosulás, az SPO és a Demokrata Párt által uralt Szövetség a Változásokért (SZP) közötti mély megosztott­ságra. A számottevő parlamen­ti erővel rendelkező SPO idő előtti választások kiírását köve­telte az év végéig, a kormány­zat és az ellenzék megállapo­dása alapján. A parlamenten kívüli SZP tagjai viszont előfel­tételül szabták Milosevics távo­zását, akivel nem hajlandók tárgyalni, mert őt teszik felelős­sé az elmúlt tíz év politikájáért. van ugyanis eurócsekkszám- lájuk. Párizs nagyhírű áruhá­zában, a Lafayette-ben az év első felében összesen 800 „eurós” vásárlást regisztrál­tak. A francia bankárok társa­sága szerint a naponta forgal­mazott mintegy 20 millió da­rab csekkből csak mindössze 12 ezret állítanak ki euróbán. Azok a vállalkozók tulajdo­nosai sem boldogok, amelyek­ben a kuncsaftok már fizettek euróval. Egy francia panziótu­lajdonos mondta a Los Ange­les Times tudósítójának, hogy a bankok zsíros sápot húznak le az eurócsekkek be- és átvál­tásakor, úgyhogy ő a maga ré­széről jobban örül, ha a ven­dég frankkal, de legalábbis készpénzzel fizet. nos politikai, katonai, gazda­sági tájékoztatás szerezhető. Mint kitűnt, Washington ebből a szempontból különö­sen fontosnak tartotta a lehall­gatást német területen. Az ügy pikantériája az, hogy minderre nem Bonnban, ha­nem annak idején Kelet-Ber- linben jöttek rá. Az egykori NDK kitűnően működő kém­szervezete vette zsoldjába az NSA egyik munkatársát, aki azután - nagy öszszegek fejé­ben - átadta nekik az amerikai felderítés legbizalmasabb ira­tait. A papírokat gondosan megőrizték a Stasi irattárá­ban, ahol azok az egyesülés után a német hatóságok kezé­be kerültek. Az amerikai kém 1989-ben 40 éves börtönbün­tetést kapott. Euró: van és még sincs Kémek a szövetséges ellen A Szerszámvilág Kft. már most gondol a télre! ^ Ha augusztus 31-ig üzletünkben láncfűrészt vásárol és behozza az alul található kupont akkor 5000 Ft-tal kevesebbet kell fizetnie egy db láncfűrészért. . Üzletünk: Kaposvár, Ady E. u. 11. Tel.: 82/316-829 Küldjön egy zeneszámot szeretteinek! H L. Ha Ön a SOMOGY RÁDIÓ jövő szombati kíván­ságműsorában szeretne egy zeneszámot küldeni szeretteinek, akkor csak az alábbia­kat kell tennie: 1. Vágja ki a szelvényt és töltse ki azt jól olvashatóan. 2. A hátoldalon lévő 30 zeneszám közül vá­lasszon ki egyet és húzza alá. 3. Küldje el egy borítékban a SOMOGY RÁDIÓ címére (Kaposvár, Pf. 39). A borítékra írja rá: „SZOMBATI KÍVÁNSÁGMŰSOR”. 4. Felhívjuk a figylemet arra, hogy a kívánsá­gokat beérkezésük sorrendjében teljesít­jük. Ezzel a lappal a jövő szombati kíván­ságműsorban küldhet egy zeneszámot szeretteinek. mm SOMOGYI HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP I A kért zeneszámot küldi: Kinek?___________ Hová? . Üzenet: .Sr. A SOMOGY RÁDIÓ és a SOMOGYI HÍRLAP közös kívánságműsorában kérhető zeneszámok ÜL, 100 Főik Celsius: Boldog szünnapot, Miki manó! Amanda Lear: Follow Me Ámokfutók: Varázsolj el! Bársony Attila: Százszor szép Bergendy: Köszönöm, hogy imádott Csütörtök 12: Indul a nyár East: David Bowie szeme Friderika: Mástól más leszek Gipsy Kings: Forever Halász Judit: Buda éneke Hoffer Dani: Rád vár az éj Katona Klári: Miért nem próbálod meg velem? Kenny G.: What A Wonderlul World Kovács Kati: Jaj, de jó, hogy voltál 15. Manhattan: Te csak mindig akkor sírsz 16 Michael Jackson: Earth Song 17. Mi. Rick: ügy várlak 18. Napoleon Boulevard: Hiányzol nagyon 19. Nonstop: Mégis szép az élei 20. Pa Dó Dő: Fáj a fejem 21. Presser Gábor: A legvégén lesz még egy dal 22 Splash: Tedd fel a kezedet 23. Szécsi Pál: Carolina 24. Tátrai Band: Adj még esélyt 25. Toldy Mária: Más ez a szerelem 26. UFO: Nyár van 27 Zalatnay Sarolta: Miért mentél el? 28. Zámbó Jimmy: Nálad már nem hibázom e, 29. Zoltán Erika: Életfogytig szerelem 30. Edda: Háromszor -------------_ärü » 4 v

Next

/
Oldalképek
Tartalom